Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-28 / 175. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2004. JÚLIUS 28., SZERDA Javul a vízumhelyzet Az EU-tagság elmélyíti a magyar-amerikai barátságot „Irakban és Afganisztánban 55 millió embert szabadítottunk meg az elnyomó rendszertől A két ország népe jövőre először vesz részt szabad választásokon” - mondta az amerikai kül­ügyminiszter. Budapest Colin Powell a nagyköveti értekez­leten mondott beszédében a Kül­ügyminisztériumban kiemelte: ha a helyzet letisztul, az európai köz­vélemény is meg fogja érteni, hogy helyesen döntöttek az iraki akcióval. Az Egyesült Államok el­ső számú diplomatája nagy jelen­tőségűnek nevezte, hogy katonái­val Magyarország is részt vesz az iraki és az afganisztáni misszió­ban. Az amerikai-magyar barátsá­got az EU-tagság „sem változtatja meg, sőt elmélyíti”. „A térségben önök elérték fő céljaikat, jövőké­pük tiszta, kivívták a szabadságot. Magyarország stabilitást hozott a Balkánra, és az USA megbízható szövetségese a terrorizmus elleni harcban” - hangsúlyozta Powell. A magyarok vízumszerzésével kapcsolatban az amerikai külügy­miniszter azt mondta, hogy a jö­vőben könnyebb lesz beutazási engedélyhez jutni. „Körülbelül 75 százaléka azoknak, akik vízum­kérvényt nyújtanak be, meg is kapják a vízumot” - tette hozzá. Előrelépés, hogy a korábbi negy­vennapos várakozási időt lecsök­kentették tíz napra. Az amerikai politikus a Kovács Lászlóval tartott sajtótájékoztató­ján közölte: az Egyesült Államok támogatja Magyarországot ab­ban, hogy átadja a demokratikus átmenetben szerzett tapasztala­tait „a demokrácia útjára lépő, a demokrácia útján küszködő ál­lamoknak”. A magyar külügyminiszter hozzáfűzte: „érdemes lenne hasznosítani a világ más orszá­gaiban is azt a tapasztalatot, amelyet Magyarország és a tér­ség más országai a demokratikus átmenetben az elmúlt tizenöt év­ben szereztek”. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a magyar-amerikai kap­csolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismerése­ként átadta Colin Powellnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. ■ Kovács László és Colin Powell FOTÓI IUROPR1M/IPA Megelőző csapás Németh Zsolt a négy parlamenti párt képviselőinek az amerikai külügyminiszterrel folytatott meg­beszélése után azt mondta: a megelőző csapás doktrínája, az egyoldalú döntések nem fogadha­tók el az Egyesült Államok és Európa együttműködésének alap­jául. „Rendkívül fontosnak látjuk azt, hogy a nemzetközi szerveze­tekben, az ENSZ-ben, de különö­sen a NATO-ban szülessenek meg azok a döntések, amelyek a biztonság növelését szolgálják" - közölte az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. Találkozás magyar diákokkal A magyar-amerikai kapcsolatokról, az amerikai külpolitikáról kérdezték Colin Powellt azok a magyar diákok, akik találkozhattak az amerikai külügyminiszterrel. Az egyik diáklány azt kérdezte, miért fontos az Egye­sült Államoknak Magyarország. Powell kifejtette: hazánk Amerika egyen­rangú partnere; az országok közötti kapcsolatban nem az államok mére­te számít. Egy másik Fulbright-ösztöndíjas diák azt firtatta, hogy Wa­shington mire koncentrál jobban a jövőben: a NATO-ra, az ENSZ-re, vagy az Irakban és Afganisztánban szerepet vállaló koalícióra. Az ameri­kai vendég szerint hazája létfontosságú szervezetként tekint a NATO-ra, amelyet elsődleges biztonságpolitikai tényezőnek tart. A beszélgetés végén a diákok egy Magyarországról szóló képes al­bumot és egy Rubik-kockát nyújtottak át ajándékként az amerikai külügy­miniszternek. A külképviselet-vezetők tegnapi konferenciáján felszólalt Javier Solana is. Az Európai Unió Tanácsának főtitkára, az Unió kül- és bizton­ságpolitikai főképviselője, majd megbeszélést folytatott Kovács László külügyminiszterrel. Hírek Ezrével érkeznek Afrikából és Ázsiából a menekültek, akik számára az Európai Unió területe az ígéret földje. A csat­lakozással Lengyelország és hazánk tranzitországból cél­országgá vált Támogatás Egységes magyar nyelvű felső- oktatási hálózatot kellene ki­alakítani Erdélyben, s az intéz­ményeket főként állami forrá­sokból kellene finanszírozni - szögezték le a Kárpát-meden­cei Magyar Professzorok Talál­kozójának résztvevői. Az aján­lás arra kéri a magyar kor­mányt, hogy támogassa a be­ruházásokat. MTI Piknik Három keletnémet menekült­család sorsáról, az 1989 augusztusi páneurópai piknik előzményeiről készített filmet a ZDF német közszolgálati tele­vízió. A szereplők fölidézik a 15 évvel ezelőtti nyár sorsdöntő napjait, a soproni rendezvény váratlan fordulatát. Az össze­gyűlt több száz NDK-turista be­nyomta a fából ácsolt kaput, és áttódult osztrák területre, mti Atomfegyver Irán már „néhány hónap múl­va” képes lesz megkezdeni az urániumdúsítást atomfegy­ver-gyártási céllal - írta a The Times. Izrael állítólag részletes terveket készített az iráni atomberendezések lerombo­lására. MTI Uniós biztos Benita Ferrero-Waldner kül­ügyminisztert jelölte Ausztria európai uniós biztosának tisz­tére Wolfgang Schüssel kan­cellár. Bécs nem igényel meg­határozott tárcát az Európai Bizottságban, rábízza a dön­tést Jósé Barrosóra, a bizott­ság új elnökére, mti Visszafordult Miután valaki megpróbált be­hatolni a pilótafülkébe a fel­szállás után, visszafordult útjá­ról, és biztonságosan leszállt a sydneyi repülőtéren a United Airlines amerikai légitársaság Egyesült Államokba tartó re­pülőgépe. MTI Budapest - Berlin Bár a menedékstátusért folyamo­dók száma tíz év alatt a felére csökkent az Unióban, még mindig sok fejtörést okoz a kényes kérdés kezelése. A tagországok a határ­őrizet szigorításával és tolonc- egyezmények megkötésével véde­keznek a hívatlan látogatók ellen. Brüsszelben többszöri nekifu­tás ellenére sem sikerült közös menekültügyi gyakorlatot kimun­kálni. Az új tagállamokkal szem­ben azonban alapkövetelmény, hogy fokozzák az ellenőrzést az EU külső határán, mert abból az irányból próbálkoznak a mene­kültek. A másik meghatározó irány a menedékesek délről özön­lő hulláma. Előrelépést jelent, hogy Eurodac néven Luxemburg­ban központi adatbankot hoztak létre a menedékkérők ujjlenyo­matával, ami megkönnyíti az azo­nosítást, és kiszűri a több ország­ban próbálkozókat. Róma tavaly megállapodást kö­tött Líbiával, hogy a sivatagi állam hozzon létre táborokat, és már ott szűrjék meg a jövevényeket. Kad­hafi tábornok ehhez megkapja a szükséges csúcstechnológiát, és Berlusconi kilátásba helyezte tá­mogatását a Líbiával szemben al­kalmazott fegyverembargó felol­dásához. Otto Schily német bel­ügyminiszter az effajta „internáló táborok” felállítását nem tartja járható útnak. Szerinte mindenkit megillet a jog, hogy abban az or­szágban kérvényezze a menedék­jog megadását, ahpl tartózkodni szeretne. Németország ugyanak­kor azt is fontosnak tartja, hogy valóban veszélyeztetett embere­ket legfeljebb olyan harmadik or­szágba toloncoljanak ki, ahol biz­tonságban lehetnek. Ilyennek számít Ukrajna, Fehéroroszor­szág és Oroszország, bár az utób­biba csecseneket nem toloncol- nak vissza. A Focus című német hírmaga­zin arra is fölhívja a figyelmet, hogy a Magyarországról kizsup- polt külföldiek részben a munká­csi átmeneti táborba kerülnek, amely túlzsúfolt. Egy-egy cellába akár száz embert is betesznek, s előfordult, hogy a levegőtlenség miatt többen is elájultak. Az új tagországokat a keletről érkezők nemcsak azért választják, mert hazájukhoz képest magasabb az életszínvonal, hanem az EU egyik új rendelkezése miatt is. Eszerint ott kell kérni a menedékjog meg­adását, amely tagállamba az érin­tett először megérkezett. A papír birtokában azután nyugodtan alá lehet merülni Berlinben, London­ban vagy Amszterdamban. TORONYI ATTILA Pozson; 123222201 Minszk CSEHO Chisinau n UKRAJNA MOLDÁVIA ÁLLÁSPONT CSÁK ELEMÉR Sok is, kevés is Az autópálya-építés manapság olyan téma, mint valamikor a foci volt: mindenki ért hozzá. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a sztrádaprogramról nem csak laikusok beszélnek, ha­nem politikusok is, akik aztán aktuális érdekeiknek megfele­lően zsonglőrködnek a számokkal; így lehet a pályaépítés egyszer (és egyszerre) sikertörténet, máskor meg „kormány­zati kudarc”. Mit tehetnek ilyenkor a beruházás megvalósítói? A többi között azt, hogy próbálják tisztázni magukat a külön­féle vádak alól, s - ha marad rá idejük - igyekeznek tartani a határidőket, növelik a járható aszfaltsáv hosszát. A Nemzeti Autópálya Rt. vezetőjének minapi nyilatkozata szerint jelenleg 229 kilométer sztráda építése van folyamat­ban, s ez biztosíték arra, hogy 2006-ig a vonatkozó kormány- határozat céljai teljesülnek. Erről két dolgot lehet mondani: hogy sok, meg hogy kevés. (Vannak is, akik mondják.) Azt pedig alighanem csak a téma legjobb ismerői tudják véleményezni, hogy „üyen rövid idő alatt, ennyi autópálya építését sehol a világon nem készítették elő”. A vezérigazgató nyilatkozatából engem nem is az utób­bi mondat gondolkoztat el, hanem amit a horvátok tempójá­ról jegyzett meg: déli szomszédainknál a sztrádaprogramot nem nehezítik politikai viták. Szabadságáról most visszatért kollégám szavai tökéletesen igazolják a megállapítás helyességét: autójával három és fél óra alatt érte el Isztriától a magyar határt. Tudom, önkényes volt részemről a szemezgetés a vezérigaz­gató mondatai között; ő arról is beszélt, hogy mikorra vezet­hető vissza a késedelem a magyar beruházásokban, s azt is elemezte, miként jönnek ki az építési költség milliárdjai. Vi­tatkozzanak ezen tovább a szakemberek! Mi, autósok pedig reménykedjünk, hogy végső soron a politikusok is szeretné­nek gyorsan célba érni. És nem csak kormányzati pályán. EGYETÉRTEK! 06-90330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430-304 GYULAY ZOLTÁN Édes élet A korábbinál következetesebb és szigorúbb ellenőrzésre le­het számítani a határokon, így például az utazók egy évben maximum húsz kilogramm cukrot hozhatnak be az országba vám- és áfamentesen. Az ellenőrzéskor kitöltött árunyilatko­zatban megadott adatokat a vátnhatóság utólag is ellenőriz­heti, akár a magánszemély lakhelyén. VeJon lesz még ezután padláslesöprés Is? Történetesen ugyanis a fenti hírrel egy napon hangzott el, hogy egy házkutatás során négyszáz hektoliter forrásban lé­vő cukorcefrére bukkantak a fináncok Bács-Kiskunban, egy soltvadkerti földbe ásott tartályban, s az egyik melléképület­ben megtalálták a szesz előállításhoz szükséges kellékeket, valamint 146 darab román feliratú cukroszsákot is. Tudom, persze, hogy magánimport és „magánimport” között óriásiak a különbségek, s mások az indítékok is. Aki ugyanis a saját, a családja céljaira hoz be az országba egy­szerre húsz kilónál több cukrot (teszem azt, befőzéshez), an­nak mindenféle űrlapokat kell kitöltenie, megfizetnie az állam által kivetett sápot, s még akkor sem hajthatja nyugodtan álomra a fejét, mert bármikor - akár éjnek évadján is becsön­getve - megjelenhetnek nála bőrkabátos emberek a huszon­egyedik kilóért. Ugyanis az egész ország területe, az utolsó zugig, az utolsó négyzetcentiméterig vámterületnek számít, ahol intézkedni lehet. Aki viszont nagy tételben utazik, alig­ha kerüli el a tilost, mert hiszen eleve olyan célra csempészte be az országba, amely már önmagában véve is bűncselek­mény. A magyar cukor azért drága, mert felvásárolták a multik, s alaposan fölverték az árakat. Általános jelenség, hogy nálunk termelik meg azt a hasznot, amely az otthoni veszteséget hi­vatott pótolni. A cukor pedig megkeseredik a szánkban. EGYETÉRTEK: 0640436422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft + áfa/perc + kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Lelkesítés, jelölés Boston ígéretekkel és múltba nézés­sel kezdődött el az amerikai Demokrata Párt négynapos elnökjelölt-állító konvenciója. Két volt elnök, Jimmy Carter és Bill Clinton, valamint Al Gore egykori alelnök szólalt fel az első este, s ezzel a párt jelezte, milyen témákat tervez bevetni kampá­nyában John Kerry szenátor, a va­lószínű elnökjelölt. Carter szerint George Bush „politikája miatt veszélyben van a Clinton által elért haladás. A mostani elnök hagyta, hogy a Kö­zel-Keleten végigsöpörjenek az Amerika-ellenes szenvedélyek”. A volt elnök biztosra veszi, hogy Kerry visszaszerzi az Egyesült Államok vezetésének azt a hírne­vet, hogy „jó ítélőképességű és felelősségteljes”. Al Gore volt alelnök arra utalt, hogy a 2000. évi elnökválasztá­son, amelyen ő volt Bush ellenfe­le, a floridai szavazatok újra­számlálásával és a legfelsőbb bí­róság ítéletével végül elvesztette a választást, és ez azóta is keserű­séggel tölt el sokakat a Demokra­ta Pártban. Bili Clintont hatalmas üdvri­valgással fogadták a küldöttek. Felesége, Hillary, New York-i sze­nátor konferálta be őt. Clinton azt mondta: „a demokraták olyan Amerikát akarnak, amelyben kö­zös a felelősség, és egyenlőek az esélyek. A republikánusok vi­szont olyan Amerikát akarnak, amelyet a jó emberek, vagyis ők irányítanak”. A beszédek közötti szünetek­ben a küldöttek rock and roll- és diszkózenére táncoltak, de megemlékeztek az Egyesült Álla­mok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek ál­dozatairól is. ■ á Európai „menekültparadicsom”

Next

/
Oldalképek
Tartalom