Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-19 / 194. szám
2004. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK - 21. OLDAL KONDOROS / HIRDETÉS Betyár Napok, negyedszerre A Kondorosi Csárda mellett KONDOROS Hasonmások kerestetnek Az idei Betyár napok keretében is megrendezik a Rózsa Sándor hasonmásversenyt, melyre olyan tréfálkozó, vállalkozó szellemű fiúk, férfiak jelentkezését várják, akik úgy vélik, külsőségekben is hasonlítanak az egykori híres betyárra. Természetesen nemcsak Kondorosról, hanem bármely más településről is várnak jelentkezőket a szervezők a 66/388- 856-os telefonszámon. A hasonmásjelölteknek csupán annyit kell vállalniuk, hogy részt vesznek a Betyár napok ünnepi megnyitóján, s a háromnapos rendezvény során több alkalommal beöltözve jelennek meg és aktívan be is kapcsolódnak az eseményekbe. A vasárnapi eredmény- hirdetés előtt pedig a főtéri színpadon kell bemutatkozniuk a közönség és a zsűri előtt, hogy azok eldönthessék, kinek ítélik idén a Rózsa Sándor betyár díjat. Polgármesterek, gyeplővel A rendezvény igazi újdonsága, a polgármesterek akadályhajtó versenye, melynek megszervezését - a többi lovasprogramhoz hasonlóan - a Széchenyi István Ló- tenyésztési Egyesület vállalta magára. Az „összecsapásra" nem csupán a szarvasi kistérség polgármesterei, hanem távolabbi települések vezetői is beneveztek. Sztárok a javából A háromnapos rendezvény során zenés programokból sem lesz hiány. A fiatalabb zenekarok mellett olyan neves sztárok is eljönnek Kondorosra, mint Kovács Kati, Koncz Tibor és Fenyő Miklós. Természetesen lesz utcabál és diszkó is, a mulatósabb stílus kedvelői pedig meghallgathatják a Dupla Ká- vé együttest.______________■ Az oldal a Kondorosi Önkormányzat, valamint hirdetőpartnereink támogatásával készült. Szerkesztette: Lipták Judit Fotó: Lehoczky Péter. Hirdetési tanácsadó: Gálné Schmidt Éva. Évek óta szép és kedves színfoltja a kondorosi Betyár napoknak a főtéri közös pogácsakészítés. Tavaly összesen 136-an jöttek el előre begyúrt, saját recept alapján készített pogácsatésztájukkal, gyúródeszkájukkal, hogy jó hangulatban együtt nyújtsák, szaggassák a lehetőség szerint minél apróbb pogácsákat. Volt, aki pici pálinkáspohárral, sőt olyan háziasszony is akadt, aki egyenesen gyűszűvel szaggatta ízletes pogácsáit. Közös munkájuk eredményeként 25 812 pogácsa készült el a sütést felvállaló Verker Kft. műhelyében. Az ízletes finomságokat természetesen minden Betyár napon el is fogyasztja a népes közönség. Ebbe a jó hangulatú „mulatságba” a gyermekek is beszállhatnak, számukra Sárkány Mihály kondorosi cukrász gyúrja majd a pogácsatésztát. A pogácsakészítésre idén már eddig is sokan jelezték részvételüket, de további jelentkezőket is várnak. A cél minden évben ugyanaz: jó hangulatban dolgozni együtt a finom falatokért, s persze túlszárnyalni az előző évi eredményt. A háziasszonyok pogácsareceptjeiből idén is receptfüzetet állítanak össze. m Ebli asszony a zsűriben A Betyár napok idei rendezvény- sorozatán Kondoros német testvérvárosából, Hanhofenből is érkezik egy ötventagú delegáció. Friderike Ebli asszony, a német település polgármestere (aki egyben Rheine-Pfaltz-i tartományi képviselő is), a korábbi évekhez hasonlóan idén is aktívan bekapcsolódik majd a programba, részt vesz a gasztronómiai vetélkedők, illetve a pálinkaminősítő verseny zsűrizésében. Információink szerint a német polgármester asszony igencsak kedveli a magyar birkapörköltet. ■ Augusztus 20., péntek Egész napos programok az állatvásártéren: 7.00 Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület zenés, betyá- ros ébresztője a település utcáin. 8.30 IV. Betyár Napok megnyitója. Szivárvány mazsorett- csoport bemutatója. Kondorosi Galamb Egyesület - galambröptetés. 9.00 Kutyaszépségverseny - benevezés a helyszínen. Kondorosi Kutyaiskola, őrző-védő bemutató. 9.00- 16.00 A Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület versenyprogramja. Fogat-, akadályverseny, pontgyűjtőverseny, puszta ötöslovas- bemutató. Polgármesterek akadályhajtó versenye. Látványos lovas karakter bemutató. Eredményhirdetés. Napközbeni programok az állatvásártéren:- Birkapörköltfőző-verseny.- Egyéb bográcsos ételek versenye.- Szabadtűznél készülő ételek versenye. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 A gasztronómiai versenyek eredményhirdetése. *** Esti programok a Hősök terén: 17.00 Foltvarró kiállítás megnyitója a Csárdában. 18.00 Ten Sing. 19.00 Nagysallói zenész csoport. 20.00- 01.00 Utcabál a Melody együttessel.-*-*•■*■ Augusztus 21., szombat Programok a Hősök terén: 9.00 „Rózsa Sándor pogácsája” - közös pogácsakészítés. Védnök: Sárkány Mihály cukrászmester. Házipálin- ka-verseny. Savanyúság-, valamint salátabemutató és -verseny. 12.00 Gasztronómiai versenyek eredményhirdetése. 13.00 Többsincs Óvoda Mókus- Vevericka szlovák csoport. 13.15 Fúvószenekar és mazsorettcsoport vendég- szereplése Szlovákiából. 14.00 Dupla Kávé. 15.00 Pro Arte Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptánc bemutatója. 15.30 Rózsa Pávakör. 16.00 Goovehouse. 16.30 Pro Arte Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Szivárvány mazsorett. 17.00 Kick-boksz bemutató. 17.30 Mini-tini aerobikcsoport fellépése. 18.00 Marót Viki és a Nova Kultur Zenekar. 19.00 Pro Arte Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Szivárvány mazsorett. 20.00 Sztárvendég: Kovács Kati és Koncz Tibor. 21.00- 02.00 Diszkó. 22.00 Tűztánc - Szivárvány mazsorett. 23.00 Full Contact Theory - kondorosi rapbemutató. ^ ^ ^ Augusztus 22., vasárnap 11.00 Kondoros Nagyközség Ön- kormányzat Képviselő-testületének ünnepi ülése. Díszpolgári cím és Kondorosért emlékérem átadása. 14.00 Márió, a harmonikás. 15.00 Nagyszénási Nyugdíjasok Színjátszó Csoportja. 16.00 Crystal. 16.30 Kikindai Zenekar és Tar Gyula nótaénekes. 17.30 Rózsa Sándor hasonmásverseny eredményhirdetése. 18.00 Téglajegy tombolasorsolás. 19.00 Zoltán Erika Táncstúdió. 19.00 Lovasbál a Napsugár étteremben. 20.00 Sztárvendég: Fenyő Miklós. 21.00- 1.00 Diszkó. 22.00 Tűzijáték. Gyermekprogramok és szórakozási lehetőségek: Augusztus 21-22. (szombat, vasárnap) 14.00-16.00 óra- Betyárrajzok aszfalton - rajzverseny.- Kézműves műhelyek az Iciri-Piciri Alapítvány közreműködésével.- Sétakocsikázás.- Pro Arte Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kiállítása a csárdában.- Gyermekeknek szórakozási lehetőségek: körhinta, légvár, csúszda.-A rendezvények ideje alatt foltvarrási lehetőség a csárdában. A rendezvény védnöke: Kondoros Nagyközség Önkormányzata. A Betyár napok rendezője: Dérczy Ferenc Könyvtár és Köz- művelődési Intézmény - 5553 Kondoros, Iskola u. 2/6. Tel.: 66/388-856. A RENDEZVÉNY MEGVALÓSULÁSÁT SEGÍTIK Agrimill-Acrimpex Rt., Alföld Hús Kft. Szarvas, Bagyin György, Bánáti Zsuzsanna, Bakemark Magyarország Kft., Beregszászi István, Calubertred Kft., Czigléczki Jánosné, Csabacsüdi Kenyér Kft. Gádoros, Csonka János, Dankó Béla, Dolgozók Mg. Kertészeti Kft., Domokos László, Electro World Magyarország Kft., Farkas István, Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete, Gazdabolt, Győré Jánosné és Győré János, Gyulai Fafém Bútor Rt., Hajdú Mihály, dr. Kalhammer Mátyás, Kasík Pál, Kertbarát Kör, Kick-Boksz Egyesület, Kollár György, Kondorosi Gabona Mg. Rt., Kondorosi Nagycsaládosok Egyesülete, Kondorosi Polgárőr Egyesület, Kondorosi Takarékszövetkezet, KTV, Kunstár János, Laurinyeczné Trnyik Judit, Lönai Sándorné, Magvető Mezőgazdasági Rt., Magyar-Szlovák Táj- és Alkotóház, Metész Bt., Opauszki Istvánné, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Paluska Zoltán, Perei László, Petőfi István Általános Iskola, Polgármesteri Hivatal, Pro Arte Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, ProfNet - Zsjak Péter, Rák János kőműves, Rózsa Pávakör, Sárkány Mihály cukrászmester, Sonkoly Mihály, Styevák János, Szállítmányozó és Fuvarszervező Kft., Szárító és Tároló Mezőgazdasági Rt., Szarvas COOP Rt. ABC Kondoros, Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület, Szigeti István, Sznyida György, Sznyida János, Uhuár Károly, Varga János, Várkonyi Tibor, VERKER Kft., Zöld Autó Kft., Zsjak János, Zsjak Lajos. Dolgozók Mezőgazdasági és Kertészeti Kft., 5553 Kondoros, Tanya 150. TeL/fax: (66) 388-766. VÁLLALJA őszi mezőgazdasági munkák gépi kedvezményes áron. SZÁNTÁS, TÁRCSÁZÁS. Cukrászda: 5553 Kondoros, Hősök tere 3. Műhely: 5553 Kondoros, Szénási út 7. (36-66) 389-013 Szállítmányozó és Fuvarszervező Kft. 5553 Kondoros, Csabai út 25. Telefon: (66) 389-363, 06 (30) 9786-777, 06 (30) 9789444. E-mail: szallitmanyozokft@kondOtbsiktv.hu Szállítókapacitásunk különböző típusú tehergépjárművekkel 5—25 tonnáig. Billenő platós és fixes . tehergépkocsikkal alkuik megrendelőink rendelkezésére! Kedves Helybéliek és Vendégeink Idén immár negyedik alkalommal rendezzük meg a Betyár Napokat a Kondorosi csárda mellett. 2000-ben, a millennium évében indítottuk útjára ezt a hagyományőrző, kulturális és szórakoztató programsorozatot, melyet minden évben az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan rendezünk meg. A Betyár Napok során az idelátogatók megismerkedhetnek Kondoros történelmi hagyományaival felelevenítjük az 1850-es években csárdánkban bujdosó betyár, Rózsa Sándor legendáját. Lovas programjainkkal gasztro■ nómiai versenyeinkkel dédapáink szolt kásáim, életmódjára emlékezünk. Kondoros település életének szerves I részévé vált ez a rendezvény, hiszen al- 1 kaimat teremt a lakosság közös szóra- I kozására, kikapcsolódására, a rohanó I hétköznapokból kiszoruló kapcsolatok ■ ápolására. ■ A , .Rózsa Sándor pogácsája” elnevezésű közös pogácsakészítés nemcsak nagyszerű élmény, hanem mintegy főpróbája lesz a jövő évre tervezett Guinness-rekord kísérletünknek, amikor is minden eddiginél nagyobb----— —■■ mennyiségre törekszünk. A rendezvény keretén belül minden évben szereplési lehetőséget kapnak a helyi művészek, zenész, kézműves és táncos csoportok. Büszkén mondhatom, hogy idén a határainkon túlról is érkeznek fellépők. A gyermekekre is gondokunk, ők rajzversenyen, sétakocsikázáson vehetnek részt, körhintán, légváron, csúszdán múlathatják az időt. A tervezett könnyűzenei programokkal szeretnénk minden korosztálynak felhőtlen szórakozást biztosítani. Kondoros Nagyközség Önkormányzata arra törekszik, hogy a Betyár Napok megrendezéséhez minél korszerűbb és megfelelőbb körülményeket biztosítson, ehhez kapcsolódnak a település fejlesztési elképzelései, pályázatai is. A csárda múzeumi része már látogatható, s hamarosan konyhát és éttermet is kialakítunk az épületben. A programsorozat egyik helyszínéül szolgáló Hősök tere felújítására is támogatást nyert az önkormányzat. Tisztelettel köszönöm azon szervezetek, vállalkozók és magánszemélyek munkáját, akik a rendezvény szervezésében és lebonyolításában segédkeznek. Szeretettel várok minden kedves vendéget, kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánok a kondorosi Betyár Napok minden résztvevőjének! ___ DANKÓ BÉLA, POLGÁRMESTER A rendezvény elmaradhatatlan szereplői a lovak, s a betyárruhába öltözött lovasot akik különféle bemutatókkal, versenyekkel szórakoztatják majd a közönséget. Felvr telünk a tavalyi kondorosi Betyár Napokon készült. Rózsa Sándor pogácsái