Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-20 / 168. szám

4. OLDAL - 2004. JÚUUS 20., KEDD MEGYEI KORKÉP Akiket megcsapott a friss kenyér illata Megkérdeztük olvasóinkat A néptánc jelentőségéről Mérnökből váltak sütőipari vállalkozóvá a Zsarnóczay fivérek Gyermekkorunkban eszünkbe sem jutott, hogy valaha is egy munkahelyen fogunk dolgozni, arra pedig főleg nem gondol­tunk, hogy közösen vállalkoz­zunk. Ennek megvan a kocká­zata is, hiszen ha nem jól megy az üzlet, könnyen rámehet a testvérkapcsolat is. Szerencsére nálunk erről szó sem volt, hi­szen rosszabb napokon is in­kább biztattuk egymást - me­séli a megye egyik legismertebb, az Idesüss elnevezésű magán­pékséget testvérével közösen üzemeltető Zsarnóczay István. Gyula _______- Talán nem illik a sütőipari ága­zatban ilyennel dicsekedni, de nem igazán tartunk az uniós csat­lakozás okozta változásoktól. Leg­alábbis, ami a technikai feltételeket illeti. A cégen belüli fejlesztéseket igyekeztünk már korábban is úgy alakítani, hogy minden olyan elvá­rásnak megfeleljünk, amit meg­rendelőink támasztanak velünk szemben. Nemrégiben az egyik multinacionális cég, az Unilever beszállítói lettünk. Ahhoz, hogy valamely cég nekik szállíthasson árut, nagyon komoly átvilágításon kell átesni, amely nyugodtan mondhatjuk, hogy szigorúbb felté­teleket szab, mint az uniós szab­vány - mondja joggal büszkén Zsarnóczay István. - Sokkal in­kább a piaci viszonyok alakulása az, ami befolyásolhatja a vállalko­zásunk sikerét, hiszen köztudott, a sütőipari ágazat válságközeli álla­potban van.- A mostanra több mint har­minc dolgozót foglalkoztató Idesüss pékség ötlete a rendszer- váltás idején fogalmazódott meg ben­nünk. A céget 91 végén alapítottuk. A szüléink annál is inkább féltettek a vál­lalkozástól, mivel mindketten egy biz­tosnak tűnő egzisztenciát adtunk fel a pékségért. Mérnökök voltunk, egyi­künknek sem volt élelmiszer-ipari ta­A Zsarnóczay fivérek nem bánták meg, hogy a rendszerváltás idején belevágtak a vállalkozásba. Ma már a megye egyik legismertebb magánpékségének a tu­lajdonosai. Felvételünkön balról jobbra Zsarnóczay István és Lajos. d-potói kovács irzsíbit Névjegy Zsarnóczay Lajos Gyulán született, 1956. december 25-én, nős, egy 17 és egy 22 éves gyermek édesapja, hobbija: utazás, baráti foci Zsarnóczay István Gyulán született 1960. február 11-én, nős, egy 11 éves leány, és egy 17 éves fiú édes­apja, hobbija: sport pasztalata - veszi át a szót az időseb­bik testvér, Zsarnóczay Lajos. A két vállalkozó elmondja, hogy nem vettek részt a privatizációban, mindent saját erejükből hoztak létre. Az első saját ingatlanukat a kezdetek után négy évvel sikerült megvásárolni­uk. Tavaly pedig lét­rehozták a zsemle­morzsaüzemüket, így ma már mintegy harminc embernek adnak munkát. Na­ponta körülbelül 150-féle péksüte­ményből 10-15 ezer darabot, mintegy 25-féle kenyérből 3,5-4,5 tonnát, valamint egy-másfél tonna zsemlemorzsát gyárt '.az üzem, amivel jelentős piaci részesedést ért el a területen.- Igazából mostanra jutottunk el odáig, hogy azzal tudunk foglalkozni, ami valóban a feladatunk, a menedzs­menttel - szögezi le Zsarnóczay Ist­ván. A folyamatosan fejlődő vállalkozás mellett nem sok idő jut pihenésre. Ha mégis akad néhány üres óra, akkor azt a Zsarnóczay fivérek vagy a családjuk­kal, vagy a sportpályán töltik.- Természetesen szeretnénk, ha egyszer majd valamelyik gyermekünk vinné tovább a pékséget. Ez viszont még a jövő zenéje, egyelőre bírjuk erővel. Ma még ők is úgy gondolják, hogy máshol nagyobb lehetőségek várnak rájuk. Előbb lássanak világot, és egyszer talán majd felértékelődik számukra ez a perspektíva - értett egyet egymással a két testvér. ___________________KOCSÁNY ROLAND Em lékezés Dedinszky Gyulára Kondorosi útjavítások Kwtucz Borbála, békéscsabai nép­táncoktató:- A néptánc olyan fontos műfaj, amelynek közösségteremtő ereje van. Miután megszűntek a nagy családok, faluközösségek sorvad­nak el, a gyerekek a nagy létszámú iskolákban és a számítógépek hatá­sára elmagányosodnak, fontos, hogy az emberek újra egymásra találjanak. Szerepe még a hagyo­mányőrzés, a nemzeti identitás megtartása és a korosztályok életkori sajátosságainak megfelelő mozgásigény kielégítése. A néptánc testileg, lelki­leg felszabadít és örömet ad. Korom Gábor, dombegyházi, 5. osztályos tanuló:- A néptánc olyan hagyomány, amelyet tovább kell adni a korosz­tályoknak, hogy apáról fiúra száll­va mindenki megismerhesse. A mai fiataloknak az egyhangú disz­kók helyett jobb lenne megismerni az együtt tanulható régi táncokat. Én két éve va­gyok táncegyüttes tagja, ahol összekovácsolódik a közösség és a fellépésekkor új barátságok is kötőd­nek. A néptánc tanulása során fejlődik a mozgá­sunk, erősödik az önbizalmunk, valamint sok szép éneket, dalt tanulhatunk meg. Nyiregyházky Vivien, tótkomlósi, 3. osztályos tanuló:- Nagyon szeretem a néptáncot. Én is néptáncegyüttes tagja va­gyok, és nyáron a néptánctáborban jó együtt lenni a barátokkal, isme­rősökkel. Olyan táncokat tanulha­tunk meg, amiket anyukánk vagy a nagymamánk is táncolt. Közben érdekes játékok­kal, népviseleti ruhákkal, régi énekekkel is megis­merkedünk. A tánc kicsit sport is, mert a sok gya­korlással edződik, erősödik az izomzatúnk. A zene és a tánc örömet ad, mert segít elfelejteni, ha bána­tosak vagyunk. Kovács Henrik, százhabmbattai néptáncpedagógus:- Társadalmunkban sokféle mozgáskultúra van, mégis előtérbe kerül az egy helyben ülés, a számú tástechnika világában a mások ki­zárása. Pedig az ember társas lény, szüksége van a közösségre. A szo­cializáció elképzelhetetlen az egymásra találás nél­kül. Erre jó alkalmat kínál a népi tánc, amely nem rövid távú közösségi lét. Évezredek alatt kialakult sajátossága van, miközben új alkotási folyamat is létrejön. Összeköti a magyarokat, másrészt a sza­badidő hasznos eltöltésének része. h. m. D-FOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET « Tíz évvel ezelőtt hagyott itt bennünket Dedinszky Gyula evan­gélikus lelkész, néprajztudós. péhez fordult, és annak történel­mét, szokásait kezdte kutatni. Számtalan tanulmányt hagyott az utókorra. Mivel munkái lassan közkinccsé váltak, bearanyozó- dott élete alkonya. Végül nem ké­sett teljesen a társadalom elisme­rése sem, egyebek közt megkapta a Magyar Néprajzi Társaság Se­bestyén Gyula emlékérmét, Bé­késcsaba pro űrbe díját és az Evangélikus Teológiai Akadémia honoris causa doktorátusát. Dedinszky Gyula emlékének tisztelegve, a tervek szerint jövő tavasszal, születésének 100. év­fordulója alkalmából városi ün- nepségsorozatot terveznek.- Jobb időben elvégezni a javításokat, mert a kés­lekedés csak ráfizetéssel jár - véli Dankó Béla. Kondoros polgármestere arról is beszámolt la­punknak, hogy az idén nagyobb útjavításokat ter­veznek, mint amilyenek az előző években voltak. A közelmúltban felmérték a belterületi burkolt utak állapotát, s heteken belül hozzákezdenek a ja­vításokhoz. A nagyközség útjai egyébként nincse­nek rossz állapotban, mert a költségvetésben a leg­fontosabb javításokra minden esztendőben bizto­sítják a forrásokat. A hamarosan induló munkála­tok során először az általános iskola alsó tagozatos épülete előtti parkoló, valamint az evangélikus templom előtti, már korábban lebetonozott parko­lókat látják el aszfaltréteggel. Kijavítják a Hősök út­ján a régi szennyvízvezeték fölött megsüllyedt asz­faltburkolatot, majd a többi utcán szükséges ki­sebb munkálatokat is elvégzik, _______________________________________________LA ELSÖPRŐ ANGOL FÖLÉNY Középiskolai nyelvtanulás hazánkban (%-os megosztás) Angol Német Többi nyelv SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: Árt-e az orvosokba vetett bizatomnak a Szegeden tévedésből megműtött be­teg tragédiája? A szavazás a következőképpen alakult: Műhibák eddig is voltak, bizalmatlan­ságot az szül, hogy az orvosok nem is­merik el őket.. Az ilyen botrány még azt is elbizonytala­nítja, aki eddig feltétlenül hitt az egész­ségügyben. Tanulság: a betegek és a hozzátartozó­ik sosem lehetnek elég óvatosak. Ezen a héten arról kérdezzük olvasóin­kat, lelassítható-e a világon a HIV-vIrus terjedése? Klikkeljenek a wmv.bmhirbp.him! Kishírek Békés megyéből ALMÁSKAMARÁS. (1) Az almáska- marási óvodába a 2003/2004-es tan­évben 46 kisgyermek járt, akik közül 41-en egész napos óvodai ellátásban részesültek. Öt gyermeknek félnapos elhelyezést kértek a szülei. A tanév végén 8-an léptek tanköteles korba. A gyermeklétszám alapján idén is két csoportban, kis-középső és középső- nagycsoportban működik az óvoda. A tevékenységet 4 óvodapedagógus és két dajka látja el. BÉKÉS, (a) A városi kábítószerügyi egyeztető fórum további működteté­sére egymillió 200 ezer forintot, par­lagfű-mentesítési munkálatokra kilenc munkás foglalkoztatására nyert vissza nem térítendő támogatást Békés város önkormányzata. CSABACSÜD. (j) A nagyközség 2002 óta működő szlovák önkor­mányzata az elmúlt két esztendő alatt több pályázaton is sikerrel vett részt. Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól tintasugaras nyom­tatóval felszerelt számítógépet, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Köz- alapítványtól pedig az idén tavasszal megrendezett nemzetiségi naphoz nyolcvanezer forintot nyertek. Emel­lett a falu újratelepítésének 80 éves jubileumi rendezvényeihez is sikerrel pályáztak támogatásra. CSANÁDAPÁCA. (cs) A gyermekjó­léti szolgálat vezetője, Andrusik Ani­ta sokszor segíti az arra rászoruló fa­míliákat ruhaneművel. A településen vannak olyan családok, akik szíve­sen ajánlanak fel számukra már fe­leslegessé vált, tiszta ruhát, így van miből segíteni. Legutóbb júniusban szervezett a szolgálat gyűjtést, szép sikerrel. CSORVÁS. (cs) Az önkormányzat szerződést kötött a Magyar Ökumeni­kus Szeretetszolgálattal, így 2003-ban két családot helyezhettek el az oros­házi családok átmeneti otthonában. A két família ellátásáért több mint 120 ezer forintnyi gondozási díjat utalt át az önkormányzat az otthonnak. GÁDOROS, (cs) A nagyközség köz- igazgatási területén a mezőgazdasági tevékenységet végzők létrehozták fi­gyelőszolgálatukat azzal a céllal, hogy a betakarítás idején a lopásokat meg­előzzék. A tavaly húsztagú szolgálat komoly sikereket ért el. GERENDÁS, (cs) A településen a 2002-es népszámlálási adatok szerint 1518-an élnek, ebből 300-an vallották magukat evangélikusnak. Hatalmas szám ez ahhoz képest, hogy Isten há­zát hányán látogatják rendszeresen. Az tiszteleti alkalmakon, vasárnap át­lagosan 25 gerendási jelenik meg. KEVERMES. (ke) Az általános iskola dologi kiadásainak negyven százalé­kát a víz-, gáz-, áram- és telefonszám­la kiegyenlítésére fordítják. Nyáron ezeken a területeken megtakarítás ta­pasztalható, ebben az időszakban azonban festésre, meszelésre költ töb­bet az intézmény. Most a művelődési ház, a könyvtár és az új iskola festése esedékes. KONDOROS, (j) A nagyközség veze­tői és civil szervezetei már megkezd­ték az idei Betyár-napok programjai­nak szervezését. Az augusztus 20- 22. között megtartandó rendezvény- sorozat látogatói az idén fogathajtó versenyt is láthatnak, a Hősök terén pedig különböző színpadi produkciók várják majd az érdeklődőket. KUNÁGOTA. (1) Kunágota önkor­mányzata minden évben igyekszik a lakossági igényekkel is találkozó út­építések folytatását biztosítani. A Kossuth utca szilárd burkolattal tör­ténő kiépítésére immár 2002 óta fo­lyamodik a testület központi támoga­tásért, ám a keretek szűkössége mi­att eddig sikertelenül. Az idei kiírá­sok ismeretében ismét benyújtják a pályázatot. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) Elkészült a jubileumi, tizedik dinnyefesztivál végle­ges programja. A háromnapos rendez­vényen, augusztus 6-9-ig számos érde­kes esemény várja az érdeklődőket. Többek között fellép a Groovehouse-, az Irigy Hónaljmirigy együttes, a Megasztárok, Fenyő Miidós, a TNT-, az R-Go- és a Republic együttes is. MEZŐBERÉNY. (a) A közelmúltban a Berényke néptáncegyüttes részt vett a debreceni gyermeknéptánc-feszti- válon. A rendezvényen a csoport fellé­pett az Aranybika Szálló Bartók-termé- ben és a nagytemplom előtti téren is, ahol domaházi táncokat mutattak be. MEZŐHEGYES. (1) A mezőhegyesi családsegítő és gondozási központ keretein belül működik a házi segít­ségnyújtás, amely a városban élő azon idős és beteg emberek számára nyújt ellátást, akik nem vagy csak ne­hezen tudnak gondoskodni önma- gukróL A szolgáltatás kiterjed az ebédhordásra, a háztartásban való se­gítségre, az orvossal történő kapcso­lattartásra, az előírt ápolási feladatok­ra, gyógyszerkiváltásra és egyéb ügy­intézésre. OKÁNY. (i) Több körös-sárréti tele­pülés számára fontos összekötő-út­ként szolgál az Okány-Vésztő közti út, amelynek felújítását évek óta szor­galmazza a térség. Az elmúlt évben mintegy 1 kilométer hosszan újult meg ez az út. Virág Mihály, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. főmérnöke most arról tájékoztatta lapunkat, hogy az Okány-Vésztő közti úton to­vábbi 1,4 kilométeres szakaszt még ebben az évben felújítanak. Békéscsaba Kérésünkre munkásságának egyik legjobb ismerője, dr. Sicz György kertészmérnök így emlékezik az egykori lelkészre, kutatóra.- Sokat kipróbált és sokat szenvedett, hitét élete végéig meg­alkuvásmentesen megtartó, szlo­vák paraszt népével együtt gon­dolkodó, mindenkivel segítőkész emberre emlékezünk. A dunagálosi születésű lelkészt 1942-ben hívta papjául a békés­csabai gyülekezet, amelyben nagy energiával látott munkához, beleértve a nagy kiterjedésű kör­nyékbeli tanyavilágot is. Vasárna­ponként pedig elementáris hatá­sú prédikációi töltötték be a 3-4 ezer lelket is befogadó csabai nagytemplomot. Mivel nem fogadta el az ötve­nes évek kihívásait — nem lett bé­kepap —, pályája kettétört. Foko­zatosan felmentették zsinati-egy­házközségi funkcióiból, a par­kolópályát a levéltárosi munka je­lentette. Szegényen élt, és csak kevesen merték meglátogatni. Bölcsességét és erkölcsi nagysá­gát jelzi: gyűlölködés helyett né-

Next

/
Oldalképek
Tartalom