Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-21 / 247. szám
2004. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP Nem ellenrendezvényt tart a Fidesz A megyeszékhely képviselőinek döntése értelmében idén karácsonykor népművészeti jellegű vásárt rendeznek a sétálóutcában. Pocsaji Richárd A november 27-december 23. közötti vásárt közösen bonyolítja le a Diáktanya Közalapítvány és a szegedi Ördögszekér Bt. A szervezéshez 3,5 millió forintot biztosít az önkormányzat. További 6,5 millió forintot különítettek el a díszkivilágításra. Döntés született a tegnapi közgyűlésen arról is, hogy a 15 esztendőre szóló városfejlesztési koncepció kapcsán felmerült két jövőképváltozat közül a gazdaságra koncent- rálpt dolgozzák ki. A kutatók által felkínált másik lehetőség egy „Együtt-élhető” Békéscsabát képzelt el. A bejelentések között említette meg a Fidesz-MPSZ nevében Köles István, hogy ők is tartanak megemlékezést október 23-án 14.15-től a Kazinczy utcában Mány Erzsébet és Farkas Mihály emléktáblájánál. Hangsúlyozta, nem ellenrendezvényt szerveznek. Ugyanakkor nem tartja túl elegánsnak, hogy mindkét városi ünnepség szónokai ugyanarról az oldalról kerülnek ki. (A Kazinczy utcában fél négytől Vámos lózsef képviselő, a Nagy Imre téren fél öttől Velkey Gábor alpolgármester mond beszédet, mindketten az SZDSZ tagjai). Pap János polgármester szerint a jobboldalnak is meglett volna a lehetősége beszéd tartására, és az MDF-es Takács Péter el is ismerte, hogy nem vállalkozott erre, mivel két éve is ő szónokolt (A közgyűlés további döntéseiről hétfői számunkban olvashatnak.) Nem látszik a jólét Az idegenforgalmat is elérik a költségvetési megszorítások. Az állam a tervek szerint másfél forintra csökkentené az idegenforgalmi adó egy forintja után járó, kétforintos hozzájárulását. Mivel jelentősen emeli a törvénytervezet a szállásadók által fizetett idegenforgalmi adó mértékét jövőre, ez Gyulán csaknem 50 százalék lenne — mondta a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Ökrös István; a Fidesz- MPSZ gyulai elnöke. Szőke Margit A tervezet a gyulai önkormányzatnak több millió forint veszteséget okozna, hacsak nem a vendégfogadókkal fizettetnék meg az elmaradt bevételt A Kétegyházi és az Eleki út homokbányáiból, földterületeiről hozták az anyagot a teherautók a Békéscsaba-Gyula közötti autóút építéséhez. Ezeket az utakat tönkretették, balesetveszélyesek. Ki javíttatja meg az utakat? — tette fel a kérdést a tanyatulajdonosok nevében dr. Ökrös István. Tóth Imre országgyűlési képviselő, a Fidesz-MPSZ választókerületi elnöke a „jólétben” emlékeztetett az egészségügyi dolgozók sztrájkjára, a Békés megyei mentőszolgálat leépítésére. Több mentőállomáson a diszpécserszolgálatot október elsejétől megszüntették, augusztus óta a betegszállítás már nem kötelezettség. A Békés megyei mentőszolgálatot Debrecenből irányítja megbízott igazgató. Elbocsátás előtt áll több tízezer közalkalmazott és köztisztviselő, jelentősen nőtt a benzin, a gázolaj ára. A közeljövőben mintegy 30 százalékos gázáremelés lesz. Egyes cégek nem tudnak kifizetni termelőket megyénkben. A szegedi Pick Rt.-től 400 dolgozót elbocsátottak, egy évben 480 ezer nagy súlyú sertéssel kevesebbet vágnak, eny- nyivel kevesebb magyar alapanyagot használnak fel. Ez jelentősen érinti Békés megyét. Tíz-tizenöt százalékos kenyéráremelést jelentettek be, miközben Magyarországon gabonahegyek tornyosulnak. Kollektív szerződés, avagy mindig a munkás húzza a rövidebbet? A most ezer dolgozót foglalkoztató nagyüzem munkásainak száma évről évre csökkent. Ezért nem csoda, ha Időről Időre különféle találgatások látnak napvilágot a cégről, amely a megyei kórház után Gyula második legnagyobb foglalkoztatója, a város ma Is számottevő gazdasági üzeme. (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Tegnap délután két óra tájban folyamatosan ontotta a dolgozókat a Gyulai Húskombinát Rt. kapuja. Kérdésünkre az egyik munkás a kollektív szerződés ügyéről leszögezte: az egész a munkások érdekeinek keresztbehúzása. Olyan jogaiktól fosztanák meg őket, mint a végkielégítés, amelynek kifizetését az állam hat hónapban határozta meg, az itteni kollektív szerződés pedig tízben. A kérdésre, hogy hallott-e róla, január elsejétől bezárják a húskombinátot, kósza hírnek nevezte. A dán disznók feldolgozásáról viszont megtudhattuk tőle, már volt ilyen. Hozták élve és fagyasztva az idén, tavaly és tavalyelőtt is. Egy munkáscsoport nem hallott a dán disznókról, ez a terület távol áll a tevékenységüktől. — Felháborító, hogy amit a dolgozók évek alatt kompromisszumok árán elértek, egy tollvonással, hat hónapos határidővel felrúgják. Ha az ember végiggondolja az egyoldalú felmondás módszerét, jó nem származhat belőle. A munkáltató úgy hígítja majd A munka törvénykönyvét, hogy saját malmára hajtsa a vizet. Pedig a tíz hónap végkielégítés úgy kerülhetett a kollektív szerződésbe, hogy engedményekről mondtunk le hosszú éveken keresztül. A Gyulai Húskombinát Rt. Kétegyházi úti épületét 1978. augusztus 20-ára adták át, a legtöbb ember azóta itt dolgozik - hangoztatták a munkások, akik a cég január elsejei bezárását kacsának nevezték. Viszont nem rejtették véka alá a véleményüket: - A mi kezünk alatt épült a gyár, a mi kezünk alatt teszik tönkre! Bízunk benne, van még jövője, mert a bizalom vész el utoljára. A bizalmat azonban egy tollvonással el lehet játszani. Erőt ad nekünk, hogy szerte az országban támogatnak bennünket, mert nemcsak ezer emberről van szó. Ha látják az országban, hogy ilyen egyszerűen törölni lehet egy kollektív szerződést..., ezt nem szabad megengedni. Elengedhetetlenné válik a nyomásgyakorlás! Nem megy, hogy mindig a munkavállaló engedjen. Mindig a munkásnak kell bizonyítani, ha veszteség van akkor is, ha nincs elég bevétel, akkor is — hangoztatták. Dr. Perjési Klára polgármester, Juhász János alpolgármester és Becsyné dr. Szabó Márta jegyző kedden felkereste a húskombinátban Martos Géza vezér- igazgatót a felmondott kollektív szerződés miatt. A megbeszélésen elhangzott, az 1998-ban elfogadott kollektív szerződés jó néhány passzusa elavult, nem felel meg A munka törvénykönyvének. A kollektív szerződést bármely fél felmondhatja, de hat hónapon belül el kell készítenie az újat, amit a kölcsönös elfogadás alapján a két fél aláír. A vezérigazgató a felmondás további okaként jelölte meg mindazon körülményeket, amelyek a húskombinát technológiai, szervezeti megújítását kívánták, kívánják. A vezérigazgató bízik a megtett intézkedésekben, az árak uniós emelkedésében, az exportlehetőségek bővülésében. Remélhetőleg időre elkészül és elfogadják a két fél érdekeit megfogalmazó új kollektív szerződést, s elindulnak a kedvező folyamatok. Bezdán János, a húskombinát szakszervezeti elnöke arról tájékoztatott, hogy 16 órakor fejeződött be a cégnél a választási szavazás és a dolgozók véleményének kérése a kollektív szerződésről. Ezek összegzése lapzártánkkor tartott. Kérdések az ellenzéknél Igaz-e, hogy január elsejétől bezár a Gyulai Húskombinát? Miért hozzák a fagyasztott dán sertést, amikor a magyar jobb minőségű? A munka törvénykönyve ugyan ad jogokat, de jóval kevesebbet, mint a felmondott kollektív szerződés. A több száz millió forintos veszteségből hogyan lábal ki a Viharsarok egyik legnagyobb élelmiszerfeldolgozó üzeme? Elbocsátás, eladás, bezárás lesz a végcél? - sorolta a gyulaiak kérdéseit a tegnapi sajtótájékoztatón dr. Ökrös István, a Fidesz-MPSZ gyulai elnöke. Tóth Imre ország- gyűlési képviselő, a Fidesz-MPSZ választókerületi elnöke jelezte, tájékoztatást kérnek a Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatójától. Ötletláda a gyulai városházán A gyulai városházán úgynevezett ötletládát helyeztek ki, amelybe a lakosság észrevételeit, javaslatait várják. Az önkormányzat emellett közvélemény-kutatást végeztetett, elsőként a polgármesteri hivatal munkájáról. A felmérést évente szeretnék elkészíttetni és az intézményrendszerre is kiterjeszteni. Dr. Perjési Klára polgármester szerint a közigazgatásról érdemes lenne beszélni osztályfőnöki órákon a tanulóknak, mivel a közvélemény-kutatásból kitűnt, vannak fehér foltok, (ö) Uniós cél az egységes és biztonságos vámbefizetési rendszer A belső és külső kommunikáció erősítését szorgalmazza a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka Vámkonferenciát tartottak tegnap Békéscsabán. A Joint Venture Szövetség, valamint a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett értekezleten szó esett többek között azokról a változásokról, amelyek hazánk uniós csatlakozása által a vám- és pénzügyőrség tevékenységeiben, valamint a vámeljárási gyakorlatban bekövetkeztek. Mogyorósi Krisztina Magyarország unióba lépésével a régi vámjogszabályok — néhány kivétellel - hatályon kívül helyeződtek, s ezzel egyidőben életbe lépett az új uniós szabályozás. A Fiume Szállóban megrendezett konferencián a Vámés Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a Vámőr Kft., valamint a Magyar Vámügyi Szövetség szakemberei tartottak tájékoztatót többek között olyan kérdésekben, mint a vám- és pénzügyőrség tevékenységében bekövetkező változások, az utólagos vámellenőrzések tapasztalatai, a vámvisszatérítések bonyolítása, a szellemi tulajdonjog jogosultjainak védelme, valamint az áfatörvény, a vámtörvény és a cégjog összefüggései. Dr. Nagy János vezérőrnagy, a VPOP országos parancsnoka tájékoztatójában felvázolta a legfontosabb teendőket: a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel való együttműködést, a visszaélések minimálisra csökkentését, a legális folyamatok erősítését, a nemzeti bevételek növelését, a verseny- képesség fenntartását. A vezérőrnagy elmondta, létre kell hozni egy egységes és biztonságos vámbefizetési rendszert, valamint célul kell kitűzni a belső és külső kommunikáció erősítését.- Szeretnénk újragondolni az egyes munkafolyamatokat. Célunk, hogy a vám- és pénzügyőrség szemléletváltozáson menjen keresztül - tette hozzá dr. Nagy János. dr. Nagy János A konferencián szó esett még a szellemi tulajdonjog védelméről, annál is inkább, mert ez a kérdés egyre inkább előtérbe kerül az EU tagállamaiban. Az EU évente közzétett jelentése szerint az ipar- jogvédelmi és szerzői jogok megsértésének leggyakoribb területei, illetve termékei az élelmiszerek, az italféleségek, a ruházati termékek, a zenék, a videók. Az ezekkel kapcsolatos jogsértések következményeiről, a jogosult cselekvési lehetőségeiről beszélt előadásában Frenyó Gábor, a Vámőr Kft. ügyvezetője. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER