Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-13 / 214. szám
2004. SZEPTEMBER 13. HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 11 Négyszer villant a mezőhegyesi Gróf Tudósítóinktól Mezőhegyes - Csorvás 6-0 (2-0) Lancast megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, 150 Mezőhegyes, néző. V.: dr. Christián. Mezőhegyes: Jakab - Csizmadia, Gróf, Faragó (Berki), Kovács, Árgyelán, Varga, Zsoldi, Horváth (Lacsan), Szatmári G., Ács. Edző: Rédll Tamás, Varga Péter. Csorvás: Farkas - Németh, Sütő, Szurgyl, Krámll (Sznopek), Tóth, Benyovszki, Ivanics (Kaszai K.), Kaszai N., Bellcza, Csökő. Edző: Füredi János. A minden csapatrészében jobb mezőhegyesiek könnyű győzelmet arattak az enervál- tan futballozó Csorvással szemben. Gróf klasszikus mester- hármasát a végén még eggyel megtoldotta. G.: Ács a 9., Gróf a 35., a 47., a 65., a 83., Varga a 78. percben. Jó: Gróf (a mezőny legjobbja), Ács, Varga, Kovács, ill. Farkas. Rédli Tamás, Varga Péten Az utolsó három mérkőzésen lőttünk tizenhat gólt. Reméljük, tovább tart a lendületünk. Füredi János: - A mai mérkőzésen osztálynyi különbség volt a két csapat között. Amint elhagytuk a Csorvás táblát, sajnos elhagytuk az önbizalmunkat is. (Perlaki János) Mezőberény-Mezőko- VÁCSHÁZA 3-0 (2-0) Mezőberény, 200 néző. V.: Fülöp Z. Mezőberény: Barabás - Bereczkl L. (Kiss), Gézárt, Bokor, Szűcs Zs., Szűcs Z., Raducu, Gidófalvi, Benyovszki, Wagner (Bereczkl G.), Kocsor (Gál). Edző: Vrbovszkl János. Mezőkovácsháza: Vígh - Papp, Zsótész, Mészáros, Szűcs L, Németh, Husvéth, Kindel, Bíró, Mujtyán (Szakái), Szabó (Metál). Edző: Szabó Ferenc. A Mezőberény az első félidei jó játékával továbbra is százszázalékos. G.: Benyovszki a 22., Kocsor a 25., Gál a 90. percben. Jó: Bereczki L, Szűcs Z., Gál, ill. Kindel, Mészáros. Balogh Dániel elnök: - Elismerésem a csapatnak a jó teljesítményért. A kitűnő hozzáállás eredménye a siker. Szabó Ferenc: - Jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert. (Schupkégel Ádám) Szabadkígyós-Sarkadke- RESZTÚR 0-1 (0-0) Szabadldgyós, 200 néző. V.: Rózsa. Szabadkígyós: Sődar - Süli, Burkus (Kovács G.), Bozsó Z, Kiss, Llpták, Ekker G., Ekker A., Tóth A, Bozsó A, Szalai. Edző: Kiss László, Ekker Attila. Sarkadkeresztúr: Stumpf - Gyulai, Bányai, Erdei, Zimbrán, Cseke, Gimesi (Molnár), Csúz, Rózsa, Petruzsán (Kovács Gy.), Zsoldos (Szabó). Edző: Cserháti István. A Szabadkígyós döntetlen- szagú mérkőzésen az utolsó pillanatokban fájó vereséget szenvedett. G.: Kovács Gy. a 89. percben. Jó: Tóth A., ill. Bányai, Zimbrán, Gyulai, Rózsa. Kiss László, Ekker Attila: - Rendkívül enerváltan játszottunk, ennek ellenére egy pontot szereznünk kellett volna. Cserháti István: - Nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, teljesen egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. A végén nekünk sikerült gólt elérni, amivel fontos három pontot szereztünk. (Tóth Lajos) Vésztő-Gyomaendrődi FC 2-0 (0-0) Vésztő, 300 néző. V.: Scsitovics. Vésztő: Kiss - Pál, Rábai, Szántó (Turbucz), Lltauszki, János, Szőke, Bakos, Papp, Hídvégi, Czlnanő. Edző: Borgula János. Gyomaendrőd: Szabó - Dobó, Tímár, Csikós, Béla, Dinya, Szegedi, Kéri (Furka), Hegedűs (Szilágyi), Mátyus (Osan), Hunya. Játékos edző: Szegedi Ferenc. Az első játékrészben gyenge teljesítményt nyújtott mindkét együttes. Szünet után felgyorsult a mérkőzés, mindkét oldalon több gólszerzési lehetőségi is kialakult, amiből a vésztőiek kettőt értékesítettek. G.: Bakos a 66. és a 87. percben. Jó: Kiss, Pál, Bakos, Papp, Czinanó, ill. Szabó, Dobó, Szegedi. Borgula János: - A győzelemnek örülni kell, a játékot el kell felejteni. Szabados Ferenc, a GYFC elnöke: - Csapatunk az első gólig fegyelmezetten és jól játszott. Több lehetőségünk is volt a gólszerzésre ebben az időszakban, de végül megérdemelten nyert a hazai csapat. (Buzgány József) Békés-Szeghalom 1-4 (1-2) Békés, 200 néző. V.: Miloila. Békés: Kollár (Hegyes) - Botyánszki (Szarvas), Sándor, Kubik, László, Sárközi, Vadas, Szabó, Fazekas, Marik (Farkas), Czinanó E. Edző: Királyvári Károly. Szeghalom: Ivicevic - Nagy K. (Komorőczkl), Elek S., Macsári (Mészáros), Simon, Zsigovics, Hajdú, Vámos (Elek T.), Biliari, Sáflán, Zsombok IC Edző: IQ. Zsombok János, Tar Zoltán. A gyors hazai vezetőgól után úgy festett, hogy a békési gárda magára talál, de a vendégek erMesterlövészek A Lancast megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 10 gólos: Gróf (Mezőhegyes). 6 gplos: Málik (Magyar- bánhegyes), Ács (Mezőhegyes), Bakos (Vésztő). 5 gólos: Bíró T. (Mezőkovácsháza). 4 gólos: Barcsay (Méhkerék), Zsoldos (Sarkadkeresztúr), Szegedi (Gyomaendrőd). re nem adtak alkalmat. Helyzeteiket jól kihasználva megérdemelt győzelmet arattak a szeghalmiak. G.: Fazekas az 5., ill. Vámos a 30., Macsári a 62., Bihari a 76., Elek T. a 80. percben. Jó: Sándor, ill. Macsári, Zsigo- vics, Bihari. Királyvári Károly: - Sajnos úgy néz ki, hogy a mérkőzéseken csak a gólkülönbség volt kérdéses. Ifj. Zsombok János, Tar Zoltán: - A mai mérkőzést teljesen megérdemelten nyertük meg. (Sz. A.) Z. Méhkerék: Patka - Semjénl, Martyin (Tapasztó), Lukucz (Rúzsa), Bondár, Hajdú, Czlczerl, Gajdács (Uhrin), Kocsis, Barcsay, Csotye. Edző: Boka Demeter. Nagyszénás: István - Boér (Uhlár), Hatfaludi (Brachna), Sárosl, Boros, Kiszely, Szkalonai, Horváth, Lakatos (Nagy), Janis, Gulyás. Edző: Pólyák László. A hazai csapat végig kullogott az eredmény után. Az első félidő elején a vendégek gólt szereztek és több helyzetet kihagytak, amelyhez a méhkerékiek csak asszisztáltak. Fordulás után pai, Kovács, Bobvos, Sinka (Farkas), Bakró, Virág, Pisont Edző: Varga László. A lelkes vendégek megérdemelten nyertek a nagyon gyenge napot kifogó hazaiak ellen, akik még tizenegyest is hibáztak a mérkőzés első percében. G.: Cseke a 75., Kurilla a 80., ill. Bakró a 8., a 30., Sinka a 82. percben. Jó: Evanics, Bozsár, Cseke, ill. Bakró (a mezőny legjobbja), Tusjak, Melian, Gugolya. Turcsek Zoltán: - Rendkívül balVendegsikert hozott a megyei I. osztályban a Magyarbánhegyes-Bé- késszentandrás mérkőzés Tótkomlós-Orosházi MTK 0-1 (0-0) Tótkomlós, 200 néző. V.: Iványi. Tótkomlós: Bordás - Dobi, Giliczó, Czollner, Dávid, Fazekas (Somogyvári), Székely, Papp László, Zsigovics (Karasz), KaÚska (Tarján), Pásztor. Edző: Bordás Sándor. OMTK-Rákóczi: Tóth - Mátyus, Zalai, Kruzslicz (Kothencz), Papp László, Kánya, Debreczeni, Skorka, Horváth, Trungel, Godár. Edző: Kvasznovszky József. A presztízsrangadón a tót- komlósiak számtalan helyzetet kidolgoztak, de nem tudtak gólt szerezni. G.: Skorka a 83. percben. Jó: Dobi, Giliczó, Czollner, Papp L, ill. Tóth, Zalai, Papp L., Godár. Bordás Sándor - Beigazolódott a futball törvénye: amíg nem tudjuk berúgni a helyzetet, addig nem is nyerhetünk. Kvasznovszky József. - Harmatos produkciót nyújtottunk, ennek ellenére szerencsés három pontot szereztünk. (Tóth B. István) Méhkerék-Nagyszénás 1-1 (0-1) Méhkerék, 320 néző. V.: Benyovszki szont több gólhelyzetet alakított ki a házigazda, de csak az egyenlítésre futotta. Kiállítva: Gulyás (második sárga lap után) a 64. percben. G.: Kocsis a 71., ill. Gulyás a 10. percben. Jó: Rúzsa, Patka, ill. István, Horváth. Boka Demeter: - Amíg nem tanuljuk meg, hogy a mérkőzés két félidőből áll, addig mindig szenvedni fogunk. Pólyák László: - A csapat a mai mérkőzésen ragyogóan küzdött és jól is játszott, több nagy helyzetet elhibázott. Nem gondoltam, hogy pont itt, Méhkeréken szerezzük meg az első pontot, ami nagyon könnyen három is lehetett volna. (Árgyelán Mihály) Magyarbánhegyes- Békés- szentandrás 2-3 (0-2) Magyarbánhegyes, 250 néző. V.: Czirbuly. Magyarbánhegyes: Hajdú - Evanics (Fejes M.), Bozsár, Fejes I, Tolnai, Pusztai, Pálfl, Kurilla, Zsibrita (Cseke), Málik, Matúz. Edző: Turcsek Zoltán. Békésszentandrás: Tusjak - Gugolya, Melian, Palotai (Mrena), Cslszerencsések vagyunk, nem elég, hogy tizenegyest hibáztuk, több esetben a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant a labda. Varga László: - A fiatalok most megmutatták arcuk másik oldalát, és győztesen hagyták el a pályát egy jó Bánhegyes ellen. Mindkét csapat sportszerűen küzdött a mérkőzésen. (Fejes Mihály) Ifjúságiak: Mezőhegyes-Csorvás ó — 1, Mezőberény-Mezőkovácsháza 5- 4, Szabadkígyós-Sarkadkeresztúr 6- 1, Vésztő-Gyomaendrődi FC 1-2, Békés-Szeghalom 3-1, Tótkomlós-Orosházi MTK 8-0, Méhkerék-Nagyszénás 2-1, Magyarbánhegyes-Békésszent- andrás 3-3. A Lancast megyei I. osztályban következik. Szeptember 18., szombat: Vésztő-Békés, 16.00. Gyomaendrődi FC-Szabadkígyós, 16.00. Sarkadke- resztúr-Magyarbánhegyes, 16.00. Bé- késszentandrás-Mezőberény, 16.00. Mezőkovácsháza-Tótkomlós, 16.00. OMTK-Rákóczi Vasas-Mezőhegyes, 16.00. Csorvás-Méhkerék, 16.00. Nagyszénás—Szeghalom, 16.00. KÉZILABDA NB I B Bugyi SE-Békéscsabai ENK 16-28 (8-14) Női mérkőzés, Dabas, 100 néző. V.: Dudás, Serfőző. Békéscsaba: Veress - Valyuch 2, Szekeres 2, Forczek 3, HAJDÚ 5, ZSUZSA 12, Kelemen 3. Cs.: Mike, Scholtz (kapusok), Csiffáry, Csapó 1, Bánszki, Deák. Edző: Gávai Ferenc. A Bugyi legjobb dobói: Márki 5, Jelenic 4. Kiállítások: 8, ül. 6 perc. Hétméteresek: 1/1, a 8/6. Idegesen kezdett a nyáron alaposan átalakult és megfiatalított csabai együttes. A találkozó elején fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a jól védekező vendégek fokozatosan növelték előnyüket. Fordulás után állva hagyta az újoncot a csabai gárda, amely tizenhárom percig nem kapott gólt, miközben gyors indításokból és átlövé- sekből sorra lőtte góljait. Három másodperccel a vége előtt kínai figurából szerezte huszonnyolcadik gólját az Előre. A kezdeti megilletődöttség után fokozatosan elhúzott a csabai együttes és ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Gávai Ferenc: - Fiatal csapatunk átesett a tűzkeresztségen,elismerésem a lányoknak. Túrkeve-Gyulai SE 21-24 (15-11) Női mérkőzés, Túrkeve, 250 néző. V.: Szikszai, Szilágyi. Gyula: KOVÁCSNÉ - Békési 2, Madar 4, CSENDES 9, Lisztóczki 2, NEMES 5, Szabó R. 1. Cs.: Riczu, Szmka (kapusok), Szabó Á. 1, Szuhaj, Csicsely, Dudás, Szabó A. Edző: Ajtony Ákos. A Túrkeve legjobb dobói: Soós 8, Kánya, Danlca 4-4. Kiállítások: 0, ül. 6 perc. Hétméteresek: 3/2, ül. 1/0. Az őszi szezonnyitón a jó erőkből álló, a nyáron két külföldi átlövővel erősítő túrkeveiekhez látogatott a fürdővárosi gárda, amelynek kispadján az az Ajtony Ákos ült, aki korábban az NB I B-ben bajnoki címhez juttatta a túrkevei gárdát. Az első negyedórában a hazaiak kezdtek jobban, két-három góllal vezettek. A félidő hajrájában védekezést váltott a Gyula, ami bevált, így sikerült az egyenlítés. Szünet után remekül védekeztek a vendégek, tizenkét perc alatt mindössze két gólt kaptak, miközben sorra szerezték góljaikat A 48. percben 22-18-ra vezetett a Gyula, s ezután még egy gólra feljöttek a hazaiak, de a hajrában bebiztosította megérdemelt győzelmét a taktikusan játszó fürdővárosi együttes. Ajtony Ákos: - Az első félidőben nehezen találtuk a két idegenlégiós játékának ellenszerét. Fordulás után jobb védekezéssel, pontos támadásbefejezésekkel szereztük meg a győzelmet Békési FKC-Cegléd 39-22 (18-10) Férfi mérkőzés, Békés, 450 néző. V.: Dudás, Seríoző. Békés: ÁRDELEÁN - GELAN 7, Pásztor 1, Nagy IC. 7, Polgár Z. 3, Moldován 5, Szatmári 3. Cs.: Domokos, Szikora G. (kapusok), GÁLIK, Kopcsák 3, Visi 6, Nagy T. 4, Szűcs. Edző: Zsadányi Sándor. A Cegléd legjobb dobója: Magyar 5. Kiállítások: 8,111. 10 perc. Hétméteresek: 7/7, ifi. 5/3. Már a találkozó elején átvette az irányítást a hazai együttes, amely határozottan védekezett, támadásban pedig igyekezett gólra váltani lehetőségeit. A félidő második felében fokozatosan növelte előnyét a békési csapat, a vendégek csak ritkán tudtak akciógólt szerezni. Fordulás után felváltva estek a gólok, majd a játékrész közepétől fokozatosan fáradni látszott a ceglédi csapat, amit a gyorsabb, agresszívebb házigazdák gólokkal büntettek. Az 50. percben már tizenhárom góllal vezetett a Békés (32-19), és a lefújásig még növelte is az előnyt. A vasárnapi szezonnyitón könnyedén győzött szerény képességű ellenfelével szemben a hazai gárda. Zsadányi Sándor: - A vendégek ellen nehezen találtuk meg a saját játékunkat az elején, majd fokozatosan sikerült elhúznunk. Szegedi KKSE-Every Day Orosháza 26-25 (11-14) Férfi mérkőzés, Szeged, 200 néző. V.: Dravecz, Kovács. Orosháza: SZIKORA A - KRIZSÁN 4, Bakó 1, Bánfl 2, Kocsis 2, Berta, VARGA A. 4. Cs.: Molnár, Varga Zs. (kapusok), Bajusz 3, Balogh 2, Csikós 2, Kardos 4, Kovács A 1. Edző: Bajusz József. A Szeged legjobb dobói: Avar 8, dr. Szepes 5. Kiállítások: 10, ill. ló perc. Hétméteresek: 2/1, a 3/2. Az NB IB állása 1. REAC 38- 0 9 2. T.bánya 31 9- 3 9 3. M.óvár 3 1 9- 4 9 4. Makó 31 11- 7 9 5. Vác 2 1 1 8- 6 7 6. Szolnok 2 1 1 4- 3 7 7. Hévíz 22 8- 8 6 8. BKV Előre 1 1 2 4- 5 4 9. Dunaújváros 1 1 2 6- 8 4 10. Szeged 1 2 4- 5 3 11. Kecskemét3 1 2- 4 3 12. Bodajk 13 2- 5 3 13. Haladás 13 3-12 3 14. Orosháza1 3 1- 9 1 A táblázatban nem szerepel a későbbre halasztott REAC-Szeged mérkőzés. Az NB H állása 1. Vecsés 3 2 10- 4 11 2. Jászapáti 3 211- 7 11 3. B.lórántháza 3 28- 5 11 4. Dabas 3 1 1 9- 6 10 5. Gyula 3 1 1 6- 5 10 6. Bocs 32 24- 10 9 7. Karcag 2 320- 6 9 8. Szentes 2 3 17- 8 9 9. Putnok 1 2 2 10-11 5 10. Kistarcsa 1 1 3 9-11 4 11. M.szalka 1 1 3 8- 10 4 12. ESMTK 1 1 3 6- 10 4 13. Salgótarján 1 1 3 3- 7 4 14. Kiskunhalas 1 1 3 5-11 4 15. K.barcika 3 2 9-17 3 16. H.böszörmény 5 7-24Az NB III állása 1. Túrkeve 415- 5 12 2. Algyő 411- 2 12 3. Monor 3 111- 5 10 4. Battonya 2 1 1 16- 8 7 5. Örkény 2 17- 2 7 6. R.falva 22 12- 8 6 7. Szarvas . 22 7- 10 6 8. Cegléd 1 1 2 9- 9 4 9. Nagykáta 1 1 1 7- 9 4 10. Mezőtúr 13 6- 7 3 11. Jamina 1 * 3 5- 9 3 12. Hmv.hely 13 6-11 3 13. Kondoros 1 3 4- 17 1 14. Gyomaendrőd 4 3- 17A táblázatban nem szerepel a későbbra halasztott Nagykáta-Örkény mérkőzés. Az állás 1. Mezőberény 512- 4 15 2. Mezőhegyes 41 19- 10 12 3. Vésztő 41 12- 6 12 4. S.keresztúr 3 2 10- 6 11 5. Szeghalom 32 11- 7 9 6. Szabadkígyós 32 9- 6 9 7. Méhkerék 2 1 2 13- 7 7 8. M.bánhegyes 2 1 2 13- 9 7 9. OMTK 23 7- 7 6 10. Tótkomlós 23 6- 8 6 11. Mk.háza 23 9- 14 6 12. Gyomaendrődi 2 2 11-10 5 13. B.szentandrás 1 1 3 6-11 4 14. Csorvás 1 1 3 7-13 4 15. Nagyszénás 1 4 4-17 1 16. Békés 1 4 3-17 1 Az NB I B-ben következik. Szeptember 18., szombat: Bodajk-Szolnok, 16.00. Tata- bánya-Makó, 16.00. Dunaúj- város-Orosháza FC, 16.00. Vác-BKV Előre, 18.00. Szeptember 19., vasárnap: Sze- ged-Kecskemét, 16.00. Mo- sonmagyaróvár-Haladás, 16.00. REAC-Hévíz, 16.00. Az NB n Winnert Sport csoportban következik. Szeptember 18., szombat: Salgótarján-Gyulai Termál FC, 15.00. Vecsés FC-Szen- tes TE, 16.00. Kiskunhalasi FC-ESMTK, 16.00. Baktaló- rántháza VSE-Hajdúböször- ményi TE, 16.00. Putnoki VSE-Kazincbarcikai SC, 16.00. Bőcs-Kistarcsai PFK, 16.00. Szeptember 19., vasárnap: Karcagi SE-Máté- szalka FC, 16.00. FC Da- bas-Jászapáti VSE, 16.00. A hazaiak kezdtek jobban, majd egyenlített a vendégcsapat. A félidő közepén kétgólos előnyre tett szert az orosházi együttes (19. p.: 7-9). Ezután három góllal elhúztak a vendégek, és ezt tartani tudták a félidő végéig. Fordulás után 16-12-es orosházi vezetést mutatott az eredmény- jelző tábla. A rutinos volt válogatott Avar vezérletével az 52. percben egyenlített a Szeged (21-21). Ekkor a játékvezetők sorra áUították ki az orosházi ké- züabdázókat, ennek ellenére háromgólos hátrányt ledolgozva, 24-24-re egyenlített az Every Day. Az izgalmas végjátékban néhány másodperccel a lefújás előtt lőtte győztes gólját a Szeged, miközben csak öt orosházi mezőnyjátékos volt a pályán. Bajusz Józsefi - Fiatal csapatunk többet érdemelt volna, ám a második félidőben sok volt a tizenhat perc kiállítás. 4 É 4