Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

BÉKÉS MEGYEI AGRÁR A 19 2005. január 13., csütörtök Kincs lesz-e a Körös Kincse? Új feldolgozóüzem a Békés megyei termelők biztonságáért Két éwel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy Békés megyében, Körösújfalun épül meg az ország egyetlen mogyorókrémgyára, majd rövid időn belül kiderült, hogy a pályázat elfogadása híján nem lesz belőle semmi. Hosszú ideig néma csend, ami — mint kiderült — nem azt jelentette, hogy nincs folytatás. Kincses István, akiről a történet szól, egy pillanatig sem tett le arról, hogy valamilyen módon ne való­sítsa meg terveit, annál is inkább mert itta megyében az ültetvény- telepítés nagy része valamilyen formában az ő — tervezett — feldol­gozójától függött. Úgy tűnik, ez a gond megoldódott, már csak hetek kérdése, hogy Kincses István egyéni vállalkozó beruházása, a mo­gyorópörkölő és -csomagoló megkezdje a próbaüzemet. Leendő termékének már márkaneve is van: Körös Kincse cn ire érezte szükségét, új üzemnek? Termet- egyében vagy az or­szágban annyi mogyorót, amennyivel kihasználhatja ezt a nagy épületet és ezt a hatal­mas gépsort?- Hogy mennyire volt rá szükség, azt majd a termelők fogják megmondani, tudomá­som szerint a megyében 60—70 hektáron telepí­tették ezt a nö­vényt, s hogy az egész országban mennyit, azt pontosan nem tudom, de az igazi motiváló tényező mégis a saját 8 hektáros mogyoróterületem volt, aminek a betakarítását és feldolgozását mindenképpen szerettem vol­na megoldani. A többi már me­net közben jött. Közel 50 millió forintot nyertem a SAPARD- pályázaton, és 89 millió beru­házási hitellel segített az Endrőd és Vidéke Takarékszö­vetkezet, ilyen támogatás és sa­ját erő mellett sikerült ezt a komplexumot létrehoznom. Már a telepítés kezdetén szíve­sen adtam má­soknak is taná­csot, szinte mindenkit is­merek, aki ez­zel foglalkozik. Hogy ki tudom-e használni ennek a nagyberuházásnak a kapacitását, az tulajdonképpen tőlem függ. Való igaz, hogy az utóbbi két-három év telepítésé­nek nagy része még nem fordult termőre, de előbb vagy utóbb biztos, hogy lesz elegendő mennyiség, addig viszont nem­csak a megyéből, hanem a Du­nántúlról, sőt Törökországból is pótolok, de a jövő mindenkép­pen a jóval ízesebb, olajban gaz­dagabb hazai mogyoróé lesz.- Hogyan kötődhetnek eh­hez a feldolgozóhoz a termelők?- Már a telepítés kezdetén szívesen adtam másoknak is tanácsot, szinte mindenkit is­merek, aki ezzel foglalkozik. Kölcsönös érdekünk lesz, hogy keressük egymást, mivel ne­kem szükségem van a termé­sükre, nekik pedig egy értékesí­tési biztonságra. Ez így működ­het jól.- Hogyan történik a betaka­rítás?- Erre már kifejlesztettek egy jól működő, csonthéjasokat fel­szedő gépet, ami ugyancsak rendelkezésemre áll, így nem kell ezeket az apróságokat kézi Kőrösújfalura egyelőre a Dunántúlról érkezik a nagyobb mennyiségű alap­anyag. A Békés megyei termelők évről évre folyamatosan lépnek be a fel­dolgozás folyamatába. erővel felszedni. Száraz helyen kell tárolni egészen a feldolgo­zásig. Többek között ezt a célt is szolgálja ez az épület.- Mondana valamit a mun­ka folyamatáról? — Talán csak nagyvonalak­ban: a beérkező mogyoró 20- 25 százalékos víztartalmú, ezt először le kell csökkenteni 6—7 százalékra és csak akkor mehet a válogatóba, majd a nyolc­Kincses István már beszerezte az alapanyagot Képünkön a szerelés előtt álló olasz feldolgozó gépsor egyik ele­me, jobbról a pörkölnivaló. Rövidesen próbaüzem. Műszakonként tíz dolgozónak adhat munkát. osztályba sorolás után külön- külön tároljuk, mert a gyártás folyamán csak egyfajta mogyo­ró kerülhet a törőgépbe, ezt kö­vetően az osztályozóba, és in­nen a pörkölőbe ahol még leke­rül róla a barna héja, és utána jut el a csomagolóba, ahol 100 grammos, védőgázas tasakok- ba töltjük, végül pedig gyűjtő­dobozokba rakjuk. — Egy új üzem új munkahely is. Hány dolgozóra számít? — Amíg egy műszakban ter­melünk, tíz-tizenkettőre. De nincs kizárva a többműszak sem. — Van-e piaca, hova értéke­sít? — Elsősorban az olaszoknak, mert hiszen ezt a gépsort is tő­lük vásároltam, de a horvát pia­cok is szívesen fogadják, sőt a magyar áruházláncok is igényt tartanak rá. — Volt-e olyan pillanata ezzel a beruházással kapcsolatban - mert tudom, nem minden ment simán -, hogy kár volt belekez­deni, inkább feladom? — Egy percre sem. Semmi sem indokolja, hogy ezt mond­jam, de ez az igazság. Problé­mák voltak bőven, szerencsére ez már a múlt. Volt egy célom, tudtam, mit akarok, azzal is tisztában voltam, hogy nem lesz könnyű, de itt volt segítségnek a család, és közösen meg tudtunk felelni ennek a kihívásnak. 5630 Békés, Szent Pál sor 3. Telephely: 5600 Békéscsaba, Kereki külterület 2. hrsz. Tel.: (66) 510-760. Fax: (66) 510-761. SZÓ LG Á LTATAS AIN K: □ növényvédelem (díszfák, díszcserjék kártevőinek irtása) □ kullancsirtás □ szúnyoggyérítés □ raktári kartevők elleni védekezés □ terménygázosítás □ rovar- es rágcsálóirtás. ,240013 Chemical-Seed Kft. VETŐMAG- és MŰTRÁGYAAKCIÓ személyre szabott finanszírozással. Tavaszi vetőmagvak a legkedvezőbb áron: kukorica, napraforgó, borsó, lucerna termeltetési és felvásárlási lehetőséggel. .Műirágyák: KEMIRA POWER és KEMIRA OPTIMA akciós áron, MAP, kálisó, hazai és import nitrogén műtrágyák. Növényvédő szerek teljes választéka. Hívja szakembereinket, válassza a minőséget! Békés-Borosgyán: (66) 510-740, (66) 411-156. ő Németi László telepvezető: (30) 488-4474. V@ÉP ALFA-GÉP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ ¥ 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 64. Tál./fax: 66/447-90«; 449-434; 640-170. E-mail: info@atfa-oep.hu www.atfa-oep.hu 2005-BEN IS VÁRJUK KEDVES PARTNEREINKÉ Ti KEDVEZŐ HITELLEHETŐSÉG, ÜGYINTÉZÉS HELYBÉN. ERÓ- és munkagépek teljes VÁLASZTÉKA KEDVEZŐ ÁRON! ALKATRÉSZEK, KENŐOLAJOK, EÓL/ÁKf AKCIÓ), RASCHEL TERMÉKEK, KARDÁNOK NAGY VÁLASZTÉKÉ AN! KIEMELT TEHMÉKEINK: SAME, MTZ, VTZ, JUMZ TRAKTOROK, KERTÉSZETI GÉPEK HBHB BOLHAPIAC a -ban Körülnézett már otthon? ...padlás, garázs, kamra, beépített szekrény legfelső polca... Biztosan talál olyan használaton kívüli tárgyat, amit sajnált kidobni! Szabaduljon meg tőle! Vagy inkább vásárolna? Keresse meg eladóját bárminek, amit már régóta nem talált üzletekben! CSEREBERÉLJEN - DOBJA PIACRA - VÁSÁROLJON! A Kisalföldi Mezőgazdasági Rt. növénytermesztési ágazatvezető, növénytermesztő agronómus és mezőgazdasági gépészmérnök munkatársat keres. Cégünk: tejtermeléssel és nö­vénytermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági nagyüzem (170 fő, 3600 ha, 14 millió liter tej). Elvárások: szakirányú felsőfokú végzettség, jó kommunikációs és szervezőkészség, felhasználó szintű számítógépes ismeretek. Az írásos pályázatokat az alábbi címre kérjük: 9072 Nagyszentjános, Fő út 1. Tel.: 06-96/544-280 E-mail: kisalloldi.rt@njanos.hu VEDEKEZES A MEZEI POCOK ELLEIV - REDENTIN 75 WP! (Szabad forgalmú rágcsálóirtó szer) Hatékony megoldás a gyümölcsösökben és más szabadföldi kultúrákban! 40 és 1 kg-os kiszerelésben kapható. BÉKÉS-CHEMOL Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Tel.: (66) 527-527. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom