Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-27 / 277. szám

Ranschburg Jenő a nevelésről és a női agresszivitásról Van, hogy a nők bántalmazzák a férfiakat Kevés olyan szakember van Magyarországon, akit a szűk tudományos közösségen kívül sokan ismernének, de dr. Ranschburg Jenő közé­jük tartozik. A pszicho­lógussal a békéscsabai József Attila iskolában tartott előadása után beszélgettünk.- Mi motiválja abban, hogy or­szágszerte előadásokat tart­son a nevelésről? Magukra vannak hagyva a pedagógu­sok?- Bizony így van. Azt ta­pasztalom, hogy a neveléstu­domány nem szolgálja egyér­telműen a pedagógusokat, sőt mintha fájóan elszakadt volna a pedagógiától, mint gyakorlattól. Az előadásai­mon valóban arról van szó, amit a tanárok nap mint nap csinálnak, amilyen problé­mákkal találkoznak. A mon­danivalóm nem olyan közön­ségnek szól, amely fogadó­képtelen, ezért egymásra tu­dunk találni.- Előadásain mindig ügyel arra, hogy érthető, követhető legyen a mondanivalója. A szakma nem támadja emiatt?- Dehogynem. Ketten vagyunk, akiknek ezzel egész életünkben meg kellett küzde- nünk, Czeizel Bandinak (dr. Czeizel Endre, genetikus - S. Z.jés nekem. Mindketten na­gyon komolyan vettük a szakmánk populá­ris részét is, ami szintén fontos. Úgy ér­zem, hogy a tudományos színvonal sérülé­se nélkül is lehet beszélni a nevelésről úgy, hogy egy áüagos végzettségű, nyitott és kí­váncsi ember minden nehézség nélkül megértse.- Folyamatban van a iskolai követelmé­nyek átalakítása, a lexikális helyett a hasz­nálható tudás kerül előtérbe. Mit gondol er­ről?- Nagyon fontosnak érzem. Olyan isme­retek kellenek, amelyek kellőképpen össze­kapcsolhatók az élettel, még ha kevesebb is az ismeret. Ezek a gondolatok szépek, csak meg is kell valósítani őket. Rengeteg előíté­lettől kellene megszabadulni, nemcsak az oktatás irányítóinak, hanem az oktatás gyakorlóinak is. Az évtizedek során a peda­gógia, mint praxis, merevvé válik, gyakran ragaszkodik olyan sallangokhoz, amelyek­hez a megszokás köti. Nem is gondolja vé­gig, hogy attól megszabadulva sok előny­höz tudna jutni.- Sokszor nem egyezik a szülő elvárása a gyerek terveivel. Meddig érvényesüljön a szü­lő felügyelete, és hol kezdődjön a gyerek ön­megvalósítása?- Ez a függőség és a függetlenség viszo­nyán alapul. Hogyan tud, egy gyerek egy­részt a szüleitől és az általuk képviselt tradí­cióktól, kultúrától füg- geni, másrészt auto­nóm, függeüen ember­ré válni. Ezek egyezte­tése a serdülőkori krízi­sek idején dől el. Úgy gondolom, hogy a gye­reknevelés leglényege­sebb feladata, hogy szülőként ne én dönt­sem el, hogy milyen le­gyen a gyerek. Be kell látnom, hogy valójában milyen. Az én Lacikám Lacika módján legyen a társadalom tagja, ne pedig az én elképzelé­sem szerint. Ehhez vi­szont ismerni kell a gyereket.- Jelenleg a női ag­resszióról szóló könyvén dolgozik. Mit ért ponto­san a kifejezés alatt?- Tarthatatlan, ha egy férfi a fizikai erőfö­lényéből adódóan bán­talmaz egy nőt. Ugyan­akkor, ha egy házasság nem harmonikus, ak­kor statisztikailag ugyanannyiszor bán­talmazza a nő a férfit, mint fordítva. Főként akkor igaz ez, ha nem­csak a fizikai, hanem a lelki bántalmazásra is gondolunk, bár a fi­zikai változat egyre gyakoribb. Ez párhuza­mos azzal, hogy az agresszivitás növekszik a nők és lányok körében.- Agresszívabbak lennének a mai gyere­kek?- Igen. Ennek okát a házasság intézmé­nyének problémáiban és az értékek széthul­lásában látom. Egyre kevesebb kapaszkodó van a család és a gyerek számára, és emiatt agresszívebbek lesznek a gyerekek. Az ag­resszivitás nem mennyiségében több, de egyre durvább formában, egyre fiatalabb korban jelenik meg. Drámaian csökken a gyerekek empátiája, közönyössé válnak. Meggyőződésem, hogy a neveléssel ezen is lehetne segíteni. Suhajda Zoltán Endrőd és Vidéke Takaré kszö vetke zet \lapítva 1957. május IS. NÁLUNK DUPLÁN NYERHET! Helyezze el pénzét magas hozam mellett! És ha még nyerni akar, akkor töltse ki a 200 000 Ft-onként átnyújtott kérdőívünket, és nyerje meg értékes ajándéktárgyaink egyikét, vagy a fődíjat egy OPEL CORSA EURO COOL személygépkocsit! Akciónk 2004. november 15-étől 2004. december 17-éig fart. Sorsolás: 2004. december 21-én. FÖDI) A képen Utható »utó iftus/.trÁcíó. KiRENDELTSEGEINK Mezőberény, fő út 8. Murony, Földvári u. 4. Békés, Szarvasi út I. Bélmegyer, Petőfi u. 51. Békéscsaba, Mednyánszky u. 8. Gyomaendród, Biaha L. u. 5. Gyomaendröd, Kossuth u. 20. Hunya, Rákóczi út 6. Csárdaszállás, Petőfi u. 15. Köröstarcsa, Kossuth u. 17. MAGYARORSZÁG LEGOLCSÓBB SZEMÉLYAUTÓJA Fiat Seicento Actual Már 99 OOO Ft kezdő befizetéstől. ; COjj-kibocsátás: 137 g/km. Üzemanyag-fogyasztás (városi, városon kívül, vegyes): 8,3/4,7/61/100 km. AUTO-BRILL KFT. Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. TeL/fax: (66) 450622, (66) 442-748. L J^JL,. ! E-mail: autobrill@fialmo.hu Honlap: www.autobrill.hu Mmf mmKmm mm Kis itivxma Kis kjdlwtlUs © Kb fogyasztás © ült) MtlMMt U O L ° tani«*»«»«« f * Nagy lé*eilena Ms : © Suv fotyisiW Nigv iMmum 7 Karosszéria S Ktafeiy Mttf|«tttis © .(topád*«ssifjltrt © Gyorsír top» O Keveset* versenyzőn bír ö HrntémUt Kisebb'taped» Kisebb kap» Több venenykbrt Nr Ntjysebessk w tsytwiHÉwiw Műm reakció Kevesebb óréitkezés az azűrteWftr* MMWf f 3 lebban kedM, katari k © nni-niCn iiiiBii r^wii n n ráiihAi aéiwQBwTafca HHnponq«** A Forma-1 és a közúti biztonság Kerékdilemmák: keményre vagy lágyra? 2004-ben tizennyolc Forma- 1-es futamot rendeznek szerte a vilá­gon. Mivel minden pálya más, a csapatoknak minden egyes fu­tamra újra be keU állítaniuk a versenyautókat A Forma-1 és a hétköznapi közlekedés biztonsá­gát egyaránt vizsgáló Allianz Technológiai Központ szakértő­je arra figyelmeztet, nincs ez másképp a közutakon sem. A versenyautók tapadására az aerodinamika fejti ki a legna­gyobb hatást. A pilótáknak min­den egyes futam előtt ki kell ta­pasztalniuk a tökéletes megol­dást. „Egyrészről a kocsi súly­pontját a lehető legalacsonyabb­ra kell helyezni, másfelől nem súrolhatja a főidet minden egyes alkalommal, amikor egyenetlen felületen halad át. A kerékfel függesztés túl lágyra „hangolá­sa" rontja az aerodinamikai be­állítások hatásfokát” - mutat rá egy másik nehezen megoldható problémára a Forma -1 es szak értő. És akkor a gumikról még nem is beszéltünk, A keményre vagy lágyra állítás dilemmája a közúti jár művek ese­tében Is megjelenik. „A kemény­re beállított lengéscsillapítók jó kormányozhatóságot biztosíta­nak. A puhább beállítás kénye­lemmel párosul, de az autó hajla­mos lesz a kilengésre - mondja az Allianz Technológiai Központ biz tonságtechnlkai szakértője. Na­gyon sokat számít a keréknyomás Is. Tudnunk kell, hogy például a kisodródásos baleseteknél, ami­kor a k(x;sl a kanyar helyett végül az árokban köt ki, vagy éppen - sokszortragikus, frontális ütkö­zést okozva - a szembejövők sáv­jába kerül, a gyorshajtás mellett gyakran szerepet játszik az autó szokatlan viselkedését okozó súly pontváltozás. ■ munkatársunktól Ranschburg Jenő: a gyerek nevelés leglényege­sebb feladata, hogy szülőként ne én döntsem el, hogy milyen legyen a gyerek. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom