Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-12 / 239. szám

2004. OKTÓBER 12., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZOL G ALTAT AS/SPORT 13 VONALBAN VAGYUNK.,. Fekete G. Kata Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre vá­laszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat Békéltetés alatt is bírósághoz fordulhatnak Olvasónk jogvitába keveredett egy autóvásárlás miatt. A fővá­rosi fogyasztóvédelmi felügyelő­ség azt ajánlotta a férfinak, ne vigye azonnal bíróság elé az ügyet, próbálkozzon meg elő­ször a békéltető testülettel. A te­lefonáló azt szeretné tudni, hogy a békéltető testület eljárása alatt dönthet-e úgy, hogy bírósághoz fordul. A békéltető testület eljárásá­nak célja, hogy a fogyasztó és az eladó közötti vitás ügyet rendez­zék, vagy ha ez nem sikerül, el­döntsék, hogyan lehet a fo­gyasztó jogát minél gyorsabban, hatékonyabban érvényesíteni. Ezzel a módszerrel a fogyasztó­nak lehetősége nyílik arra, hogy a másik fél által vitatott igényét ne hosszadalmas bírósági eljá­ráson döntsék el. Az a fogyasz­tóra van bízva, hogy a jogvitát OLVASÓINK ÍRJÁK megkísérli-e az illetékes békél­tető testület előtt érvényesíteni, vagy sem. Ha megkísérli, akkor is bírósághoz fordulhat az eljá­rást megelőzően, alatt és után is. A békéltető testületi tanács határozata lehet ajánlás jellegű, feltéve, hogy a panasszal érin­tett gazdálkodó szervezet az el­járás kezdetekor úgy nyilatko­zott, hogy a tanács döntését nem fogadja el kötelezésként. Ugyanakkor lehet kötelezést tartalmazó határozat is, ha a pa­nasszal érintett gazdálkodó szervezet az eljárás kezdetekor vagy a határozat kihirdetésekor nyilatkozatában a békéltető tes­tület döntését magára nézve kö­telezőként elismerte. Polgármester, esküjéhez híven Október hatodikán ismét Arad­ra figyelt a Kárpát-medencei magyarság. Szolgálatos napi­lapok azóta megírták, ki hol mit mondott Az Arad-belvárosi református templomban főtisz­teletű Tőkés László püspök úr prédikált A padsorokban az RMDSZ belső ellenzékének szá­mító Magyar Polgári Szövetség politikusai és hívek ültek. A minorita templomban, a szentmisén, az RMDSZ elnöksége névsort olvas­hatott volna. Anyaországiak itt is, ott is előfordul­tak, politikai hitvallásuk függvényében. És,jó ma­gyar szokás szerint sutyiban politizáltak, még viru­lensebbé hergelve a meglévő ellentéteket. Hál' Istennek, a Csau-bácsi politikai rendőrség ének retorzióit megélt aradiak nem vették a lapot,sem a jobboldalfisem a baloldalit Viszont, kritikusan szemlélték Markó Béla és Tőkés László kézfogását a Szabadságszobor talapzatánál. I Az új aradi, már eurokonform rendfenntartó erők most a helyzet magaslatán álltak. Vaskézzel megálljt dirigáltak a szélsőségeknek. A város új, ellenzéki polgármestere Falca Gheorghe, és kormánypárti első embere, Ungureanu Dán prefektus jelesre vizsgázott tole­ranciából, européerségbőL Szemrebbenés nélkül hallgatták a törleszkedő, alázkodó mondatokat éppúgy, mint a túlzó fennhangoktól hemzsegő számonkérőket. Tanulhatnak tőlük kisebbségi poli­tikusaink. Hogy, mi mindenre figyeltek, természetesen az aradi szervezők, az kitűnik abból is, ami a Vesztő­helyen történt Az emlékmű lépcsőin hagyományo­san gimnazista fiúk és lányok álltak díszőrséget. Ezúttal azonban az egyik diáklány elájult. A sebté­ben elfogyasztott reggeli, az októberi meleg, az iz­galmak vagy a szokatlan őrtállás lehetett az ájulás eredője. Szerencsére minden rendben volt, a hivatá­sos mentők ugrásra készen vártak. És most figyeljenek! A koszorúzásra várók - poli­tikusok és főtisztviselők - meggyőző példát mutattakÖlbe kapták, a fruskát, és sutty, letették a gyepre. Légzés, keringés ellenőrzése, szívcsúcslö- kés, pulzusmérés, pupilla-vizitáció, reflexek vizsgá­lata. Kórismézés és gyors döntés. Szakszerű, begya­korlott beavatkozás: ELSŐSEGÉLY- NYÚJTÁS. Mint kiderült, a beavatkozó jelesre vizsgázott -ez a ké­szenléti rendőrség orvoscsoportjának a véleménye. Egy kedves nővér kedvességével hajolt a lány fölé, udvariasan, mosolygó arccal kért vizet, papírzsebkendőt, segítséget. Tette a dolgát szaksze­rűen, lelkiismeretesen, orvosi esküjéhez híven dr.Perjési Klára, Gyula város polgármestere. A Csiky Gergely iskola-csoport igazgatósága ezúton is köszönetét mond az önzetlen, gyors segítségért Hevesi Mónár József ps|pn 11 f PROGRAMOK Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szer­zők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Fórum fiatal cukorbetegeknek Október 14-én, csütörtökön 17 órától a békéscsabai ifjúsági házban rendezik meg Békés megye fiatal cukorbetegei szá­mára azt a továbbképző össze­jövetelt, amely egyben klubin­dító program is. A mintegy száz meghívott mellett a szervezők további érdeklődőket is várnak. A belépés díjtalan. Sztárvendég a diabéteszes sorstárs, Ferjancsik Domokos világbaj­nok, többszörös világkupa­győztes kardvívó. (n) Lottónyeremények BÉKÉSCSABA. Cen­ter Mozi 17.15, 20.00- kor: A tűzben edzett férfi (amerikai akciófilm) * 16.45, 19.00-kor: A falu (ameri­kai horror) * 14.30, 17.15-kor: Szex, csajok, Ibiza (német vígjá­ték) * 15.30, 18.15-kor: Bajos csajok (amerikai vígjáték) * 16.00, 20.30-kor: Kontroll (ma­gyar filmszatíra) * 15.00, 19.30, 21.15-kor: Torremolinos 73. (dán-spanyol vígjáték) 21.00- kor: A sötétség krónikája (ame­rikai sci-fi). OROSHÁZA. Apolló Mozi 17.45-kor: Shrek 2. (m. b., ameri­kai animációs vígjáték) * 20.00- kor: Arthur király (amerikai tör­ténelmi kalandfilm). SZARVAS. Turul Mozi 20.00- kor: Rekonstrukció (dán roman­tikus film). HOLNAP BÉKÉSCSABA. MTA RKK Alßldi Tu­dományos Intézet könyvtára (Szabó Dezső u. 42.). 15.00-kor: Átmeneti magyar társadalom - társadalomfóldrajz átmenetben? címmel dr. Tímár Judit tudomá­nyos főmunkatárs tart előadást a Magyar Földrajzi Társaság Kö­rös-vidéki osztálya programja keretében. GYULA. Erkel Ferenc Általá­nos Művelődési Központ\8.00- kor: Az isteni személyek jelké­pei - bibliai előadás a Bibliaisko­lák Közösségének szervezésé­ben. KÖZÉLETI PROGRAMOK Domokos László országgyűlé­si képviselő fogadóórát tart: ok­tóber 13-án 17-18 óráig, Békés- szentandráson, a könyvtárban; október 14-én 9-10 óráig Gyomaendrődön, a művelődési házban (Blaha L. u. 21.); 10.30- 11.30 óráig Kondoroson, a pol­gármesteri hivatalban, október 15-én 9.00-9.45 óráig Szarva­son, a polgármesteri hivatal­ban. „Naponta nyerhet!” 5 Októberben mindennap egy darab névre szóló toll és minden héten egy arany karkötő talál gazdára előfizetőink között. Ä Mai nyertes előfizetőnk: Veres István, Lökösháza, Őrház u. Az ajándékot kijuttatjuk. #BÉKÉSM||lHÍRLf m ooooo oooooo 1720814058 forint nem volt oooo OOOOOiO 590 234 forint nem volt 000 00000 8 453 forint 338 355 forint 00 0000 650 forint 4895 forint Joker: 000 nem volt 937 forint ANYAKÖNYVI HÍREK BÉKÉS Anyakönyvi hír nem érkezett. SARKAD Haláleset Megyeri Gábor (1939). Közönségszórakoztató kézilabdarangadó Újkígyóson Tudósítóinktól Újkígyósi FDSE-Medgyes- egyházi SE 16-15 (7-4) NB Il-es kézilabda-mérkőzés. NőL Új­kígyós, 150 néző. V.: Kugyela, Márton. Újkígyós: CSATLÓS - Csiemlk 3, Bodor M. 2, Buday 1, Gazsó 1, Sódar 6, Márton R. 1. Cs.: Kimplán, Pálfl (kapusok), Per- di, Bodor A. 2, Békési, Rusznák. Edző: Buday György. Medgyesegyháza: LO- VÁSZNÉ - Basky 2, Fekete 4, Bora 2, Gáspár 2, Kovács, Nagy 1, Cs.: Kovács- né, Szabó (kapusok), Medvegy 3, Kiss 1, Mocsári, Hojcska. Edző: Dávid Szil­via. Közönségszórakoztató mér­kőzésen a védekezés és a ka­pusteljesítmények felülmúlták az osztály színvonalát. Az újkígyósiak az első félidő 20. percéig csak egy gólt kaptak, miközben számtalan tiszta gólhelyzetben nem bírtak Lo- vásznéval, míg Csatlós soro­zatban hárította a vendégek büntetőit. Domaszéki SK-Csorvási SK 18-14(9-5) Női. Domaszék, 100 néző. V- Kiss Z., Kőbor. Csorvás: CSETE - Major B. 1, Major L, Fablsz 2, Gelegonya 2, SÜTŐ 5, Valaczkai 1. Cs.: Zsótér (kapus), BABINYECZ 3, Greksza, Gyünesi, Tár- nyik, Sünön. Edző: Ifj. Baráth Lajos. Az elmúlt heti siker után egy könnyen nyerhető mérkőzést rontott el a kishitű csorvási együttes. Szeghalmi NKC-MVSI Me- zőtúr 26-19 (14-6) Női. Szeghalom, 150 néző. V.: Dzsipoff, Vörös. Szeghalom: Mike - Szabó K. 3, Nagy 5, Sárközi 2, Gulyás 5, Hajdú 4, Búza 3. Cs.: Szabó G. (kapus), Zsadányi K. 2, Varga 1, Mészáros 1. Edzó: Takács Arpádné. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a szeghalmiak csak a győzelemnek örülhettek. NagyszénáfrOrosháza KSE-Makó 22-22 (12-9) NőL Orosháza, 150 néző. V.: Ágnecz, Sípos. Nagyszénás-Orosháza: GYAR­MATI - RAVASZ 9, Balázs 3, Szendrei 2, Bodrogi 1, Németh D. 1, Kovács 1. Cs.: Pusztai, Mlzó (kapusok), Verbőczi 1, Deák, Komáromi 3, Fazekas 1, Né­meth P. Edző: Mikus István. A Nagyszénás-Orosháza a múlt heti vereségből taktikailag tanulva jó játékkal az osztály színvonalát meghaladó mérkő­zésen pontot veszített a veret­len listavezető ellen. Szeged-Algyö-Sarkadkeresz- tóriNKSE 49-23 (24-12) Női. Szeged, 20 néző. V.: Fogl, Mazzag. Sarkadkeresztún Nagy E. - Mezei 2, Manczúr R. 3, Gurzóné 1, Szalazsánné 3, Manczúr K. 1, Nagy 1.7. Cs.: Borsós (kapus), Kádár, Miklya 5, Durján, Sajti, Székely 1. Edző: őri Ist­ván. A középső négy játékosát nél­külöző Sarkadkeresztúr nem tudott jelentős ellenállást kifej­teni. Orosházi Eötvös DPSE-Újkí- gyósi KC18-39 (10-20) Férfi. Orosháza, 100 néző. V.: Gábor, Takács. Orosháza: Kopányi - Kiss A. 1, Benkő 2, Czurpás 3, Lázár 2, Szokolai, Bábel Cs.: Kovács (kapus), Tatai 1, Tár- nyik ó, Szeles, Szebenl 1, Szül, Andó 2. Edző: Barna Károly. Újkígyós: TYETYÁK - Nagy N. 1, DÓCS 11, Oláh D. 2, Darida 2, Harangozó V. 3, Korcsok ó. Cs.: Ecker G. (kapus), Fekete 4, Greksza, Harangozó B. 2, Katona 5, Dézsl 3, Kiss T. Edző: Bacsa István. Sérülések miatt több kulcsjá­tékos maradt távol a rangadó­tól, így több ifjúsági korú kézi­labdázó lépett pályára az Oros­házában, míg a vendégek teljes Biztosan nyert a Gyula-Dévaványa SE V. L. A második fordulóban a Gyula-Dévaványa SE hazai környezetben nyert az NB I-es Makó tartalékcsapata ellen. A békésiek jól helytálltak a Tákisz otthonában. A Batto- nya biztosan győzött a Bege Márton ellen. Az OMTK dön­tetlent ért el a jó erőkből álló Kiskunhalas elleni találkozón. Gyula-Dévaványa SE-Makó H. 7,5:4,5. NB Il-es sakk csapatmér- kőzés, Gyula. Gyulai győztesek: Fekete (1. tábla), Bállá (2. tábla), dr. Kerekes A. (6. t.), Gombos (9. L), Solymosi (11. t). Döntetlenek: Juhász (3. t.), Szaszák (4. t), Ha rágós (5. t.), Radics (8. t.), Zsíros (12. t.). TÁKISZ SE-Békési TE 6,5:5,5. Kecskemét. Békési győztesek: ifj. Balog (2. t.), Andor (3. t.), Visnyei (8. t.), Bene (12. t.). Döntetlenek: dr. Gosztolya (4. t.), Brhük (7. L), Hegyesi (11. L). Battonya—Bege Márton SE 8:4. Battonya. Battonyai győztesek: Dosztán J. (2. L), Kelly (3. t.), Deutsch (5. t.), Farkas (6. L), Vass (7. L), Telbis (8. t.), Balia T. (11. t.), Balia Z. (12. t.). Köszolg SC-Orosházi MTK 6:6. Kiskunhalas. Orosházi győzte­sek: Kakuk (3. t.), Mónus (5. L), Pásztorcsik (6 t.), Katona (7. t.), Berta G. (8. L), Kiss B. (10. t.). Állás a 2. forduló után: 1. Gyula-Dévaványa SE 14,5, 2-3. Békés, Köszolg SC 14-14, 4-6. Battonya, OMTK, Maróczy SE 13,5-13,5, 7. Tákisz 13, 8. Szentes 12, 9. Makó II. 10, 10. OK. Travel 9,5,11. Baja 8,5,12. Bege Márton 8 pont Zalai egyéni pályacsúcsa Szegvári Takarék-Orosházi MTK 6:2 (2806:2727) NB Efi-as férfi teke csapatba] nokt- mérkőzés, Szegvár. Orosházi eredmé­nyek: Demcsák 495 fa, Bukta 459, Frankó 430, Orbán 437, Nyerges 477, Varga 429. Az Orosházából többen is képességeikhez mérten gyen­ge teljesítményt mutattak, így megérdemelten győzött a Szegvár. Kétegyházi DSK-Kecske- méü Köbál 5:3 (2919:2823) Férfi. Kétegyháza. Kétegyházi eredmények: Szelezsán 470 fa, Kapo­si 474, Hotya 471, Zalai 508, Nikula 499, Kovács 497. Az első három dobó között még kiélezett küzdelem folyt, majd a második három pár­ban - többek között Zalai egyéni csúcsával - eldőlt a mérkőzés sorsa. csapatukat szerepeltették. Sportszerű találkozón az Újkí­gyós biztosan győzött. Kondorosi KK-Törökszent- miklósi KE 29-41 (14-24) Férfi. Kondoros, 200 néző. V.: Gyu­ris, Kiss I. Kondoros: Gyurcsán - BEUCZAY 5, Jarabek 1, Harsányt 5, Vozár 3, POLGÁR 10, Kasnyik 1. Cs.: Tóth Gy. (kapus), Kis 1, Tóth G., Petrovszki 1, Nagy, Takács, Szenteszkl 2. Edző: Volent János. Az első félidőben nehezen találta védekezésben az ellen­szert a Kondoros, leindítások- ból rendre gólt kapott. A máso­dik felvonásban egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. A vendégek remek játékkal győztek. Martfű-Békéscsabai Belvá­rosi DK 37-28 (16-13) Férfi. Martfű, 100 néző. V.: Gábor, Takács. Békéscsaba: Szász - Vaverka, Laurinyecz 2, Tobak 4, LATORCZAI 9, Felföldi 6, Sajtos 1. Cs_ Balázs 1, Kiss 1, Szpisják 3, Gyöngyösi 1. Játékos edző: Felföldi Gábor. A 45. percig kiegyenlített mérkőzés folyt a pályán, ezután azonban elfáradt a Békéscsaba. A különbség túlzott Október 20-án megyei kézilabda-rangadó A két egyesület megegye­zése után eldőlt, hogy a női kézilabda Magyar Kupa má­sodik fordulójában október 20-án, szerdán 18.30 órakor az orosházi Eötvös-téri sport- csarnokban találkozik az NB Il-es Nagyszénás-Orosháza KSE és az NB I B-s Békéscsa­bai Előre NK csapata. Uniós oklevelet kapnak Munkatársunktól A Békés Megyei Sportszövetsé­gek Érdekszövetségi Egyesülete szervezésében a hét végén meg­kezdődött a 2004-2005-ös tanév a sportoktatói tanfolyamon. Bé­késcsabán az Arany János Kol­légiumban tartott tanévnyitón bejelentették: egy új kormány- rendelet értelmében a most kezdett tanfolyam hallgatói már angol nyelvű Európai Úniós ok­levelet kapnak, amellyel az adott szakterületen elhelyez­kedhetnek az Európai Únió bár­mely tagállamában. Marik Lászlóné tanfolyamve­zetőtől megtudtuk: az új tanév­ben negyvenen a sportoktatói, huszonhatan az edzői szakon kezdték meg tanulmányaikat. A tanévnyitó ünnepségen az elő­ző tanévben sikeresen végzett negyvenöt sportoktató és tizen­hat edző vette át oklevelét. TOTONYEREMENYEK A 41. heti Totónyeremények: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 db, nyereménye 9 millió 859 ezer 514 forint. 13 találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 201 ezer 272 forint. A 12- esek 7424; 11-esek 838; a 10- esek 250 forintot érnek. A Góltotón 6 találatos szel­vény nem volt; az 5-ösök 21 ezer 493, a 4-esek 1743 forin­tot Fizetnek. A helyes tippsor: 1,1, 2, 1, 1, x, 2, 2, x, x, x, 1, x és 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom