Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-19 / 194. szám
18. OLDAL - 2004. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK DOBOZ Óvodafejlesztések Méltán elégedett Kárnyáczki Hilda, a dobozi óvodák vezetője, hiszen a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványhoz tavaly benyújtott pályázataik eredményesen szerepeltek, s immáron biztos, hogy megújulnak az óvodai tálalókonyhák, de a fenntartóval együttesen megméretve akár az óvodabővítéshez szükséges ösz- szeget is elnyerhetik. Maradva még az elmúlt esztendőnél, kiderül: a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványhoz tavaly 530 pályázatot nyújtottak be a megyebeli oktatási intézmények. Ebből 280 részesült kedvező elbírálásban, s ezek közt volt mind a négy dobozi pályázat is. Közel 400 ezer forintot nyertek az apróságok sáros időben való szabadtéri foglalkozásait lehetővé tevő, gumi- burkolattal ellátott játszóterek kiépítésére, s ugyancsak a Békés Megyei Közoktatási Köz- alapítványtól 235 ezer forint támogatást nyertek az egészséges életmódra nevelés támogatására is. A fenntartó 2 millió 440 ezer forint saját erő vállalása mellett, a megyei terület- fejlesztési tanács anyagi áldozatvállalásának köszönhetően, bruttó 12 millió forintból újulhat meg az óvodai intézmények tálalókonyhája. Értékesítik A nagyközség vezetése több önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítéséről is határozott. Eszerint 7 millió forintos eladási áron kínálják megvételre a Dózsa György utca 11. szám alatti lakóházat 1255 négyzetméteres telekkel, 1 millió 200 ezer forintos áron a Balassa utca 9. szám alatti lakó- ingatlant 1412 négyzetméteres, megosztható telekkel. A Fokháti részen kialakított, 34 darab közművesített lakótelek megállapított eladási ára négyzetméterenként 600 forint plusz áfa, míg a Szanazugban kialakított 33 darab üdülőtelek ára négyzetméterenként 1200 forint plusz áfa. ■ Az oldal a Dobozi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Lehoczky Péter. Fejlődő létesítmények és pályázatok Az elvégzett munka további teljesítményre ösztönöz Köszöntőm Önöket abból az ünnepélyes alkalomból, hogy immáron hetedik ízben rendezzük meg augusztus 20-a tiszteletére a VII. Dobozi Kulturális és Sportnapot Úgy gondolom, idén is van mit ünnepelnünk ezen a napon, hiszen településünk ebben az évben újabb lépéseket tett a fejlődéséért, épüléséért. Mindenekelőtt kiemelném a sportegyesület felújított épületét, a jelentősen fejlesztett gondozási központot, illetve a községközpont folyamatos szépítésének újabb eredményeit, a csobogókutat, valamint az újonnan parkosított területeket Településünk egyre szebb, ,, virágosabb” - ezért immár harmadik esztendeje - idén is csatlakoztunk a Virágos Magyarországért mozgalomhoz. Ezúton szeretném ismételten megköszönni községünk lakosságának az utcák, kertek virágosításá- ért, parkosításáért tett erőfeszítéseit, melynek eredményeként településünk egyre inkább európai színvonalúvá válik. Ebben az évben több pályázatot nyújtottunk, nyújtunk be, amelyek célja intézményeink további fejlesztése, megújítása. A fiatalság a jövő, ezért oktatási intézményeink korszerűsítését mindennél előbbre tartjuk. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt pályázat útján több mint 10 millió forintot nyertünk az óvodai tálalókonyhák HACCP minőségbiztosítási rendszer szerinti kialakítására. Az óvodák túlzsúfoltságán enyhítendő, szükségesnek tartjuk Í Pttfei újabb csoportszobák kialakítá- |É sát. Ennek érdekében európai SL S uniós pályázatot nyújtottunk [w íB be, melynek elbírálása folya- I maiban van. A számítástech- ' Hí I nikai ismeretek megszerzése VkJ ma már az általános iskolá- ban alapkövetelmény, ebből eredően feladatunknak tartjuk az informatikaoktatás infrastrukturális, tárgyi feltételeinek megteremtését. Ennek érdekében az iskola tetőterének informatikai termekké alakítása, korszerű gépekkel való berendezése reményeink szerint a jövő évben megvalósulhat, természetesen ennek is feltétele a már beadott pályázat pozitív elbírálása. Örömömre szolgál tájékoztatni a lakosságot, hogy a szélessávú internet kiépítése jelenleg folyamatban van, így hamarosan nemcsak az intézményekben, de személyi tulajdonú lakóingatlanokban is elérhetővé válik a világháló. Mindannyiunk, de főleg a sportkedvelők nagy vágya a tornacsarnok, melynek építési tervei elkészültek, és amelynek megépítésére reményeink szerint pályázhatunk a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium szeptemberben megjelenő pályázatán. Ugyancsak az idei esztendő eredménye: Szana- zugban idén megtörtént a fürdőhelyek kijelölése, így most már korlátozás nélkül szabadon fürödhetünk, fürödhetnek az egyre épülő víziparadicsomban. Az üdülőövezet főutcájának felújítására 25,3 millió forintot nyertünk, a települést Sza- nazuggal összekötő út felújítására hamarosan pályázatot nyújtunk be. Uniós forrásból szeretnénk ezt a nagy öszegü beruházást megvalósítani. Elkészült a Magtár utcai szilárd burkolatú út, illetve 40 ezer forintos lakossági hozzájárulással útalap épült a Jókai, Sallai és a Nefelejcs utcákban. Ezúton is megköszönöm a lakosság áldozatkész, segítő hozzáállását, támogatását közös dolgaink megvalósításában. Augusztus 20-án, a VII. Dobozi Kulturális és Sportnapok apropóján mindenkinek kellemes ki- kapcsolódást és jó szórakozást kívánok! TISZTILETTSU SZATMÁRI JÁNOS POLOÁRMISTIR Új szolgáltatás a gondozási központban Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően egyre erősebb szociális háló védi a nagyközségben élőket, s amint a Gondozási Központ — tisztségében nemrégiben újabb öt esztendőre megerősített — vezetője, Váradi Mária szavaiból kiderül, a fejlesztés érdekében minden pályázati lehetőséget megragadnak. A több lábon álló - a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, az idősek klubját, valamint a bölcsődét is magába foglaló - integrált intézmény fiatal vezetője örömmel újságolja, hogy a speciális alapellátási feladatokon belül újabb részegységgel, a támogató szolgálat beindításával gyarapodik tevékenységi körük. Köszönhetően a fenntartó szemléletének, anyagi áldozat- vállalásának is augusztus 20-ára 4 millió 125 ezer forintos beruházás eredményeképpen, a HACCP-rendszer kívánalmainak megfelelően alakították át az idősek klubja tálalókonyháját, s 1 millió 340 ezer forintos fejlesztést követően a családsegítő szolgálát informatikai fejlesztése is megvalósult. Az elmúlt esztendő októberére 11 I millió forintos beruházás eredményeképpen lényegesen javultak a bölcsődei gondozás, nevelés feltételei - tudtuk meg Váradi Mária intézményvezetőtől. VII. kulturális és sportnap Doboz Nagyközség Önkormányzata 2004. augusztus 20-án hetedik alkalommal rendezi meg a VII. Dobozi Kulturális és Sportnapot, melyre ezúton illő tisztelettel meghívjuk, nagy szeretettel várjuk a Békés Megyei Hírlap valamennyi olvasóját is. Augusztus 20. (péntek) 9.00 A sportegyesület felújított épületének átadása. 9.30 Augusztus 20 Kupa. Felnőtt, férfi kispályás labdarúgó-mérkőzések; nevezés ifjú Zsig- mond Károlynál. 9.45 Az I-II. világháborúban elesett hősök emlékművének megkoszorúzása. 10.00 Ünnepi képviselő-testületi ülés. Doboz Nagyközségért emlékérmek átadása (helyszín: a polgármesteri hivatal díszterme). 10.45 Doboz legszebb utcája — eredményhirdetés, díjátadás. A községközpont és a csobogó átadása. 11.00 A felújított gondozási központ átadása. Sportpálya 9.30 Főzőverseny — nevezés. 9.30 Gyermek kézilabda-mérkőzések. 11.00 Erős emberek versenye. 11.30 Sakkverseny (gyermek, felnőtt). 13.00 Meseország 7 próbája — játszóház. Korongozás, agyagozás, gyöngyfűzés, bőrözés, mesemondás, papírhajtogatás, rajzolás. 13.00 Tátika-show. 13.30 Néptáncbemutató. 14.00 A Dobozi Népdalkor műsora. 14.30 Társastánc-bemutató. 15.00 Gyermekműsor. 16.00 Charlie műsora. 17.00 Aerobik-bemutató. 17.45 A versenyek ünnepélyes eredményhirdetése. 18.15 Dina műsora. 18.45 Az Amazon Divatstúdió bemutatója. 19.00 Tombolasorsolás. 20.00 Stage Line-koncert. 21.50 Zárszó: Szatmári János polgár- mester. 22.00 Tűzijáték. 22.15 Diszkó - Dj: Bíró&Bíró. (Rendezők: Doboz Nagyközség Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala, Kulich Gyula Művelődési Ház, Dobozi Szabadidős Tömeg- és Versenysport Közhasznú Egyesület, nagyközségi könyvtár, oktatási intézmények gondnoksága, általános iskola, napközis konyha, Doboziak Dobozért Közalapítvány, Dobozi Polgárőr Csoport, Dobozi Körzeti Megbízotti Iroda.) ________■ Új vezetőként a régi úton „Mi a folytonosságot akarjuk. Azt akarjuk, hogy a múltban megszerzett erők ne vesszenek el, hanem szárnyat adjanak a mának, és segítsenek meghódítani a jövőt; de főként azt, hogy ne kelljen a mának újra és újra megállnia olyan feladatok előtt, amelyeket a múlt már megoldott” — e Kner Imre-idézetben tömörítette szakmai krédóját Nagy Istvánná, a dobozi általános iskola nemrégiben megválasztott igazgató asszonya. S abban minden bizonnyal igaza van az első diplomája megszerzése, 1980 júniusa óta szülőfaluja általános iskolájában tanító pedagógusnak, miszerint „...írni, olvasni, számolni bármelyik iskolában megtanulhat a gyermek. De nagyon szomorú, ha csak olyasmivel gazdagodik valaki az iskolában, amit bárhol elsajátíthatott volna. Kell, hogy legyen az iskolának arculata, oltson a tanítványaiba valamit, amire jó visszaemlékezni, amiből később is lehet hasznos tanácsot meríteni. Csak így szerezheti meg az intézmény tanulóinak, a szülőknek, pedagógusoknak, a fenntartónak az elismerését, alakíthatja ki sajátos arculatát, melyre büszke lehet. Intézményünk közössége elindult ezen az úton. Járt és jól bevált utat a járatlanért elhagyni nem szerencsés dolog” - tesz hitet újfent az örökül kapott, kiválóan működő struktúra mellett, hozzátéve rögvest azt is, miszerint nem zárkózik el az új ötletek elől sem. Amint az vallomása további részleteiből kiviláglik: „Az iskola a gyermekekért van! Ők adják munkánk értelmét és célját is. Felelősségünk ezért óriási. Minden évben szülők és tágra nyílt szemű diákok bízzák a tanulásról - ezzel együtt a sikerről, boldogságról — szóló álmaikat az iskolára. Nem érheti őket csalódás!” ■ Névjegy Született: Békéscsaba, 1958. november 25. Tanulmányai: Debrecen, Tanítóképző Főiskola: általános iskolai tanító (1977-1980); Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola: iskolai menedzser, tantervfejlesztő tanár (1998-2001); Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola: közoktatási vezető (1999-2001); Szarvas, Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Kar: roma társadalomismeret. Munkahelye(i): első diplomája megszerzése óta a dobozi általános iskolában tanít. A kezdetektől fogva máig osztályfőnök, három éve az alsó tagozatos munkaközösség vezetője. Családi állapota: férjezett. Férje Nagy István autószerelő. Leánya Ágnes, főiskolai hallgató. Hobbija: kertészkedés, természetgyógyászat, főzés, olvasás. A tavalyi idényt dobogós helyen zárta a dobozi felnőtt labdarúgócsapat, idén a tárgyi feltételek is javulnak. Fiatal csapat, dobogós eredmények — Eredményes versenyévadot zárt egyesületünk, és nem felejtettük célunkat, miszerint fontosnak tartjuk, hogy biztosítsuk a versenysport folyamatosságát, valamint lehetőségeinkhez mérten kedvében járjunk a sportolni vágyóknak. Úgy gondolom, a sport műveléséhez motivációt adhat a kellemes környezet is, ezért fontos számunkra, hogy minél kulturáltabb körülmények között sportolhassanak a doboziak — tudatta elöljáróban Zsigmond Károly, a Dobozi Szabadidős, Tömeg- és Versenysport Közhasznú Egyesület elnöke.- Büszke vagyok arra, hogy szép külső körlettel rendelkezünk, ami évek munkája. Külön örömmel tölt el, hogy az önkormányzat anyagi áldozatvállalásának köszönhetően - pályázati forrásokat is igénybe véve - augusztus 20-án felújított, a kor kívánalmainak megfelelő épület- együttest vehetünk át. Köszönetnyilvánításkor nem szeretnék elfeledkezni azokról a vállalkozókról, magánszemélyekről sem, akik az egyesület hétköznapi gondjaiban segítkeznek munkájukkal, pénzükkel. Dicséret illeti sportolóinkat is, hiszen azon túl, hogy hétről hétre teljesítenek a pályán, részt vettek a környezetünk szépítését szolgáló munkálatokban is. Önkéntes munkavégzés eredményei a kapuk mögötti tartóvasak, s emellett új védőhálót kapott a kézi- labdapálya is - folytatta az egyesület elnöke.- Labdarúgásunkat illetően továbbra is a tudatos utánpótlásnevelésre épülő felnőtt csapat- építésben hiszek. Ennek jegyében ebben az évben már felnőtt csapatunk gerincét a korábban a serdülő és ifjúsági bajnokságokban együtt focizó fiatalok alkották. A csapatépítés nem ment az eredményesség rovására, hiszen a csapat képességeinek megfelelően teljesített, s az elmúlt szezonban a dobogó harmadik fokán végzett. A jó teljesítményt jelzi az is, hogy tavasz- szal idegenben nem kaptunk ki, hazai környezetben pedig minden mérkőzésünket megnyertük. Két éve az alapoktól kezdték kézilabdázó lányaink. Mára bármely ellenfelüknek méltó partnerei, és esélyesek egy szebb eredmény elérésére is - szólt a szakosztályok berkein belül zajló munkáról ifjabb Zsig- mond Károly. _________ a A községközpont kialakítására elnyert összeg egy részéből valósul meg a 20-ától működő csobogó.