Békés Megyei Hírlap, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-16 / 217. szám

2004. SZEPTEMBER 16. CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 15 A pisztolyosok lőttek is G. P. Családtagjaikat is beleszámít­va mintegy hetven volt sport­lövő jött el a napokban arra a rendhagyó találkozóra, ame­lyet stílszerűen a békéscsabai 4-es Honvéd utcai lőtéren ren­deztek meg. A találkozó Mo­hos Lászlónétól ered, aki Győrfi Károlynéval, a Békés­csabai Városi Lövész Klub egykori vezetőedzőjével, majd klubtitkárával együtt a meg­valósításban is tevékeny részt vállalt. A találkozó feltételeit dr. Hőss Károly és Polgár La­jos teremtette meg. A szélró­zsa szinte minden irányába szétszóródott, s erre a dél­utánra újra egybe sereglett volt sportlövők előbb emlék­plakettel Lipták P. Jánost a volt Agyagipart, a Dózsát és az ak­kori Békéscsabai VLK-t össze­fogó sportembert, majd Szabó Károly volt edzőt és feleségét köszöntötték. Sándor István országos sportpisztolyos baj­nok, az ifjúsági csapatban, ugyancsak sportpisztolyban egykor bajnoki elsőséget szer­zett Serkédi Lajos és Felegyi Mihály, valamint az egykoron serdülőként légpuskában or­szágos bajnokságot nyert Vidovenyecz Andrea és a töb­bi kiváló sportlövő felelevení­tette a régi versenyeket és kö­zülük néhány pisztolyos lőál­lásba is lépett. A résztvevők megegyeztek abban, hogy ta­lálkozójukat - a kapcsolatokat ápolandó - minden év szep­tember első szombatján meg­tartják. Félegyházi és gyulai elsőség Tudósítónktól * 3 A Madzagfalvi Napok kereté­ben rendezték meg a nagy múltra visszatekintő Viharsa­rok Kupa kosárlabdatornát, amelyet a Békés és Vidéke Áfész SE és a Békési Szabad­idős Sportjáték Klub idén negy­vennyolcadik alkalommal bo­nyolított le. A nőknél a Kiskun­félegyháza, a férfiaknál a Gyu­lai Color KC aratta le a babéro­kat. Férfiak. Eredmények: Békési SZSK-Mezőberényi SSE 55:73, Békés-Gyulai Color KC 64:76, Békés-Kiskunfélegyházi KC 52:93, Kiskunfélegyháza-Gyu- la 62:89, Kiskunfélegyhá- za-Mezőberény 73:92, Mezőbe- rény-Gyula 67:83. Végered­mény: 1. Gyula, 2. Mezőberény, 3. Kiskunfélegyháza, 4. Békés. Különdíjasok. A győztes csapat edzője: Tövisháti József. leg­jobb dobó: Baráth Zoltán (Gyu­la) 73 ponttal. Legjobb hazai do­bó: Bányai Péter 51 ponttal. Dí­jat kapott még: Balog Vilmos (Békés). Nők. Eredmények: Békési Áfész SE-Hódmezővásárhelyi KK 71:51, Békés-Kiskunfélegy­házi KC 34:57, Békés-Nyíregy­házi Főiskola SE 63:81, Kiskun- félegyháza-Hódmezővásárhely 69:32, Nyíregyháza-Kiskunfél- egyháza 58:75, Nyíregyhá­za-Hódmezővásárhely 66:46. Végeredmény: 1. Kiskunfélegy­háza, 2. Nyíregyháza, 3. Békés, 4. Hódmezővásárhely. Különdí­jasok. A győztes csapat edzője: Nádasdi József. Legjobb dobó: Kiss Gabriella (Nyíregyháza) óó ponttal. Legjobb hazai dobó: Szarvas Beáta 32 ponttal. Díjat kapott még: Békési Rita, Rácz Zsanett (Békés). Támogatók; Békés Város Önkor­mányzata, Békés és Vidéke Áfész, Bé­kés Megyei Kosárlabda Szövetség, Optigép Kft., Penta Drink Rt, Sweetfood Kft., Maraton Sportszergyártó Kft., Bé- Kis Bútor Kft., Kaszinó Kft., Gálné és Társa Bt., Kecskés kocsma, Lagzi cukrá­szat, Csumpilla János munkaruhagyár­tó, Velo-Shop kerékpárüzlet Juhos Fotó, Juhász üveges, Marunák István ügyvéd, Népművészeti Kosárfonó Bt, Irányi Bt., Globál Bt., Korrekt Bt., Csapó pékség, Labirintus üzletház, Jákó Kisállat Ke­reskedés, Kovács Húsbolt, Békés, Mucsi István vállalkozó, Tarhos. Pelé szerint korrupt a brazil futball Élesen bírálta a hazájának futballéletében eluralkodott korrup­ciót Pelé, a háromszoros világbajnok legenda. „Labdarúgásunk a csőd szélén áll, mivel a vezetőkből hiány­zik a hozzáértés és a tisztesség. A kluboknál rejtélyes módon tűnnek el a külföldi befektetőktől érkező pénzek, ráadásul a leg­jobb játékosaink Európába mennek, miközben idehaza üresek a stadionok” - jelentette ki a 63 éves klasszis. Ellenlábasai azt vetik az egykori világhírű labdarúgó szemé­re, hogy a „Pelé-törvénnyel” - amely a futballisták átigazolását lett volna hivatott megkönnyíteni - ő maga lehetetlenítette el sportminisztersége idején az egyesületeket még hat évvel ezelőtt, 1998-ban. IV. Madzagfalvi Lovasnap Békésen Néveri Imre Mirella nevű lova nyergében Szabó Zsuzsa A Békési Szabadidős Lovasklub negyedik alkalommal szerve­zett lovasnapot a Madzagfalvi Napokhoz kapcsolódóan. Bár a hivatalos városi programban nem szerepelt ez a rendezvény, mégis nagyon sokan választot­ták vasárnapi kikapcsolódás­nak a lovasversenyt. Az Urkom tanyánál lévő lovaspálya parko­lója hamar megtelt lószállítók­kal, hiszen a megyei klubok szép számmal jelentek meg. A versenyszámok között több érdekességgel is találkozhatott a közönség. így a „Hajts és lo­vagolj” vagy a szabadvonal-ve- zetéses díjugratás. Az előbbi lé­nyege, hogy a versenyző előbb lóval ugrat nyolc akadályt, majd átül a fogatra és meghajt öt akadályt. A másik esetében a pályán elhelyezett tíz akadályt bármilyen sorrendben, az álta­la választott legkedvezőbb út­vonalon ugorhatja meg a lovas. Látványos és közönségsikert arató volt mind a kettő, mint ahogy az öregfiúk díjugratása is. A fogatok versenyében keve­sen vettek részt, a kettesfoga­toknál Borsos Béla és Kemecsi István párharcából alakult ki a végső sorrend mindkét szám­ban, a pónifogatoknál a szarva­siak egymás között „osztották el" a helyezéseket, a békési Nagy Elek csak negyedik lett. A díjugratóknál Kotroczó Róbert és Krajnyák Attila vívott nagy csatát, amelyből Kotroczó jött ki győztesként. A jövő évi kez­dő lovasok és lovak is rajthoz álltak, huszonegy induló volt ebben a számban, nyolcán kap­tak hibátlan lovaglásért díjsza­lagot. A nap során a 11 éves Sánta Margit Borbála ket­tesfogattal, a szarvasi Mórocz János póni négyesfogattal tar­tott bemutatót. Eredmények. Akadályhajtás. Pónifo­gat (4 ind.): 1. Bobvos György, 2. Bélteki, 3. Mórocz (mindhárman EMPE). Kettesfogat (5 Ind.): 1. Borsos Béla (Sarkadi LK), 2. Kemecsi (Olympia Tra­de Kft.), 3. Sánta (Mágori LK). Vadász­hajtás. Pónifbgat (4 Ind.): 1. Mórocz Já­nos, 2. Bobvos, 3. Bélteki. Kettesfbgat (4 Ind.): 1. Borsos Béla, 2. Kemecsi, 3. Sán­ta. Hajts és lovagolj! (6 Ind.): 1. Urkom Szilvia (Békési LK), Fanta n. 1., 2. Erdé­lyi (Kentaur LE), Lady Diana n. L, 3. Apáti Nagy Glória (Békési LK), Nelli n. 1. Vadászugratás (23 ind.): 1. Kotroczó Róbert (Lyberti LK), Pelle n. 1., 2. Krajnyák (Favorit LK), Speedy n. L, 3. Kaszta (Békéscsabai LK), Babér n. 1. Szabadvonalvezetéses díjugratás (33 ind.): 17Kotróczó Róbert,' Peile n. L, 2. Országos bajnokság: három bronzérem a díjugratók eredménye Kiskunhalason rendezték meg a díjugratók magyar bajnoksá­gát három kategóriában. Békés megyéből legsikeresebben az ifjúságiak szerepeltek. Négy lovas, hat lóval kezdte meg az elő­döntőt, ahol a stílusverseny szabályai szerint bíráltak, Faluhe­lyi Ádám (Ménesbirtok SE) Poirot nevű lovával ötödik lett. A középdöntő már megyei győzelmet hozott. Néveri Imre (Tréten Kft.) Mirellával első lett, Faluhelyi Ádám Örvénnyel a második helyen végzett. A középdöntő alapján hirdették ki a csapatverseny eredmé­nyét, a Békés megyei ifjúsági csapat (Bán Nikolett, Faluhelyi Ádám, Hegedűs Kristóf, Néveri Imre) bronzérmes lett. Egyéni­ben Faluhelyi Ádám Örvény nyergében szintén bronzéremmel térhetett haza, míg Néveri Imre Mirella nevű lovával negyedik helyen végzett a döntőben. Bán Nikolett esélyes lova, Hard Breaker az elődöntő során lesántult, nem tudta folytatni a ver­senyt. Másik lova, Pajkos pedig nem tudott igazán jól teljesíte­ni. A junioroknál a mezőhegyesi Piroska Zoltán révén voltunk ér­dekeltek. A Ménesbirtok SE lovasa, Nissan Nárcisz nevű lová­val bronzérmet szerzett. A felnőtteknél sikertelen volt a sze­replés, Jován Richárd (Ménesbirtok SE) két lovával indult, Nis­san Maxima Marával a középdöntőt feladta, Roberrel csak a harmincegyedik lett. SPORTHÍREK Jó rögbis nyitány Munkatársunktól Gyöngyösi Farkasok-Békés- csabaí Benny Bulls 19:53 NB U-es rögblmérkőzés, Gyöngyös. V.: Priskln Cs. Békéscsaba: Lipták P. (5), lipták Z., Bánfl, Csizmazla, Lauri- nyecz 13, Molnár, SZOMBATI, Petrov- szld, Priskln L, KÉKI 10, VIRÁG 15, Tejsl, Lukács 5, SZÁLKÁI 5. Játékos edző.: Lukács Csaba. Az NB ü-es bajnokság őszi nyitó mérkőzésen egy erősen tartalékos Békéscsaba utazott a nemrégiben újjá alakuló, és a bajnokságban ismét rajtoló Gyöngyös otthonába. A vendé­gek még így könnyedén nyertek, ami nagyobb rutinjuknak és jobb állóképességüknek köszön­hető. A csabaiak a hét végén ha­zai környezetben is bemutatkoz­nak: vasárnap 16 órakor a jami­nai Bessenyei utcai labdarúgó- pályán fogadják a jó erőkből álló Szegedi Mogorva Gorillákat. Újra indulnak a fitness órák Munkatársunktól A Csabafitt Egyesület az új isko­lai év kezdésével párhuzamo­san újra indítja a zenét és moz­gást kedvelő 8-12 éves lányok és fiúk részére a fittnes órákat. Nagyné Laczó Mária, az egyesü­let alelnöke elmondta: hétfőtől péntekig 16 órától várják a fia­talokat Békéscsabán a Kinizsi utca 5. szám alatti edzőtermük­be, ahol Homonnai Mónika és Munkácsy István edzők tartják a foglalkozásokat. Hétfőnként akrobatika órákon vehetnek részt az érdeklődök Munkácsy István irányítása mellett. Szabóné Csendes Ildikó aranyérmes G. P. Szoknunk kell még, hogy Szabóné Csendes Ildikó nem­csak az atlétikában, hanem a canicrossban, kutyás futásban is remekel. A Bécs-Budapest szupermaratonra való felké­szülés közben „félúton” a cani- cross országos bajnokságon állt a minap rajthoz kutyájával. A debreceni homokos, dimbes- dombos pályán az első napi sprint számban, 3000 méteren, a másodikon 7500 méteren próbálkozott. Bár alaposan megküzdött a nehéz terepvi­szonyokkal, megnyerte az or­szágos bajnokságot. Férje, Sza­bó László kategóriájában a har­madik lett, s ezzel biztosította helyét a magyar Európa-bajno- ki keretben. Csendes Ildikó már korábban kiharcolta az Eb­részvételt. A kontinensbajnok­ságot október 8 és 10. között rendezik meg Szilvásváradon. Tíz és fél kilométer a hűs habokban Munkatársunktól A nyüt vízi úszás népszerűsítése volt a fő célja annak a távúszó eseménynek, amelynek a békés­csabai Boros Zoltán és Pásztor Attila voltak a főszereplői. A két sportember a 19 fokos vízben Szanazugtól nem kevesebb, mint 10,5 kilométert úszott le, akikhez a dobozi hídnál 6 kilométer erejé­ig a Körös Régió Természetjáró Egyesület két tagja, Horváth La­jos és a súlyos betegségéből nem­rég felépült Szabó István (utóbbi­ról a közelmúltban lapunkban ol­vashattak - a Szerk.) csatlako­zott A négy úszó négy kenus kí­séretében sikeresen küzdötte le a távot, hogy öt óra után a békési duzzasztónál fogadja a megérde­melt gratulációkat Támogatók: Nádas Kemping, FaniSport, Penta Drink, Korona Patika, Békési István. Tomagyőztes a Szokolay FS Munkatársunktól A Szokolay-Focisuli legfiatalabb 1997-98-ban született csapata tornagyőzelmet aratott az el­múlt hétvégén Kiskunhalason. Az évek óta Szabó Zoltán edzet­te gárda magabiztos játékkal, mind az öt mérkőzését meg­nyerve, fölényesen utasította maga mögé a mezőnyt, gólkü­lönbségük 19-1 volt A csabaiak az elődöntőben a szerb-monte- negrói Nemesmilitics csapatát győzték le 2-0-ra, majd a döntő­ben Kiskunmajsát 4-1-re. A torna végeredménye: 1. Szokolay FS Békéscsaba, 2. Kiskunmajsa,3. Nemesmilitics (szerb-montenegrói), 4. Kiskunhalas, 5. Szentes,6. Kalocsa, 7. Zsombó, 8. Ferencvárosi TC. A kupagyőztes csapat tagjai, zárójel­ben a lőtt gólok száma: Hursán György (12), Zsilák Martin (3), Csaszni Máté (2), Tóth Gergő (1), Hegedűs Ádám (1), Sidó Balázs, Papp Ádám, Köveskuti Si­mon, Vincze Gábor. Edző: Szabó Zoltán. A torna válogatottjába a gólkirály Hursán György, és a torna védőjátéko­sa, Hegedűs Ádám került a békéscsa­baiak közül. Krajnyák, Théseus n. L, 3. Kotroczó, Szilviusz n. 1. Öregflúk (6 Ind.): 1. Zsilinszki Mátyás (Békéscsabai LK), Bí­bor n. 1., 2. Zsilinszki, Omár n. I., 3. Széplaki (Sarkad! LK), Szandra n. 1. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom