Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-06 / 234. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 6., SZERDA SZOLGÁLTATÁS/HÍR PETES HORGÁSZELET Verseny a Csaba-tavon Október 3-án a Matróz Sporthorgász Egyesület és a Hargita horgászbolt rendezésében jó hangulatú, kétfordulós (2x3 órás) verseny került megrendezésre a Csaba-tavon, amelyre 19 versenyhorgász nevezett Eredmények: 1. Miloszrdni László (Szarvas) 13,58 kg, 2. Dénes Sándor (Orosháza) 14,15 kg, 3. Szeker- cés Sándor (Békés) 11,53 kg. Az összesen kifogott halmennyiség 110,76 kg volt A díjazottak A Matróz Sporthorgász Egyesület vezetősége értesíti tagságát, hogy a Csaba-tavon telepítés miatt október 5-én 9 órától 11-én 12 óráig horgászati tilalom van érvényben. Szuper Kupa Első ízben került megrendezésre szeptember 18- 19-én - három fordulóban - a megyei Szuper Kupa elnevezésű horgászverseny, melyre a megye 24 legeredményesebb horgásza nevezett. Győztese Szekercés Sándor lett, aki egy évig őrzi a vándorserleget. Második helyezett Dénes Sándor, míg a harmadik Csizmadia Zsolt lett. A Szuper Kupa egyébként jól illeszkedik a megyei horgász versenynaptárba, mivel tavasszal az egyéni bajnokság és a válogatóverseny, nyáron a megyei csapatbajnokság és az országos csapatbajnokság kerül megrendezésre, míg ősszel a Szuper Kupa. Lencsési horgászverseny Október 10-én (vasárnap) 7 és 12 óra között Békéscsabán, az Élővíz-csatornán (a zsiliptől a fürdő hídjáig) kishalfogó-versenyt rendez a József Attila Lakótelepi TE. Gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában jelentkezhetnek az érdeklődők. Nevezési díj: hiúságiaknak 250 Ft/fő, felnőtteknek 500 Ft/fő. Az 1-12. helyezettek mindhárom kategóriában horgászfelszerelést, illetve horgászcikkeket nyerhetnek. A versenyen az érvényes kishalfogó-szabályok az irányadóak. Fő támogató a Lencsési horgászbolt. TOMI Ezeken a hasábokon naponta Igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat Szocpolhoz nem jár kamattámogatás Olvasónk előre szeretné felvenni a szocpolt. Arra kíváncsi, mikortól számítják a három illetve hat évet. A másik kérdése, hogy mi történik, ha a gyermek nem születik meg a kitűzött határideig. A legújabb változtatások szerint a megelőlegezett kölcsön az első gyermek születése előtt 4 évvel, a második születése előtt 8 évvel vehető fel házaspároknak. Vagyis a korábbi 3 és 6 év ma már érvénytelen. A határidő kezdete lakásvásárlásnál az adásvételi szerződés megkötésének napja, lakásépítésnél pedig a használatbavételi engedély kiadásának napja. Amennyiben a határidő lejártakor nem született meg a gyermek, de már várandós az anyuka és ezt igazolja a hitelintézetnek, a határidő a szülésig meghosszabbodik. Amennyiben a gyermek megszületik a vállalt határidőig, a megelőlegező kölcsönt az állam közvetlenül megfizeti a hitelintézetnek és úgy kell tekinteni, mintha a házaspár igénybe vette volna a szocpolt. A gyermek megszületéséig, legfeljebb azonban az erre vállalt határidő lejártáig az igénylő házaspárt nem terheli fizetési kötelezettség, azaz a megelőlegezett kölcsönt nem kell törlesztenie. Amennyiben a vállalt gyermek nem születik meg, vagy két gyermek helyett csak egy jön világra, a megelőlegezett szocpolt, illetve annak felét vissza kell fizetni. A tőkét a hitelintézetnek kell törleszteni, a la- kásvásárláshoz vagy építéshez felvett hitellel párhuzamosan. Ezen felül meg kell fizetni az államnak a megelőlegezett szocpol kamatát is, amihez nem jár állami kamattámogatás. ASZ0CP0L ÖSSZEGE 1 gyermek 800 ezer Ft 2 gyermek 2 millió Ft 3 gyermekek 3,2 millió Ft 4 gyermek 4 millió Ft Lelki egészségünk címmel kaphatnak tájékoztatást a telefon- doktortól október 10-éig a 441- 308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hív ható. A szereplésnek, a nem közönséges célokra, hanem a hírnévre törő nagyravágyásnak a szikrája megvan mindenkiben. (Winston Churchill) TERMINÁL-JÁTÉK Terminál Étterem, Békéscsaba, Szarvasi út 92. Telefon: (66) 446-565. 40. heti nyertes szelvény: 2004.09.30. Nyugta száma: 25. ANYAKÖNYVI HÍREK András. SZARVAS Születések: Harmati Attila és Nagy Erzsébet leánya Csenge, Kurucz Imre és Berkó Erika fia Imre. MEDGYESEGYHÁZA Házasságkötés: Vidovenyecz Tímea és Hankó Születések: Karsai Ervin György és Dorkó Krisztina Margit fia Alex Kadosa, Góg Zsolt és Farkas Betti Erzsébet fia Barnabás. Haláleset Keskeny László Mátyásné Tamás Júlia (1955). MEZŐKOVÁCSHÁZA Haláleset Pálinkó Gábor (1943, Battonya). PROGRAMOK /fiugk BÉKÉSCSABA. Center Mozi 15.30,17.45, 20.00-kor: A falu (amerikai horror) * 14.30, 17.15-kor: Bajos csajok (amerikai vígjáték) * 19.00-kor: Terminál (amerikai romantikus vígjáték) * 15.00, 19.30, 21.15-kor: Argó (magyar akció-vigjáték) * 16.45-kor: Én, a robot (amerikai sci-fi) * 16.00, 18.15, 20.30-kor: Az élet nélkülem (spanyol-kanadai romantikus film) * 21.00-kor: A sötétség krónikája (amerikai sci-fi). OROSHÁZA. Apolló Mozi 17.45-kor: Zsernyá- kok (m. b., sz., svéd vígjáték) * 20.00-kor: Padlógáz (m. b., sz., német akciófilm). SZARVAS. Turul Mozi Filmklub. 18.00, 20.00- kor: Szezon (magyar film). ! Békés Mexmjii*^ -unház üktóbei 6., s/.u • ia, 15.00 óra: Mandragora - Justh-bérlet. 19.00 óra: Mandragora - Pécsi S.-bériet. Holnap BÉKÉSCSABA. Ifjúsági ház. 20.30- /sj) kor: Náksi vs. Brunner - Békés Est szülinapi parti. GYULA. Mogyoróssy János Városi Könyvtár, előadóterem. 14.30-kor: Cinegekirály - Kovács Edit színművész Móra-emlékműsora gyeremekeknek, az író születésének 125. évfordulója alkalmából. Előtte a Varázsceruza című, gyermekeknek szóló irodalmi rejtvénypályázat eredményhirdetése. Olvasóterem. 17.00-kor: Ördöggörcs. A vendég Karinthy Márton író, rendező, a beszélgetőtárs Balogh Tamás irodalomtörténész. A szerző művét dedikálja, az kedvezményes áron kapható. LESZ RÁ PÉNZE! Kezes, önrész, jövSg. nélkül! 3 M Ft = 29 529 Ft/hó 5 M Ft = 48 888 Ft/hó 10 M Ft = 93 000 Ft/hó 16 M Ft = 145 000 Ft/hó Időpont-egyeztetés: (66) 530-828, (70) 527-5417, (30) 380-4629. _______INGATLAN_______ « A BÉKÉSCSABA Felső Kőrös sor 82. sz. sorházi szélső lakás 157 m’-es, eladó, azonnal beköltözhető. (30) 246-8303.------------------------------------- -273338 A CSABA CENTERNÉL I. em.-i, liftes, amerikai konyhás, 1+2 fél szobás lakás tavaszi költözéssel igényesnek eladó. (20) 9730-465.--------------------------------------------------------------------------28730B.-CSABÁN BELVÁROSI, vállalkozásra alkalmas, stílusos kertes ház eladó, két lakásra cserélhető. Tel.: (20) 221-2257.---------------------------------------------------------- -28742Lu xor ingatlanközvetítés, értékbecslés, adásvételi szerződés készítésé. | Telefon: (66) 452-317. ,..w| a B.-CSABÁN felújításra szoruló kertes házat keresünk 8 M Ft-ig. (20) 374-3883.--------------------------------------------------------------------------27775* B.-CSABÁN, Haán L téren I. em.-i, 3 szobás, étkezős, téglablokkos lakás eladó. Irányár: 11,4 M Ft 66/ 459-407,8-19-ig------------------------------------------------------- *28855* K Pa prikáiéi n L-A-K-Ó-K’E-R-T 1 B Gyula, Várfűrdő közeli ÚJ LAKÁSOK még leköthetők idei áron, csak 199 000 Ft/m2 bruttó ártól. Teljes körű, ingyenes hitelügyintézés, szoc.-pol. óla, letelepedési támogatós beszámítása. KÖSSE LE LAKÁSÁT MÉG MA AKÁR 100 000 FT-TÓt. Érd.: Gyula, Városház u. 10. l(66) 468-476, (20) 454-6649,^ B.-CSABÁN, KULICH ltp.-en 2 szobás, erké- lyes, lomkamrás, egyedi fűtésű, I. em.-i lakás beköltözhetően eladó. (66) 431-694.----------------------------------------------------------------------- -27960* B.-CSABÁN tanya befektetésre alkalmas 14 000 m2-es földdel eladó. 30/646-7452--------------------------------------------------------------------------28738BCS.-N a Gutenberg u.-ban, 2 szobás, összkomfortos udvari házrész elköltözés miatt eladó. Ár: 7,9 M Ft + berendezés. (20) 423- 6480.------------------------------------28268BÉ KÉSCSABA központjában totál felújított, Igényesen kialakított, 2,5 szobás, II. em.-i lakás eladó. 06 (30) 240-4802. —--------------------------------------------------------------------*28820* BÉKÉSCSABA, Paróczay J. u.-ban III. em.-i, 52 mI-es lakás eladó. (20) 532-0884.----------------------------------------------------------------------- -28473«BÉKÉSCSABA, Szegfű u. 101. kitűnő állapotú, 3 szobás családi ház, tágas kerttel 9,5 M Ft-ért eladó. 70/387-7200,30/338-3919. —------------------ -26025BÉ KÉSCSABÁN a Rigó u.-ban jó beosztású sorház sürgősen eladó. Tel.: (70) 553-8774.----------------------------------------------------------------------- -28549BÉKÉSCSABÁN a V[. kér. Degré u. 29. sz. alatt kertes ház eladó. Érd. a helyszínen.-------------------------------------------------------------------— -27856* BÉ KÉSCSABÁN abszolút belvárosban, csendes utcában 1000 m2-es ingatlan eladó. A bontási engedély kiadva, a telek társasház céljára is alkalmas. Érd.: (30) 9384-777.----------------------------------------------------------------------- -24133BÉ KÉSCSABÁN, aszfaltút mellett, a repülőtér közelében tanya eladó 2800 m!-es földterületen, amelyből 700 m2 beépíthető. Gáz, villany, telefon van. Irányár: 12 M.Ft Érdeklődni: (30) 3380-185 telefonon-----------------------------------------------------------------— -27820BÉ KÉSCSABÁN, KIÉG ABC mögött 1,5 szobás, 44 m!-es, egyedis, II. em.-i, déli fekvésű, téglablokkos lakás eladó. (66) 328-340.------------------------------------------------------------------------28834BÉ KÉSCSABÁN közművesített építési telek eladó. (30) 9725314,------------------------------------------------------------—------28832BÉ KÉSEN felújított, 2 szobás, földszinti lakás sürgősen eladó, hitellehetőséggel. Érd.: (30) 9032-203.--------------------------------------------------------------------------28776CS0RVÁS0N kövesút mellett 5,3 ha 248 ak. szántó sürgősen eladó. (20) 9362-449.---------------------------------------------------------------------- *28458* DR. BECSEY 0. 46. sz. alatt 165 m2-es, emeletes családi ház, parkosított, 460 m2 telken eladó. Érd.: (30) 2698-316.------------- *24466* EL ADÓ: igényesen felújított, egyedi fútéses, 65 m2-es, 3 szobás lakás Békéscsaba, Berzsenyi úton. ár. 8 000 000 Ft + áfa. Tel.: (20) 9394-654.--------------------------------------------------------------------------28350ÉPÍTÉSI telek eladó Bcs.-n. 30 /218-8770.----------------------------------------------------------------------- -28347GY ULA, Toldi 7. lakóház udvarral társasházi építési telken eladó. (70) 240-5768. ........................................... *27198* GY ULÁN 600 m2-es, belvárosi építési telek eladó. Érd.: (30) 9439-588. HAÁN L. téren IV. em.-i, 73 m2-es felújított lakás eladó. Érd.: (70) 551-5902.-------------------------------------------------------------------- -28056KÉ TS0PR0NYBAN nagy családi ház gazdasági melléképületekkel eladó. 20/9260- 299, 30/392-1993.----------------------------------------------------------------------- -28814MEDNYÁNSZKYN új, Lencsésin felújított lakás eladó. (30)9281-879.----------------------------------------------------------------------- -28740MILLENNIUMON 2005. nyári költözéssel 2 szobás, központis lakás eladó. (30) 249- 4900.------------------------------------------------------------------------28562NÉMET - Osztrák ügyfeleinknek eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904--------------------------------------—---------------------------- -27874SA RKADKERESZTÚRON a Jókai u. 7. sz. alatti családi ház olcsón eladó. (66) 460-910.--------------------------;------------------------------------------- -28477TE LEKGERENDÁSON belterületi zártkert komfortos köépülettel, pincével, fiatal gyümölcsössel eladó. (66) 430-441, este.-------------------------------------------------------------------------28468«Ú JKÍGYÓSON, Árpád u. 35. sz. alatti, összközműves családi ház eladó. (20) 455- 0928.----------------------------------------------------------------------- -286553 SZOBÁS ház Békéscsabán eladó. Vízparti nyaralót beszámítok. (30) 218-6356. B.-CSABÁN, Orosházi úton üzlethelyiség kiadó. (20) 238-0972----------------------------------------------------------------------- *28644* KIADÓ Békéscsabán, Luther u. 18. sz. alatt 45 és 70 m2-es helyiség (üzlet iroda, kozmetika, műhely, raktár). Parkolás megoldott! Tel.: (30)9357-274.----------------------------------------------------------------------- -28336TE LEPHELYEK eladók, kiadók. (30) 471-4143.----------------------------------------------------------------------- *26387* ÚJ ÜZLETHELYISÉG, iroda kiadó Körösladány központjában. Tel.: 06 (30) 9388-377. B.-CSABÁN a Mokry u.-n és a Széna u.-n garázs és lakás kiadó. (66)325-308.----------------------------------------------------------------------------------- -28748«BELVÁROSI garázsok kiadók. (30) 5031678.----------------------------------------- -28316GA RÁZS eladó Békéscsabán, a Szabó 0. utcában. Érd.: (30) 228-9669.---------------------------------------------------------------------------------- -27949LENC SÉSIN garázs kiadó. (30) 349-1842.------- ---------- -28879AL BÉRLETET KERES KIADÓ albérleteket keresünk. 20/4576-877.-------------------- -------- »28266* AL BÉRLETET KÍNÁL HAÁN L téren lakás kiadó. (30) 600-6204. .................— ----------*28554* JÁ RMŰ AUTÓÜVEG-ELADÁS, beszerelés. (66) 450- 358. KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28. Tel.: (66) 463-755, (30) 9589-429. | 10 éve a kipufogójavitásban! | DÁCIÁT, dízel ARO-t vennék. 30/319-6963.--------------------------------------------------------------------------28729RAT PUNT0 55 1996/97-es kitűnő állapotban, sok extrával eladó, 1 M Ft (30) 475- 9887.----------------------------------------------------------------------- -28342RA T TIP0 1,7 D 1991-es bontott alkatrészei eladók. (30) 246-0585.----------------------------------------------------------------------- *28389* HASZNÁLT AUTÓ SZALON Békéscsaba, Baross U. 9-21. (a KNER Nyomda alatt). Telefon: (66) 525-72«, (30) 279-4748. (36) 2992-922. Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-17-ig, szombaton 9-12-ig. KÍNÁLATUNKBÓL: BMW 316 i 1997. BMW 318 i Touring 2000. FORD Fiesta 1.1 i 1995. HONDA Civic 1.415, klíma 2001. MERCEDES E 200 2000. NISSAN Almera 2.2 Di Sport AC 2001. OPEL Astra C Caravan 1.7 DTi 2001. RENAULT Megane Coupé 2.0 RT 1999. RENAULT Megane 1.4i Eco Comfort 1996. RENAULT Laguna 1,6i 16 V RXT Evolution 1999. VW BORA 1.6 i 1999. VW Polo 751.4 Comfortline 2002. HITELÜGYINTÉZÉS: | 20% ÖNERŐVEL - 72 havi részletre.? (SAJÁT autóra is? Maximum 50#.) KEDVEZŐ, deviza alapú konstrukciók. TELJES, RUGALMAS ÜGYINTÉZÉS. GÉPJÁRMŰVEK ÁTÍRATÁSA. Tel.: (30) 2992-922. OPEL Autókölcsönző BÉRAUTÓ-SZOLGÁLTATÁS AZ OPEL KÖRÖSNÉL. 7900 Ft/NAP+ÁFA. Körös Autócentrum Kft, Békéscsaba, Szarvasi út 66. TsL: (66) 451-855. Fax: (66) 441-287. E-mall: Opelkoros<sbekesnethu « RAT 126-os, vízhűtéses BIS eladó. Békés, Hőzső u. 18/1., (30) 6384-242.----------------------------------------------------------------------- *27875* KIS POLSKI friss műszakival, friss zöldkártyával, 80 E Ft-ért eladó. (70) 336-9409.----------------------------------------------------------------------- *27546* A FIAT MÁRKAKERESKEDÉS HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLATA Típus Évi.: FIAT Panda 1.2 Dynamic, tesztautó 2004. FIAT Cinquecento 900 S 1994. FIAT Seicento 1.1 Team 2003. FIAT Unó 1.0 ie. FIAT Punto 55 S 1998 FUT Punto 60 Sole 1999. FUT Punto II 12 S Í001. FUT Punto II. ELX, 3 a. 2001. FUT Punto II Go 2002. FUT Punto II Aktíve 2002. FUT Punto II HLX 2002. FIAT Marea 1.6 SX Weekend 2000. FUT Stílo 1.9 JTD 2002. FUT Stilo 1.2 Active 2002. FUT Stilo 1 £ Dymanic Sport 2002. FUT Stílo 1.2 Active, 3 a. 2003. FUT Doblo Panorama 1.2 SX 2001. FUT Ulysse 2.0 3TD 2001. LADA Samara 1.3 1990. PEUGEOT 106 XN 1.0 1996. SUZUKI Sedan UGLX-C 1996. SUZUKI Sedan UGC 1996. SUZUKI Swift 1.3 GLS 1997. FUT Punto Van 55 tgk. 1999. MERCEDES Vito 110 D 1998. FUT Ducato 2.8 idTD 14 Furgoné 2000. Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tel.: (66) 442-748/134, 06 (30) 3070-070, 06 (30) 2294-292. A szalon átépítése alatt a használtautó-értékesítés változatlan helyen zavartalanul folyik Hitel, csere lehetséges. Mozgáskorlátozott * utalványát 350 000 Ft értékben beszámítjuk. Internetes elórhetósdgünk: www.autobrill.hu OPEL VECTRA C 1,8-as 1,5 éves extrákkal eladó. Tel.: (20) 9540-280.----------------------------------------------------------------------- -28774PEUGEOT 206 1.4 Presence 2001-es 2005 .08. hóig érv. műszakival, 67 E km-rel, női tu 1.-tól eladó. Irányár: 2 050 000 Ft (68) 420-591, este----------_____---------------------*28754* « ROBOGÓVÁSÁR! Aprilia, Honda, Yamaha a megbízható minőség! Békés. Hőzső u. 18/1. Tel.: (30) 6384-242.---------------------------------- *27875* TÜ /J Gépjárművek eredetiségvizsgála- I Ifi tát ^végezzük az ORFK engedé- I IVI Ivével a megve egész területen, A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. 06 (20) 9205-967,06 (70) 38H-030; «SEAT INCA 1.9 D eladó. (20) 231-5509.----------------------------------------------------------------------- *28735* SKODA 120 L eladó. (20) 9546-159.----------------------------------------------------------------------- -28837VW G OLF II. 1.6 D 3 ajtós, szép állapotban eladó. (20) 217-2607. FIAT GÉPJÁRMŰVEK JAVÍTÁSA Békéscsaba, Mogyoró u. 7. (Dobozi út-Eiffel tornynál jobbra, 50 m-re) TeL: (66) 430-589, (30) 2282-447. YAMAHA DIVERSION (1993) 400 ccm motor- kerékpár sürgősen eladó. Tel.: (30) 9451- 441. ......................................-...................— *28255* QÉP FAIPARI másolóeszterga eladó. 30/299-4187.----------------------------------------------'■----------------------- -28476ROZ SDAMENTES szerelvények, duplikátor eladó. (30) 471-4143---------------------------------------------------------------------*26387* Bé kés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG .Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztóbelyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkács/u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axeb.hu, kiado.bekes@axeb.hu Készült: , Szilády Nyomda Kft, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft teijesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR" Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1500 Ft negyed évre 4500 Ft Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axeb.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kftj Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt , Petőfi Lap-és Könyvkiadói Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem köbünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.