Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-30 / 254. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 30., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Édes Anna és Erős Pista túlkapásból került le a polcokról Több fűszerpaprika-őrlemény újra fogyasztható, árusítható, használható A paprikamizéria tegnap új fordulatot vett. Számos őrölt paprika visszakerül­hetett az üzletek polcaira, miután a laboratóriumi vizsgálatok a megengedett szintnél kevesebb afla- toxint találtak. Kiderült az is: például Erős Pistát és Édes Annát indokolatlanul „hurcolták meg”. ____________ Ny emcsok László — Az országos ÁNTSZ súlyos szakmai tévedése következtében napi 50 millió forintos tényleges kár és több milliárd forintos nem vagyoni kár érte cégünket - hangsúlyozta lapunknak Molitorisz Károly, az Univer Product Rt. vezérigazgatója. — A minimálisan elvárható gondos­ság mellett a hivatalnak tudnia kellett volna, hogy termékeink - Erős Pista, Piros Arany, Édes An­na, Gulyáskrém, Pörköltízesítő - egyáltalán nem tartalmaznak fű­szerpaprika-őrleményt. A termé­kek nagy nyilvánosság előtti be­tiltása nem volt jogszerű és indo- kolaüan hisztériakeltés történt. A vezérigazgató nyomatékosí­totta, hogy a cég termékei magyar őstermelők által termesztett, be­szállítás után azonnal feldolgo­zott, nyers paprikából készülnek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) határozatban ismerte el tévedését, és honlapján kö­zölte: az Univer Product Rt. ter­mékei forgalmazhatók és fel- használhatók, fenti cég termé­kei nem tartalmaznak őrölt pap­rika komponenst. Az ÁNTSZ honlapján (www.antsz.hu) egyébként már megtalálható, hogy a vizsgálati eredmények alapján mely további gyártók termékei forgalmazhatók és használhatók. Az agrártárca állat-egészség­ügyi és élelmiszer-ellenőrzési fő­osztályának utasítására a megyei élelmiszer-ellenőrző állomás is vizsgálta, vizsgálja a vágóhida­kat, élelmiszer-feldolgozókat. — Az előállított termékekhez felhasznált fűszerpaprika-őrle­mények minőségi bizonyítvá­nyait megfelelőnek találtuk ed­dig a megyében, ennek ellenére az ÁNTSZ szegedi laboratóriu­mával közösen mintavételek történtek — hangsúlyozta ér­deklődésünkre dr. Tóth Gábor megyei igazgató. - Zároltunk is paprikákat a mintavétel ered­ményéig, de a termelést ez nem befolyásolja, hiszen hétvége, ünnepek következnek. Az aradi Irodalmi Jelen A saját kézbesítőink által házhoz vitt lapunkban ma vaskos mellékletet talál­hatnak olvasóink: az aradi kiadású Irodalmi Jelent. A világ egyik legnagyobb példányszámú magyar iro­dalmi havilapjának leg­újabb, novemberi száma ma kivételesen előfizető­ink többségéhez is eljut. A színvonalas, húsz oldalas ki­adványban - amelynek egyetlen száma mindössze 120 forintba kerül — ezúttal több Békés me­gyei szerző is szerepel: Elek Ti­bor, Grecsó Krisztián, Magyart Barna, Nagy Mihály Tibor, Újházy László. A Böszörményi Zoltán főszerkesztő, laptulajdo­nos által 2001-ben alapított lap­ban a három év alatt több mint 150 neves erdélyi és más, hazai és határokon túli magyar író, költő és kritikus írásai jelentek meg. Rendszeresen közük Békés megyei szerzők műveit is. Az Irodalmi Jelen 12 ezer pél­dányban jelenik meg, s nem csak Romániában, hanem Ma­gyarországon is előfizethető. A lapot azzal a szándékkal nyújt­juk át, hogy megismerhessék, és kedvet kapjanak a megren­delésére. Ha megtetszik a lap és szeretnék járatni, töltsék ki a mellékelt szelvényt és küld­jék be szerkesztőségünk címé­re: Békés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba, postafiók 111. Alulírott megrendelem az Irodalmi Jelen című lapot, amelynek előfizetési díja egy évre: 1250 forint (+ kézbesítési díj). Megrendelő:................................................................................................................. Település:...................................................................................................................... Utca, házszám:............................................................................................................. Irányítószám:................................................................................................................ Kérem, tájékoztassanak az előfizetés pontos feltételeiről és módjáról: aláírás MEGEMLEKEZES. (ksz) Halottak napi megemlékezést tartottak tegnap Békéscsabán, a Szabadság téren. Hrabovszki György békéscsabai alpolgármester nyitóbeszéde után megáldották és megkoszorúzták a második világháború áldozatainak emlékművét. Kálié Ferenc emlékére Az orosházi Jézus Szíve katoli­kus templom homlokzatán em­léktáblát avatnak vasárnap 9 órakor, a szentmise után. Bajnai István esperes plébános lapunknak elmondta, hogy a szociálisan érzékeny, 1925 és 1926 között Orosházán élt és dolgozott segédlelkésznek, Kálló Ferencnek az emléke előtt tisztelegnek a hívek és a még élő hozzátartozók. Kálló Ferenc, miután távozott a nagyváradi egyházmegyétől, beállt tábori lelkésznek. Buda­pesten szervezte a nemzeti el­lenállási mozgalmat, volt egy külön Kálló-csoportja is. A nyi­lasok azonban elfogták és 1944. október 29-én brutális módon g meggyilkolták. Egy budai utcán 1 találták meg holttestét. | - Példaadó személyisége I fontos nekünk, ő és a hozzá ha- ! sonlók értékeket hordoznak, =■ példájuk követendő. Ezért is tartjuk illőnek, hogy megemlé­kezzünk róluk - fogalmazott Bajnai István, (cs) „Gyertyát gyújtunk, hogy szegény, fázós lelkek annak fényénél melegedjenek” (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Dr. Dávid Imre polgármester tapasztalata, hogy különösen azokban a temetőkben van gond, melyeket már lezártak, azaz nem temetkeznek már oda. A város- vezetés közmunkások bevonásá­val igyekszik az egyházi temetők rendezésébe is besegíteni. ¥ Szarvason évek óta gondot je­lent a temetők elhanyagolt álla­pota. Ezzel kapcsolatban több­ször tartottak megbeszéléseket a város, illetve a temetőket fenntartó egyházak vezetői, de eddig nem sok eredmény mu­tatkozott, változatlanul sok a la­kosságtól érkező panasz. Az Üj- temetőben szerdán délután ta­pasztaltuk, hogy a Szentesi út melletti, legelhanyagoltabb ré­szeken alaposan kitakarítottak, kivágták a surjánokat, a burján­zó gazt. A temető használaton kívüli részének egyik szegleté­ben, a méteres gaz mögött azon­ban egy szeméttelepre bukkan­tunk, ahol több teherautónyi gaz, kivágott cserjék, fák keve­rednek a műanyagkoszorúkkal és palackokkal. Nem szép lát­vány, még akkor sem, ha elrej­tették a kíváncsi szemek elől. Az evangélikus ótemető állapo­tában is bőven találtunk kifogá­solni valót. A rendezett részeket helyenként olyan őserdei álla­potok tarkítják, hogy józan em­ber bizony meggondolja, beme- részkedjen-e oda. * Az alig 800 lakosú Körös- nagyharsányban öt temető - egy új, két régi és két zsidóte­mető - található.- Az új temetőben a ravatalo­zóhoz az idei esztendőben készí­tettük el a szilárd utat. Vala­mennyi temetőt a közmunká­sokkal rendszeresen gondoz­zuk, rendben tartjuk. A két zsi­dótemetőt az elburjánzott nö­vényzettől tavaly takarítottuk ki. Olyan sírokat is gondozunk ott, amelyek több mint 200 évesek. Önkormányzatunk - lehetősé­geihez mérten — mindent meg­tesz annak érdekében, hogy te­metőink méltó nyughelyei lehes­senek őseinknek. így most, ha­lottak napja előtt is rendezett környezet fogadja a körös- nagyharsányi temetőkben roko­naik sírjait felkereső hozzátarto­zókat — mondotta megkeresé­sünkre Makra Tibor, Körös- nagyharsány polgármestere. Almáskamaráson a közte­mető fenntartásáról a helyi ön- kormányzat gondoskodik. Áp­rilistól a közcélú munkások segítségével folyamatosan vég­zik a munkálatokat. Az itt dol­gozók rendszeresen vágták a füvet, kiirtották a kerítés mel­letti bokrok, fák szármaradvá­nyait és takarították az utakat. Az október végi, halottak napi felkészülésre a sírok közötti területek gyomtalanítása, a ra­vatalozó takarítása, valamint a hulladékok elszállítása ma­radt. Az elszáradt virágok és koszorúk elhelyezésére külön tároló áll a lakosság rendelke­zésére, amelyet alkalmanként ürítenek. A halottaiknak vi­rággal tisztelgők a temető jól karbantartott régi kútjából nyerhetnek vizet, így az ünne­pekre nem csak rendezett, de látványában is megszépült környezet fogadja a hozzátar­tozókat. Október 30-án 14 órá­tól a hagyományoknak megfe­lelően meghívott előadók köz­reműködésével megemléke­zést tartanak a ravatalozó előt­ti téren. Megerősített szolgálat Annak érdekében, hogy meghitten telhessenek a megemlékezés napjai mindenszentekkor és halottak napján, megyénkben a rendőrök megerősített járőrszolgálatot látnak el tegnaptól hétfő estig. Az egyenruhások valamennyi sírkert környékén gyakran megjelennek, ellenőriznek. A forgalmasabb temetőknél rendőr biztosítja a rendet, segíti a forgalomban résztvevők haladását, parkolását. A bűncselekmények megelőzése érdekében a rend­őrség kéri az autósokat, hogy a sírkertek környékén leállított járműveikben ne hagyjanak értékeket, a gépkocsikat pedig min­denképpen zárják be. (c) wmsmm Békéscsaba, vendégek. (o> jász­Nagykun-Szolnok megyéből érke­zett egy negyventagú, különböző ci­vil szervezetek tagjaiból álló kül­döttség a napokban a megyeszék­helyre. A vendégeknek a Civil Infor­mációs Központ munkatársai mu­tatták be a megyei nonprofit szfé­rát. Biharugra. idősek napja. (í) a biharugrai közösségi házban, Pacsika Istvánná szervezésében, nagyszabású nyugdíjas­rendezvényt tartottak a napokban az idősek világnapja alkalmából. A rendezvényen együtt ünnepeltek a sarkadi nyugdíjasklub és a helyi nyugdíjasklub tagjai, valamint a környékbeli nyugdíjasklubok veze­tői. BiiCSa. TÁJÉKOZTATÁS, (i) Bucsán tartotta legutóbbi ülését az Észak­Békés Megyei Ön- kormányzati Térség- fejlesztési Társulás. A tanácskozáson Wittmann László, a megyei önkormány­zat osztályvezető-he­lyettese az európai integrációs és tervezési csoport munkájáról tájé­koztatta a sárréti polgármestere­ket. Az osztályvezető-helyettes ki­emelte: örömteli, hogy a sárréti tér­ségből máris sok pályázatot kap­tak. Csabaszabadi. kirándultak, (ke) A csabaszabadi szlovák kisebbségi önkormányzat idén nyáron két alka­lommal is szervezett a falu erre igényt tartó lakói számára kirándu­lást Gyopárosfürdőre, július 24-én és augusztus 14-én. Dévaványa. önkéntesek hete. © Dévaványán az Önkéntes Kapu Program keretében Önkéntesek he­te elnevezéssel nagyszabású prog­ramsorozatot rendeztek. Az ötna­pos rendezvénysorozat keretében többek között volt vers- és próza­mondó verseny, kerékpártúra, tag­toborzás és piacolás. Füzesgyarmat a gyermekekért. (i) Füzesgyarmaton eredményesen működik a Füzesgyarmati Bölcső- dés és Óvodás Gyermekekért Ala­pítvány. Az alapítvány szervezésé­ben tegnap a helyi református templomban Szt. Martin jótékony- sági koncertet tartottak a helyi gyermekek javára. Gyula. KUTYAUGATÁS. (Ö) A város csendjét zavarja a kutyaugatás, a kerítésnek nekirontó nagytestű ebek félelmet is keltenek Gyulán. A háztulajdonosoknak gondoskodni­uk kellene arról, hogy kutyáik csak két—három méterre közelíthessék meg a kerítéseket. Nyugaton ez így szokás. Sőt, még a kakasokat is megfelelő helyre zárják el, hogy ne zavarja kukorékolásuk egy város la­kóinak nyugalmát. ILLEMHELY, (ö) A városházi köz­meghallgatáson elhangzott, jó len­ne, ha Gyulán kihelyezett APEH-iro- da működne. Hiányoznak a közte­rületi vécék is, miközben sok turis­ta keresi fel a várost. Gyulán két nyilvános vécé van, és bizony kelle­ne a belvárosban, de egy létesítése mintegy tízmillió forintba kerül. A tervek szerint a városi könyvtárnál és a Kossuth téren létesítenének vécéket. APEH-irodára egyelőre nincs hely. Nem készült még el a Gerlóczy-szárny, és ha az OTP jelen­legi épületébe kerülhetne az ok­mányiroda, szabadulhatna fel e cél­ra hely. Kétsoprony. pályázat. (sz) Pályá- zatoz nyújtott be Kétsoprony a helyi sportlétesítmények fejlesztésére, korszerűsítésére. A képviselő-testü­let támogatásként 5 millió forintot szeretne elnyerni az öltözők felújítá­sára, az igencsak összerepedezett, elhasználódott, egy-két helyen már balesetveszélyes szabadtéri kézi- labdapálya újraaszfaltozására, vala­mint egy nagy teljesítményű, önjáró fűnyíró vásárlására. A saját forrást a falu nyolcvan igazolt sportolója, valamint a tömegsportban résztve­vők saját társadalmi munkájukkal biztosítják. Kondoros, ügyiratok, (j) a kondorosi pol­gármesteri hiva­tal harminc dol­gozója az elmúlt esztendőben összesen 8182 ügyirat intézésé­vel foglalkozott — derült ki a leg­utóbbi testületi ülésen, a hivatal munkájáról tartott beszámoló­ban. Körösújfalu. JOBB VÉTEL, (i) A rá­diótelefonnal rendelkezők örö­mére Vodafone-bázisállomás lé­tesül Körösújfaluban, a víztorony tetején. A Békés Megyei Vízmű­vek Vállalat értesítette a körösújfalui önkormányzatot a szándékról. A berendezéstől jobb vételt lehet várni a települé­sen és környékén a Vodafone hálózatában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom