Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-14 / 241. szám
D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER 6 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP/HIRDETÉS Első alkalommal látogatott tegnap Békés megyébe, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatához Gheorghe Seculici, aki a romániai helyhatósági választás után július elsejétől az Arad megyei közgyűlés elnöke. Szőke Margit Gheorghe Seculici Gyulán, az országos román önkormányzatnál lapunknak elmondta: az ön- kormányzattal tovább bővítik együttműködési megállapodásukat. Több pénzt fordítanak majd a kulturális tevékenységekre és az aradi Aurel Vlaicu Egyetem mellett szeretnének anyagi támogatást nyújtani azoknak a tanároknak, aki Gyulára jönnek oktatni. Arad megyének Békés megyével is van hosszú évek óta tartó együttműködési megállapodása. Az Arad megyei közgyűlés elnöke kijelentette, azt megváltoztatni nem áll szándékukban, csak kiegészíteni. Románia 2007-ig készül az európai uniós belépésére, közös projektek révén vihetik végbe az együttműködést, amely nagyon jó volt eddig, a magyar fél mindig segítségükre volt. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Ön- kormányzatának elnöke elmondta, szó volt közöttük arról a dokumentumról is, melyet Ion Iliescunak, Románia elnökének adtak át a határátkelőhelyek bővítéséről. Ennek során a tehergépjárművek 3.5 tonnás súlyhatárát 7.5 tonnára emelik, s szerepel az iratban a déli autópálya meghosszabbítása is. Elkezdődtek már az építkezések Kiskunfélegyháza és Szeged között, s az Európai Unió is támogatja a korridort, amely Nagylakot érinti és jó lenne, ha Aradot is elérné, mert az autópályán a magyar turisták is könnyebben elérnék például a román tengerpartot és az ország más tájait. Gheorghe Seculici hozzátette, immár júliusi romániai kormányhatározat biztosítja az autópálya építésének finanszírozását Nagylak és Arad érintésével. Megállapodás van az autópálya kiépítésére Arad és Temesvár között is. Gheorghe Seculici látogatásának egyik oka az aradi repülőtér-fejlesztés. Véleménye szerint, ha az infrastruktúrát fejlesztik, az együttműködés is könnyebb. Arad megye tanácsa partner egy olyan projektben, amelyet a pécskai önkormányzat nyújtott be kereskedelmi inkubátor létrehozására. Ebben számítanának a magyar munkaerőre is. Utakat szeretnének építtetni a határ mentén, ahol több ipari zónát hoznak létre. Ezeknél szintén számítanak a magyar munkaerőre, hiszen Románia európai uniós tagságával a határátlépési gondok megoldódnak. Névjegy Gheorghe Seculici 1953-ban született Nagyszebenben. Bukarestben végezte el a műépítészeti főiskolát. Több mint 25 éve él Aradon, Nyugat-Románia egyik legnagyobb tervező magánvállalatának volt az igazgatója megválasztása előtt. Nős, lánya ugyancsak műépítész. Hobbija a szakmája, a műépítészet. Dörmögőék űrvendége A fiataloknak szóló darabok fontosak Békés megyében nagy hagyományokkal bír a gyermekszínház. Az ország más tájain viszont nem becsülik meg kellőképpen a legifjabb közönséget — mondta Seregi Zoltán, a Dörmögőék űrvendége című mese rendezője. A darabot holnap mutatják be Békéscsabán, a Jókai színházban. Fekete G. Kata — A cím a Dörmögő Dömötörre emlékeztet. Van a két mesének köze egymáshoz?- A történet a Dörmögő-le- gendából táplálkozik. Egy erdőben éldegélő medvecsaládról szól, akikhez beállít egy űrhajós. Persze, a hörcsög és a menyét nem hisz az idegennek, és elhitetik a többiekkel is, hogy az asztronauta hazudik.- Kiknek szól a mese?- Három-nyolcéves gyerekeknek, hiszen ez a korosztály még elhiszi azt, amit a színpadon Iát. Persze, nagyon fontos, hogy a darab végén kiderüljön az igazság, a gyerekeknek nem szabad úgy távozniuk a színházból, hogy úgy érezzék, becsapták őket. Ha egyszer is ezzel a sanda gyanúval mennek haza, soha többet nem akarnak színházba jönni. Pedig ezt a műfajt gyermekkorban meg kell szeretni. Sajnos, ezt a nézetet sokan még mindig nem ismerik el, a legtöbb intézményben nem játszanak gyerekeknek darabot. Ha mégis, a szakma közel sem tartja olyan becsben ezeket a műveket, mint egy felnőtteknek szóló drámát. Tény, a mese nem tartalmaz filozófiai mélységeket, de magvas gondolatokat igen.- Kik láthatók a Dörmögőék űrvendégében? — Árdeleán László, Nagy Erika, Paczuk Gabi, Csomós Lajos, Tege Antal, Tarsoly Krisztina, Gerner Csaba és Ács Tibor. Örülök, hogy ilyen jó csapattal dolgozhatok. A koreográfus, Hajzer Gábor is megelégedettséggel szólt a szereplőkről. Mindannyian remek táncosok, kitűnően énekelnek, ami ebben a Gyárfás Endre-Kocsák Ti- bor-műben elengedhetetlen feltétel. A mese hároiiHiyoicéveseknek szól, akik még hisznek abban, amit a színpadon látnak. Értesítjük Békéscsaba város lakosait és intézményeit, hogy BÉKÉSCSABA város területén 2004. október 15-én és 16-án AZ ÍVÓVÍZFŐKÖRÖK MOSATÁSÁT VÉGEZZÜK. Ezen időszakban napközben nyomáscsökkenéssel, 19 órától 7 óráig teljes vízhiánnyal kell számolni. Az ágvezetékek tisztítási munkáit a főkör mosatási munkái után, 2004. november 20-áig végezzük, mely időszak alatt nyomáscsökkenés és helyi vízhiány várható. A MUNKÁLATOK IDEJÉRE FOGYASZTÓINK SZÍVES MEGÉRTÉSÉT KÉRJÜK! Békés Megyei Vízművek Rt. Békéscsabai Üzemmérnökség , A . jjjj S.OS. TELEFONOS BÉKÉS MI^iEI HÍRLaP LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT hajnali kézbesítésére MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK. Ingyenesen hívható (vezetékes telefonról) a nap Olyan korán kelő, pontos, 24 órájában az egész me$e területéről megbízható jelentkezőket várunk, akik (a 68-as körzetből Is): (66) 441-300 naponta eljuttatják az újságot az előfizetőknek, ! beszedik az előfizetési dijat és ú| előfizetőket szerveznek. További elérhetőségünk: Jelentkezni lehet a Békés Megyei Hírlap ugynöbégén | E-mail: hétköznapokon a 06 (66) 411-631, j vagy a 06 (20) 921-6871-es telefonszámon. sos.lelkisegely@axelero.hu „Naponta nyerhet!”j Októberben mindennap egy darab névre szóló toll és minden héten”, egy arany karkötő talál gazdára előfizetőink között. A Mai nyertes előfizetőnk: Vincze Endre, Gyula, Szent István u. 65. J Az ajándékot kijuttatjuk. #BÉK£S\IKYEIHÍRÜP Gyulán a fürdővárosban UJ LAKÁSOK Meg leköthetők idei áron, csak 199 000 Ft/m2 bruttó ártól! Paprika üt L-A-K-O-K-E-R-T Teljes körű, ingyenes hitelügyintézés, szoc.-poL, áfa, egyéb támogatások beszámítása, illetékmentesség. [KÖSSE le lakását még ma,| AKÁR ÍOO OOO FT-TÓL. Érd.: Gyula, Városház utca lO. (66) 468-476, (20) 454-6640. A Borsodi Sörgyár Rt. értékesítési gyakorlattal rendelkező, önálló munkavégzésre, irányításra képes munkatársat keres TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ munkakör ellátására. Működési terület: Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyék, valamint Pest megye déli része. Formális elvárások:- felsőfokú állami iskolai végzettség (diploma),- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,- tiszta hatósági erkölcsi bizonyítvány,- B kategóriás jogosítvány,- lakóhely Békés vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, esetleg Budapesten. Előnyt jelent:- FMCG területen, különösen italforgalmazó (üdítő, ásványvíz, szesz) ? cégeknél szerzett vezetői gyakorlat,- aktív angolnyelv-tudás. Fényképpel is ellátott szakmai bemutatkozását „FSM-Food DK” megjelöléssel, 2004. október 21. napjáig várjuk postai vagy elektronikus úton, alábbi elmeinkre: Borsodi Sörgyár Rt. személyzeti osztálya 3574 Bocs, Pf. 6 vagy iudit.cselenvine@borsodi.hu Az esélyes pályázók meghallgatására cégünk budapesti irodájában kerül sor. £ HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság Békéscsabai Kereskedőház és Raktárába (5601 Békéscsaba, Berényi út 136.) számlázol munkakörbe közgazdasági szakközépiskolát + ötödik évet pénzügyi vagy számítástechnikai szakon végzett munkatársat keresünk állandó délutános munkarendbe. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat a következő címre kérjük megküldeni a megjelenéstől számított 5 munkanapon belül: HUNGAROPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Rt., humánerőforrás osztály, 1368 Budapest, Pf. 243 ,23024( Arad megyében számítanak a mapvar munkaerőre Felvételünkön balról Gheorghe Seculici, az Arad megyei közgyűlés elnöke, mellette Kreszta Traján, A az országos m román önkor- jjfl mányzat elnöke.