Békés Megyei Hírlap, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-12 / 9. szám

2005. JANUÁR 12., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Hogy kevesebb legyen a könnycsepp a Srí Lankan gyermekek arcán A szökőár túlélőinek adakoztak tegnap a békéscsabai Erzsébetheiyi Általános Iskola diákjai, tanárai és a gyűjtési akcióra betérő jaminalak. „Az iskola aulájá­ba kihelyezett perselyben reggel nyolctól délután négyig 43 052 forint gyűlt ösz- sze" — tájékoztatott Priskin János, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szer­vezetének titkára. Ma 8-14 óráig a vásárcsarnokban, pénteken 10-18 óráig a Csaba Centerben rendez perselyes gyűjtést a Vöröskereszt. El a 1749 Mint arról már írtunk, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a Hungarotel Rt is hozzájárul a dél­kelet-ázsiai föld­rengés és szökőár károsultjainak megsegítéséhez. A Hungarotel a 1749-es hívószámú segélyvonalat bo­csátja az adakc mi szándékozók ren­delkezésére. A 1749 tárcsázá­sával hívásonként 200 forintot ado­mányozhatunk a károsultak javára. Tegnapi számunkban már foglalkoztunk azzal, ki miképpen próbál meg segíteni megyénkben a Délkelet-Ázsiában történt természeti katasztrófa túléló'inek. Most újabb kezdeményezésekről kap­tunk hírt. Munkatársainktól „Mi, a zsadányi polgármesteri hivatal dolgozói a szökőár túl­élői részére szerény önkéntes felajánlást tettünk és fizettünk be a Baptista Szeretetszolgálat számlaszámára, mert nagyon meghatott bennünket a tévé­ben látott sok síró, árva gyer­mek. Felhívjuk a megye, az or­szág polgármesteri hivatalai dolgozóit, csatlakozzatok kez­deményezésünkhöz, hogy Sri Lankán kevesebb könnycsep­pet lássunk az árva és sérült gyermekek arcán” - áll abban a közleményben, melyet Zsa- dányból küldtek szerkesztősé­günknek. Gyulán a Városi Diákönkor­mányzatok Szövetsége, a Gyu­lai Fiatalok Érdekvédelmi Szövetsége, a Fidelitas gyulai csoportja és a Gyulai Amatőr Zenekarok Érdekvédelmi Szervezete matricát készíttet, amit a városban terjesztenek. Egy matrica 200 forintba ke­rül, az így befolyt összeget át­adják a Magyar Vöröskereszt gyulai területi szervezetének a délkelet-ázsiai szökőár ká­rosultjainak megsegítésére. A Gyulai Amatőr Zenekarok Ér­dekvédelmi Szervezete febru­ár 5-én este az Erkel Ferenc Általános Művelődési Köz­Él a 1749 Mint arról már írtunk, a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a Hungarotel Rt is hozzájárul a dél­kelet-ázsiai föld­rengés és szökőár károsultjainak megsegítéséhez. A Hungarotel a 1749-es hívószámú segélyvonalat bo­csátja az adakc mi szándékozók ren­delkezésére. A 1749 tárcsázá­sával hívásonként 200 forintot ado­mányozhatunk a károsultak javára. pontban helyi zenekarok fel­lépésével koncertet rendez, melyen közös szám is elhang­zik. A belépőjegy a matrica lesz, melyet árusítanak a Kos­suth téri járműboltban, a mű­velődési központban és a csa­ládsegítő központban is. JEGYZET Eljött a börtönbe a remény csillaga? szoronganak A lakók a szegedi Csillag börtönben. Azt, hogy a statisztika szerint minden ágyra majdnem ketten jutnak, annyira zsúfolt a ház, éppen az intézmény 120. évfordulóján voltak kénytelenek megállapítani. Rossz érzés. fokozhatom: még rosszabb érzés belül kerülni az ország leg­szigorúbb fegyházába és börtönébe, lesújt és megráz, az em­ber inából elszáll a maradék bátorság is, s azon tűnődik, mi­ért nem fedezte már fel ezt a sokkoló hatást egy valamire va­ló filmrendező, mert a helyszínnel már a markában érezhet- né az Oscart. Aki pedig nemcsak egy látogatásra, hanem hosszabb időre rendezkedik be valamely jófekvésű cellában, azt mondják, normálisan nem kerül ki onnan. (Ebből látszik, a bűnöző is ember...) időnként fellobban A vita a halálbüntetésről még nálunk is, pedig az európai közösségi szabályok értelmében szóba sem kerülhet. Most, a 120 esztendős Csillag évfordulóján az - egy­előre - elméleti fejtegetés arra igyekszik rávilágítani, Európá­ban tarthatatlan és képviselhetetlen a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés. Ez ugyanis ellentmond a szabadság- vesztés törvényi céljának, a reszocializáció elősegítésének. egykori professzorom gondolataival máig nem merek vitába szállni, így máris jelzem: csak véletlenül gondoltam arra, hogy akit ténylegesen életfogytiglanira ítéltek, vagyis holtáig a börtönben savanyodik, nem kell azon gyötrődnie, vajon sike­rül-e visszailleszkednie a társadalomba. Az alapfilozófiával, mondom, nincs vitám, legyen csak normális, tisztességes em­ber az, aki a Csillagból (és más börtönből) egyszer kiszabadul. szinte HALLOM, a törvénytisztelő többség még egy mondattal megtoldja: „...és ha lehet, ne költözzön a szomszédomba!”. Bocsátassék meg, amikor a társadalom visszaszól, de neki is megvan a joga a védekezéshez. Akkor is, ha ítélete — kivált­képp a reménytelen esetekre - olykor másképp hangzik, mint a bíróságoké. Képviselőt választanak Békésen Uj megyei elnöke lesz a MIEP-nek szemétügy A polgármester megyei szinten kezelné a kérdést Április elején Békés 9-es számú választókörzetében önkormányzati képviselő- választás lesz, ugyanis a 2002-ben jobboldali szí­nekben nyert Szeverényi Barnabás lemondott kép­viselői tisztségéről. Szekeres András PATAKI ISTVÁN polgármester tegnapi sajtó- tájékoztatóján a fentieken túl elmondta: a napokban leve­let kapott a település testvér- városából. A gyergyószent- miklósi Magyar Polgári Szö­vetség elnöke azt írja, ezentúl is várják vendégeiket Magyar- országról, s tovább szeretnék erősíteni kapcsolataikat a bé­kési civil szervezetekkel, csa­ládokkal, iskolákkal. Mint azzal már foglalkoz­tunk, március 31-én bezárják a békési szeméttelepet. Pataki István leszögezte: kistérségi el­nökként kezdeményezi a sze­mét elhelyezésének megyei szinten való kezelését, ugyan­akkor szorgalmazza a szelektív hulladékgyűjtés kiszélesítését. A város állattartási rendeleté­vel kapcsolatban a polgármes­ter megerősítette: addig nem terjeszti a tervezetet a testület elé, amíg az állattartók képvise­lőivel közösen nem tisztázták a belterületi jószágneveléssel kapcsolatos kérdéseket. El­hangzott az is, hogy a tavasszal továbbépülő Békés és Békéscsa­ba közötti kerékpárút vonatko­zásában pillanatnyilag már a közbeszerzési eljárás folyik. távozik Nem a feszült helyzet miatt vonul vissza dr. Olasz Imre Megválik posztjától dr. Olasz Imre, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) Békés megyei elnöke. Beszterczey Judit nem indul újra a megyei elnök­ségi posztért a februári tisztújí­tó ülésen. Egyelőre nem tudni, hogy kik pályáznak az elnök­ségre, mivel a párt szabályzata titkos jelölést ír elő. Dr. Olasz Imre hangsúlyozta: nem a párt­jában kialakult feszült helyzet miatt vonul vissza. A MIÉP 2002-es választási kudarca óta másodszor tört ki zúgolódás Csurka István elnök ellen. Január 3-án lemondott Tóth Imola, a MIÉP Ifjúsági Ta­gozatának elnöke, aki szerint „egyre mélyebbre süllyed” a ra­dikális párt. Ugyancsak meg­vált elnökségi tagságától Ko­vács Géza, Komárom-Eszter- gom, Veszprém és Fejér megye, valamint Fördős Attila, Pest megye régióvezetője. Csurka István, a MIÉP elnöke a Magyar Televízió kedd reggeli műsorá­ban természetesnek nevezte a változásokat, amelyek „minden szerves anyagban”, így a párt életében is végbemennek. Egy, a neve elhallgatását ké­rő pártvezető pedig azt mondta lapunknak, hogy az elnökségi tagságért nem jár pénzbeli jut­tatás, ezért többen „kenyérke­reső állás” után néztek. Konzultáció a felsőoktatás kérdéseiről Szarvasra és Békéscsabára jön ma dr. Mang Béla, az Ok­tatási Minisztérium felsőok­tatási helyettes államtitkára. A Tessedik Sámuel Főiskola szarvasi Rektori Hivatalának felkeresése után az intéz­mény békéscsabai Gazdasági Főiskolai Karán tart konzul­tációt a felsőoktatás aktuális kérdéseiről, a fejlesztési le­hetőségekről - tudtuk meg dr. Micheller Magdolna főis­kolai tanártól, tudományos referenstől. A tanácskozáson részt vesz Pap János, Békés­csaba polgármestere is. (mk) Kulturáltabb várakozás az új főpostán Iliin József, a békéscsabai 1-es posta vezetője idejét sem tud­ja, mikor fordultak meg olyan sokan a megyeszékhelyi fő­postán, mint szombaton. Az új, Munkácsy utcai épületben is sokan mentek az első adan­dó alkalommal, tegnap reggel. Napközben beállt a szokásos forgalom. A postavezető el­mondta: a most bevezetett ügyfélhívót többen kifogásol­ták, pedig a szolgáltatásnak éppen az a lényege, hogy kul­turált körülmények között vá­rakozhassunk és intézhessük ügyeinket. A legtöbben azon­ban elégedetten szemlélték az új épületet és kiszolgálást, (y) Félmilliót nyertek Kötegyánban A kötegyáni általános iskola — megméretvén a Sulinova Kht. által Iskolák a parlagfű okozta allergia ellen címmel meghirdetett pályázaton — 460 ezer 670 forint támoga­tást nyert a pályázati célok megvalósítására, (b) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Méhkerék, kisbuszt. <b) Méhke­rék önkormányzata a közelmúltban másfél millió forint önerő befizeté­sével részletre vásárolt egy kilenc- személyes Ford Transit mikrobuszt, melyet a község lakosságának szol­gálatába állítottak. Nagyszénás, közháló. (cs) A Közháló Sulinet program kereté­ben 2004 decemberétől a nagy­szénás! Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda is lehetőséghez jutott a széles sávú internet hasz­nálatára. A programot az Informa­tikai és Hírközlési Minisztérium in­dította el azzal a céllal, hogy 2005 szeptemberére minden köz­oktatási intézmény számára elér­hetővé váljon a korszerű internetezés. A nagyszénási iskola tanulói két év óta, délutánonként kedvükre szörfölhetnek a világhá­lón. Okány. foglalkoztatásra. (í) Az Országos Foglalkoztatási Közala­pítványhoz 10 munkanélküli 9 hó­napon át való foglalkoztatásának támogatására nyújtott be pályáza­tot az okányi önkormányzat. A pá­lyázat sikere esetén a község köz­pontjának felújításán, rendezésén dolgozhatnak majd a munkanélkü­liek. Orosháza. SZÜKSÉGES, (cs) Oros­háza térségében létre kell hozni a dél-békési komplex települési regi­onális begyűjtő-kezelő rendszert. A létesítésre a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban nyílhat le­hetőség. Az új lerakó tervezését 2008-ra időzítik. Sarkadkeresztúr. e-magyaror­SZÁG. (b) A sarkadkeresztúri képviselők legutóbbi ülésükön engedélyezték a kivitelezőnek a települési könyvtárban létreho­zandó e-Magyarország pont ki­alakítása érdekében az átviteli, szektorsugárzó antennák telepí­tését. Szarvas. DÍJAZOTT. Gl a közelmúlt­ban vette át a Békés Megyei Diák­sport Tanács által rendezett ünnep­ségen a „Békés megye jó tanulója, jó sportolója” díjat Pecsenye Rita, amatőr röplabdázó, a szarvasi Vaj­da Péter Gimnázium és Szakközép- iskola tanulója. SZÜLETÉSNAP. Q) Százegyedik születésnapját ün­nepelte január elején Szarvas egyik legidősebb lakója, Bohnyat Pálné. A jeles évforduló alkalmá­ból az idős hölgyet családja mel­lett Babák Mihály, a város pol­gármestere, valamint Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség lelkésze is kö­szöntötte. Szeghalom, gerincvezeték. (í) Bacsó Imre önkormányzati képvi­selő a szeghalmi képviselő-testü­let legutóbbi ülésén felvetette: négy, a Vásár téren élő család kéri az önkormányzatot, hogy az elma­radt 200 méteres szakaszon is épüljön meg a gázhálózat gerinc­vezetéke. Macsári József polgár- mester reagálásában elmondta: a felvetés jogos, a témára később visszatérnek. Telekgerendás, téli cipő. (sz) A Vöröskereszt telekgerendási alapszervezete a karácsonyi ün­nepek előtt néhány nappal a he­lyi nagycsaládosok és a hátrá­nyos helyzetűek részére cipő­ajándékozást szervezett. Né­hány nap alatt az adományból 216 pár téli lábbeli talált gazdá­ra. Tótkomlós, füvósok. (cs) A tótkomlósi ifjúsági fúvószenekar tervei között egy lengyelországi tur­né is szerepel az idén — tudtuk meg Krcsméri János karnagytól. A fiatalok már jártak Jastrzbije- Zdroj városában 1995-ben. Akkori szereplésükkel elnyerték a feszti­vé Id íjat. • VéSZtŐ. KÖZTISZTVISELŐK, (i) A vésztői képviselő-testület legutóbbi ülésén meghatározta a köztisztvise­lők idei teljesítménykövetelményei­nek alapját képező célokat A tartal­mas írásos anyagot Balog Imre, a város jegyzője tárta a testület elé. RENDELETEK, (i) A vésztői képvi­selő-testület legutóbbi ülésén több helyi rendeletet alkotott, illetve módosított. A városvezetők többek között rendeletet alkottak az át­meneti gazdálkodásról, módosítot­ták az ivóvíz-ellátási és szennyvíz- elvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról szóló rendeletet, ezenkívül kiegészítették a szociális rendeletet. Zsadány. kábeltelevízió. (í) Zsadányban egy vállalkozó támo­gatja a lakosság azon kezdemé­nyezését, hogy a településen ká­beltelevíziós szolgáltatás indulhas­son be. A vállalkozó elkezdte a ter­vek készítését. A hálózat építése kellő létszámú igénylés esetén kezdődik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom