Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-19 / 194. szám

16. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK SPORT Újoncként a második vonalban Rajt előtt az Orosháza FCNBI B-s labdarúgócsapata A fehér mezes fiatal Jakab Józseftől az NB I B-ben is gólokat várnak az Orosháza FC szurkolói D-FOTÓ: VERESS ERZSI Orosháza- Mikor kezdték a felkészülést? Si­került-e elvégezni a tervezett mun­kát1- A csapat július 7-én kezdte a felkészülést. Azóta az alvégzett napi edzések mellett kilenfc előké­születi mérkőzést és egy Magyar Kupa mérkőzést játszottunk. A kitűzött munkát elvégeztük, ám a csapat még nem állt össze, hiszen kisebb-nagyobb sérülések akadá­lyozták a zavartalan felkészülést. Szeretném elmondani: míg az NB 1 B-ben az együttesek többsége profi és napi két edzéssel készül, nálunk csak délután egy edzést tarthatunk mivel a labdarúgóink hetven százaléka dolgozik és ta­nul. A bajnoki rajt előtt elsősor­ban idegi fáradtságot látok a fiúk­nál, ezt mutatja, hogy a vasárnapi Magyar Kupa találkozón is csak a hajrában játszottak felszabadul­tan, amikor már több góllal vezet­tünk a lelkes Fábiánsebestyén el­len.- Újoncként milyen tervekkel vágnak neki a második vonal­nak?- Stabil NB I B-s tagságot sze­retnénk az együttes számára. Az NB 1 B-ben jelentős változások voltak a csapatokban és az indu­lók mezőnyében is, így nem tud­ni, hogy milyen erősségűek lesz­nek az ellenfelek. Véleményem szerint a Makó, Vác, Szolnok, Mosonmagyaróvár négyes hason­ló erőt képvisel mint mi, legfel­jebb ezekben a gárdákban több rutinos labdarúgó van mint ná­lunk. Úgy gondolom, hogy az első négy forduló meghatározhatja a jövőnket, hiszen a REAC elleni vasárnapi idegenbeli nyitány után háromszor itthon játszunk.- Milyen változások történtek a nyár folyamán az együttesnél?- Az eredetileg tervezett húszas kerettel szemben Ugrai sérülése miatt újabb csatárt kellett igazol­ni, így végül huszonkettes kerettel vágunk neki a szezonnak. Sajnos Such is sérüléssel bajlódik, a Monorról érkező Sontra Gábor szintén sérülés után lábadozik, miként Ferenczi is, aki hét hóna­pot hagyott ki. Öten távoztak a csapatból, Dávid Zsolt Ausztriá­ban folytatja, Kovács Tibor az NB 111-as Battonyához került, Pozsár az NB I-es Békéscsabai Előre FC- be igazolt, Kiss László a Szabadkí­gyósban folytatja, míg Molnár Je­nő visszakerült Berettyóújfaluba. Több olyan labdarúgóval tárgyal­tunk, aki korábban ebben a osz­tályban vagy az NB I-ben játszott, ám a mi anyagi lehetőségeink nem tették lehetővé, hogy kielégít­sük követeléseiket. Végül négy új játékost igazoltunk: a korábban az NB 1-ben is szerepelt szarvasi Závoda Gábor, aki Komlóról érke­zett, a Gyomaendrődi FC-ből Tol­di Balázs, a korábban a Vasasban nevelkedett Gellér Gábor a Roik- ból jött, míg Sontra Gábor Monorról tette át székhelyét Oros­házára. Mivel az NB 1 B-ben a ver­senykiírás értelmében két 21 éven aluli labdarúgónak állandóan a pá­lyán kell lennie, így erre is figyel­nünk kellett a keret kialakításakor. Nekünk jelenleg hat ilyen korú fi­atalunk van. Szeretném még el­mondani, hogy a mi labdarúgóink jelentős része a megyei bajnoksá­gokban szereplő csapatokból ér­kezett, korábban az NB I-ben csak Dobi és Závoda szerepelt.- Milyen taktikával szeretné­nek játszani a magasabb osztály­ban?- A felkészülés során próbáltuk gyorsítani a védelmet és stabili­zálni a középpályás védekezést. Nekünk a zárt védekezésből indí­tott gyors kontrákkal lehet keres­nivalónk ebben az osztályban.- Mit vár a vasárnapi nyitá­nyon a REAC ellen? Kik léphetnek darúgók vannak. Láttam a fővá­rosiak két osztályozó mérkőzé­sét az NB I-ért a Békéscsabai I Előre FC ellen, ezenkívül kevés információnk van róluk. Annyit tudunk, hogy veszélyes csatáraik vannak, Havrán és Kocsis sze­mélyében, de náluk játszik a volt békéscsabai Boér és Horváth Ta­más is. A nyáron az NB I-es Újpestből hárman érkeztek, Né­meth, Kapcsos és Cseri a fő­városi együttesbe. Szeretném, ha kellő önbizalommal lépne pályá­ra csapatunk és tisztességesen helytállnánk. Sajnos Ugrai és Sontra sérüléssel bajlódik, de kérdéses Ferenczi játéka is. A ter- I vek szerint a Such - Molnár, Do­bi, Serban, Szabó N. - Závoda, Majoros, Pardi, Jakab - Toldi, Gellér vagy Baranyai együttes kezd, bevetésre készen Szabó P., Szrenka, Csiszár, Kovács P., Lo­vas, Búza. ____________________________________(VERASZTÓI AZ OROSHÁZA FC KERETE Kapusok: 1 Such András 1972. 02. 24. 183 cm 78 kg 22 Szabó Péter 1974. 03. 17. 183 cm 77 kg Hátvédek: 9 Serban Emil (román) 1967. 06. 22. 185 cm 77 kg 8 Dobi Róbert 1974. 03. 17. 176 cm 70 kg 14 Molnár Róbert 1977. 06. 21. 192 cm 87 kg 2 Ferenczi Attila 1978. 11. 10. 179 cm 76 kg 13 Csiszár Zoltán 1982. 07. 07. 192 cm 85 kg 16 Szabó Norbert 1983. 10. 03. 183 cm 72 kg 6 Szrenka Csaba 1975. 07. 07. 187 cm 83 kg Középpályások: 5 Závoda Gábor 1973. 04. 04. 182 cm 78 kg 3 Majoros Árpád 1983. 12.21. 182 cm 76 kg 4 Toldi Balázs 1981. 01. 21. 188 cm 85 kg 19 Búza Barnabás 1985.01.22. 169 cm 65 kg 17 Pardi László 1978. 09. 20. 187 cm 75 kg 18 Kovács Péter 1976. 11. 17. 176 cm 73 kg Csatárok: 10 Gellér Gábor 1982. 06. 21. 185 cm 80 kg 11 Lovas Tamás 1980. 10. 12. 180 cm 80 kg 7 Baranyai Béla 1981. 08. 16. 181 cm 67 kg 21 Sontra Gábor 1977. 05. 21. 178 cm 74 kg 20 Ugrai Sándor 1983. 10. 06. 183 cm 75 kg 12 Jakab József 1983. 10. 31. 180 cm 77 kg 15 Horváth Sándor 1986. 01. 27. 182 cm 77 kg Az első hat forduló órarendje Augusztus 22., vasárnap, 17.30: REAC-Orosháza FC Augusztus 28., szombat, 17.30: Orosháza FC-Mosonmagyaróvár Szeptember 5., vasárnap, 16.30: Orosháza FC-Kecskemét Szeptember 11., szombat, 16.30: Orosháza FC-Szolnok Szeptember 18., szombat, 16.00: Dunaújváros-Orosháza FC Szeptember 25., szombat, 16.00: Orosháza FC-BKV Előre Elhunyt Szökő Antal Életének hetvenkilencedik évében Orosházán elhunyt Szökő Antal. Csorváson is­merkedett meg a labdarú­gás alapjaival, majd Oros­házára került, ahol a Kini­zsi NB Il-es és NB III-as csa­patában jobbszélsőként sok szép siker részese volt A villámgyors, gólerős csatár a szurkolók egyik kedvence volt, aki több mint egy évti­zeden át szolgálta Orosháza labdarúgását. Pályafutása befejezése után a helyi Barneválnál dolgozott. Ha­lálával nagy veszteség érte a város sporttársadalmál Szökő Antalt sporttársai, barátai, tisztelői augusztus 27-én, pénteken 13 órakor az orosházi Alvégi temető­ben kísérik utolsó útjára. Hatan a válogatottban Békéscsaba A Békéscsabai Előre NK utánpót­lás csapatából hatan kaptak meg­hívást a magyar korosztályos le­ány kézilabda válogatottba, amely Fonyódon egy nemzetközi tornán lép pályára. Varga Tímea kapus mellett Petrovsztó Katalin, Cifra Anita, Zsilinszki Beáta, Gá­bor Eszter és Medvegy Szilvia szerepel a nemzeti csapatban. Újság még a lila-fehérek háza— táján, hogy a jövőben Tobak Lászlóné helyet Szabó Károly irá­nyítja az ifjúsági együttes szak- mai munkáját. __________■ Asz talitenisz A Nemzetközi Asztalitenisz Szö­vetség (ITTF) elkészítette lau- gusztusi világranglistáját. A fel­nőtt nőknél az Orosháza Hun— garotel ASE versenyzői közül Er­délyi Annamária 1133 ponttal a 182., Viski Tímea 834 ponttal a 362. helyet foglalja el. ■ Szombaton: salakmotoros forduló A pénteki, hagyományos (és jubiláló) 30. Debrecen Nagy­díj után másnap Gyulára vár­ják a salakmotorsport rajon­góit Az egyéni OB 4. fordulója következik. __________Gyula__________ Ez a negyedik azonban csak papí­ron alakul így, valójában csak a harmadik, mert egy verseny köz­ben elmaradt, éppen Gyulán, ápri­lis végén. Azzal, hogy legutóbb Miskolcon Matej Ferjan váratla­nul vereséget szenvedett és a ha­zai mezőny legidősebb vaspapu- csosa, Tihanyi Sándor végzett az élen, mindjárt érdekesebbé vált a folytatás. így ugyanis csak négy pont a szlovén motoros előnye - 28 ponttal vezet - az őt üldözők­kel szemben. Ezek az üldözők a már említett Tihanyi (24 pont) mellett a csapatvilágbajnokságon nyolcadik helyen végzett csapat további tagjai, Szatmári László és Stefáni Attila (23-23 pont). A Gyulán szombaton délután 17 órakor kezdődő viadalon há­rom helyi versenyző áll rajthoz, a nemrég Debrecenből igazolt Lo­vas Zoltán, továbbá Bányai Ger­gő, valamint a MAMS Kupán a pontokat szorgalmasan csipegető Kóti Dániel. A július 10-ei csapat vb-talál- kozó sokakban nyilván kellemes emlékeket táplál a sportág iránt. Ha most is hasonló lesz a fősze­replők küzdőszelleme, akkor is­mét érdekes küzdelmekre van ki­látás. ■ Belanka két számban is első Orosháza Elkényeztették az orosházi ren­dezők a 4. Kinder Open tenisze­zőit, hiszen a legjobbak az érem mellett értékes tárgyjutalomban is részesültek, a győztesek pedig egy díszes serleg büszke tulajdo­nosaként térhettek haza. Az el­múlt hétvégi korosztályos viadal legeredményesebbje a békéscsa­bai Belanka Ádám lett, aki két számban, a 14 és a 16 éveseknél is győzött. Eredmények. Fiúk. 12 éve­sek: 1. Muszka Tamás (Békéscsa­ba), 2. Tóth L., 3. Muszka Á. (mindkettő Orosháza) és Gazda D. (Mezőberény). 14 évesek: 1. Belanka Ádám, 2. Oláh Sz. (mindkettő Békéscsaba), 3. Sipos és Popon M. (mindkettő Oroshá­za). 16 évesek: 1. Belanka Ádám, 2. Bagosi, 3. Szaszkó és Szakács (mindhárom Orosháza). Leá­nyok: 1. Fülep Henrietta, 2. Bir- kás, 3. Greksza (mindhárom Orosháza). Támogatók: Szél György, Pár­kány Mihály, Asztalos János, Koccintó, Rétes Zoltán, Kelemen Ernő, Muszka Kálmán, Musz— káné Gajdács Bettina, Bagosi Zsolt, Csaszni László. Budapest A fővárosban a Feneketlen-tó mellett a Park Teniszcentrumban rendezték meg kedden a korosz­tályos országos egyéni teniszbaj­nokságot. A 16 évesek között ifj. Németh István edző tanítványa az orosházi Bagosi Zsolt a har­minckettő közé jutásért a buda­pesti Fortuna versenyzőjével Kuszovszkival csatázott és 6:2, 6:0 arányban kikapott, így búcsú­ra kényszerült. A Békéscsabai Előre Tenisz Klubbot képviselő Oláh Tamás és Horváth Roland sem jutott to­vább, bár mindkét fiú igyekezett, ám a harminckettő közé kerülé­sért vereséget szenvedtek. o. P. Glass Kft. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 440-505 ... BMW 3-as Limousine 3í 6»-- 33C# COj -kibocsátás: 148- 247 g/Vm 3-as BMW Finannxírozást ajánlat vsww.bm w.hu A vezetés élménye. Elég egyetlen számot megjegyeznie. 3-as BMW modellek • akár 3,33% THM • 33% kezdő részlet • 3 év futamidő 3 ajándék extra: automata klíma, metálfény és könyöktámasz. i A hét végén megkezdődik az NB I B-s labdarúgó-bajnokság küzdelemsorozata. Orosháza város történetében először indul­hat a helyi együttes a hazai labdarúgás második vonalában. Az újonc Orosháza FC felkészüléséről, a tervekről beszélget­tünk Belvon Attilával, a csapat vezetőedzőjével pályára a fővárosban az orosházi csapatban?- A REAC az osztály egyik leg­jobb csapata, amelyben bizonyí­tani akaró tehetséges fiatal láb—

Next

/
Oldalképek
Tartalom