Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-21 / 247. szám

2004.0KTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Békéscsabai elkerülő: több mint kétszáz aláírás összegyűlt Továbbra is megoldást akarnak a Dobozi és Békési úti kereszteződésre A Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Isko­lában helyet kapó fórum meg­szervezésében közreműködő Futaki Géza önkormányzati kép­viselő felcicomázott Trabanthoz hasonlította a Dobozi úti keresz­teződést, mely ettől függeüenül Trabantként működik. Mint mondta, bízik abban, hogy a halál­esetek megelőzése ér­dekében megtörténik az átalakítás. Egyetér­tett vele a megjelent mintegy harminc kör­nyékbeli is.- Mindkét csomó­pontot a szabványok­nak megfelelően épí­tettük ki, ettől nem kí­Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a csabai elkerülő út szeptember közepén átadott első szakasza körüL ígéret a tanyalakóknak A fórumon átadták az utas szakemberek­nek azt a több mint kétszáz aláírást, mely­ben a környéken élők körforgalom vagy jel­zőlámpa kialakítását kérik a Dobozi és a Békési úti kereszteződéshez egyaránt Olyan észrevétel is elhangzott, hogy többen nem tudnak közlekedni földjeikre, tanyáik­ra. Ők ígéretet kaptak arra, hogy tesznek lépéseket problémájuk orvoslására. vánunk eltérni, változtatni. Nem ígérhetem meg, hogy bármilyen létesítményt kialakítunk, de a fel­vetett problémák továbbgondolás­ra érdemesek - mondta a Nemze­ti Autópálya Rt. képviseletében Csapó Mária. Baji Lajos alpolgármester szerint beszélhetünk lámpáról vagy körforgalomról, mindket­tő akarat és pénz kérdése. Vantara Gyula, a közútkezelő kht. ügyvezető igazgatója úgy vé­lekedett, nincs drámai helyzet.- Figyeljük a környezeti ártal­makat és a teljes szakasz baleseti adatait Ha változás áll be, kivizs­gáljuk és lépünk. Amikor készen van valami, nehéz módosítani. Ha megépül a teljes elkerülő, más for­galmi viszonyok lesznek, de azt is tudomásul kell venni, hogy bizo­nyos kötöttségekkel lehet közleked­ni egy városban - hangsúlyozta. — Értsék már meg, hogy nem jó, amit csináltak, ezért vagyunk most itt! — fakadt ki az egyik felszóla­ló azon a kedd esti békés­csabai lakossági fórumon, amelyen az elkerülő út át­adott szakasza, ezen belül a Dobozi és a Békési úti kereszteződés volt a téma. Pocsaji Richárd Újabb pályázatok támogatására 133 millió a területfejlesztési tanácstól A területfejlesztésről szóló törvény módosítása miatt jelenlegi összetételében utoljára ülésezett tegnap Bé­késcsabán a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács. Varga Zoltán elnök bejelentette, hogy a november 30- áig megalakuló új testületben az eddigiekkel szem­ben csak a területfejlesztési tárca képviselője kap he­lyet a kormányzati szervek delegáltjaként. A testület döntött a területi ki- egyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatásra benyújtott és még nem támogatott pályáza­tok elbírálásáról. Az első kör­ben 21, a mostani döntés nyo­mán további 10 pályázatot tá­mogatott a tanács. A második döntéskor támo­gatásra javasolt pályázatok összköltsége csaknem 170 mil­lió forint, amelyek megvalósítá­sára 133,2 milüó formtot szava­zott meg a területfejlesztési ta­nács. így 6,9 millióval támogat­ja a csanádapácai községháza felújítását, 16,4 millióval a ker­tészszigeti Lenin és Béke út szi­lárd burkolattal való ellátását, 5,1 millióval a körösnagyhar- sányi ravatalozó felújítását, 24,4 millió forinttal Körösújfa­luban az Arany János utca és 3,6 millióval Magyardombegy­házon a Dózsa utca aszfaltozá­sát. A Békés Megyei Területfej­lesztési Tanács ugyanezen dön­tésével 16,7 millió forint támo­gatást szavazott meg a muronyi orvosi és fogorvosi rendelő, va­lamint védőnői vizsgáló teljes felújítására, 7,1 milliót az okányi Rákóczi út felújítására és 22,9 millió forintot sarkadi belterületi útépítésre. A tanács 15-15 millió forint támogatást ítélt meg a szeghalmi alapfokú művészeti iskola és a vésztői ál­talános iskola és óvoda vizes­blokkjának felújítására. A Békés Megyei Területfej­lesztési Tanács döntött az Egészségügyi, Szociális és Csa­ládügyi Minisztériummal közö­sen megvalósítandó szociális kistérségi felzárkóztatási prog­ram folytatásáról. A program sarkadi megvalósítása jó ered­ményekkel járt, ennek nyomán olyan döntés született, hogy 2005-2007 között 320 millió forintos fejlesztési projekt ré­vén az ugyancsak sok hátrány­nyal küzdő mezőkovácsházi kistérségben folytatódik a fel­zárkóztatási program. Végül vis maior kérelmekről döntött a tanács. Ennek nyo­mán a nyári jégeső kárait a tes­tület elismerve — a megyei vis maior keret kiürülésére hivat­kozva - a Belügyminisztérium kezelte központi vis maior tar­talékhoz terjesztette fel Csabacsüd 2,2 és Szarvas 2,5 milliós kárigényét, (e) JEGYZET Főszerepben a kolbász POCSAJI RICHÁRD szerint mindenki másért jön a kol­bászfesztiválra, de az a lényeg, hogy itt vannak. Nem hiszem, hogy sok olyan ember lenne, aki nem tudná, hogy ma kezdődik az idei ■ Csabai Kolbászfesztivál, de ha valaki mégsem hallott volna róla, akkor ez úton riadóztatom: kérem szépen, vasárnapig ismét főszerepben a kolbász a Viharsarokban. ■HH a kolbász, ami egyébiránt nemzeti ügy e tájé­kon: ezt jelzi többek között, hogy az erre vetődő idegen nem­igen távozik anélkül, hogy ne lapulna egy-két szál jóravaló csabai a tarsolyában. Nem is beszélve a kolbászdiplomáciáról, amikor helybéli közéleti szereplők némi kolbásszal megspé­kelve mentek lobbizni a fővárosba. Akár hiszik, akár nem: ez­zel a szokással még ma is találkozhatunk, talán annyi kiegé­szítéssel, hogy betársul egy kis jóravaló békési pálinka. „Hogy mit jelent nekem a kolbászfesztivál? Intellektuális meg­közelítésben az ízek kavalkádját, a hagyományőrzés Mekkáját, nem hivatalosan pedig oltári jó bulit” — fogalmazott kérdésem­re a gyúróversenyre egész évben a konditeremben hangoló kollégám. Gyanítom, hasonlóképp nyilatkoznának annak a többszáz csapatnak a tagjai, akik a Hírlap gárdájához hasonló­an rajthoz állnak vasárnap. A sportcsarnokba persze nem csak a rendezvény utolsó nap­ján érdemes kilátogatni, hiszen már addig is rengeteg szak­mai és kulturális program várja az érdeklődőket. Sokak szá­mára az sem másodlagos, hogy a fesztivál mágnesként vonzza a híres embereket, így testközelből figyelhetünk meg több po­litikust, valós vagy éppen kreált sztárt. Befutnak ilyenkor a megkeresések is sorra: csináljunk már interjút ezzel vagy azzal. Gyanítom, többségük csak a reklámlehetőséget látja a rendezvényben, amúgy meg lehet, a kolbászt ki nem állja. Mindazonáltal úgy vélem, nem árt, ha jönnek, mert remélhe­tőleg elviszik jó hírünket. És nem kizárt, hogy legközelebb már némi pénzzel a zsebükben érkeznek... Idegenforgalmi adóellenőrzések A gyulai képviselő-testület idegenforgalmi bizottságá­nak tegnapi ülésén szó volt arról, hogy a Csabai Kolbász­fesztiválra érkezők nagy számban gyulai szálláshelye­ket vesznek igénybe. Emiatt a gyulai szállásadók a kol­bászfesztivál ideje alatt foko­zott idegenforgalmi adóellen­őrzéssel számolhatnak, (ö) Jótékonysági est Kaszaperen Danilescu Csaba nótaénekes kezdeményezésére második alkalommal szerveznek jóté­konysági estet október 26-án 18 órától Kaszaperen, a mű­velődési házban. A program fő támogatója a Békés Me­gyei Hírlap, illetve a Csaba Rádió és a helyi teleház. A műsorban fellép ifj. Láda Mi­hály, Sápszki Attila, Pintérné Nótári Andrea és Danilescu Csaba, valamint a helyi mű­vészeti iskola jelenlegi és volt magán énekszakos tanulói: Ácsai Éva, Tóth Erika, Hankó Mária. A zenei alapokat a nö­vendékek számára Pintér Vil­mos iskolaigazgató készítette. A bevételt felajánlják az álta­lános iskola és óvoda szülői szervezeteinek, melyet a gyermekek javára hasznosí­tanak. A műsorhoz várják to­vábbi támogatók anyagi és tárgyi felajánlásait. (L) Meghívó A Fidesz Magyar Polgári Szö­vetség Békéscsabai Szervezete polgári megemlékezést és ko­szorúzást szervez az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek megünneplésé­re, melyre tisztelettel meghívja Önt Az ünnepség időpontja: 2004. október 23., szombat 14.15 órakor Békéscsabán a Kazinczy u. 31. (régi laktanya épülete), Mány Erzsébet és Far­kas Mihály emléktáblájánál. Megemlékezik Varga Sándor, a Fidesz Magyar Polgári Szövet­ség választókerületi elnöke. A rendezvényre szeretettel vá­runk minden érdeklődőt! (X) K1SHÍBEK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kunágota. felújítás, (i) a kunágotai önkormányzat által a pol­gármesteri hivatal felújítására ta­valy nyert pályázati támogatásban az épület akadálymentesítése is betervezésre került. A munkák üte­mezése miatt a községháza bejára­ti ajtajának cseréjét, illetve a moz­gáskorlátozottakat érintő feljárót a közelmúltban készítették el, melyet immár használatba is vett a lakos­ság. Medgyesegyháza. ebzárlat, (ke) A Békés Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás ok­tóber 27-éig ebzárlatot rendelt el Medgyesegyháza közigazgatási te­rületén a rókák veszettség elleni immunizálása miatt. Mezőkovácsháza. fórum, (i) a mezőkovácsházi Csanád Vezér Ál­talános Iskola és Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény a korábbi hagyományokat folytatva idén is megrendezte a pályaválasztási fó­rumot a 7-8. osztályos tanulók és szüleik részére. A napokban tartott rendezvényen Békés megye közép­iskoláinak vezetői és pályaválasztá­si felelősei adtak tájékoztatást az intézményükben folyó oktató-neve­lő munkáról. Okány, DÍSZKÚT. (i) Az Okányi Te- lepülésszépítők Egyesülete által kezdeményezett és lakossági ösz- szefogással létrejött adakozás ré­vén több mint 1 millió forint gyűlt össze a régi iskola előtt egykor állt díszkút újjáépítésére. A település régi-új látványosságát október 23- án 11 óra 30 perckor avatják fel. PuSZtaotUaka. ISKOLATEJ. (ke) Ok­tóber 1-jétől, az önkormányzat ál­dozatvállalásának köszönhetően, a pusztaottlakai iskolások és óvodá­sok is napi két deciliter tejet kap­nak az iskolatej-akció keretében — tudtuk meg Paulik Ferencné iskola- igazgatótól. LOGOPÉDUS, (ke) A pusztaottlakai óvodában ettől a nevelési évtől kez­dődően logopédus foglalkozik a be­szédhibás gyermekekkel. Az első foglalkozást október 19-én tartot­ták, ahol négy gyermek vett részt. Szarvas. VÁGÓ. o) a főként fiatalo­kat tömörítő szar­vasi Deák Ferenc Liberális Klub gyakran hív meg a városba jeles és közkedvelt szemé­lyiségeket. Az ő meghívásukra látogatott el például ide dr. Bálint György (Bálint gazda), valamint Faludy György író is. Teg­nap pedig a neves televíziós sze­mélyiség, Vágó István volt a ven­dég. Szeghalom. Ausztriába. (í) a szeghalmi Péter András Gimnázium és az Ausztriában található Scheibbs-i Reálgimnázium a rend­szerváltás óta működik együtt. Az­óta rendszeresek a két intézmény közti cserelátogatások. Vaszkó Ta­más igazgató elmondta: az elmúlt hétvégén 12 szeghalmi diák és 3 tanár utazott Scheibbs-be. A tartal­mas programok keretében október 23-án az osztrák és a magyar diá­kok megemlékeznek az 1956-os forradalomról is. Tótkomlós. TÁMOGATTÁK, (cs) Or­szágosan 393 igényt nyújtottak be a 2005. évi címzett támogatások­ra. Megyénkből három kérelmet tá­mogattak. A hat települést érintő belterületi vízrendezés mellett az orosházi Táncsics gimnázium re­konstrukciója és a tótkomlósi Szlo­vák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felújítása is szabad utat ka­pott. Végegyháza, földek. <i> a végegy­házi önkormányzat több belterületi kerttel rendelkezik, melyek bérleti díja 1,20 forint négyzetméteren­ként A területek átlag 1400-1800 négyzetméteresek, amiket hosszú évek óta azonos bérlők művelnek. A faluban nagyok a kertek, sok az idős, egyedülálló ember, egy-egy bérlet lemondásakor nehéz új bér­lőt találni. Ebből a megfontolásból a testület idén nem emelte a díjakat. Vésztő. HULLADÉKLERAKÓ, (i) Vésztőn a helyi hulladéklerakó mű­ködése 2005. június 30-ával meg­szűnik. Ezt követően a lerakót rekultiválni kell. A rekultivációs ter­vet jövő év végéig kell elkészítenie a városnak, az azzal kapcsolatos munkálatokat pedig 2006. decem­ber 31-éig kell elvégezni. Zsadány. idősek otthona. (í) Zsadányban, az idősek otthoná­ban folyó mun­kával elégedett a község veze­tése. Ez derült ki a helyi képvi­selő-testület legutóbbi ülé­sén. Ugyanak­kor az intézmény térítési diját na­ponként 1000 forintra emélte a képviselő-testület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom