Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-30 / 177. szám
16. öLdal - 2004. Júuus 30., péntek S P 0 R T A második jobb volt Tegnap két felkészülési mérkőzésen is pályára küldte a bő keretét Vágó Attila, a Békéscsabai Előre FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Kórház utcai stadion használhatatlansága miatt mindkét találkozót ezúttal is Újkígyóson játszották, s Oláh Imre, a lilafehérek technikai vezetője ki is hangsúlyozta: külön köszönet illeti a megyei kiscsapat vezetőit azért a segítségért, hogy befogadták őket két napon át a tesztmeccsekre. Újkígyós Békéscsabai Előre FC— Borosjenő (román) 0—1 (0—1) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Újkígyós, 100 néző. V.: Medovarszki. Békéscsaba: Fekete (Simunic) — Lakatos, Vilotics, Grujics, Udvari — Simon (Onhaus), Vasziljevics, Funk, Paróczai (Kulacsik) - Miculescu (Tóth Gy.), Ursz. G.: Pavel a 12. percben. A román másodosztályú már a mérkőzés elején megszerezte a győztes gólt egy szép akció végén, majd a folytatásban enyhe mezőnyfölényben játszott a lilafehér gárda, sok helyzetet kidolgoztak, de egyet sem tudtak értékesíteni. Békéscsabai Előre FC—Tápé 10—0 (4—0) Újkígyós, 100 néző. V.: Medovarszki. Békéscsaba: Matkó — Szeveré- nyi, Rubint, Hrkac, Grúz — Brlázs, Lázok, Pozsár, Ilics — Bozovics, Pri- biszalic. G.: Bozosvics a 20., az 54., az 56., a 85., Pribiszalic a 15., a 60., a 89., Pozsár a 35., Ilics a 44., Szeverényi az 52. percben. Könnyed és tetszetős játékkal győzött a békéscsabai gárda a hajtós mérkőzésen. _________________(1CK1R OYÖROY1 Kun, aki ezüstöt nyert A Supermotor ob és Alpok Adria Kupa 5. fordulóján, Tökölön egy orosházi fiatalember is rajthoz állt. Amatőr kategóriában tette próbára képességeit első versenyén Kun Péter. Elmondása szerint ez a sportág a motocross és a gyorsasági motorozás ötvözete. Orosháza Egyesülethez ugyan még nem tartozik, ezért versenyengedéllyel a kezében állt be a rutinos motorosok közé Kun Péter KTM 660 köbcentis kétkerekűjével. Nem kellett szégyenkeznie az elsőversenyes orosházinak, mert a dobogó második fokára állhatott fel. — A tököli reptér 1400 méter betonos és 600 méter hosszú, földutas pályáján először szabadedzést hirdettek, majd időmérő futamot. Itt a legjobb időt én motoroztam, így a rajtsorrendnél igen előkelő helyről indulhattam. Nem is tudott megszorítani senki, megnyertem a futamot. A második futamra elfáradtam, így be kellett érnem az ezüstérmes hellyel, ahogy az összesítésben is - mondta a fiatalember, aki mindig arra vágyott, hogy motorversenyző lehessen. A folytatásról nem akart Kun Péter elhamarkodottan beszélni, a szeptemberi, nyíregyházi futamon azonban szeretne rajthoz állni. Információink szerint egy szentesi motoros egyesület már érdeklődik az orosházi fiatal iránt. cs. i. Érmek az Eb és vb jegyében Tass A nagykunsági pusztán, Tass mellett - a felnőtt Európa-bajnokság és az ifjúsági világbajnokság jegyében - repített az országos bajnok- ságság keretében a modellező mezőny a szabadon-repülő repülő- modellek kategóriájában. A Gyulai Dobos István Klub versenyzői ifjúsági csapat győzelmüket további három, dobogós helyezéssel tetézték, mégsem lehetett felhőtlen az örömük. Mégpedig azért, mert a felnőttek között Bodó János ezüstje és Vasas György bronzérme nem volt elegendő ahhoz, hogy a csapatversenyben — a várományosokhoz illően — az aranyérmet megszerezzék. Történt ugyanis, hogy az elmúlt hetekben kitűnően szereplő többi csapattag „madara” túlságosan „szárnyaszegetten” repült, ami elúsztatta a várt győzelmi esélyeket. Ezzel szemben az ifjúságiaknál a bronzérmet nyerő Mihály Balázs mellett, Nagy Csaba és Képíró Zoltán jó teljesítménnyel a dobogó legfelső fokára juttatta a fürdővárosi csapatot, az aranyat kiérdemelve, pontosabban megvédve korábbi bajnoki címüket. A romániai felnőtt Európa-baj- nokságra ezekben a napokban utazott ki a válogatott. A keretben szegedről Vörös Jenő, a fürdővárosból Gúti József, valamint egykori klubtársa - a négy esztendővel ezelőtti Eb-győztes csapattagnak, Nőtáros Attilának a testvére — Nőtáros Mihály, aki egy ideje már soproni színekben szerepel. Az ifjúságiaknak augusztusban rendezik Franciaországban a korosztályos világbajnokságot. A magyar csapatban a tavaly előtti címvédő Nagy Csaba mellett, Mihály Balázs képviseli a gyulai klubot, két dunántúli versenyzővel együtt. (CHRISTIAN) Remák átvette a vezetést A szlovákok tekertek, a leggyorsabban Remák Zoltán a dobogó tétjén Békéscsaba A Postás együttesét indították először a 31. Tour de Hongrie békéscsabai csapatidőfutamán, majd a horvát Puris-Kamen Pazin kelt útra, hogy megtegye a hétfőn Veszprémből indult, a prológból és további hat szakaszból álló 853,5 kilométeres kerékpáros verseny rövid, ám annál keményebb, 45 kilométeres szakaszát a Békéscsaba- Gyula-Békéscsaba útvonalon. A tizennyolc csapatot három percenként indították, s mire az utolsót, a profikból álló, a csapatversenyben vezető Podbrezovát is kiengedték, már érkezett is vissza a Postás együttese. Az 58:24,58 perces időeredményből még nem lehetett sokat leszűrni, hiszen a menők még valahol Gyula határában tekertek, s a hírek szerint sokan jobb részidőt produkáltak. A már a rajt előtt nagy számban kilátogató és később egyre sokasodó nézők nem unatkoztak, hiszen minden percben történt valami, először az indítások, majd a befutók jelentettek eseményt. Az időjárás is a jobbik arcát mutatta, mire elkezdődött a verseny, a nap is kikukucskált a felhőtömeg mögül és mindenki nagy örömére nem is akart már visszamenni. S hogy a lebonyolításról is szóljunk néhány szót: a versenybírók a hat kerekesből álló együttesek harmadiként befutó versenyzőjének idejét számították be a csapatidőfutamba, de természetesen az összes eredmény beleszámított az egyéni versenybe. A tavaly még az FTC-ben tekerő címvédő Remák Zoltán szerette volna kihasználni az alkalmat, hogy megkaparintsa a pécsi bukása ellenére összetettben mégis élre álló ausztrál Thuauxtól a sárga trikót. Az összehangoltan és nem mellékesen . szuper gyorsan kerekező csapatának is köszönhetően teljesült célja és megérdemelten vehette át a hőn áhított trikót. Hiába igyekezett nagyon az olimpiára készülő, pálya világ-, és Euró- pa-bajnokokból álló ukrán válogatott, végül a Remák vezérelte Podbrezova léphetett a békéscsabai városháza előtt felállított dobogó legtetejére. Egyedül ők tudtak 54 perc alá menni, a második ukrán és a fergeteges biztatásban részesült harmadik helyen végző P Nívó- Betonexpressz FTC „egyes” számú alakulata is efölött teljesített. A profi egységek közül sem a német Team RSH, sem a cseh Favorit nem került be az első háromba. A leggyorsabb sprinternek járó piros trikó a podbrezovás Martin Prazdnovsky, a legjobb hegyimenő (bár tegnap végig sík terepen bicigliztek, e kategóriában újra kiosztották a kék trikót - a szerk.) az ausztrál Philip Thuaux, az öszetettben legjobb, negyedik helyen álló magyarnak járó bordó mez a ferencvárosi Lengyel Tamás jutalma lett. A hazai közönség előtt debütáló békéscsabai U23-as alakulat derekasan küzdött, ám nem tudott beleszólni a nagyok csatájába, ennek ellenére legalább akkora taps fogadta hatosukat, mint a győzteseket. Békéscsaba belvárosának „felszabadítását” követően a karaván Karcag felé vette az irányt, ahol Mis- kolcig 180 kilométer elfogyasztása vár a százöt bringásra. A csapatidőfutam végeredménye: 1. CK ZP Sport Podbrezova (Remák Zoltán, Husar Radovan, Prazdnovsky Martin, Keliar Martin, Glajza Robert, Heel Marian) 53:32,90, 2. Ukárn pálya válogatott 54:08,43, 3. P .Nívó-Betonex- pressz I. 54:22,25, 17. Békéscsaba 59:18,00. Összetett: 1. Remák Zoltán (szlovák, Podbrezová), 2. Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová), 3. Thuaüx (ausztrál, Cyclingnews.com), 4. Lengyel (P Nívó-Betonexpressz-FTC). GAJDÁCS PÁL A győztes szlovák Podbrezova csapata a célban D-FOTÓt VERESS ERZSI Szentandráson maradt a kupa Békésszentandrás A békésszentandrási női kézilabda-szakosztály szeretné hagyománnyá tenni az általa az elmúlt hétvégén első ízben megrendezett felkészülési kézilabdatornát. Eredetileg négy gárda küzdött volna, ám a Jász- szentandrás az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. A népes szponzori körnek köszönhetően számtalan különdíj talált gazdára. Az I. Szentandrás Kupa. Eredmények: Békésszentandrás-Kondoros 20—11, Gyomaendrőd-Kondoros 18- 17, Békésszentandrás-Gyomaendrőd 20—16. Végeredmény: 1. Békésszentandrás, 2. Gyomaendrőd, 3. Kondoros. Különdíjasok. Gólkirály: Kozák Györgyi (Békésszentandrás) 15 találattal. Legjobb kapus: Lóié Emilia (Békésszentandrás). Legtechnikásabb játékosok: Rau Nikolett (Gyomaendrőd) és Kovács Andrea (Békésszentandrás). Legjobb átlövő: Lauri- nyecz Henrietta (Kondoros). _____J* Is mét a Szent István király Kupáért Sorrendben a 34., Szent István király Kupaként a 11. nemzetközi sakkversenyt rendezik meg idén Szarvason. Szarvas A korábbiakhoz hasonlóan most is három csoportban indulnak a résztvevők: az úgynevezett A-kategóriában ül asztalhoz a legerősebb mezőny, amelybe sok külföldit is vár Balaton György, a helyi egyesület elnöke, főszervező. A B-csoport országos nyílt verseny lesz, míg a C-csoportba leginkább a fiatalok nevezését várják. Közben augusztus 15-ére, az esti órákban beiktatnak egy villámversenyt is, amint azt az utóbbi években megszokhattuk. Ami a 9 fordulós svájci rendszerű esemény díjazását illeti: a legmagasabb kategóriában 50-, 15-, 10- és 8 ezer forintot kasszírozhatnak a legjobbak, de tárgy- jutalmak kiosztására is sor kerül, miként a B-csoportban is, ahol azért már alacsonyabb ösz- szeg jár a dobogósoknak. A FIDE-szabályokkal zajló, napi hatórás időtartamú eseményre augusztus 9-17-e között kerül sor, az első napon 14, a többin 8 órakor indítják a sakkórákat a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola, pedagógiai főiskolai kar székházában, a Szabadság út 4. szám alatt. Csupán emlékeztetőül: tavaly az orosházi Horváth Zsolt végzett az élen a 10. Szent István király Kupában. További felvilágosítás Balatoni Györgytől kapható a (30) 431-8746-os telefonszámon. ■ FOCI ÁRUHÁZ, A BAJNOKSÁG KEZDETÉIG MINDEN FOCIFELSZERELÉS KEDVEZMÉNNYEL! Békéscsaba, Munkácsy u. 11. M ltd Á hki itt bőrfoci 5WFT3500 Ft. ^ Tel.: (66) 324-256. .2I9145. A kezdő rúgás előtt találkozzunk a Foci Áruházban - a Tiszántúl legnagyobb szakáruháza. d3§as 4*^" . Bagi Csilla nagy napja Sportműsor Az NB III-ba neveztek Gyomaendrőd Százhalombatta Százhalombattán első ízben rendeztek szenior úszóversenyt, amely a Szerbia és montenegrói „öregurakkal” kiegészült nemzetközi mezőnyben 15 egyesület csaknem 150 versenyzője állt rajtkőre, köztük a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesület és a Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub legjobbjai. A Békés megyei dobogósok. Férfiak. 50 in gyors, III. korcsoport: 3. Farszky (Gyula). 200 m gyors, III. kcs.: 3. Farszky. 50 m pillangó, III. kcs.: 3. Farszky. 100 m pillangó, III. kcs.: 2. Farszky. 100 m mell, VIII. kcs.: 2. Pető (Békéscsaba). 200 m vegyes, VIII. kcs.: 3. Pető. Nők. 50 m gyors, III. kcs.: 2. Fehér (Gyula). IV. kcs.: 1. Bagi Csilla (Gyula). 200 m gyors, III. kcs.: 1. Fehér Edit. VIII. kcs.: 2. dr. Megyeriné, 3. Csepeli (mindkettő Békéscsaba). 50 m pillangó, IV. kcs.: 1. Bagi Csilla. 100 m pillangó, VIII. kcs.: 1. Csepeli Pálma. 50 m hát, III. kcs.: 3. Fehér. IV. kcs.: 1. Bagi Csilla. VIII. kcs.: 3. Csepeli. 100 m hát, III. kcs.: 2. Fehér. 50 m mell, I. kcs.: 3. Farszkyné (Gyula). III. kcs.: 3. Fehér. IV. kcs.: 2. Bagi. VIII. kcs.: 2. Jámborné (Békéscsaba), 3. dr. Megyeriné. 100 m mell, I. kcs.: 2. Farszkyné. VIII. kcs.: 2. Jámborné, 3. dr. Megyeriné. 4x50 m gyorsváltó: 2. Gyula. 4x50 m vegyes váltó: 3. Gyula. Úszótanfolyam ____ Békéscsaba Bé késcsabán, az Árpád fürdőben úszásoktatás és mélyvízhez szoktatás indul augusztus 2-án, hétfőn gyerekeknek és felnőtteknek. Jelentkezni Béládi Csaba úszóoktatónál lehet a (70) 387— 4862-as telefonszámon. ■ PÉNTEK KÉZILABDA. Jótékonysági gyermek, serdülő és felnőtt mérkőzések Németh Zoltán emlékére. Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 16.00. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Szabadkígyós-Frühwaid Jami- na SE, 18.00. TEREMFOCI. Olimpiai Kupa 2004. Szarvas, városi sportcsarnok, 20.00. SZOMBAT LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések. Gyulai Termál FC—Békéscsabai Előre FC, 10.00. Battonya-Orosháza FC, 18.00. Gyomaendrődi FC—Csa- bacsüd, 17.00. Mezőhegyes-Csanád- palota, 17.30. Vésztő-Békéscsabai Előre FC, 18.00. Nagyszénás-Orosházi MTK Rákóczi Vasas, 10.00. Magyar- bánhegyes—Gyula Termál FC II., 18.00. Tarhos-Okány, 17.30. Kaszaper- Mezőkovácsháza, 17.30. Békésszent- andrás-Gyomaendrődi VSE, 18.00. LOVASSPORT. Meghívásos díjugrató és fogathajtó verseny. Kunágota, 15.00. SPORTLÖVÉSZET. Két megye kupája. Meghívásos sportlövő verseny, Békéscsaba, 4-es Honvéd u., 9.00. STRANDRÖPLABDA. Délalföldi strandröplabda-bajnokság, Gyula, várfürdő, 9.00. TEREMFOCI. Olimpiai Kupa 2004. Szarvas, városi sportcsarnok, 17.00. VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés. Méhkerék-Sarkadkeresztúr, 10.00. LOVASSPORT. Meghívásos díjugrató és fogathajtó verseny. Kunágota, 9.00. STRANDRÖPLABDA. Délalföldi strandröplabda-bajnokság, Gyula, várfürdő, 9.00. TEREMFOCI. Olimpiai Kupa 2004. Szarvas, városi sportcsarnok, 17.00. VÍZILABDA. Felkészülési gyermektorna, Szarvas, Kákafoki gát, 9.30. HÉTFŐ KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. Soproni Ászok Esti Kupa. Békéscsaba, Tréning Center, 18.00. KEDD KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. Soproni Ászok Esti Kupa. Békéscsaba, Tréning Center, 18.00. LABDARÚGÁS. Előkészületi mér- kőzések. Tarhos—Vésztő, 18.00. ■ Hivatalos döntés még nincs, ám a jelek szerint nagy valószínűséggel kiesése ellenére is az NB IÍI-ban indulhat a Gyomaendrődi VSE labdarúgócsapata. A távozó Feuerwerker Béla helyére kinevezett technikai vezető, Vass Ignác elmondta, hogy a nevezést már le is adták az NB III-ba. Tőle tudjuk azt is, hogy lemondott posztjáról Kovács Mihály elnök, feladatait Fülöp Zoltán látja el. A VSE drukkerei a kispadon is új embert üdvözölhetnek, Hidvégi Imre helyett az egy évre szerződtetett Ottlakán Mihály dolgozik majd. S hogy nem lesz könnyű munkája, az a keretben történt nagy jövés-menésből leszűrhető. A tavalyi gárdából alig néhányan maradtak és pontosan egy csapatnyi játékos érkezett. Kiss, Hidvégi és Litaszki Vésztőn, Osán és Csikós a Gyomaendrődi FC-nél, Zsibrita Magyarbánhegye- sen, Séllei Dévaványán, Nagy Zoltán Tarhoson futballozik a jövőben. Az érkezők: Mázán Zoltán, Szűcs István Sarkadról, Palyusik Gábor, Váradi János Békéscsabáról, Ladnyik Róbert Kondorosról, Papp Károly a Gyomaendrődi FC- től, Zahorán János Újkígyósról és szinte bizonyos Kulcsár Szilárd érkezése Magyarbánhegyesről. Ha- nyecz István kapus, Balázs, Rafael és Kővágó újrakezdte a focit. Uhrin, Beinschróth, Tóth Csaba, Tímár, Alb személyében fiatalok játékára is számítanak.- A csapatépítéssel szeretnénk megalapozni a jövőt. Ha nem is minden áron, de igyekszünk meghosszabbítani NB III-as tagságunkat — mondta Vass. o. p.