Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-16 / 293. szám

2004. december 16., csütörtök A III BÉKÉS MEGYEI AGRAR Lótenyésztéstől vendéglátásig A megyei mezőgazdasági bizottság eteki üléséről jelentjük „Érettségi után nem lehet valakit megtanítani reszelni. Jó, hogy itt még megőrizték a hagyományos szakmunkásképzési modellt.“ — jelezte szakmai észrevételét Tóth Sándor, a megyei közgyűlés mező- gazdasági bizottságának elnöke az eleki Radványi György Középis­kola, Szakiskola és Kollégium kon­ferenciatermében tartott ülésen, ahol az iskola oktatómunkájával ismerkedtek a testület tagjai. A bi­zottsági elnök a tagok által is megerősített fenti összegzést an­nak alapján tette, hogy kitűnt: a megyei fenntartású intézmény képzési törekvéseit a gyakorlatias­ság és a munkaerőpiac igényei­hez való rugalmas alkalmazkodás vezérli. vételt hozó, fizetős kurzusokkal. Ez pedig túl azon, hogy a — többségében agrárszakmákban — szakember-utánpótlást és a munkakörökhöz szükséges szakképesítések megszerzését segíti, az intézmény fejlesztésé­hez és működéséhez, illetve a saját dolgozók jövedelméhez is hozzájárul. A felnőttképzés éves szinten 40-50 millió forintot hoz a középiskola kasszájába. Az iskolai képzésben — amelyre agrár, kereskedelmi és humán orientációra még jelent­kezhetnek a nyolcadikosok - az első két év nagyobb részt az el­méleti oktatásé, míg a 11-12. év­ben a tényleges szakmai képzést végzik, amelyben kéthetes vál­tásban, négy nap elméletet hat nap gyakorlat követ. Idegen nyelvet tanulni, jogosítványt sze­rezni szintén lehetősége van a ta­nulóknak — akiknek bentla- m kását egyébként 250 személyes diák­szálló szolgálja. Az idén az iskolai rendszerben mintegy 600, isko­lán kívüli oktatásban közel 400 hallgató vesz részt. A mezőgazdasági bizottság érdeklődésére elmondta az igazgató, hogy az agrárszak­mák közül a különböző típusú kurzusokban most vadász-vad­tenyésztő, lovász, erdész, me­zőgazdasági technikus, mé­hész, aranykalászos, ezüstkalá­szos gazda, mezőgazdasági vál­lalkozó, és gépkezelő képesí­tést szerezhetnek a hallgatók, emellett szakács, pincér, bolti és gyorsétkeztetési eladó szak­mák képzés is folyik. Mindeh­hez az elmúlt évek következe­tes fejlesztései nyomán kialakí­tott tangazdaság és tanműhely megfelelő színvonalú felszerelé­se is hozzájárul. A mindennapi élethez való al­kalmazkodást Az eleki is- ' kap igazga- #i®tdpir Zámbó András kollé­gái segítségé vei azt az el­vet igyek­szik meg- . valósítani, i hogy az is- 1 kola nem csupán egy a sok okta­tási intéz- 1 mény kő- m zül, ha­nem ma- , i ga is ak- JM tív részt- H vevője a I munka- erőpiac- " nak és a gazdasági életnek. Ez utóbbit az az igyeke­zet is mutatja, amit a megszo­kott iskolai rendszerű oktatáson túlmutató, piaci alapú szakma­szerzési lehe- töségekért tesz. Mint az igazgató el­mondta, a megyében el­sőként sze­rezte meg az iskola az „Akkreditált Felnőttkép­zési Intéz­mény” minő­sítést. Az elis­merés egy­ben jogosít­vány az országos szakmai jegy­zék szerinti képesítéseket nyúj­tó tanfolyamok szervezéséhez. Korosztálytól függetlenül, és be­Az eleki középiskola tangazdaságában a lovászképzéshez nemcsak az állatállomány, de a szakmai mérce is adott. A Zámbó András igazgató kezében lévő kötőféken „Az Ország legszebb lova" küllemi minősítést elnyert Furioso-North Star fajtájú kancát, Médiumot láthatják olvasóink. Az jelzi, hogy az intézmény nyitott az újabb oktatási témák és for­mák bevezetésére, illetve a saját gazdasági és műszaki lehetősé­geinek rugalmas kihasználásra, így például a nemrég beszerzett saját buszt a személyszállítási szolgáltatásra és a sofőrképzésre is felhasználják de — épp a bi­zottsági ülésen elhangzott egyik javaslat alapján — az sem kizárt, hogy a jövőben a tehergépjármű vezetői képzésbe is beneveznek. 'A lehetőségek végtelenek, csu­pán kezdeményezőkészség és gyakorlati érzék szükségeltetik hozzá. Eleken ebben nincs hi­ány — vélték a bizottság tagjai, akik szerint a felnőtt gazdakép­zésben az adminisztratív felada­tok megoldásához és a számító- gépes ismeretek hétköznapi al­kalmazásához kellene több se­gítséget adni. ,„mb efiyház' Euro TÉSZ vezetősége ünnepeket L helieme» wr tagjai„ak. " 3 “""TT"- partnaralneb, ""iS a dombegyMÜ ”t a magya agrár.®!«“'"* lamj Dombegyházi Euro TESZ Kft. (Elismert termelő) értékesítő szervezet: 2004. 04. 24.) Dombegyház, Nyéki major 0165/9. Telefon/fax: (68) 432-212. Mobil: (30) 326-30-91, (30) 326-30-92, (30) 326-30-93. E-mail: euroszov@bekesnet.hu ... az agrárszak­mák közül most vadász-vadtenyész­tő, lovász, erdész, mezőgazdasági technikus, mé­hész, aranykalá­szos, ezüstkalá­szos gazda, mező- gazdasági vállalko­zó, és gépkezelő képesítést szerez­hetnek a hallga­tók...

Next

/
Oldalképek
Tartalom