Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-05 / 258. szám
2004. NOVEMBER 5., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 9 GASZTRONÓMIA Télköszöntő víg lakomák libával, káposztával és finom, új borral márton-nap Úgy illik, hogy ilyenkor liba kerüljön az asztalra. Húsát sokféleképpen elkészítheti, főzhet belőle levest vagy megtöltheti különféle zöldségekkel, gyümölcsökkel. Zöldséges sült liba HOZZÁVALÓK 8 SZEMELVRE: 1 nagy liba (kb. 4 kg) 5 evőkanál ételízesítő 30 dkg sárgarépa 2 db körte 20 dkg aszalt barack 2 db zsemle 1 evőkanál vaj 10 dkg vágott dió 1 teáskanál méz 2 db húsleveskocka 2 evőkanál ételsűrítő vágja le a megtisztított libáról a zsírosabb részeket, majd dörzsölje be a húst kívül-belül ételízesítővel. A répát és a körtét hámozza meg és vágja apró kockákra az aszalt barackkal együtt. A zsemlét áztassa be. párolja vajon a répát öt percig, majd adja hozzá a körtét, a barackot, a diót, és végül a kinyomkodott zsemlét. Ízesítse a masszát mézzel és ételízesítővel, majd töltse meg vele a libát. A nyílást fogvájóval tűzze össze. öntsön egy tepsibe fél liter forró húslét (ezt leveskockából is elkészítheti), fektesse bele a libát mellkasával lefelé. A combjánál érdemes kicsit megszurkál- ni. Harminc percig süsse 200 Celsius-fo- kon, majd további egy órán át 180 Cel- sius-fokon. ha megbarnult, fordítsa meg, és sűrűn locsolgatva süsse még 1,5 óráig. A sütési idő lejárta előtt 10 perccel öntsön a libára 2 dl sós vizet, és 260 Celsius-fokon fejezze be a sütést A pecsenyelevet zsírtalanítsa, ételsűrítővel sűrítse. A szószt a libához kínálhatja. A vezeték közös, a választás csak az Öné! #StB akár 40%-kal is csökkentheti Eljött az Ön ideje! A Matáwal most lehetősége nyílik arra, hogy beszélgetéseinek költségét jelentősen csökkentse. A szolgáltató-választás (hívásonkénti közvetítő-választás és közvetítő előválasztás) lehetősége révén a Matáv mellett dönthet, függetlenül attól, hogy más szolgáltató előfizetője. www.matav.hu A szolgáltatás igénybevételéhez új vezeték kiépítésére nincs szükség. Ha minket választ, a havidíjat ugyan továbbra is eddigi szolgáltatójának fizeti, azonban beszélgetéseit a mi jóval kedvezőbb tarifáinkkal folytathatja, így kétfelé fizet, de kevesebbet. Ne hagyja ki a lehetőséget, a szerződéses feltételekért tárcsázza az ingyenesen hívható 1212-t, vagy szeretettel várjuk személyesen is ideiglenes Matáv Pontunknál: Orosháza: október 20. - november 5. Gyula: október 24. - november 9. Békéscsaba: október 27. - november 17. (///) matáv a szavakon túl Élet&Stflus rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG »P6NTEK GASZTRONÓMIA SZOMBAT CSALÁD & N EVELÉS Csapostanfolyam lelkes sörivók számára sörcsapoló tanfolyamot szerveznek egy brémai serfőzde munkatársai. Olyanok jelentkezését várják, akik gyakran rendeznek otthonukban bulikat. A sikeres vizsgázók szakszerűen, higiénikusan és esztétikusán tudják majd kitölteni vendégeik részére az aranyszínű nedűt. Megtanítják a csapolás fortélyait Borzalmas ízű a diétás Nutellakrém szinte ehetetlen a csökkentett cukor- és zsírtartalmú Nutella. A készítők az elhízott gyerekek gondjain akartak segíteni a könnyű édességgel, de a diétás Nutella nem jó ízű, ezért mégsem gyártják. Keleti ételek, visszafogott dekorációk a keleti konyha világszerte. Az ételekkel együtt az edények és kiegészítők is elterjedtek a nyugati kultúrában. Hozzájuk szolid dekorációk illik. Ezt a szerepet tölthetik be a színes, különböző formájú tálkák. Gyümölcs helyett megfelelnek a vitaminok mem ajánlják az orvosok a vitaminkészítmények mértéktelen szedését, de elismerik, hogy így nem veszünk magunkhoz felesleges kalóriákat. A mesterséges vitaminok cukorbevitel nélkül biztosítják a szervezet ásványi- anyag-szükségletét. Persze a gyümölcsevés sem árthat. Forró italokat is készíthet az új mixerrel lEMBCTŐ MÓMJLÓ üvegből készül a Trisa mixerének keverőkelyhe. Az 1,8 literes edényben ezentúl nem csak gyümölcsturmixokat, hanem forró italokat is elkészíthet Rozsdamentes acélkései mindent felaprítanak, fedelén pedig különálló betöltőnyüást talál, beépített mérőpohárral. Ára: 11990 Ft (www.trisa.hu) Az Európai Unió vizsgálja a paprikaügyet vizsgálatot tart novemberben Magyarországon az Erópai Unió egészségügyi és fogyasztóvédelmi hatósága. A paprika miatt kipattant botrány kapcsán Magyarország kezdeményezni fogja, hogy az unió fűszerpaprika-behozatal esetén szigorítson a készítmények ellenőrzésén. Szeretnék elérni, hogy tételes legyen a vizsgálat, és kötelezővé váljon a gombatoxin- szűrés. Melegen ajánljuk, sűrítsen keményítővel! MÉzzÉw meg, mi mindenre használható az étkezési keményítő! Szükségünk lehet rá sütésnél, főzésnél, de desszertek készítésénél is korszerű segédanyag. Ha véletlenül túl híg lett a rántás vagy a krémleves, keményítővel azonnal javíthatunk az állagán. Adagolásával kapcsolatban tájékozódhat a Fanny 45. számából. Mill jmMl YÓKÚriA foymmMkjg | 9 fantáziái— fi FEl!ÖZKU8*lll«AIB @ TOVÁBBI RECEPTEK: www.regobx.hu KÉRDÉS — F E1L EI* K X Óvatosan a fogyasztószerekkel! Mind több embertől hallom, hogy érdemes a fogyókúrához segítségként valamilyen gyógyszert is használni Mit tanácsolna, mit szedjek? Katona Éva, Szeged DB. BALOGH SÁNDOR HÁZIORVOS, AZ ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET FŐIGAZGATÓJA: Ajánlatos csak az orvos által felírt gyógyszert bevenni, illetve olyan készítményt, amely hatóÉ ™ ságilag engedélyezett. Ez utóbbit érdemes a do- bozon is ellenőrizni. Számolni kell azonban az- fli zal, hogy nem léteznek csodaszerek, amelyek a kalóriabevitel csökkentése és fokozott energiafelhasználás, mozgás, sportolás nélkül testsúlycsökkenést okoznak. Vigyázni kell a bevizsgálatlan, engedély nélkül forgalmazott termékekkel! Ezek szennyezettek lehetnek, illetve ismeretlen összetevőik miatt több kárt okozhatnak, mint hasznot. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez. INFO AS-M KFT., ÉLET & STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.