Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-14 / 215. szám
16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2004. SZEPTEMBER 14. KEDD Ismét idegenben bizonyíthatnak V. L. Jól kezdte a szezont az Orosháza Hungarotel női asztaliteniszcsapata a Klubcsapatok Szuperligájában, hiszen Topolcsány- ban győzött. Kedden újabb nehéz feladat vár az együttesre a csehországi Vlasimban. Az esélyekről Viski Ákos technikai vezető beszélt: - Nem ismerjük a cseh csapatot, amely újonc az idei sorozatban. Annyit tudunk, hogy az első fordulóban 6:l-re kikaptak az osztrák bajnok, ASKÖ Linz otthonában és hazai környezetben bizonyára most javítani szeretnének. Legjobbjuk a tehetséges, ifjúsági válogatott Penkakova, aki kétszázhetvenötödik a felnőtt világranglistán. Mellette Martinkova, Czyzova és Krizova szerepelhet Szoros mérkőzésre számítunk, amelyen bármilyen eredmény születhet. A Topolcsány elleni siker jót tett a lányok önbizalmának. Ezúttal is a Cojocaru, Vass, Viski hármas utazik, miután szerb-montenegrói légiósunk, Erdélyi Annamária Ausztriában a legjobb huszonegy éven aluli európai játékosok edzőtá- borozásán vesz részt ________ Tu dósítóinktól Makó-Békési TE U. 9:9. NB lles férfi asztalitenisz-mérkőzés, Makó. Békési győztesek: Czina, Sebestyén S. 3-3, Botyánszki 2, dr. Csenki 1. Orosháza Hungarotel ASE EL-Orosháza Hungarotel ASE ül. 17:1. NB II, női, Orosháza. Győztesek: Fórizs, Tóth K., Tóth V. 4-4, Komádi 3, a Fórizs, Tóth K. és a Komádi, Tóth V. páros, ill. Szklenár. ATSK Szeged-Eötvös DPSE Orosháza 9:9. NB III, férfi, Szeged. Orosházi győztesek: Göndös, Sándor, Schneider 2- 2, Roszik 1, a Göndös, Sándor és a Schneider, Roszik páros. Kiskunhalas-Gyulai AC 9:9. Férfi, Kiskunhalas. Gyulai győztesek: Hídvégi, Túró- czy 3-3, Forgács, Tóth J. 1-1, a Hídvégi, Túróczy páros. Felkészülési mérkőzés Munkatársunktól Bár a hét végén nem lesz szünet a hazai labdarúgó-bajnokságban, azért Békés megye két legmagasabb osztályú csapata mégis felkészülési mérkőzést játszik. Mégpedig Békéscsabán fogadja az Előre FC az NB I B-s Orosháza FC együttesét - kedden 17 órakor a Kórház utcai stadionban. Győzelemmel kezdtek a Villámok Nem Marslakó, békéscsabai baseballos. A házigazdák 18:7 arányban legyőzték az érdieket a rájátszás 3-6. helyéért folyó csatában Tudósítónktól Békéscsabai Villámok-Érd 18:7 NB Il-es baseballmérkőzés, rájátszás a 3-ó. helyért, Békéscsaba, 50 néző. V.: Miklós A. Békéscsabai Villámok: Bozó, Bíró, Jacomino, Ponta, Papp, Pál- völgyi, Kéringer, Gyeraj, Lau- rincz. A NB Il-es rájátszás első fordulójában több játékosát nélkülözte a hazai gárda sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt. A csabaiak gyengén játszottak 7:2-re elhúztak, de ezt követően az érdiek egyenlítettek. A folytatásban összeszedte magát a Villámok csapata és megérdemelten nyerte a találkozót. A mérkőzés támogatója: Gyulai Várfürdő. Savanyú a nudli Sarkadon befejeződött a Leel-Őssy Kupa városi kispályás labdarúgó-bajnokság. A tizennégy fordulós / sorozatot tízpontos előnnyel a Leel-Őssy Hooligans fantázianévre hallgató egység nyerte a tavalyi bajnok Savanyú-Nudli előtt. Végeredmény: 1. Leel-Őssy Hooligans 40 pont, 2. Savanyú-Nudli 30, 3. Santos 27, 4. Leel-Őssy Kft. 24, 5. Mórocz Informatika 23, 6. Sarok Söröző 11, 7. Bad Boys 10, 8. Podeszt Kft. 0. Különdíjasok. Gólkirály: Kocsis Zoltán (Savanyú- Nudli). Legjobb kapus: Sándor Csaba (Leel-Őssy Hooligans). Legjobb mezőnyjátékos: Juhász Imre (Mórocz Informatika). Taekwon-dotoborzó A Békéscsabai LTPSE Taekwon-do szakosztálya várja a sportág iránt érdeklődő lányokat és fiúkat a megyeszékhelyen. Az érdeklődök a Szabó Pál téri iskolában kedden és csütörtökön 18 és 19.30, a Gépészeti Szakközépiskolában szerdán és pénteken 16.30 és 18 óra között az edzéseken jelentkezhetnek Krajcsó Ist- i ván négydanos mesternél. Totónyeremények j A 37. heti Totónyereménye: 13 plusz egy és 13 találatos í szelvény nem volt; a 12esek 159 ezer 162; a llesek 9693; a 10-esek 1906 forintot érnek, j A Góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt; a 4-esek 14 zer 849 forintot fizetnek. A helyes tippsor: 1,1,2, x, 1, 1, x, 1,1, 2, x, 2,1 és 2. Tovább menetel a Füzesgyarmat és a Tarhos Tudósítóinktól Kunágota-Csárdaszállás 0-3 (0-2) BékésNet megyei n. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Kunágota, 100 néző. V.: Fehér. Kunágota: Szilva - Pécsik N., Dumitriu, Samu, Varga Z., Multyán L, Bessenyei K., Multyán Zs., Balogh K., Bessenyei N., Kovács L Edző: Szilágyi János. Csárdaszállás: Kovács A. - Horváth, Kovács I., Bokor, Győri, Balogh Zs., Varga, Farkas (Csejtei), Bartyik, Ulrich P. (Tóth I.), Ulrich N. Edző: Halmos! József. Jó iramban kezdték a csapatok a játékot, de az első bekapott gól után a vendégek átvették a játék irányítását, és egy nagy védelmi hibából ismét eredményesek voltak. A második játékrészben a hazaiak kerültek fölénybe, de a kapura abszolút veszélytelenek voltak. G.: Farkas a 15., Ulrich P. a 27., Bartyik a 88. percben. Jó: Balogh K., Dumitriu, Samu, ill. Kovács L, Bokor, Farkas, Balogh Zs. Szilágyi János: - A győzelemhez kevés a lelkesedés, ha ilyen gyámoltalan a támadójáték. Az ellenfél kapujára semmilyen veszélyt nem jelentettünk. Hal- mosi Józsefi - Jó első után gyengébb második félidőt produkáltunk, de ma ez is elég volt a lelkes Kunágota elleni győzelemhez. (Sz. J.) Kamut-Sarkad 2-2 (1-0) Kamut, 150 néző. V.: Makay. Kamut Pősze - Zahorán Zoltán, Szarvas, Skumáth, Varga (Kiss J.), Békési, Gál, Gera, Oláh, Dányl, Sztratyinszkl. Játékos edző: Szarvas János. Sarkad: Sándor - Zahorán Zoltán, Alt), Hajdú, Gur- ző, Ball, Tóth (Germán), Matus, Bende, Balogh, Karakas. Edző: Balogh István. Fordulatokban és gólokban gazdag, nagy iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. A vendégszurkolók egy csoportjának botrányos viselkedésére nincsen magyarázat. G.: Varga a 20., Szarvas a 76., ill. Karakas a 60., a 72. percben. Jó: Zahorán Zoltán, Szarvas, Skumáth, Gál, Gera, ill. Karakas, Balogh, Zahorán Zoltán, Sándor. Szarvas János: - Küzdelmes, nagy csatában igazságos pont- osztozkodás. Balogh István: - Biztos győzelem helyett örülni kellett a döntetlennek. (Szlan- csik János) Gádoros-Tarhos 2-3 (1-2) Gádoros, 100 néző. V.: Németh Gy. Gádoros: Plesovszki - Hegedűs, Pisont R., Pisont Z., Szilágyi, Tóth (Csapó), Liszkai, Lengyel (Hriagyel), Ta$l, Mag- lóczki (Szabó), Héjjas. Edző: Páll István, Lengyel Krisztián. Tarhos: Kohut - Balogh, Szabó, Uhrin, Gilik, Gézárt (Lengyel), Nagy (Püski), Kubik (Fúrj), Mesterlövészek A BékésNet megyei EL osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 5 gólos: Pesztránszki (Dévaványa). 4 gólos: Tóth M. (Bcs. MÁV), Tóth L, No- vák (Füzesgyarmat), Tasi (Gádoros), Sztratyinszki (Kamut), Ulrich P. (Csárda- szállás), Lénárt (Csaba- csüd). Tóthfalusi, Botyánszki, Kardos. Edző: Kovács György. A győzelemre játszó két csapat közül a szerencsésebbik nyertt. G.: Tasi a 24., a 67., ill. Kardos a 17., az 59., Kubik a 38. percben. Jó: Tasi, Héjjas, Szilágyi, Csapó, ill. Kardos, Uhrin, Szabó, Kubik. Páli István, Lengyel Krisztián: - A továbbiakban ha nem követünk el szarvashibákat, többre lehetünk hivatottak. Kovács György: - Egy évvel ezelőtt szépen játszva az ilyen mérkőzéseket még véleüenül sem tudtuk megnyerni, de hát ilyen a futball. (P. I.) Dévaványa-Csabacsüd v 4-2 (2-1) Dévaványa, 250 néző. V.: Mihállk. Dévaványa: Darvas! - Czakó I., Bakos, Borbíró, Zeller, Tóth K., Pesztránszki (Nagy), Adamecz, Czakó L, Sáliéi, Szakács (Kálmán). Edző: Molnár Tamás. Csabacsüd: Adamik - Gombár M., Sechna, Jansik (Janecskó), Gombár A., Tusjak, Pillár, Varga, Urbancsok, Lénárt, Fekécs. Edző: Rétes PáL A 32. perctől tíz emberrel játszó dévaványaiak játékban és elszántságban is fölülmúlták az egyébként jól játszó csabacsü- dieket. Kiállítva: Czakó L. (második sárga lap után) a 32. percben. G.: Czakó L. a 25., Pesztránszki a 33., Nagy a 80., Czakó I. a 84., ill. Urbancsok a 40., Lénárt az 58. percben. Jó: Czakó L, Szakács, ül. Adamik. Mohiár Tamás: - A mai mérkőzés is bebizonyította, hogy morálisan és küzdőszellemben is egységesek vagyunk. Rétes Pál: - Kettő-null után talpra álltunk, de érthetetlen módon ez a hazaiakat rázta fel. Játékunk szétesett, így a tíz embertől leckét kaptunk küzdeni tudásból, akaratból. (Vass József) M edgyesegyháza- Füzesgyarmat 3-5 (2-3) Medgyesegyháza, 50 néző. V.: Bálint Medgyesegyháza: Homlk - Pintér, Kanál, Szekeres, Göcző, Holecz (Czene), Zsurzsucz, Kiss L Á., Palyik, Bozső (Telek), Gubcső. Edző: Temesvári Csaba, Szabó András. Füzesgyarmat Dávid - Kovács Z., Varga László, Várkonyi, Bere, Tóth L, Varga Lajos, Tóth Cs., Klripóczki (Baksa), Vad, Novák. Edző: Lázár István. 0-3-ról még egyenlített a •Medgyesegyháza, de utána a füzesgyarmatiak tetszés szerint érték el góljaikat, és teljesen megérdemelten nyertek. G.: Gubcsó a 40., az 55., Kanál (11- esből) a 45., ill. Vad a 7., Novák a 11., Tóth Cs. a 20., a 68., Varga Lajos a 80. percben. Jó: Kanál, Zsurzsucz, Gubcsó, ill. Varga Lajos, Tóth Cs., Novák, Vad. Temesvári Csaba, Szabó András: - Minden elismerésem a vendégcsapatnak. Lázár István: - Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, amelyet a végén megérdemelten nyertünk meg. (Uhrin Pál) Békéscsabai MÁV-Kö- rösladány 3-1 (2-0) Békéscsaba, 200 néző. V.: Frey. Békéscsaba: Magda - Prekop, Szarka, Szaiai, Susánszki, Pataj, Deák (Galovicz), Puskás (Rubus), Bíró, Tóth M. (Lovas), Nouas. Edző: Braun Attila. Körösladány: Sipos - Botos, Horváth, Danó, Keresztesi Zs., Szántó Zs., Szántó L, Keresztesi J., Molnár (Fekete), Darócz, Tóth J. Edző: Zsombok Attila. A hatvan percen keresztül nagyszerű teljesítményt nyújtó békéscsabaiak megérdemelt győzelmet arattak a tartalékos körösladányiak ellen. G.: Tóth M. a 8., az 55., Nouas a 14., ill. Darócz a 70. percben. Jó: Nouas, Susánszki, Deák, Prekop, ill. Sípos, Tóth J. Braun Attila: - Ritkán dicsérem a csapatot, de ma valóban rászolgáltak erre jó teljesítményükért. Zsombok Attila: - Mai játékunkban a pontszerzés lehetősége sem volt benne. (B. A.) Elek-Gyulai Termál FC 11.3-5(2-2) Elek, 80 néző. V.: Vereska. Elek: Takács - Sarkad!, Mócz, Mihók, Tereszán, Márk, Szűcs, Resetár, Kapocsán, Popucza, Kacsala. Edző: Mikulás Mihály, Resetár Zoltán. Gyula II.: Monori - Tóth, Oláh Zs. (Stier), Balia, Tar, Juhász, GuÜ, Perlaki, Kurta, Kakas (Csányi), Oláh F. (Vincze). Edző: Szekeres Lajos. Jó iramú, változatos, gólokban gazdag mérkőzésen a pályán a leggyengébbet az indisz- ponáüan működő játék bírája nyújtotta. Tevékenységével nagyban befolyásolta az eredmény alakulását. Kiállítva: Resetár (szövegelésért) a 18. percben. G.: Kapocsán az 5., a 10., Popucza a 84., ill. Juhász a 4., Oláh Zs. a 25., a 77., Tóth R. a 75., a 88. percben. Jó: Sarkadi, Kacsala, Mihók, Ül. Tóth R., Juhász, Monori, Kurta, Tar. Mikulás Mihály, Resetár Zoltán: - TÍZ emberrel majdnem megszereztük a győzelmet, dé a jogtalan kiállítás és a két lesgól megpecsételte sorsunkat. Szekeres Lajos: - Kiküzdöttük a győzelmet a tíz emberrel is lelkesen játszó hazai csapat.ellen. (Hotya Mihály) Békéssámson-Telekgerendás 2-0 (0-0) Békéssámson, 150 néző. V.: Bodó. Békéssámson: Döme M. - Tarján, Doktor (Gulyás), Fekete, Fodor (Csávás), Nagy L, Krajcsovics A., Rancz, Erdei, Molnár, Csenki. Edző: Újvári János. Telekgerendás: Gregovszki - Tóth L, Nagy L, Makai, Barkász (Tóth Zs.), Kovács, Tóth A., Sipiczki, Pintér, Kiss, HrabovszkL Edző: Szabó Attila. Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a békéssámsoniak második félidőbeli gólra törő játékukkal megérdemelten nyertek, és ezzel megszerezték idei első győzelmüket. G.: Doktor a 48., Molnár az 57. percben. Jó: Nagy L, Molnár, Fodor, ill. Gregovszki, Makai. Újvári János: - Örülök a három pontnak, remélem, a jövőben jobban is fogunk játszani. Szabó Attila: - Ennyi líelyzetet büntetlenül nem lehet kihagyni. Aki ma eljött, az méltóképpen képviselte Telekgerendást. (Kutasi Ferenc) Ifjúságiak: Kunágota-Csárdaszállás 1- 6, Kamut-Sarkad 1-11, Gádoros-Tarhos 4-4, Dévaványa-Csabacsüd 2- 2, Medgyesegyháza-Füzesgyarmat 1-6, Békéscsabai MÁV-Körösladány 10-1, Elek-Gyulai Termái FC II. 0-1, Békéssámson-Telekgerendás 3-2. A BékésNet megyei n. osztályban következik. Szeptember 18., szombat Dévaványa-Békéscsabai MÁV, ló.OO, Tar- hos-Kamut, 16.00, Sarkadi Kinizsi-Telekgerendás, 16.00, Csárdaszállás-Elek, 16.00, Gyula Termál FC II.-Medgyesegy- háza, 16.00, Füzesgyarmat-Körösla- dány, 16.00, Békéssámsón-Kunágota, 16.00, Szeptember 19., vasárnap: Csa- bacsüd-Gádoros, 16.00. 1. Füzesgyarmat 4 1 17- 5 13 2. Tarhos 4 1 11- 6 13 3. Csárdaszállás 4 1 14- 3 12 4. Dévaványa 3 2 13- 7 9 5. Kamut 2 3 10- 7 9 6. Bcs. MÁV 2 2 1 10- 7 8 7. Körösladány 2 2 1 9- 6 8 8. Csabacsüd 2 1 2 11-10 7 9. Békéssámson 1 2 2 9- 9 5 10. Gádoros 1 2 2 5-11 5 11. Gyula II. 1 1 3 6- 9 4 12. M.egyháza 1 1 2 7-12 4 13. Telekgerendás 1 1 3 3- 8 4 14. Sarkad .3 1 2 4-11 3 15. Elek 4 5-14 1 16. Kunágota 1 3 1-10 1 A Medgyesegyháza-Kunágota mérkőzést szeptember 15-én rendezik. k I FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER