Békés Megyei Hírlap, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-13 / 265. szám

2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 13 SZOLGÁLTA TAS/ HIRDETÉS ISTEN ELTESSE! Glasz László nagyon szívesen emlékszik vissza egy törökországi motortúrára. A Csaba Rádió igazgatója most ünnepli születésnapját, amelyen szeretettel köszöntjük. Az első dolga reggel iszom egy csésze fekete-vagy gyümölcsteát. Kedvenc üdülőhelye: eddigi utazásaim közül Kréta áll hoz­zám legközelebb. Hova szeretne eljut­ni: Amerikába vagy Japánba. Amit legjobban sze­ret a munkájában: a folytonos kihívást, azt, hogy minden nap új feladatokat keli meg­oldanom. Amit legkevésbé szeret a munkájában: a konkurencia rosszindulatú lépéseit. Akivel szívesen inna egy csésze kávét: a feleségemmel. Foglalkozás, amit gyerekkorában választott volna: középiskolás ko­romban csak azt tudtam, hogy mű­szaki pályára szeretnék menni. Ha nem a Csaba Rádió igazga­Névjegy Született: Gyula, 1947. november 13. Családi adatok: elvált. Gyermeke: László, 1981. Tanulmányok: Felsőfokú Távközlési Technikum. Életút: 1969-96 Békéscsabán a Magyar Postá­nál, illetve a Matávnál dolgozik (1973-96 távíró és adatátviteli középvezető), 1996- a Csaba Rá­dió igazgatója. tója lenne, mivel foglalkozna ma: elektronikával. A legutoljára olvasott könyv: egy reneszánsz ételekkel foglal­kozó szakácskönyv. ANYAKÖNYVI HÍREK BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Kása Zsuzsa (Medgyesbodzás) és Zsuzsa Mihály (Békéscsaba), Bálint Ilona (Mezőkovácsháza) és Lipták György (Újkígyós), Ré­ti Andrea (Újkígyós) és Gajdács István Tibor (Újkígyós). Születések: Makojev Iván és Nagy Tímea Andrea fia Márk Iván, Pusztai Zoltán István és Orvos Ildikó le­ánya Nelli, Jámbor Ákos Sándor és Hrabovszki Márta leánya Jáz­min, Matuz Mihály és Hatala Angéla leánya Melani Éva, Berényi Zoltán (szül.: Varga Zol- táfí). ps Berényj^ijyjfl.ílfiánya Emese, Veszelka János és Rátódi Szilvia fia Krisztián János, Haj­dú Mihály és Palyov Tímea fia Hetény (Kondoros), Kalmár Gá­bor és Farkas Erika fia Ádám (Békésszentandrás), Vereczkei László és Budiczky Zsuzsanna fia Ignác Péter (Fony), Mihalesz András és Klimaj Henrietta leá­nya Evelin (Kondoros), Kertész Mátyás Zsolt és Bondár Beáta fia Péter (Kamut), Nagy Lajos és Rácz Klára leánya Letícia (Körösladány). Halálesetek: Adamik Jánosné Litauszki Mária (191,0,,MezŐberény), Lich­tenstep*^#)H^t^tjkggrowJ((s). TARTÓS, ERŐS LEHŰLÉS déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 06: ée £. w 16:23 ' 7 C* 7JNMr ‘Pécs­Budapest , * a;c< 10 c Békés megyében ma nagy mennyiségű eső esik. Késő dél­után, illetve este erős hidegfront érkezik, és tartós lehűlés kezdődik erős északi széllel. Kora délutánra itt még körül­belül 15 fokra emelkedik a hőmérséklet. A legvalószínűbb folytatás: vasárnap: változó felhőzetre, kellemetlen hidegre, erős északi szélre van kilátás, a jövő bét elején: marad a téli hideg, de havazásnak kicsi az esélye. Orvosmeteorológia: erős hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: A délutánra várható erős hideg­front közlekedésbiztonsági hatása is kellemetlen. Az előrejelzés bizonytalansága: .hétfőig ÁTLAGOS" További folyamatos, helyfüggő etórejalzás . a T-Mobile-WAP pof tálján (http://l-zone8.hu) 4 *C .- ■ , Vízhőmérséklet Duna 9 C Tisza 7-11 cC Balaton 8“C Velencei-tó 7C'C Fertő 6 °C Tisza-tó 11 “C Tengerek Antalya 23 °C Bibions 17°G Costa Brava 17 C REJTVÉNY BEKERÍ­TETT VlZPARTI NÖVÉNY ír RIBILUÓ INNIVALÓ ír HÉBER EREDETŰ BIBLIAI NŐI NÉV tr ír LUK, MÁSKÉNT KUNYHÓT LEFEDŐ kivisz­“V“ HEINRICH HEINE VERSE FÉL NYŰG! ÁTPÁR­TOL RUBiDF UM JELE AFRIKAI ANTILOP rr­SZÁRAZ, ANGOLUL y— RÁTALÁL TISZÁBA ÖMLIK ~y~ ÉSZ ÓSDI DARAB) KECSKE MONDJA T BETŰ KIEJTVE SPANYOL JAKAB A rejtvény megfejtését már sms formájában is beküldheti a Oó (90) 631- 141-es számra. A megfejtés szövegét kezdje a HETI szóval, majd egy szó­köz után írja a megfejtést, nevét és címét Az sms díja: 76 forint + áfa. A megfejtést levelezőlapon, legkésőbb a jövő hét keddjén adják postára. Cím: Békés Megyei Hírlap - 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Szeret főzni: igen, mostanában a thai konyha érdekel leginkább. Hobbi■ horgászat. Legfőbb erénye: kitartó va­gyok. Legnagyobb hibája: ezt talán mástól kellene megkérdezni. Legszebb emléke: egy törökországi motoros túra. Legszomorúbb emlé­ke: édesanyám halála. Álma: számos álmot sorolhatnék; örülnék, ha sokáig egészségben élnék a családommal együtt, sokáig dol­gozhatnék, de azt sem bánnám, ha egyszer fognék egy hatalmas halat. (Folytatás a 6. oldalról) PROGRAMOK % BÉKÉSCSABA Center Mo­zi 13-14én 10.30, 15.30, 17.45, 20.00, 21.00, 13én 22.00-kor is: Bridget lones: Mindjárt megőrülök (m. b., sz., ameri­kai vígjáték) * 11.00, 14.30, 16.00, l7.454;on Cápamese (m. b, sz., ameri­kai rajzfilm) * 15.00,17.15, 21.15-kon Felejtés (amerikai film) * 19.15kon Halál a ragadozó ellen (amerikai sci-fi horror) * 16.00, 19.15-kon Tamara (magyar szatíra) * 20.45-kor: Rózsa­domb (magyar dráma) * 16.45,19.00- kor: Dealer (magyar dráma). SZARVAS. Turul Mozi 13-14én 18.00- kor: Szüzet szüntess! (m. b., sz., amerikai vígjáték) * 20.00-kor: Terminál (m. b., sz., amerikai ro- mantikuk vígjáték). mertnöttoT SZEGÖA&M. mBtus mzgS Mozi 13-án 19.00-kor: Én, a robot (m. b., sz., amerikai film). Békés Megyei Jókai Sztn­VIV ház November 13., szom­bat, 10.00 óra: Dörmögőék űrven­dége - Családi-bérlet. HÉTFŐ BÉKÉS. Városi könyv­tár. 13.00-kor: Szabó Lő­rinc költő és műfordító emléktáblájá­nak felavatása; 13.30-kor: Szabó Lő­rinc Békésen címmel Kabdebó Ló­ránt egyetemi tanár tart előadást. BÉKÉSCSABA Jókai színház, Vi­gadó. 19.30-kor: A 45 éves Békés­csabai Szimfonikus Zenekar jubile­umi hangversenye. A műsorban Schubert-, Dvorak- és Brahms-mű- vek hangzanak el. GYULA Százéves cukrászda. lÖ.OOkor: A vers, a vers csak egy patak - a Diák Ajtószínház előadá­sa. Közreműködnek a megye nyolc iskolájának diákjai. A belépőjegy ára egy szelet süteményt is magá­ban foglal. MEZŐBERÉNY. Városi könyvtár. 18.00- kor: KörÜLbelÜL - vetélkedő. * Közéleti hírek Békéscsabán, az ifjúsági házban november 14-én, vasárnap 10 órától 14. szabad tanácskozás. Téma: stá­tustörvény; autonómia; kettős állam- polgárság. Előadók: Végei László (Új­vidék), Törzsök Erika, Fodor Gábor. A Vöröskereszt dobozi alapszer­vezete november 15-én, hétfőn 8-11 óra ke főtt véradást szervez a gondo- üfeá a: 4 oníban. Rejtvényekkel nyertek November 6-ai keresztrejtvé­nyünk megfejtése: Emlékek. Nyertesek: Moravszki Katalin (Tótkomlós), Szmola Viktória (Hunya), Kovács LUÍ (Mező- berény), Kardos Káirolyné (Körösladány), Hajdúné Bondár Anna (Békés). Gyermekrejtvé­nyünk megfejtői közül Ötvös An­na (Bánkút) nyert. Gratulálunk! A nyereményt postán küldjük. MEZŐGAZDASÁG 1. OSZTÁLYÚ Kondor és Desiree étkezési bur­gonya nagytételben eladó. Agro-Team Kft 4060 Balmazújváros, telekföld telephelyén. Érdeklődni lehet: (30) 263-9006-os, vagy az (52) 370-209-es telefonszámon.-------------------------------*33068* 1, 7 Ha termőföld Békéscsabán eladó. (20) 435-8150.-----------—---—---------— ’ 11043’ 250 0 tonna szemes termény tárolására alkal­mas sík tároló Gyula külterületén kiadó. Érd.: (70) 368-5069.--------------------—— --- ’33727’ 4 M-ES X tárcsa eladó. (30) 4889-504. 5 q FELETTI megrendeléskor búzadara 2200 Ft/q, kukoricadara 2300 Ft/q, ízes vegyes dara 2500 Ft/q, cirokmag 1200 Ft/q, korpa 420 Ft/30 kg. Hívjon: (30) 612-5399. TACSKÓ kiskutyák eladók. (30) 466-0259.---------—-------------------*33835* a TOJÓTYÚK eladó. Békéscsaba, Berényi út 144, szeszfőzde mellett (66) 432-221.-------------------------------’31046’ a V ÁGNI VALÓ csirke eladó. (30) 391-7011.------------------------------— *33412* VÁ GÓLOVAT veszek. (70) 588-7880. —-----------------------------’34032’ VÁ LASZTÁSI fekete sodrott kancacsikó eladó. (Csere lehetséges). Tel.: (70) 330-7181.--------------------------------’31141’ VEMHES tehenes, úszók, és borjak eladók vagy takarmányra cserélhetők. Érd.: (70) 368-5069.-------_--------------------------------------- *33727* VI ETNÁMI malacok, süldők és hízók eladók. Vida Pál, Bcs., Vandháti 1775.------------------------------- *33873* 1 KÖZELELLŐS tehén eladó. (66) 477-409.------------------------------ .31113’ 7 HÓNAPOS kitűnő vérvonalú Shagya-arab méncsikó eladó. Tel.: (20) 9131-229. ...... *34039* SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS a megye területén. (20) 9708-493. § Békéscsaba, Szarvasi út 438-211. | FESTÉS, mázolás, tapétázás. (20) 524-7237, (30) 497-8909.---------------------— --’31127' SZ ECHEN Yi-KART YA ügyintézés. 06 (20) 4247-187/ GALVANIZÁLT trapézlemez különböző színben, méretben, tető, garázs, szín, kerítés készíté­séhez megrendelhető. (30) 403-3178.------------------------------- ’30762’ HÍ MZÉS, gépi, mindenre. (30) 3033-139.------------------------------- ’33716’ KA LAPSZALONOMBA várom a hölgyeket Új ka­lapok, sapkák, régi kalapok tisztítása, alakí­tása. Békéscsaba, Gutenberg u. 11. Tel.: (66) 326-506. Kovácsné Várkonyi Magdolna. KEPKERETEZES, TUKORKESZITÉS. Bé­késcsaba, Rákóczi 28. Tel.: (66) 324- 642. ’37Q1Q* SZOBA FESTES, mázolás, tapétázás rövid ha­táridővel. (20) 448-8497.-----------------------------’33111’ (F olytatás a 14. oldalon) ÉPÍTŐIPARI kisgépkölcsönzés Térbetonvágás 15 cm-ig. KÖLCSÖNZÉS: | rotációs Kapa, STIHL bozótvágó (damll + kés). •' ELADAS: 7000-es Wagner festékszóró, 50-es ATLAS Copco csavarkompresszor. Békéscsaba, Ipari út 1. TeL/fax: (66) 449-269. Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 óráig. FERENC3 JÓZSEF és BAU ILONA |g “fii f)omb(Zgy házon november 13-án cinnjzplik házasságuk ~|T|j évfordulóját. Jó izgószsógízt és hosszú, boldog izliztjzt kíván: , lányuk izs 2 unokájuk. ; 8 60 DB 9 m-es fóliaborda (külső-belső) el­adó. 1200 Ft/db. Sarkad, (66) 375-737.- - - - *33865* ___________ÁLLAT___________ BE AGLE kiskutyák hűséges gazdikat keresnek. (20) 2188-888. —-----------------------------’33733’ CS ÍKOS boxer kan fedez, tőle kölykök egész évben eladók. Apa Wings Deny, anya Tétényvölgyi. (30) 337-3291.------------------- ----——--- ’33896’ EG YESBEN járó 7 éves sodrott kanca szer­számmal, kocsival betegség miatt sürgősen eladó. Érd.: (66) 432-158, du. 15 óra után.------------------------------- ’33887’ EL ADÓ 2 db mt tehén vemhesen. Tel.: (66) 435-003.--------------------------------’31001’ FAJTISZTA Beagle kiskutyák eladók. (20) 529- 6446.------------------------------------------------ ’33871’ 8 FOXI kiskutyák eladók. (30) 243-7718. ——--------------------------- ’33953’ HÍ ZÓ eladó. Békéscsaba, Berényi u. 67/1.------------------------------- ’33511’ KO CÁK, kan és kanlott sertések 200-400 kg eladók. (30) 306-7010.------------------------------------------------ ’33896’ MALACOK eladók. (66) 443-161.------------------------------------------------ *33743’ 8 MANGALICA hízók eladók. (30) 9630-658. MANGALICA hízók eladók. (70) 210-1271.----;--------------—----------’33836’ 8 NÉ MET juhász kiskutyák eladók. (30) 9683-470.----------------—--—--------’33390’ 8 PU LYKÁK és gyöngyösök eladók. 30/424- 3494. jjÜl&JŰSl iOÚiiA’Ji* hr- ^*^TÍ.Á-.üA-jj6*$Á. *34129* SaifBSFELVÁSÁfltÁS. (70) 512-3727. MAROSVÖLGYI GYÖRGYNÉL <työ£eté<uuifi?ci oi&cdmtiMí dyenétettel fcÖlfMti 4$ CCfÓáf ctollÁct. Békésen özv. SZABÓ PÉTERNÉ 14-én ünnepli 90. születésnapját. Nagyon sok szeretettel köszönti: | fia, menye, unokái, jj unokamenye, dédunokája, kaöccse Jancsi, családjai és nászasszonyáék. 1K ISTVÁN I holnap ünnepli 45. születésnapját. Szeretettel köszönti: í jlv igfcüjti ión legjínpbdal 00.Ft, : 0M Marika, szülei, testvere , és barátai. frt TÓTH TÍMEA ZENÓBIA Ma ünnepli ELSŐ születésnapját. Szeretettel köszöntik: szülei, Krisán tata, mama, Zsuzsika és Attila. November 14-én ünnepli 40. házassági évfordulóját MOLNÁR IVÁN és IÁNQSHEGYI ÁttNA Ebbői az alkalomból sok szeretettel köszöntik és jó egészséget kívánnak: fiaik Attila és Tamás, menyeik és unokáik Attila, Andika és Márk. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom