Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-22 / 298. szám
2004. DECEMBER 22., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP Felemás módon zárják az évet a békési cégek ►1. OLDALRÓL A hagyományokhoz hűen az évzáró ünnepségen az Agrimill vezetése 5-5 ezer dollárt adományozott a város és a megye vezetésének, hogy fordítsák a pénzt a rászoruló fiatalok és idősek javára. * Mari Tibor, a Csabai Hűtőipari Rt. cégvezetője a tavalyihoz hasonlónak nevezte az idei évet, bár egyes zöldségfélékből jobb, másból rosszabb esztendőt zártak. — A kedvező időjárásnak és a komoly mezőgazdasági partnereinknek köszönhetően a zöldborsó- és a kukoricatermés kiemelkedően jó volt, ugyanakkor a sok csapadék nem kedvezett a paprikának és a zöldborsónak. A kiváló minőségű és gyors feldolgo-' zást Magyarország legnagyobb fagyasztója tette lehetővé - közölte lapunkkal a cégvezető. Mari Tibor elmondta, a gépet két éve vásárolta az üzem, de a beruházás ebben az évben „ért be”.- 2005-ben cégünknek még inkább alkalmazkodnia kell a piaci körülményekhez, az áruházláncok diktálta alacsony árak miatt még hatékonyabban kell termelnünk - tette hozzá a cégvezető. * Az előző évekhez hasonlóan idén is pozitív mérleggel zár a Guardian Orosháza Kft. - tudtuk meg Bagdi Istvántól, a float- üveggyártással foglalkozó cég termelési vezetőjétől. A nyereség ugyan nem túl magas, jelentőségét inkább az adja, hogy ezt a nyári háromhónapos leállás ellenére sikerült produkálnia a 340 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásnak. A leállás oka az volt, hogy megvalósítottak egy ötvenmillió euró értékű beruházást, mely során a kemencétől kezdve a teljes technológiai sort átépítették, illetve környezetvédelmi beruházásokat is lebonyolítottak. Korszerű porszűrő berendezést szereltek fel, s kiépítettek egy zárt ipari szennyvízrendszert. A beruházások eredményeként az üzem kapacitása 10 százalékkal megnövekedett, s a korábbiaknál jobb minőségű üvegipari termékeket tudnak előállítani. így joggal bízhatnak abban, hogy az éleződő versenyhelyzetben is megállják majd helyüket a hazai, illetve külföldi piacokon. A szintén orosházi székhelyű Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Rt. nehéz esztendőn van túl. Amint azt Ivanics János vezérigazgató elmondta, a nehézségek elsősorban az alapanyagárak emelkedéséből, illetve a devizamozgásokból adódtak. Ezzel együtt a cég húszmilliárd forintos árbevételt ért el, s a korábbi évekhez hasonlóan idén is nyereséggel zárnak. A termékeinek döntő többségét exportra, elsősorban Észak-Amerika, Anglia és Németország piacaira termelő Linamar Kft. 2004-ben jelentős beruházásokat valósított meg, a megyeszékhelyen például befejeződött az üzemcsarnok bővítése. lövőre újabb beruházásokat nem terveznek, most az egyik legfontosabb feladat a meglévő gépi kapacitás lekötése - hangsúlyozta Ivanics János. * A főként háztartási kisgépeiről és lámpáiról ismert, több, mint félévszázados múlttal rendelkező szarvasi Vas-Fémipari Rt. életében neth volt könnyű á 2004-es esztendő, mégis sikerült jelentős, bár a tavalyinál kisebb mértékű nyereséget produkálniuk. Amint azt Szakái János, a cég vezérigazgatója elmondta, több negatív külső tényezővel kellett szembenézniük. Nagy mértékben, mintegy 70—100 százalékkal megnövekedett például az acél világpiaci ára, s az ebből adódó költségnövekedést az árakban A Linamar Hungary Rt. nem csak Orosházán, Békéscsabán Is Jelen van. nehezen lehetett érvényesíteni. A termékeinek 60 százalékát exportáló cég piaci pozícióit szintén gyengítette az euró- dollár árfolyamváltozása, aminek következménye az volt, hogy a dollárelszámolással dolgozó távol-keleti országok piaci előnybe kerültek. A hazai piacon ugyanakkor a reálkereseA világ legnagyobb vetőmagüzeme Szarvason Minden idők legnagyobb termelési mutatóit mondhatja magáénak az idén a Pioneer Hi-Bred International szarvasi vetőmagüzeme - tájékoztatta lapunkat Boncok Lajos, a részvény- társaság termelési igazgatója. A tervezettnél 25 százalékkal több, összesen 38 ezer tonna vetőmagot dolgoztak fel, s ebből 22 ezer tonnát exportáltak, ami szintén rekordnak szánift. Rekordnagyságú, mégpedig 10 300 hektár volt az a terület is, melyen idén a Pioneerrel szerződött szántóföldi termelők hibridkukorica-vetőmagot termesztettek. A cég árbevétele elérte a 14 milliárdot, nyereségük a tervezett szinten alakult. A pozitív mutatók mellett viszont érzékenyen érintette a részvénytársaságot a forint erősödése, ráadásul a kukorica magas nedvességtartalma miatt megnövekedtek a szárítási költségek is. Az idei esztendő a Pioneer számára azért is kiemelkedő, mert idén kétmilliárd forintos beruházást hajtottak végre, amelynek köszönhetően a szarvasi a világ legnagyobb vetőmagüzemévé vált. tek csökkenése idézett elő keresletcsökkenést a tartós fogyasztási cikkek piacán. Mindezek ellenére a mérleg pozitív - hangsúlyozta Szakái János, hozzátéve, hogy a hatszáz alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaság már a jövő évre is jelentős megrendelésekkel rendelkezik, s az ideinél magasabb összegű termelési mutatókra számítanak. Megyénk nagyhírű nyomdaipa-' ri vállalkozása, a Gyomai Kner Nyomda Rt. idén nem tudta maradéktalanul teljesíteni üzleti tervét, ezzel együtt nyereséggel zárják a 2004-es esztendőt. Papp Lajos, a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta, hogy a könyvnyomtatás területén ebben az évben jelentősen megnövekedett a konkurencia, ugyanakkor a kiadók részéről a megrendelések száma nem emelkedett. Ez az árak csökkenéséhez vezetett, így még az inflációval arányosan sem tudtak árat emelni. A tervezett 1,6 milliárdos árbevétel helyett 1,5 milliárdot sikerült elérniük, a legnagyobb bevétel- kiesés augusztusban és szeptemberben következett be, ekkor nagyon kevés volt a megrendelés. A jövőre vonatkozóan Papp Lajos hangsúlyozta, derűlátásra nincs különösebb ok, ugyanakkor rugalmasabb, intenzívebb piacpolitikával, jó minőséggel, a határidők pontos betartásával reális esély van arra, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is nyereségesen tudjon működni a Kner Nyomda Rt. * Martos Géza, a Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatója elmondta, az elmúlt húsz év aligha legfényesebb eredményével zárják az idei esztendőt. Gyulán is érvényesülnek azok a hatások, amelyek a legtöbb magyar élelmiszer-ipari cégnél. Forráshiányokkal küszködtek ebben az évben, az európai uniós csatlakozás nem hozta a várt piacbővülést, komoly konkurenciaharcot vívtak, ám remélhetőleg az eltelt hét hónap alatt tudtak valamelyest alkalmazkodni a közös piac adta lehetőségekhez. Ennek eredménye jövőre várható. A vezérigazgató lapunk kérdésre kijelentette, az eredményesen termelő létszámnál nem terveznek beavatkozást, hatékonyságra törtednek, azonban a nem produktív munkaerőtől folyamatosan próbálnak megszabadulni, de ez nem jelenti például 200-300 dolgozó leépítését, hanem korszerűsítéssel fokozzák a hatékonyságot.- Gyárbezárásról nincs szó - szögezte le Martos Géza. ■ Lipták Judit-Nyemcsok László-Suhajda Zoltán-Szőke Margit — Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont élelmiszer-üzletlánca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Békéscsabán, Gyulán és Szarvason működő üzletünkbe keresünk munkatársakat az alábbi munkakörökbe: i£an. Eladó/pénztáros Hivatkozási szám: LAP-FMA Boltvezető, Boltvezető-helyettes Hivatkozási szám: LAP-FL Feladatai: • vásárlók udvarias, pontos és segítőkész kiszolgálása • gyors, precíz pénztármunka • árukészlet feltöltés, áru rendezés, üzlet takarítás Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú fizikai és szellemi terhelhetőség • stressztűrő képesség • munkaidő-beosztásbeli rugalmasság • precizitás, pontosság • középfokú szakirányú végzettség és élelmiszer-kereskedelmi gyakorlat előny Amit kinálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér Feladatai: • egy áruház zavartalan működésének biztosítása a vásárlók legnagyobb megelégedésének érdekében • az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, betanítása • napi ügymenet felelősségteljes biztosítása (munkaterv, elszámolások, árurendelés stb.) Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség • közép vagy felsőfokú (lehetőleg szakirányú) végzettség • stressztűrő képesség • jó kapcsolattartó képesség • vevőközpontú gondolkodásmód • precizitás, pontosság • kereskedelemi érzék Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • karrierlehetőség Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör és a munkavégzés helyének megjelölésével, magyar nyelvű önéletrajzával együtt a következő címre: Lidi Magyarország, 8002 Székesfehérvár, Pf.: 190 Bursa ösztöndíjátadás Békésen közel ötmillió Százharminchét hallgató tanulmányait támogatták Ünnepélyes keretek között adták át a minap a Bursa Hungarica ösztöndíj-támogatásokat Békésen, a városházán. Szekeres András Mióta az Oktatási Minisztérium meghirdette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön- kormányzati Ösztöndíjpályázatot, azóta a város önkormányzata biztosítja a szükséges önerőt ahhoz, hogy az igénylő fiatalok részesülhessenek az ösztöndíj-támogatásban. A támogatást felső- oktatási hallgatók kérhetik, illetve azok, akik ebben a tanévben kezdték meg főiskolai, egyetemi tanulmányaikat. A támogatási feltételeknek megfelelt hallgatókon kívül, méltányossági alapon, teljesen saját forrásból az önkormányzat további tanulókat támogatott. Ők azok, akik valamilyen ok miatt nem feleltek meg a Bursa Hungarica kiírás feltételeinek. A méltányossági támogatás révén olyanok is kaphatnak tá- m o g a t á s t, akik nehéz körülmények között élnek, s más módon nem tudnak plusz forrásokhoz hozzájutni tanulmányaik finanszírozásához. Az önkormányzat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázattal, illetve a méltányos- sági támogatásokkal kívánja elősegíteni a városban élő hallgatók tanulmányait, segítve ezzel hátrányaik kiküszöbölését. pataki István polgármester 79 felsőbb éves hallgatónak adta át az ösztöndíjat, 3 millió 90 ezer forint összértékben. A jelenleg első évfolyamos hallgatók közül négyen kapták meg a támogatást, összesen 170 ezer forint értékben. Méltányossági alapon 54 hallgató kapott ösztöndíjat, összesen 1 millió 440 ezer forint értékben. Összességében tehát 137 hallgató tanulmányait támogatta az önkormányzat, 4 millió 700 ezer forint összértékben.