Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-30 / 254. szám
2004. OKTÓBER 30., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP fáéWége_ 11 Japánban, Indiában és Kínában máig fehérben siratják el halottaikat A gyász színei kultúránként és koronként változtak A halottakra való emlékezés egyházi ünnep, mindenszentek napja november elseje. Előtte a halottak napja kínál illő módot az emlékezésre. A kegyelet megfelelő öltözék viselésére is kötelez. A friss gyász legszembetűnőbb megnyilvánulása mindmáig a viselet, amely ma - legalábbis mifelénk — általában fekete színű. Persze, nem mindenütt és nem öröktől fogva van ez így. nyát, a bomlást, az erjedést, a pokolba való alászállást idézi. A gyász feketéje egy magyarázat szerint „az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélygyász színe általában a fehér volt, bár a katolikus egyház az ibolyát és a bíbort választotta a gyász színéül. Talán ennek hatására is figyelhető meg a néprajzban bizonyos sokféleség az elmúlást övező szertartásokkal kapcsolatban. Jellegzetesek voltak a gyászszínek mind a halott, mind a gyászolók viseletében, mind pedig a koporsó- és a fejfavolt, hogy az úgynevezett fekete héten mákos tésztát főztek ebédre, mert a mák fekete színe is a gyászt jelképezte, a gyász legszembetűnőbb megnyilvánulása máig is a fekete viseletben van. „Régen feltehetően éppen ilyen általános volt a fehér gyászviselet, mely századunkig már csak néhány vidéken maradt fenn (Ormánság, SárSok helyütt ugyanis a gyász színe a fehér, alighanem a tisztaság jelképeként. Az orvosok, az ápolónők és a gyógyszerészek öltözetének színe is erre utal. Japánban máig fehérben gyászolnak, de az ausztrál bennszülöttek is fehérre festik magukat temetkezéseikhez. Indiában, Kínában hasonlóképpen a fehér a gyász színe, s az volt a keletről érkezett hunoknál is. Laosz- ban mindmáig fehér gyapotfonalak kerülnek elő temetéskor. Jut belőle a halott nyakára, csuklójára és bokájára - hitük szerint azt jelképezendő, hogy milyen gyengék a kötelékek, melyek a halandó testet a léthez kötik; mutatva, hogy az anyagiak, a vonzalmak, a szeretet, a szerelem — mind múlandó. Hogyan gyászoltak őseink? Egy legenda szerint a férfiak a gyász jeléül késsel hasogatták meg arcukat, a nők pedig fehér ruhát öltöttek. A fekete a kereszténységben egyrészt a halál és a gyász ssíne, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés sötétjének jelképe. A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották. Az alkímiában a szín hiáség, a világűr jelképe. A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma. A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik. Az ókor- « « *. ban az alvilág isteneihez társult, például Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe”. A fehérben ezzel szemben a makulátlanság, a ragyogás, a gondtalanság és a szeplőtelen tisztaság testesül meg. Uralmát jó félezer éve (1498-ban) a francia királynő törte meg, aki a férje temetésére fekete gyászruhát varratott magának. Alattvalói sokáig nem követték példáját. Európában csak a XVI. századtól alakultak ki olyan új, mára hagyománnyá kövük szokások, melyek részeként elterjedt a fekete gyászruha használata is. Előtte az antik világtól a késő középkorig a színekben. Néprajzi lexikonunk szerint „Hódmezővásárhelyen a bolti koporsók közül a fiataloké ezüst színű, az idősebbeké májszínű, sötétbordó, barna vagy f ® «s ® « íí í A csángók violaszínben gyászolnak Jókai így úja: „A hercegnő talpig feketébe volt öltözve, a két társnője pedig fehérbe. Mind a kettő a gyász színe.. A fekete az asszonyoké, a fehér a leányoké". Valamikor a magyaroknál is a fehér volt a gyász színe. A reformátusok lakta Somogy megyei Csökölyön ma is fehérben gyászolnak A gyimesi csángók viszont, akik a menyegzőt vág}' akár a kézfogát violaszínű ruhákba öltözve ünnepük, ezt a halvány színt is alkalmazzák a fehér mellett gyászuk kifejezésére. í í fekete. Főként a fiatalok és a gyermekek fejfáját festették kékre, zöldre, feketére vagy pirosra. Némely adat szerint Erdővidék és Sárrét környékén az erőszakos halállal haltakat vörös fejfával jelölték”. Noha egyes vidékeinken szokásban köz)” - írja a Néprajzi lexikon. - „A viselet mindig egyszerűbb, dísztelenebb. A fehér, festetlen, nyers színű házivászon öltözetet ezért tartották al- s *. .. kalmasnak erre az alkalomra. A viselet a helyi szokásoknak megfelelően lehetett teljes öltözék vagy csak tartozék: kendő, gyászszalag.” Jellemző, hogy a gyerekeket többnyire színesebb, az idősebbeket sötétebb ruhában temették; de Erdély több helyén, valamint az Ormánságban és Somogybán előfordult az idős asz- szonyok fehérben vagy világos színű ruhában temetése is. Néhány szórványos adat azt bizonyítja, hogy a vörös viseletnek is szerepe lehetett, például Ka- lotaszegen vagy a palócoknál vörös kendővel gyászolták a gyermekhalottat. Általános szokás viszont, hogy az egyéves gyászt megért - gyermeküket elvesztett vagy megözvegyült - asszonyok 35-40 éves koruktól feketében maradnak, s halálukig viselik ezt a színt. Juhani Nagy János Héh/égí o/vasmákig Barackról és cingulusról ötvenkét év távolából Nem, most nem a sárgabarackról lesz szó, vagy a kajsziról, ami ugyanaz; még az őszibarackról se, pedig arról parázs vitát folytattam Zsuzsikával réges-ré- gen, 1941 augusztusában, Nagyajtán. Jól emlékszem, hogy Zsuzsika, a nagyobbik nővérem gyászos hangulatban volt akkortájt, mert néhány napja halt meg Rabindranath Tagore. Én még óvodás voltam, nem olvastam a bengáli nyelvű, nagy indiai költő verseit, így aztán csak megszokásból vitatkoztam Zsuzsikával. Csak annyit jegyeztem meg, hogy a sárgabarack sokkal többet ér, mert pompás lekvárt lehet főzni belőle, és az nagyon finom a palacsintában és a kifliben. Zsuzsika meg azt mondta, hogy az őszibarack nemesebb gyümölcs, és igenis nagyszerű befőtt és dzsem és készíthető belőle. Nem vitatkoztam tovább, csak annyit ordítottam még, hogy akármit mond, mégis jobb a kajszi, aztán kirohantam a kert végibe, hogy enyém legyen az utolsó szó, no meg a gólyák körözését is nézni akartam. Nem ezekről a barackokról akarok hát szólni, hanem a harmadik fajtáról, amelyiket 1947 novemberében kaptam a füzesgyarmati katolikus iskolában, pár nappal a születésnapom előtt. Aznap számtannal kezdtünk a kisiskola osztálytermében mivelhogy Illés tanító úr ide, a kápolnához közelebb vezényelte a hatodik osztályt Szürke, szomorú idő volt odakint, álmos homály idebent A táblánál Szilágyi Binci birkózott a különböző nevezőjű törtek osztásával. Beleizzadt az üstöké, mire megtalálta a közös nevezőt, majd a számlálókat is elosztotta rendesen. Én közben ábrándozni kezdtem, mint Tütajos a Tüskevár első fejezetében. Ő a terekben járt, én a nagyajtai kertben, miközben közönyös, szálkás eső csapdosta a két ablaküveget. Mikor a világgá ment Dani kutyát kezdtem szólon- gatni az üres portán, a tanító úr kihívott a táblához. Azt akarta, hogy egyszerűbben, egyetlen művelettel oldjam meg a Binci-féle feladatot Csak álltam kábán és értetlenül, számomra egyszerűség helyett minden bonyolult volt; otthon szerettem volna lenni, leginkább egy nagyajtai nyárban, barackérés idején. Ebben a lélektani pillanatban kaptam a barackot a fejem búbjára: a tanító úr összeszorított kezének bütykei, a hüvelykujj vezérletével kemény nyomást gyakoroltak a koponyám egy meghatározott pontjára, amely direkt összeköttetésben lehetett az agymező egzakt tudományokkal foglalkozó régiójával, mert az ingerület csomópontjain egymás után gyulladtak ki a valóságos törtek műveleti megoldásainak lámpái. Kattant a láncreakció, a barack helye sajgóit, a szemem könnybe lábadt, de rögtön és tévedhetetlenül tudtam, hogy ebben a számtani feladatban az osztás egylépcsős változata a reciprok értékkel való szorzás. Alig kellett három perc a művelet elvégzésére. Szigorú mentorom megenyhült (áldja meg az Isten odafönt!), és csendes szóval küldött a helyemre, hogy máskor a földön keressem a megoldásokat, ne a fellegekben. Ez a nap egyébként is emlékezetes maradt számomra. A harmadik óraközi szünetben Buri János tisztelendő úr szólt, hogy várjam meg tanítás után. Akkor motoroztam először életemben, Mérgespaprika „Megcsókolhatná a miniszterelnök a fenekemet, ha hagynám” - mondta az egyik pesti vásárcsarnok kereskedője, miután értesült a kormány fűszerpaprika-árusítási tilalmáról, s bevonni kényszerült az áruját Fene tudja, mit mondana ugyanez a kereskedő, ha a klinikán zökkent arccal közölné vele az orvos: „Uram, májrákja van, amit az import fűszer- paprikában talált afla- toxin nevű gombaméreg idézett elő.” Ne találgassanak, újfent a kormányfő ülepével lenne baja, csak akkor épp azért, mert a kabinet nem tiltotta be idejében a mérgezett paprika árusítását Hiába, ez olyan ország, ahol mindenért a miniszterelnök felel, s ahol állami - bocsánat: parlamenti - szintre emelkedett az anyázás. (Miért ne „fenekezhetne” hát nyugodtan egy árus, mondjuk a Tolbuhin, pardon Vámház körúti vásár- csarnokban?) Igen, ez olyan ország, ahol a pillanatnyi haszon többszörösen fontosabb, mint a kedves vásárló egészsége, netán élete. Pedig a halott vásárló nem jó vásárló, sőt egyáltalán nem is vásárló, de melyik árus gondol a holnapra? Megvallom, mint fűszerpaprika-fogyasztót a vásárcsarnoki kereskedő kijelentésénél sokkal jobban aggaszt a hír, miszerint a szlovének már két hete riasztották a Európai Unió élelmiszer és takarmány gyorsriasztási rendszerét (RASFF), miután egy Magyarországról származó paprikatermékben mérget találtak. Az értesülést az ÁNTSZ főigazgatója is megerősítette, mi több, valószínűsítette: Ausztriában is találtak Uyen paprikát, mert a sógorék is csengettek a RASFF- nek. Mi történt ez alatt a két hét alatt? Miért hallgatott az ÁNtSZ illetékese 14 napig? Ha humoros kedvemben lennék, arra gyanakodnék, hogy a Csabai Kolbász- fesztivál végét várták, nehogy a hír hallatán bebukjon a paprikában fürdő rendezvény. (Mentségükre legyen mondva, nem tudják, hogy errefelé hamisítatlan - garantáltan aflatoxin mentes - házi paprikát használnak.) Mivel mégiscsak az életünkről van szó, nincs kedvem efféle gyanakvásra, így levegőben maradnak a kérdések. Reménykedjünk, hátha egyszer választ kapunk rájuk. Azt is elmesélhetné valaki, mi a túrónak kellett behozni az országba a gombás paprikát (ami ugyebár nem azonos a paprikás gombával). Ismerem a hivatalos választ: gyenge volt a hazai termés. Bizonyosan, csakhogy 2002-ben 4900 tonna, tavaly pedig 5300 tonna magyar fűszerpaprika „lépte át” a schengeni határt. A tendenciát nézve, miért hinnénk, hogy idén ennél kevesebb paprika hagyta el szeretett hazánkat? Ha így van, előbb-utóbb megszokjuk: külföldre megy a hungarikum, mi meg fogyasztjuk a téglaporral, aflatoxinnal „feljavított” külföldit Nekünk jó az is! Feltéve, ha kibírjuk, ha nem halunk bele. Árpási Zoltán, árpastz@axels.hu mert Buri atya motorbiciklivel vitt haza, hogy Zsuzsikával megvitassa a re- verzális lehetőségeit. Kapaszkodjam a cingulusba, szólt hátra, s én Gárdonyi Géza jóvoltából, unitárius létemre is tudtam, hogy a bokáig érő, fekete reverenda tenyérnyi széles övét kell megragadnom, ha nem akarok kirepülni valamelyik kanyarban, engedelmeskedve a centrifugális erő törvényszerűségeinek. ...November második felében lesz öt- venhét esztendeje ennek a nevezetes napnak. Az évek szállnak, mint a percek, és mintha tegnap történt volna, úgy élem át ismét az eseményeket Őszbe csavarodó fejem búbján ma is érzem a jókor jött barack sajgó epicentrumát, akárcsak ujjamban a cingulus selymes biztonságérzetét. Mert ez a nap a barack és a cingulus jegyében született és múlt el fölöttem, finoman rajzolt nyomokat hagyva az idő és az emlékezet végtelen homokösvényein. Szász András A halottakra való emlékezés lélekemelő szertartása, amikor gyertyát gyújtunk a sírokon. „Uram, májrákja van!”
