Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-04 / 232. szám

2004. OKTÓBER 4., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 15 Labdarúgó NB I., 8. forduló Edzőváltás Móczán Zoltán A tabella utolsó öt helyezett csapata kö­zül négynél már a nyolcadik forduló előtt megtörtént a szakvezetők leváltása - né­mileg meglepő módon nem lettek egysé­gesen bűnbaknak kikiáltva gárdájuk szerepléséért és most a hírek szerint érik a csere az ötödik érintett Békéscsa­bánál is. Az elmúlt évek tapasztalata alapján nem vállalok nagy kockázatot, ha azt mon­dom, még a felén sem vagyunk túl az edzőcseréknek ebben a szezonban, én leg­inkább arra leszek kíváncsi, mindez meg­marad az alsó régió együtteseinél, vagy feljebb is gyűrűzik, és már egy negyedik A pécsiek meccsén néha a közönség is lefeküdt volna - aludni helyet is kudarcnak fog-e megélni az adott klub tulajdonosa. Pedig cserékre nem csak a kispadokon lenne szükség, hiszen nem az edző tehet arról, ha hónapokat csúszik a fizetés, ha kikapcsolták már a vezetékes telefont, ha nincs meleg víz, megfelelő labda, szerelés, gyógyszer, ke­nőcs. De az ezekért felelősöket ritkán ta­lálják meg, és hibájuk bizonyítása sokszor éveken át elhúzódó bírósági procedúra eredménye. Ennél valóban gyorsabb és ha­tékonyabb az edzőcsere. Zalaegerszeg - Kaposvár 54) (34)) Debrecen - Vasas 3-1 (1-1) Zalaegerszeg: ,äßjj$!k Kaposvár & Debrecen: W! Vasas: JÉÉÉ^ Varga Z. tor Balajcza vi Csernyánszki 7 Posza J Kocsárdi Finta (Mező, 46.) KissZ Molnár Sebők V. Zahorecz Éger Plókai Csóka Kovácsevics Komlósi Tóth A Szamosi Farkas N. Halmosi Vass (Nagy L, 62.) Kaj Bank Dombi Schultz (Szanyó, 76.) Ljubojevic Máté P. Habi Ködöböcz Janjic (Gyártó, 78.) Anduskó (Nagypál 64.) Sándor Győri Józsi (Koplárovics, 70.) Tóth B. (Kardos, 77.) Madar (Nikokrv, 75.) GaálM. Sebök J. Jovánczai Bogdanovic Ferenczi Waltner Oláh Kerekes (Virág, 87.) Horváth P (Da Silva, 62.) Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Vezetőedző: Gellei Imre Prukner László Szentes Lázár Egervári Sándor Zalaegerszeg. Nézőszám: 4000. Debrecen. Játékvezető: Vlági Balázs (★★★★) Nézőszám: 6000. Gálok: 10 Ljubojevic (10. p), 20 Józsi (20. p.), 30 Jéíkvezelő: Kassai Viktor (*★★*) Ljubojevic (28. p.), 40 Sebők J. (51. p.), 50 Gyánó Gólok: 10 Madar (2. p.), 1-1 Tóth A (34. p.), 2-1 Bog­(85. p). danovic (57. p), 31 Kerekes (68. p ). Sárga lap: Sebők J. (18. p.), Janjic (52. p ), ill Jován­Sárga lap: Kiss Z (68. p.), Bogdanovic (90. p.), II czai (68. p.). Schultz (68. p ), Molnár (76. p.). Honvéd - MTK M (0-1) Diósgyőr - Békéscsaba 1-0 (041) Honvéd: mm nmt <sn Diósgyőr BSS Bőbéscsabx Orbie Végh ’ 1 KÓvesfalvi fSrtiM-41 r W Vámosi Balogh B. Mogyorósi Schindler Budovinszky Lambulic Hornyák VJotics Mészáros Juhász (Rodenbücher, 75.) Máté P. Grujics Dobos Polák Virág Funk Bébik Bori Belényesi Balog Zs. Vadócz Horváth L Katona Simon A (Vasiljevics, 66.) Vén (Danes, 55.) Jezdimirovic Sipeki Kovács N. Horky Fűzi Mogyoródi (Papp G., 36., Ursz (Tóth Gy., 54.) Herczeg (Bojtot, 46.) Kanta J. Hompoth, 90.) Potemkin (Kulacsik, 76.) Drobnjak (Stamenic, 89.) Silva (Illés, 60.) Tisza Niculescu Vezetőedző: Szakmai Igazgató: Egressy (Krajncz, 76.) Bognár György Garami József Vezetőöedző: Szakmai Igazgató: Budapest Gálhidi György Vágó Attila Nézőszám: 2500. Diósgyőr. Nézőszám: 3500. Jálákvezetá: Juhos Attila (★★★★) Jéiékvezatő: Arany Tamás (★★*★★). Gálok: 01 Silva (44. p), 1-1 Vámosi (71. p.). Gól: 1-0 Tisza (63. p). Sárga lap: Vámosi (50. p ), ill Jezdirimovic (31. p.). Sárga lap: Máté R (31. p ), Papp G. (67. p.), Hornyák Kiállítva: Budovinszky (65. p.). (78. p.), üt Ursz (50. p.), Grujics (60. p.). Ferencváros - Sopron 4-1 (2-0) Pápa - Újpest 1-2 (0-2) Ferencváros: Szűcs L sói™ ÉH. Molnár L W «5 _________M­szé p i r Újpest Vlaszák nUJt Vukmir Földvári Radios Grósz Gyepes Debnár Szekér Tamási Botis Bagoly Farkas A Juhár Zavadszky Szekeres T. Róth Vanczák Rósa D. Fehér Z. Tóth Cs. (Kincses, 67.) Simek (Kőhalmi, 72.) Lipcsei Lazic Vörös (Farkas V, 46.) Erős K. Leandro Bárányos (Sifter, 77.) Kovács P (Lászka, 46.) Farkas B. Tőzsér (Penksa, 46., Szabó 0. (Balaskó, 46.) Germán Tóth N. Somorjai, 76.) Tóth M. Stevica Bükszegi (Polonkai, 80.) Bajevszki (Sowunmi, 66.) Sira Medved Feczesin (Rajczi, 66.) Vagner Edző: Szakmai Igazgató: Vezetőedző: Vezetőedző: László Csaba Dajka László Tóth Bálint Mészöly Géza Budapest Nézőszám: 3000. Pápa. JálékvezBtá: Makai János (VHHk). Nézőszám: 3000. Gólok: 1-0 Vagner (30. p.), 2-0 Bajevszi (33. p.), 2-1 Jálékvezílő: Szarka Zoltán (★★★*). Debnár (47. p.), 31 Szűcs L (70. p., 11-esből), 4-1 Gotte 31 Bükszegi (21. p.), 0-2 Bükszegi (44. p.) 1-2 Sowunmi (80. p ). Sárga lap: Tőzsér (32. p ), Botis (42. Lászka (85. p.) p.), ill Fehér Z. (50. p.), Földvári (57. p„ 64, p.). Sárga lap: Vörös (8. p.), ill Vanczák (24. p ), Rajczi (73. Kiállítva: Földvári (64. p.). P-), Juhár (84. p.). Gyér - Fehérvár 0-0 PMFC - Nyíregyháza M (30) Fehérvár sftäfo. PMFC: £&& Stevanovic ' Tudor * Németh G. nS? Németh V. TJE? Regedei Csizmadia Pavicevic Lakatos Stark Kolter Dienes Szatke Vincze G. Kuttor Bajusz Tejrtóra Tóth P. Horváth G. (Vincze Z, 76.) Kutesár Cipf Peric Schwarcz Sipos (Pest K„ 46.) Laskai Pomper (Pusztai, 52.) Lattenstein Lantos (Berdó, 73.) Márton (Némedi, 75.) Vincze 0. Bozic Szabados Térjék (Bánka, 60.) VargaZ Szabói Erős G. (Sztipánovics, 80.) Hegedűs Nicsenko (Sándor Gy., 90.) HercegfaM(Alumona,84.) Horváth Gy. Faragó Priskin (Binder, 66.) Magasföldi (Csordás, 78.) Montvai Darák (Nikolic. 60.) Szakmai Igazgató: Vezetőedző: Vezetőedző: Szakmai tanácsadó: Reszeli Soós István Csertői Aurél Nagy Tamás Détári Lajos Győr. Pécs. Nézőszám: 4000. Nézőszám: 1500. Játékvezető: Szabó Zsolt (***★). JátákvezeB: Vad II. István (★★★★) Sárga lap: Nicsenko (13. p.), ül Hercegfalvi (40. p.), Gólok: 1-0 Pest K. (49. p.), 1-1 Nikolic (65. p.). Koller (79. p.). Sárga bp: Kulcsár (53. p.), Szabados (81. p.), ill Laskai Kiállítva: VargaZ (62. p.). (10. p), Szatke (45. p). A forduló játékosa Darko Ljubojevics (Zalaegerszeg) Nem pusztán a 90 percet futballozta végig, hanem szin­te az egész pályát bejátszotta a szerb középpályás. Két­szer a kaposváriak hálóját is megzörgette, de emellett zokszó nélkül nagy alázattal vette ki a részét a kevéssé látványos mezőnymunkából is. Ha kellett, becsúszott, ha kellett fejjel volt a saját Kkrsán belül a légtér ura. Gól­passzt ugyan nem adott, de egy-két indítása, kiugratása figyelemre méltó volt, és nem árt elismételni, két gólt is szerzett. Közülük az első már korán értésére adta a ven­dégeknek, melyik csapat az úr, ráadásul szemrevaló ka­pásgól volt a második (csapata harmadik) találata szép­ségdíjas akció végén született. Góllövőlista 5 gólos; Vincze Ottó (Győr), Robert Vagner (FC). 4 góbs; Germán Ferenc (Pápa), Oláh Lóránt (Kaposvár), Rósa Dénes (FC), Tóth Mihály (Sopron), Waltner Róbert (ZTE). 3 gólos: Dusán Bajevszki (FTC) Bárányos Zsolt (Sopron), Igor Bogda- novic (DVSC), Halmosi Péter (DVSC), Kerekes Zsombor (DVSC), Tho­mas Medved (Pápa), Rajczi Péter (Újpest), Tisza Tibor (Diósgyőr). 2 gólos; Balaskó Iván (Sopron), Bükszegi Zoltán (Újpest), Csillag Krisz­tián (Nyíregyháza), Ferenczi István (Vasas), Funk Zoltán (Békéscsa­ba), Fűzi Ákos (MTK), Herczeg Miklós (Honvéd), Horváth Gyula (PMFC), Jovánczai Zoltán (Kaposvár), Juhár Tamás (Újpest), Kanta Jó­zsef (MTK), Koplárovics Béla (ZTE), Darko Ljubojevic (ZTE), Valentin Micutescu (Békéscsaba), Montvai Tibor (PMFC), Mariján Nikolic (Nyír­egyháza), Pest Krisztián (PMFC), Rob Kornél (Nyíregyháza), Rósa Hen­rik (Vasas), Wetton Silva (MTK), Simek Péter (Újpest), Sira István (Sop­ron), Thomas Sowumni (FC), Tóth Balázs (Kaposvár), Vadócz Kriszti­án (Honvéd), Vámosi Csaba (Honvéd), Zavadszky Gábor (FC). Az NB I. állása 1. Ferencváros 8 7 0 1 20-7 21 2. Debrecen 8 6 0 2 15-8 18 3. Győr 8 5 1 2 13-9 16 4. Zalaegerszeg 7 4 2 1 14-6 14 5. Újpest 7 4 2 1 15-10 14 6. Pápa 8 4 1 3 14-8 13 7. MTK 7 4 1 2 10-4 13 8. Kaposvár 8 3 2 3 9-15 11 9. PMFC 8 3 1 4 8-9 10 10. Sopron 8 2 4 2 12-14 10 11. Fehérvár 8 2 3 3 8-9 9 12. Honvéd 8 2 2 4 11-15 8 13. Békéscsaba 8 1 2 5 8-17 5 14. Vasas 8 1 1 6 7-15 4 15. Nyíregyháza 8 0 4 4 7-18 4 16. Diósgyőr 7 1 0 6 7-14 3 A 9. forduló tippjei Újpest - Ferencváros 1-1 Nyíregyháza - Zalaegerszeg 1-1 Kaposvár - Honvéd 3-1 MTK - Győr 2-0 Fehérvár - Diósgyőr 2-1 Sopron - Debrecen 00 Vasas-PMFC 0-1 Békéscsaba - Pápa 1-0 A forduló játékvezetője Arany Tamás (★★★★★) Diósgyőr - Békéscsaba 1-0 (0-0) Arany játékvezetőnek az iram követése biz­tosan nem okozott nagy nehézséget, és a 16-oson belüli eseményekről sem kellett sokszor döntenie. Mezőnyben viszont jól ítél­te meg a szabálytalanságokat és ez elegen­dő volt. A forduló válogatottja Oraze Honvéd Vukmir Éger Juhász Vanczák FTC Debrecen MTK Újpest Dombi Gyepes ljubojevics Józsi Debrecen FTC Zalaegerszeg Zalaegerszeg Sebők J. Bükszegi Zalaegerszeg Újpest A forduló mérkőzése Zalaegerszeg - Kaposvár 5-0 (3-0) Valószínű, hogy nem ilyen végeredménnyel reménykedtek a kaposváriak abban, hogy ők vívják a forduló találkozóját. A Zalaegerszeg hazai szinten elismerésre méltó játékosállo­mánya mellett pénzügyileg mély válsággal küzd, míg az élvonalban ugyan újonc a Ka­posvár, de az Újpest elleni döntetlen és a Fra­di legyőzése Somogybán is vérmesebb re­ményeket eredményezett. Talán utolsó dühü­ket szedték össze a zalaiak, és estek neki Prukner László gárdájának, mindenesetre re­mek akciókat vezettek, és ki is használták helyzeteiket. Az 50 ellenére a Kaposvárt is dicséret illeti, hiszen nem estek össze, tete­mes hátrányukban is küzdöttek, mentek a labdákért, és nagy erőfeszítésre késztették a hazaiakat, összességében élvezhető össze­csapás kerekedett a 90 percből. Szünet után buktak Dunakanyar-Vác-Orosháza FC 3-0 (0-0) NB I B-s labdarúgó-mérkőzés, Vác, 400 néző. V.: Takács (Filus, Somogyi). Vác: Borszéki - Zachar, Udvari, Babó, Bari - Rusvay, Ráki, Makrai, Palásthy - Hajdú, Andrási. Vezetőedző: Gyimesi László. Orosháza: Such - Szabó N, Serban, Pardi, Gellér - Majoros, Závoda, Csiszár, Búza - Dobi, lakab. Vezetőedző: Belvon Attila. Csere: Csiszár helyett Lovas a 24., Ráki h. Hirt a szünetben, Jakab h. Horváth S. a 73., Bari h. Gasparek, Majoros h. Toldi mindketten a 81., Hajdú h. Németh a 83. percben. Sárga lap: Závoda (veszélyes játékért) a 30., Pardi (buktatásért) az 54., Majoros (reklamálásért) az 56., Zachar (buktatásért) a 62., Szabó N. (visszahúzásért) a 63., Rusvay (gáncsolásért) a 70., Gasparek (reklamálásért) a 82., Hirt (buktatásért) a 87., Gellér (szándékos kezezésért) a 89. percben. Szögletarány: 8:1 (7:1). Guti Ferenc 49. perc: Szabadrúgáshoz jutot­tak a hazaiak bal oldalról, az ol­dalvonal közeléből, Makrai ívelt a vendégek kapuja elé, és Bari Suchot megelőzve, hat méterről fejelt a kapu közepébe, 1-0. 51. perc: Újból egy hazai sza­badrúgás szállt az orosházi ka­pu elé, s ezúttal Udvari fejelt a bal alsó sarokba, 2-0. 72. perc: ismét fejes góllal nö­velte előnyét a hazai csapat, Ba­ri futott el a jobb oldalon, majd középre ívelt, és Andrási a ven­dégvédőket megelőzve fejelt Such kapujába, 3-0. Enyhe hazai fölénnyel kezdő­dött a mérkőzés, a második percben a vendégvédők hibája után Bari került nagy helyzet­be, de közeli fejesét Such nagy bravúrral hárította. Húsz perc elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, ekkor már a vendégek is bátrabban támadtak, és több­ször veszélyeztették Borszéki kapuját. A játékrész hajrájában újból a Duna-partiak kezdemé­nyeztek többet, de ekkor még a vendégvédők jól álltak a lábu­kon. A második félidőt nagy iramban kezdte a Vác, és hama­rosan kétgólos előnyre tettek szert. A két bekapott gól után a vendégek játéka szétesett, és jobbára a hazaiak irányítottak, az ő akaratuk érvényesült a pá­lyán. A második félidő derekán a hazaiak egy újabb fejes góllal bebiztosították megérdemelt győzelmüket. Jó: Andrási, Bari, Makrai, ill. Dobi, Serban. Gyimesi László: - Az első fél­idő álmos játéka után a második félidőt felpörgettük, és megérde­melten nyertük a mérkőzést. Belvon Attila: - A bajnokság so­rán ez az első mérkőzés, amikor rossz felfogásban, szétesően fut­balloztunk. Van, mit helyreten­ni mind a csapatjátékban, mind egyénileg, a fejekben. A labdarúgó NB IB további eredmé­nyei Szolnok-Haladás 2-0, Dunaújvá- ros-Szeged 0-1, Hévíz-Kecskemét 1 -5, Mosonmagyaróvár-Makó 0-0, REAC- Tatabánya 1-3, BKV Előre-Bodajk 0-4. visszavágtak Szentes-Gyulai Termál FC 3-2 (1-1) NB n-es labdarúgó-mérkőzés, Szentes, 400 néző. V.: Varga László (Fehér, Sziget­vári). Szentes: Bíró - Márics, Kádár, Tóth-Kovács, Gyagya - Ábel, Klslőrlncz, Somo­gyi, Koncz - Takács, Barna. Edző: Török László. Gyula: Stelgerwald - Laurinyecz, Czipó, Futakl - Papp, Tamási, Szeverényi, Karda - Okos, Juhász - Boruzs. Edző: Pásztor József. Csere: Kislőrincz helyett Kerepeczkl a 4ó., Gyagya h. Mlliály, Boruzs h. Oláh Zs. mindkettő az 52., Okos h. Michael az 57., Tamási h. Ótott a 68. percben. Sárga lap: Futakl (rossz becsúszásért) a 17. percben. Szöeletaránv: 6:3 (1:21. Oláh Ferenc 18. perc: Klslőrlncz középről, 25 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, 1-0. 33. perc: Karda jobb oldali szögletéből a túlsó ötös sarká­nál helyezkedő Szeverényi a rö­vid sarokba bólintott, 1-1. 49. perc: az üresen hagyott Somogyi középről, 22 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2-1. 50. perc: az elalvó védők kö­zött Takács kitört, lövését Steigerwald még kiütötte, de a csatár másodszor már nem hi­bázott, 3-1. 76. perc: egy kipattanó labda Szeverényi elé került, aki kö­zépről, 24 méterről nagy erővel a hálóba lőtt, 3-2. Szervezetten játszva és meg­lepően nyílt sisakkal támadva kezdte mindkét együttes a talál­kozót Ennek megfelelően gól­helyzetek alakultak ki a kapuk előtt, de a hálók nem rezdültek meg. Szépségdíjas találattal sze­rezte meg a vezetést a Szentes és ez átmenetileg megzavarta a gyulaiakat, de hamar rendezték I" A TOTÓ 40. HETI EREDMÉNYEI 1. Honvéd-MTK ................................... ___1-1 X 2. Fe rencváros-Sopron......................... ___4-1 1 3. Lo mbard-Pápa-Ujpest....................... .. ..1-2 2 4. Werder Bremen-Bayern München ... ....1-2 2 5. Dortmund-Nürnberg ....................... .. . .2-2 X 6. Kaiserslautern-Hertha BSC.............. ... .0-2 2 7. Leverkusen-Hamburg ..................... .. . .3-0 1 8. Wolfsburg-Mönchengladbach .......... .. ..2-1 1 9. Bielefeld-VfB Stuttgart..................... .. . .0-2 2 10. Schalke-Bochum ............................. .. . .3-2 1 11. Atalanta-Lazio ................................. .. ..1-1 X 12. Parma-Fiorentina............................. .. . .0-0 X 13. Udinese-Juventus............................. .. ..0-1 2 Plusz egy mérkőzés: 14. AS Roma-Internazionale lapzárta után A 4 V \ soraikat és egyenlítettek. A pi­henőig továbbra is változatos volt a játék, de csak kapufáig, il­letve helyzetekig jutottak el a csapatok. Szünet után az első öt percben két góllal sokkolta el­lenfelét a szentesi gárda. Nehe­zen tértek magukhoz a vendé­gek, de szép góljuk újra meg­csillantotta előttük a reményt. Ezután mindent egy lapra felté­ve támadni próbáltak, de a ha­zaiak széttördelték a játékot és így megszületett az igazságos­nak mondható végeredmény. Jó: Márics, Tóth-Kovács, Barna, So­mogyi, ill. Papp, Szeverényi. Török László: - A tavaszi sú­lyos vereségre csak három-ket­tővel tudtunk válaszolni, de örülünk a három pontnak. Pásztor Józsefi - Ha egy csapat nyerni akar, ilyen figyelmetlen­ségekből adódó gólokat nem kaphat. A labdarúgó NB U Winner Sport cso­portjának további eredményei. Salgó- tarján-ESMTK 1 -2, Vecsés-Hajdúbö- szörmény 0-0, Kiskunhalas-Kazinc- barcika 3-4, Baktalórántháza-Máté- szalka 1-0, Putnok-Kistarcsa 1-1, Bőcs-Dabas 0-1, Karcag-Jászapáti 0-1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom