Békés Megyei Hírlap, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-11 / 238. szám

2004. OKTÓBER 11., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 PUSZTAFÖLDVÁR Részt vettek a földváriak Duna-parti randevúján Balkáni (?) birka, amely legyőzte a messze földön híres káposztás kondért Balatonföldvár, a vajdasági Bácsföldvár, Duna földvár, Tiszaföldvár és Pusztaföldvár évente más és más helyszínen szervez találkozót, a Földvárak találkozóját. Éppen öt év­vel ezelőtt indította útjára a kezde­ményezést Dunaföldvár, így az idén ismét a vízparti város látta vendégül a többieket. Pusztaföldvár sem maradhatott ki a jóból (emlékezzünk csak, tavaly éppen Itt, a megyénkben községben vigadtak a földvári­ak), elfogadta az invitálást, és népes delegációval képviselte a békési kis falut. A többnapos program számos meglepetést és bemutatkozási lehetőséget tartogatott a vendégeknek. Er­ről mesélt dr. Baranyí István pusztaföldvári polgármester.- Ezeken a találkozókon a vendéglátók a helyi hagyomá­nyaikat osztják meg a többiek­kel, a település értékeit mutat­ják meg, miközben olyan prog­ramokról gondoskodnak, ame­lyek az oda érkezőket és a hely­belieket is szórakoztatják. A dunafóldváriak életében az ősz a szüret jegyében telik, a szüre­ti fesztivál a legnagyobb ünnep. E köré építették a Földvárak ta­lálkozóját is az idén — sorolta a pusztaföldvári polgármester.- Elvittük magunkkal Bolla Pál, Szűcs István, Hankó Pál és Az ősi magyar ízek elnyerték a zsűri tetszését. A főzőversenyen a dr. Baranyi István-Juhász István páros nyert Zalainé Kaczkó Ágnes ezzel a nagyon szép, kézzel felgyön­gyözött menyasszonyi ruhával aratta sikereit Dunaföidváron. Valaczkai Erzsébet képeit, mert amatőr és profi alkotók művei­ből rendeztek kiállítást Duna- földváron. Egy zenei esemé­nyen is bemutatkoztunk tehet­séges fiataljaink jóvoltából. Az ottani templomban Jankó Zita brácsán ját­szott, Tóth Nikolett­nek pedig az énektu­dását érté­kelte nagyra a közönség. A Földvár Expóról sem maradtunk le, Zalainé Kacz­kó Ágnes ' női sza­bónk egy fantasztiku­san szép, gyöngydí- s z í t é s ű menyasszo­nyi ruhát mutatott be. Elfogultság nélkül állí­tom, szép si- k e r r e 1 . Gyalai Barna és családja gyé­kényfonó, Dévai József bőrdísz­műves és Bíró Anna kézimun­kái is ott voltak az expón. Ven­déglátóink szerveztek egy fesz­tivált, ahol amatőr művé­szeti csopor­tok vonultak fel és mutat­ták meg, mit is tudnak. A mi Vajda Sára Ifjúsági Kultu­rális Egyesületünk tagjai is el­jöttek, műsorukkal szórakoz­tatták a közönséget — osztotta meg velünk a legapróbb részle­teket is a polgármester, aki egy főzőpáros tagjaként az idei ta­lálkozó egyik legkomolyabb si­kerét vallhatja magáénak. De erről is meséljen ő!- A főzőversenyre elvittem az általam tervezett szerkeze­tet, amelynek a segítségével bárányt lehet sütni. Álomcsa­patunk másik tagja Juhász Ist­ván volt. Vele közösen egy 16 kilós birkát készítettünk elő (2 napon át sóban pácoltuk), majd a verseny napján fok­hagymával, borssal fűszerezve 3,5 órán keresztül sütöttük fa­szén felett. Mire elkészült, 10 kilónyi tüzelő parázslóit el a sült alatt. A versenyre hatan neveztünk, mi sütöttünk, a töb­biek főztek. A pörkölteket nem éreztük ellenfélnek, de volt egy ku- riózumnak számító étel, a háromféle (édes, sava­nyú és szőlő) levélbe göngyölt, 100 darabos töltött káposztás kondér — azt hittük, ők legyőz­nek bennünket. Kezdetben a zsűri sem nézte jó szemmel a mi kezdeményezésünket, azt mondták, ez balkáni étel. Azzal érveltem, őseink sem pörkölt­tel laktak jól valamikor, a tű­zön sütötték ételeiket, nem?! Ráadásul a pörkölt zsíros étel, ez egészségesebb. Amikor a zsűritagok kóstoláskor kértek 3 adag sültet tőlünk, már sej­tettük, a győzelem útját járjuk. Igazunk is lett! Körülbelül 25- 30 ember lakott jól a nyárson sült birkából - mesélte élmé­nyeit dr. Baranyi István. Kiemelt feladat: a környezeti nevelés Szeptember elsején újra benépesült a Petőfi Sán­dor Általános Iskola, s már az első héttől térí­tésmentesen ebédelhet­tek gyermekeink, ezt a községi önkormányzat biztosította számukra — tájékoztatta lapunkat Gregus Ilona, az ÁMK megbízott igazgatója. A pusztaföldvári oktatási in­tézményben elkezdődtek a szakköri foglalko­zások, valamint az alapfokú művésze­ti iskola órái is. A művészeti csopor­tok közül az idén furulya- és zongo­raoktatás, néptánc-, társastánc-, szín­játszótagozat kezd­te meg munkáját. Szakköri kínála­tuk: angol nyelv, egészségőr - ter­mészetőr, futball, kézilabda, karate. A második osztá­lyosok szeptem­berben úszásokta­táson vettek részt Gyopárosfürdőn. — Hagyománya­inkhoz híven szeptember ele­jén az iskola szülői közösségé­nek tartottam évindító tájé­koztatót. Annak nagyon örül­tem, hogy most is szép szám­mal jelentek meg a gyerekek hozzátartozói. Abban bízom, hogy ezután is folyamatos lesz a kapcsolattartás az intéz­mény pedagógusai és a szülői ház között, hiszen gyermeke­inket csak együtt, egy­mást segítve tudjuk nevelni - hangoztatta a megbízott igazgató. Mint mondta, idén megrendezik a már hagyományos Petőfi Sán­dor versmondó versenyt. A kí­sérletező kis kémikusok és fi­zikusok versenyére is lehet már most készülni. A Bartók Béla népdaléneklő versenyt is számon tartják a környéken, de az alsós osztályosok tanul­mányi versenyéről és a Föld­vár Kupáról sem feledkeznek meg a 2004/2005-ös tanév­ben. Ebben a nevelési évben egyébként kiemelt feladat a környezeti nevelés, ezt igye­keznek valamennyi tanórába és a tanórán kívüli foglalkozá­sok anyagába is beépíteni. Őszi programok-A pusztaföldvári ÁMK színházlátoga­tást szervez Szegedre, ahol a Csárdáski­rálynőt nézhetik meg az érdeklődők.- Október 22-én 13 órakor az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére községi megemlékezést szerveznek, amelynek helyszínén, a Szabadság téri kopjafánál az iskolások adnak műsort.- Lénárt (Léna) Ferenc utazó kiállítása nyílik a helyi művelődési házban, október 29-én 17 órakor filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart csángóföldi és al­bániai útjáról, ahol kerékpárral járt Az albániai és csángóföldi útról készült fotók október 12-étől 29-éig láthatók a házban.- Az iskola színjátszó csoportja az id& sek napja tiszteletére meglátogatja az idősek napközi otthonát. Gregus Ilona FÖLDVÁRI HÍRMORZSÁK Rendezési terv A településrendezési terv hónapok óta készül, vár­hatóan 2004 decemberére elnyeri végleges tartalmát és formáját. Szerepel majd benne az összes infrast­rukturális beruházás, a megálmodott falukép. A dokumentum részletezi, hogyan lehet Pusztaföld­váron élhetőbb környezet­ben élni hosszú távon. A rendezési terv elkészítésé­nek a költségeihez pályá­zati forrásból 4 millió fo­rintot nyert a község, a sa­ját erőt, az 1 millió forin­tot az önkormányzat bizto­sította. Csatornázás Természetközeli közös tisztí­tómű megépítését tervezi Pusztaföldvár Gerendással és Csanádapácával. Mindhárom településen önállóan oldják meg a csatornázást, saját há­lózatukat önállóan működte­tik, miközben a tisztítóművet közösen. Jelenleg a tervek készülnek, ezek ismeretében pedig januártól EU-s forráso­kat keresnek a projekt meg­valósítása érdekében. Az oldal a Pusztaföldvári Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Csete Ilona. Fotó: Veress Erzsi. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. A fiatalok pöttyös bált szerveznek, zenés időutazással A Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesületet olyan pusz­taföldvári fiatalok hozták létre, akik valamilyen művé­szeti ágban tevékenykednek, vagy amatőrként érdek­lődnek az előadó- és képzőművészet iránt, illetve szíve­sen foglalkoznak kulturális programok szervezésével. A fiatalok egyesülete 2002-ben rendezte meg az első alkotói napokat, a következő évben a kéz­műves foglalkozások kie­gészültek más progra­mokkal. 2003-ban Bella Rózsa grafikusművész mutatkozott be, 2004- ben pedig Pacsika Emília textilművészt köszönt­hették a rendezvénysoro­zatukon. A nyári kulturá­lis napok keretében megmoz gatták a falu fiatalságát, részük re szerveztek kézműves foglal­A fotókon a vízé a főszerep Péntek óta egy fotókiállítás készteti megállásra a Bartók Béla művelődési házba betérőket Szűcs Diána - szintén a Vajda Sára egyesület tagja - budapesti barátai fogadták el a kedves invitálást és elhozták legjobb fotóikat Ezúttal a vízé a főszerep, a képek segítségével mutatják be Velencét, a magyarok által kedvelt tenger­partokat Vági Viktória és Juhász Éva kiállítási anyaga október Idáig látható Pusztaföldváron. kozásokat (nemezeitek, gyöngyfűzést, gyertyaöntést, agyagozást tanultak), bemutat­koztak a fiatal alkotók. Most újabb műsorra készülnek. Zalai Erika, az egyesület elnöke la­punknak elmondta, hogy a fia­talok tavaly már szerveztek bált, a régi hagyományokat ele­venítették fel. A pöttyös bálok a harmincas évek­ben mozgatták meg a föld­vári lakosságot. Akkori­ban a polgári olvasókörök és az evangélikus nő- és leányegylet szervezte a mulatságokat. Olyankor a fiatal hölgyek pöttyös ru­hákban szórakoztak.- Nálunk a tavalyi, első pöttyös bálon a díszlet és a teríték, valamint a fellé­pők ruhája idézte meg a múltat. Akik vették a fáradságot, és fel­öltöztek a harmincas évek di­vatja szerint, azokat külön jutalmaztuk — mesélte Zalai Eri­ka.-Több mint 110 vendégünk fogadta el az invitálásunkat 2003-ban, az idén nagyon reméljük, hogy ennél is töb­ben leszünk. A mu­sical-estünkről az idén sem mondunk le október 16-án, a szombaton 19 óra­kor kezdődő bálun­kon. De lesz divat- bemutató is, ahol a korhű ruhák mel­lett természetesen napjaink divatja is főszerephez jut. Ehhez a zenét úgy válogatjuk össze, hogy az Civilek a szupersztrádán „Örömmel jelentkezik a pusztaföldvári Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület az információs szupersztráda egyik leál- lósávjából! Szeretettel köszöntjük azokat az utasokat, akik vajda Sára megálltak, és betértek hozzánk egy percre! Internetes oldalunkon bemutatjuk falunkat, a Békés megyei Pusztaföldvárt és magunkat, egyesületünk eddigi tevékenységét és tervezett programjainkat. Kü­lönösen nagy lehetőség egy ekkora falu ekkora civil csoportja számára, hogy megmutathatja magát a világháló nyilvánossága előtt. Itt ugyanis mi sem va­gyunk mások, mint a többiek. Nem kell sokat utazni a többiektől oly távoli Vi­harsarokba, nem kell rossz utakon rázkódni, hóesésben a késői buszra várni. Csak egy kattintás, és már szaladnak is a rólunk szóló hírek szerte a nagyvi­lágba. Mi abban bízunk, hogy ezeket megnézve és elolvasva kiderül, hogy mi mégis mások vagyunk, mint a többi. Kisebbek, de vendégszeretetben nagyob­bak; s ha földrajzi szempontból nem is a központban, mégis emberközelben. Mások vagyunk, s ezért megéri távolról is ide, a Viharsarokba utazni, rossz utakon rázkódni és hóesésben is várni a késői buszra..." Internetes oldaluk: www.vskulte.fw.hu egy valóságos időutazást jelent­sen a résztvevők számára ­BÄRÄOT1 iSTVÁN: H 03 ÍILBELli L 2&- I 30 fíív!BEíl LA­KOTT JÓL A NYÁR* * avatott be a részletekbe az egyesületi elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom