Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-19 / 15. szám

2005. JANUÁR 19., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Egyre nagyobb verseny jellemzi a tankönyvpiacot is oktatás A szülők zöme olcsó, de színvonalas, tartós kiadványt keres egy 2003-ban életbe lépett tör­vény szerint a tartósan beteg vagy fogyatékos tanulók, a há­rom- vagy többgyermekes csa­ládban élők, az egyedülálló szülő által nevelt tanulók, valamint a rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatásban részesülők egy ré­sze ingyen tankönyvet kaphat. A Nemzeti Tankönyvkiadónál is lecsapódnak a változások, amelyeket - mint pálfi József vezérigazgató mondja - első­sorban azon tudnak mérni, ha egy iskola öt tankönyvet és 140 hozzá tartozó munkafüzetet kér. Ez utóbbit ugyanis óhatat­lanul összefirkálják a gyerekek. A Nemzeti Tankönyvkiadónak a tavalyi, privatizáció körüli botrány ellenére is jól iut a szekere: átlago­san minden gyerek öt nemzetis tankönyvet használ, Békés megyé­ben még magasabb az arány. Ez többek között a belvárosi iskolá­nak is köszönhető, amely évek óta referenciaiskolája a kiadónak. Ép­pen ezért számos, a tegnapihoz hasonló összejövetelt rendeznek, ahol a tanárok megbeszélhetik azt is, melyik könyv ideális az osztá­lyoknak. A kétszintű érettségi mi­att most különösen nagy segítség­re és támogatásra van szükség. A Nemzeti Tankönyvkiadó köteteit Békés megyében különösen szere­tik a diákok és tanárok. Pálinkaiinnep hatodszor Gyulán verseny A bérfőzők és a bérfőzetők mesterműveit várják A Magyar Pálinka Lovagrend ünnepélyes tagfelvételi ce­remóniája, többezres együttkoccintás a várnál, országos pálinkaverseny, kiállítás és miniszteri fórum. Többek között ezen programok várják az érdeklődőket április 15-17. között Gyulán, a hatodik nemzetközi pálinkafesz­tiválon és a hozzá kapcsolódó ötödik Böllér-napokon. Összesen több mint ötszáz óvónő, általános- és közép­iskolai pedagógus vett részt a békéscsabai Belvárosi Ál­talános Iskola és Gimnázi­umban rendezett szakmai napon, amelyen a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. is be­mutatta a kiadványait. Ahogy már tavaly is, a ta­nárok nem csak megnéz­hették a könyveket, egy-egy példát haza is vihettek. Fekete G. Kata könyvek és segédeszközök kiala­kításánál, fejlesztésénél és kivi­telezésénél. A szülők zöme ugyanis minél tartósabb, de ol­csó könyvet szeretne. Emellett szavaznak az iskolák is, hiszen céljuk, hogy minél kevesebb ki­adványt kelljen utánre” Telniük az ingyen tankönyvekből is. Ezek azok a kötetek, amelyekhez Véradással demonstrálnak ►1. OLDALRÓL Tehát egyharmaddal több tűzoltóra lenne szükség, de a szakszervezet is tisz­tában van azzal: az ország teherbíró képessége nem engedi meg, hogy azonnal ekkora létszámbővítés történjen. Akkor viszont a túlmunkát díjazni kelle­ne.- A figyelemfelhívó de­monstrációt úgy hajtjuk végre, hogy az hasznot is hozzon az országnak - ecse­telte a szakszervezeti veze­tő. — Technikai okokból az országos demonstrációhoz képest egy napot csúszva, vagyis január 19-21-én a gyulai kórházban adunk vért a velünk szimpatizálók­kal együtt. Nyemcsok László- Továbbra is tartjuk magun­kat az eredeti szlogenhez: Az érték a mérték! - hangsúlyozta a kisüsti fesztivál szervezőinek nevében a tegnapi békéscsabai tájékoztatón Lovász Sándor. Hozzátette: az igazi, minőségi gyümölcspálinka ivása azért sem lehet a társadalmi mérté­kű alkoholizmus melegágya, mert igen drága mulatság len­ne nagy mennyiségben, rend­szeresen sokezer forintos ki- süstiket kortyolgatni. A főszervező kitért arra, hogy idén is két kategóriában - bérfő­zők és bérfőzetők - hirdették meg a versenyt. A mesterműve­ket április 4-éig kell eljuttatni a Lovász Reklámirodához. Külön- díjat kap a legjobb, nem Magyar- országon lepárolt testvérkészít­mény is. A miniszteri fórumon olyan kiemelt témák kerülnek te­rítékre, mint például a pálinká­val kapcsolatos törvénykezési fel­adatok, a kisüsti marketingstra­tégiája, a pálinkafőzők tevékeny­ségének szakmai és pénzügyi tá­mogatása, a főzdék turisztikai le­hetőségeinek kihasználása. Ami az idén sem hiányozhat, az a pálinka lovagrend tagfelvéte­li ceremóniája és a kisüstivel való együttkoccintás. Kérdésünkre Lovász Sándor elmondta, hogy megyénkből jelenleg rajta, mint ceremóniamesteren kívül Tóth Imre országgyűlési képviselő és Békési Zoltán, a Délkelet-magyar­országi Pálinkafőzők Egyesületé­nek elnöke a lovagrend tagja - utóbbi pohámoki minőségben -, dr. Perjési Klára, Gyula város pol­gármestere pedig tiszteletbeli tag. JEGYZET Ki érti a mai tolvajokat? LÁSZLÓ ERZSÉBET megvallom, a régi tolvajokat sem értettem meg. Nem tudom, mi a fenéért éppen engem szúrtak ki egykor az ABC-ben, miért pont a pénztárcámra utaztak, kiváltképp az év végi nagybevásárlások kellős közepén. Csekély vigasznak sem ért fel, hogy a pénztárnál felvilágosítottak, én a sokadik áldo­zat voltam azon a héten. abban az időben még nem álltak vagyonőrök a boltok kapujában, eladóterében, meg mindenütt. Manapság viszont rengeteg egyen­ruhás figyel minden mozdulatra (vagy mozdíthatóra), tréfásan meg is kérdezték egy tévéműsorban: vajon nem kerül-e többe ennyi biztonsági ember alkalmazása, mint az ellopott termékek értéke összesen. A viszonyítási alap a 76 milliárd forint, ez a tava­lyi esztendő mérlege a bolti szarkák oldalán. Mit mondjak? Ekko­ra összeg már egy pénzügyminisztert is képes lázba hozni. nincs vita, kellenek a vagyonőrök. Megkönnyebbülhetnek azok is, akiknek eszük ágában sincs lopni, mert ha véletlenül fenna­kadnak a rostán, a biztonságiak akkor sem kotorászhatnak a táskákban, csak belenézhetnek. Rendben (bár nem teljesen, mert a tisztességes vásárló a legpirulósabb fajta, és már attól is a szívbaj kerülgeti, ha valamiért gyanússá válik). Arról viszont tudományos értekezésbe bonyolódtam kollégámmal, aki már sok mindent hallott, hogy mi értelme van a táskát kinyittatni az üzletbe befelé menet. A cuccot a bűnöző kiviszi és nem be, a bejáratnál legfeljebb egy-két összegyűrt csekk, bérlet, igazol­vány lapulhat a szatyorban, meg a pénztárca, ha még el nem lopták. Nagy nehezen rájöttünk, hogy azért kellhet egy-egy üres borotvahabos doboz, arcvizes üveg, miegymás befelé, mert a zsivány úgy tesz, mintha a leemelt értéket vissza is ten­né, ám közben kicseréli, és az üreset helyezi a polcra. nehéz ügy EZ! A boltok vesztesége egekbe szökő, a biztonságiak egyre szigorúbbak, a tisztességes vevők háborognak az ellen­őrzések miatt, a tolvajok meg aratnak. Tényleg érthetetlen! A régiókról Brüsszelben A megyei területfejlesztési tanács tagjai, illetve a kistér­ségi vezetők alkotta 16 tagú delegáció élén január 23-án Brüsszelbe utazik Varga Zol­tán, a megyegyűlés és a fej­lesztési tanács elnöke. A kül­döttség a belga fővárosban találkozik a régiók bizottsá­gának tagjaival, illetve az Eu­rópai Parlament két magyar képviselőjével, Lévai Katalin­nal és Olajos Péterrel. A Bé­kés megyeiek betekintenek az EU munkájába, s többek között találkoznak az ottani régiókban dolgozó magya­rokkal. (e) Új igazgató a Knerben lanuár 31-ével közös meg­egyezéssel megválik a bé­késcsabai COFINEC Kner Címkegyártó Kft. ügyvezető igazgatói posztjától dr. Batizi György. Az új ügyvezető igazgató február 1-jétől Kása István, aki legutóbb a gyulai Dürer Nyomda Kft. kereske­delmi igazgatójaként dolgo­zott. Kása István a békéscsa­bai Kner nyomdában sem is­meretlen, hiszen tevékeny­kedett itt korábban kontroll­ing vezetőként, (c) Dokumentumok a Magas-Tátráról A Szlovák Kultúra Háza Törés­vonalak címmel tart fotó- és filmbemutatót január 25-én 16 órakor a Csaba Center aulájá­ban. A közelmúltban a Magas- Tátrát ért katasztrófa kapcsán megrendezésre kerülő esemé­nyen az érdeklődők kiállítást tekinthetnek meg Kalmár Zsolt képi gondolkodó-fotográ­fus dokumentumképeiből, il­letve levetítik a Csaba Televí­zió témához kapcsolódó rövid­filmjét A rendezvény fővédnö­ke Stefan Dano, a Szlovák Köz­társaság főkonzulja, (mk) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Mezőkovácsháza. terv. (i) A mezőkovácsházi képviselő-testület megbízta a polgármesteri hivatal műszaki és a pénzügyi osztályának vezetőjét hogy az idősek klubja épü­letének állagmegóvása, illetve aka­dálymentesítése érdekében készít­sen műszaki-pénzügyi tervet a mun­kálatok végzéséhez. A tervezet anya­gi kihatását a 2005-ös költségvetési koncepcióban szerepelteti a testület Nagybánhegyes. gyűjtés, (i) A nagybánhegyesi Teller Ede Általá­nos Iskola diákönkormányzatának kezdeményezésére indított „Befőt- tes üveg" gyűjtőakció során — mely­ről néhány napja adtunk hírt - a fa­lu lakossága 90 ezer forinttal járult hozzá a szökőár árváinak ellátásá­hoz. A legtöbb pénzt az iskola terü­letén gyűjtötték a gyerekek, több mint 20 ezer forintot. A pénz szám­lálásáról jegyzőkönyv készült. Nagykamarás, szakkör, © A nagykamarási általános iskolá­ban nagy az érdeklődés az idén is működő kézműves szakkör iránt. A Szigetvári Józsefné és Búkor Ildikó vezette foglalkozásokon az alsó ta­gozatosok heti egy órában próbál­hatják ki kézügyességüket, fantázi­ájukat. Nagyszénás, munkaterv. (cs) A nagyszénási képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták a 2005. évi munkatervet. Január utolsó napján találkoznak újra a képviselők, akkor az idei költség- vetés kerül napirendre. Február­ban megvizsgálják a Czabán Sa­mu Művelődési Ház és Könyvtár szervezeti kereteit, áttekintik a közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátását, majd a közsé­gi rendezvénytervet vitatják meg. Márciusban a település közrend­jéről és közbiztonságáról hallgat­nak meg beszámolót, illetve a szelektív hulladékgyűjtés lehető­ségeit vitatják meg. Az önkor­mányzati lakáskoncepciót április­ban tűzik napirendjükre a nagyszénási képviselők. Okány. HÉTSZÁZAN. (i) Okányban hétszáz lakost részesített ajándék­ban a téli ünnepek alkalmából az önkormányzat. A 14 év alatti gyer­mekek és a 60 év feletti nyugdíja­sok kaptak ajándékcsomagot. Orosháza. FÁK. (cs) Folytatják Orosházán a csapadékvíz-elvezető rendszer építését, ennek nyomvo­nalán, éppen a Justh Zsigmond Vá­rosi Könyvtár előtt fákat vágtak ki. Információink szerint a villanyveze­tékek miatt ezeket a növényeket korábban már csonkolták, ráadásul nem is voltak egészségesek. A be­ruházás befejezése után pótolják a kivágott fákat. Tarhos. térítési díjak, (sz) A tarhosi önkormányzat ez évben az infláció mértékével emelte a sa­ját konyháján étkezők térítési díját. Az óvodások naponta 220 forintot, az általános iskola napközisei 255 forintot, menzásai 186 forintot, az idősek klubjában étkezők, illetve az előfizetéses menüt fogyasztók egy­aránt 364 forintot fizetnek az ebé­dért. Tótkomlós. ELLÁTÁS. (CS) A tótkomlósiak egészségügyi ellá­tásában 4 háziorvos felnőttek ré­szére, egy gyermekorvos és két fogorvos látja el a feladatokat. Szakrendelés terén a labor az orosházi kórház kihelyezett ellátó­jaként működik. A reumatológiai és a fizioterápiai ellátást a Rózsa Fürdő Kft. működteti 2004. janu­ár elsejétől, és a kezeléseket hely­ben, az itt dolgozó szakorvos írja fel. Vésztő. MÉRLEGELÉS. (í) Vésztőn alakították ki megyénk egyik legkor­szerűbb helyét az állatvásárra, amely már minden uniós előírás­nak megfelel. A város képviselőtes­tülete legutóbbi ülésén úgy döntött: januártól a vésztői állatvásáron az állatok mérlegelése egységesen 70 forintba kerül. Zsadány. helyi lap. (í) Megjelent a zsadányi önkormányzat havi lapja, a Zsadányi Hírlap legfris­sebb száma. Az újság többek kö­zött azt is közli, hogy a Békés Me­gyei Hírlap előfizetői versenyén kategóriájában Zsadány második helyezést ért el, s így egy ingye­nes önkormányzati oldalt nyert la­punktól. HÉTSZÁZ DÖNTÉS, (i) A zsadányi képviselő-testület legutóbbi ülésén az egészségügyi és szociális bizott­ság beszámolóját tárgyalta meg és fogadta el. Ez a bizottság az elmúlt évben közel 700 döntést hozott, s határozatai ellen csak 6 fellebbe­zés érkezett. LAKBÉRVÁLTOZÁS, (i) Zsadányban január elsejétől változtak az önkor­mányzati lakások bérleti díjai. A komfortos lakások négyzetméteré­ért havonta 116 forintot, az össz­komfortos lakások négyzetméteré­ért 119 forintot kell fizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom