Békés Megyei Hírlap, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-11 / 289. szám

20 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 11., SZOMBAT Vass Tímea tizenegyedik asztalitenisz Női Top 12 bajnokság Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban ren­dezték meg az idei fel­nőtt asztalitenisz Top 12 bajnokságot, amelyen a nőknél asztalhoz állt Vass Tímea, az Orosháza Hungarotel ASE ver­senyzője, aki a B- tizenkettek mezőnyéből jutott a legjobbak közé. V. L Az szervezők két hatos cso­portba osztották az indulókat. Vass az első fordulóban 4:0-ra kikapott a világranglista har­mincötödik helyén álló válo­gatott Pótától (Statisztika). A második találkozón a világ- ranglista nyolcvankilencedik helyén álló válogatott Éllőtől (Postás-Matáv SE) úgy szen­vedett vereséget, hogy az első szettben 12:10-re, a második­ban 13:ll-re, a harmadikban ll:9-re vesztett. A válogatott kerettag Kertaitól (Postás- Matáv SE) és a Statisztika erősségétől Molnártól szintén kikapott az orosházi játékos. Az utolsó fordulóban a koráb­ban Orosházán is játszó fiatal Li Bintől (Statisztika) szenve­dett 4:l-es vereséget Vass, így csoportjában a hatodik he­lyen végzett és összesítésben holtversenyben a tizenegye­dik lett a Top 12-es bajnoksá­gon. Összeségében érvényesült a papírforma, Vass a ranglistán előtte állók ellen nem tudott győzni, ám a hazai ranglista tizenkilencedik helyén álló versenyző számára a legjob­bak közé jutás is elismerésre méltó. Harmadszor nyert a Holsten teremfoci Öregfiúk bajnoksága Békéscsabán a 2-es számú is­kola tornacsarnokában a dön­tőkkel befejeződött a 35 éven felüliek városi teremlabdarú­gó-bajnoksága, amelyen tizen­kilenc csapat indult és a két csoport első három helyezett­je jutott a hatos döntőbe. A fi­náléba a helyezések alapján bónuszpontokat vittek ma­gukkal a csaptok. A tornát harmadik alkalommal a több volt NB I-es labdarúgót felvo­nultató Holsten Kisvendéglő csapata nyerte a Bészer előtt. Végeredmény: 1. Holsten Kis­vendéglő 10 pont, 2. Bészer 7, 3. Medgyesegyháza 6 (4-0), 4. Bo­hém Presszó ó (3-3), 5. Fair Play 5, 6. Soproni Ászok 2. Különdíjasok. Gólkirály: Deres Gábor (Bészer). Legjobb kapus: Nicu Viorel (Medgyesegyháza). Legjobb me­zőnyjátékos: Szarvas János (Hols­ten). A győztes Holsten Kisvendég­lő csapata: Hanyecz János, Szarvas János, Szenti Zoltán, Sikesdi Gábor, Kiszely György, Kiss István, Braun Ádám, Lenkefi Tibor, Gajdács Zol­tán, Tárnok Ferenc, Vágó Attila, Ramos János, Balogh János, Békési László, csapatvezetők: Gera Imre és Baukó András. Várják a csapatokat Csanádapácára December 29-30-án tizenket­tedik alkalommal rendezik meg a csanádapácai Faragó Já­nos tornacsarnokban a Téli Kupa teremlabdarúgó-tornát. A mindig nagy érdeklődéssel kísért viadalra még lehet je­lentkezni Szikora Pálnál a (68) 420-010-es és a (30) 648- 4979-es telefonszámokon - december 17-éig várják az ér­deklődőket. CITROEN GO £>pof Szenzációs karácsonyi Citroen-akció! Citroen C3 Spot most csak 1 999 000 forintért az akciós készlet erejéig! Az ajánlat a Citroen C3 3.1 X Spot gépjármüvekre érvényes és a készlet erejéig tart. Az akció a kijelölt márkakereskedésekre vonatkozik. A képen látható autó illusztráció. A Citroén O l.li fogyasztása: 7,8/5,0/6,0 I/IOO km (városi/országúti/vegyes).C02-kibocsátáS: 143 g/km. A CITROEN a TOTAL-t választotta. INTER-FLOTT CENTER KFT. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Tel.: (66) 528-040. Fax: (66) 528-042 E-mail: info@imertlottcenter.hu CITROEN Diákolimpia az Árpádban úszás A Békés megyei döntőt tavasszal az országos finálé követi Benkő Bence megyei diákolimpiái bajnok lett Lezajlott az úszók Békés megyei diákolimpia döntője, amelynek a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. Az országos döntőket a tavasszal rendezik meg. Győztesek. (Az A-kategória az igazolt, a ^kategória az amatőr győzteseket je­lenti). Fiúk. 100 m gyorsúszás, A, ÜL korcsoport Benkő Bence (Békéscsabai 2-es iskola) 1:05,58. IV. kcs.: 1. Jeszensz­ky Ádám (Gyula, Implom) 1:00,79. V-VL kcs.: Pertich Bence (Bcs., Széchenyi) 58,93. B, UL kcs.: 1. Jeszenszky Dávid (Gyula, Implom) 1:25,54. IV. kcs.: Pugymer Péter (Gyula, 1-es isk.) 1:04,28. V-VL kcs.: Elek Márton (Gyula, Erkel) 1:06,69. 50 m mell A, ÜL kcs.: Benkő Bence 37,56. B, HL kcs.: Lóczi István (Tótkomlós, Jankó isk.) 42,34. 100 m mell A IV. kcs.: Jeszenszky Ádám 1:15,37. V-VL kcs.: iambrich Mihály (Bcs., Széchenyi) 1:12,22. B, IV. kcs.: Rusz Miklós (Gyula, 5-ös isk.) 1:43,15. V- VL kcs.: Vincze Balázs (Gyula, Erkel) 1:28,56. 100 m hátúszás A, ül. kcs.: Bohus Richárd (Bcs., 2-es) 1:17,27. IV. kcs.: Balog Gábor (Bcs. Petőfi) 1:02,31. V- VL kcs.: Nagy Imre Gergely (Gyula, Er­kel) 1:11,37. B, HL kcs.: Lóczi István 1:30,61. IV. kcs.: Pugymer Péter (Gyula, 1-es) 1:18,03. V-VL kcs.: Elek Márton (Gyula, Erkel) 1:25,87. 100 m hátúszás A, DL kcs.: Bohus Richárd (Bcs., 2-es) 1:17,27. IV. kcs.: Balog Gábor (Bcs. Pető­fi) 1:02,31. V-VL kcs.: Nagy Imre Gergely (Gyula, Erkel) 1:11,37. B, HL kcs.: Lóczi István 1:30,61. IV. kcs.: Pugymer Péter (Gyula, 1-es) 1:18,03. V-VL kcs.: Elek Márton (Gyula, Erkel) 1:25,87. lOOmpfl- langó A, IV. kcs.: Balog Gábor 1:04,37. V- VL kcs.: Szabó Zsolt (Bcs., Széchenyi) 57,30.200 m vegyes úszás A, V-VL kcs.: Nagy Imre Nándor 2:24,35. 4x50 m gyorsváltó B, HL kcs.: Gyulai Dürer (Hoffmann, Jeszenszky, Deák, Rácz) 2:56,27. IV. kcs.: Gyula, 1-es isk. (Borgu­lya, Gácsi, Niedermayer, Pugymer) 2:18,29. V-VL kcs.: Gyula, Erkel (Domo­kos, Briber, Elek, Burghardt) 2:00,36. 6x50 m flú gyorsváltó A, HL kcs.: Bcs. 2- es isk. (Szász, Nagy, Csaszni, Bohus, Does, Benkő) 3:18,98. IV. kcs.: Bcs. Bel­városi (Szeberényi, Dézsi, Dér, Szabó, Vincze, Valach) 3:16,24. V-VL kcs: Bcs., Széchenyi (Szegedi, Pallag, Dobra, Sza­bó, Pertich, Jambrich) 2:45,96. Lányok. 100 m gyorsúszás, A, HL kcs.: Fehérvári Júlia (Bcs. Petőfi) 1:10,02. IV. kcs.: Hanyecz Nóra (Bcs. Széchenyi) 1:05,60. V-VL kcs.: Galgóczi Krisztina (Gyula, Erkel) 1:04,24. B, ÜL kcs.: Elek Zsuzsanna (Gyula, Implom) 1:21,96. IV. kcs.: Pántya Aliz (Gyula, 1-es isk.) 1:29,15. V-VLkcs.: Gondi Noémi (Bcs., Rózsa) 1:06,19. 30 m mell A, HL kcs.: Szabó Rita (Bcs., Belvárosi) 41,04. B, DL kcs.: Elek Zsuzsanna (Gyula, Implom) 43,41. 100 m mell A, IV. kcs.: Polonka Krisztina (Bcs., Szabó Pál téri) 1:23,39. V-VL kcs: Schmidt Beáta (Orosháza, Tán­csics) 1:19,91. B, IV. kcs.: Vincze Csilla (Gyula, 5-ös isk.) 1:44,66. V-VLkcs.: Bán­kúti Anna (Gyula, Erkel) 1:50,84.100 m hátúszás A, ÜL kcs.: Simon Diána (Bcs. cc 2-es) 1:18,37. IV. kcs.: Szabó Nikolett t 1:15,16. V-VLkcs.: Tibori Nóra (Bcs., t Tevan) 1:20,82. B, HL kcs4 Gulyás Orsó­éi lya (Gyula, Dürer) 1:42,72. IV. kcs.: § Zorbas Claudia (Orosháza, József A.) j 1:53,69. V-VL kcs.: Csapó Noémi (Mező- jó berény, Petőfi) 2:26,78. 50 m pillangó- £ úszás A, ÜL kcs.: Sünön Diána 34,52. 100 m pillangó AIV. kcsj Polonka Krisz­tina 1:13,73. V-VL kcs.: Galgóczi Kriszti­na 1:08,70.200 m vegyes úszás A, V-VL kcs.: Szekeres Olimpia (Mezőberény, Pe­tőfi) 3:06,0. 4x50 m gyorsváltó B, ÜL kcs.: Gyula, Dürer (Juhász, Gerebenics, Szatmári, Nagy) 2:44,87. IV. kcsj Gyula, 1-es isk. (Ágoston, Kiss, Tar, Pántya) 3:04,75. V-VL kcs.: Mezőberény, Petőfi (Csapó, Cséki, Szekeres, Székely) 3:32,54. 6x50 m gyorsváltó A, ÜL kcs.: Bcs., Belvárosi (Farkas, Kesjár, Déványi, Fábián, Szabó R., Verasztó) 4:08,53. IV. kcs.: Orosháza, Eötvös (Gombkötő, Tóth, Forgó, Takács, Csizmadia, Sülé) 5:18,17. V-VL kcs.: Gyula, Erkel (Galgóczi K., Galgóczi H., Ludvig, Perei, Zsarnóczay, Juhász) 3:09,52. Kihagyták a helyzeteket a fővárosban Fortuna-Csaba FC II. 8-4 (4-1) NB ü-es fütsalmérkőzés, Buda­pest, 50 néző. V.: Horváth, Szalai. Csaba FC II.: Barabás - László, Bíró J., Tokaji, Petrov- szkl L Cs.: Korcsok, Tadanai. A hétközi találkozón a hosszú utazás után fáradt és mindösz­sze hét játékost felvonultató csabai együttes ellen az első fél­időben jelentős előnyt szerzett a hazai gárda. Fordulás után a vendégek fegyelmezetten ját­szottak, sok helyezetet kidol­goztak és a gólokon kívül még öt kapufát is lőttek. Békéscsa­bai gólszerzők: Tokaji, Petrov- szki L, László, Bíró J. Jó: László, Bíró I. Sport a helyi médiában Csaba Tv. December 12., vasárnap, 19.45: Sporthírek. Benne képes tudósí­tások: Mi történt 2004-ben az úszók­nál? Interjú Lázár Olgával, Röplabda éves összegzés Kormos Mihállyal, Futsal éves összefoglaló - interjú Bog­dán Andrással, A szlovák iskolában járt Jurák Andrea paralimpiai ezüstérmes párbajtőröző, további megyei hírek. (Is­métlések: December 12., vasarnap, 22.10, December 13., hétfő, 18.40.). Friss sporthírek: December 14., kedd, 19.15. December ló., csütörtök, 19.15. Orosházi Városi Tv. December 13., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. December 12., vasár­nap, 20.15: Sporthírek. Hétköznap, min­dennap 18.50 és 20.30: Hosszabbítás. >» HALLGASSA A RÁDIÓ 1-et « iMERT bármelyik órában jöhet a játék AMELYBEN 100.000 FORINT A TÉT! \ TELEFON: 20/3-llMll A |áték 2004 december 06 tói, december 2'J-íg fart. Folytassa Szegeden! Szakirányú továbbképzések* Új > MBA Egészségügyi menedzsment Gyógyszerész-közgazdász Mérnök-közgazdász Jogász-közgazdász Orvos-közgazdász Gazdálkodástudományi Európa tanulmányok** * Az ftít. módósítóééttbímében a 40. életévüket betöltötték az általános nyelvvizsga követelmények teljesítése alól mentesülnek! ** Jelentkezési határidő: 2005. szeptember 5. ► I Jelentkezési határidő: 2005. január 15. További információ a 06-62-544-424-es telefonon, vagy az info@eco.u-szeged.hu e-mail címen, illetve a www.eco.u-szeged.hu oldalon. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR | MAGYARORSZÁG LEGOLCSÓBB SZEMÉLYAUTÓJA \ Fial Seicento Actual Már 99 OOO Ft kezdő befizetéstől. * P C02-Wbocsátás: 137 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (városi, városon kívül, vegyes): 8,3/4,7/61/100 km. AUTÓ-BRILL KFT. Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. TeL/fax: (66) 450-622, (66) 442-748. E-mail: autobrill@fialmo.hu Honlap: www.autobrill.hu s

Next

/
Oldalképek
Tartalom