Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-27 / 174. szám
6. OLDAL - 2004. JÚLIUS 27., KEDD MEGYEI SS MEGYEI HÍRLAP Harangjáték a város felett Erkel Ferencnek, Himnuszunk zeneszerzőjének, a magyar nemzeti opera megteremtőjének szülővárosában, Gyulán péntek óta minden órában megszólal egy-egy kedves dallam, jelzi ugyan az idő múlását, de jó hangulatot is kelt Az elektronikus harangjáték a római katolikus nagytemplom harangtornyából szól és a budapesti Konkoly Művek műve. Egy hétig hallható ideiglenesen Gyulán. Gyula A budapesti magánvállalkozás, a Konkoly Művek lassan 30 éve foglalkozik toronyóra-építéssel, - felújítással. A cégnek több mint 300 toronyórája működik Magyarországon és Európában. A szegedi bábjátékos órát a Dóm téren szintén a cég újította fel tíz éve, de Konkoly József munkája a Margit-szigeti Bodor-kút is, ami zenélő kút. A gyulai római katolikus nagytemplom harangtornyából elektronikus harangjáték szól a zsalugáter alól minden nap 8-tól 20 óráig. Több mint 450 zenei blokkot rögzítettek, minden órában másik dallam szólal meg 1-2 perc időtartamban. Konkoly József egy hétre felajánlotta a város polgármesterének, dr. Perjési Klárának az elektronikus harangjátékot. Ideiglenesen szerelték fel a harangtornyban, ha megtetszik a város lakóinak, akkor Gyulán marad a berendezés. Konkoly József elmondta, egy gombnyomással az is megoldható, hogy adventi időszakban csak ilyen dallamok hangozzanak fel, a készülék képes ütni az órák számát, úgyis, hogy éjjel ne hangozzék fel. A harangjáték elektronikus vezérlésű, négy hangszóró és egy erősítő csatlakozik hozzá. A hangerő közepesnek számít, azon tudnak növelni és csökkenteni. Az elektronikus harangjáték ára 1,9 millió forint plusz áfa. A szerkezetet bárhol elhelyezhetik, jelenlegi helye középpontnak számít a városban. A római katolikus nagytemplom toronyórája ugyancsak gyógyításra szorul évek óta Gyulán. A Konkoly Művek ezt megelőzően a békéscsabai római katolikus templomban dolgozott, ahol haranglengető szerkezetet és harangvezérlő elektronikus kapcsolóórát szereltek fel. Kézművesek a fürdőben A cserépedény-készítéstől a gyékényszövésig több népi mesterség rejtélyeivel, szakmai fogásaival ismerkedhettek meg a napokban egy héten át a füzesgyarmati gyermekek. A Kézműves dél- előttök című programsorozatot a Füzesgyarmatiak Füzesgyarmatért Egyesület szervezte. Füzesgyarmat Ezt a konyhát meg kellett menteni! 1995 óta nincs éttermük, csak a szeretetotthonban főznek —tfcs>fcrf\hjvv*—t—,- A Kézműves délelőttök elnevezésű programsorozat keretében a gyarmati gyermekek tarsolyt szőttek, korongoztak. Megtanulták a szalmafonás és gyékényszövés alapjait. A szövés, a szalmafonás, a bábkészítés és a gyöngyözés szintén nagy ügyességet kívánt a tanulóktól — közölte lapunkkal Jambricska Katalin önkormányzati képviselő, a Füzesgyarmatiak Füzesgyarmatért Egyesület alapító tagja. A Nádudvarról érkező fazekasmester beavatta a cserépkészítés rejtelmeibe a gyerekeket, akik számára nagy élmény volt, hogy mindenki a forgó korongon készíthetett egy-egy tálat. Az „ifjú fazekasok” megtudhatták, hogy mitől lesz fekete színű az agyagedény, s miként kell kaviccsal mintázni. A Biharnagybajomból érkező gyékényfonó bemutatta, hogyan készülnek a kosarak, papucsok. Elhangzott: a fonás elsajátítása mellett fontos az is, hogy miként vágjuk le a gyékényt. A régi mesterségek bemutatásához több érdekes történet is kapcsolódott. A foglalkozásokat a strand területén tartották, így mind a 30 gyermek naponta szabadtéri fürdőzéssel, lubickolással frissíthette fel magát. Az érdekes és hasznos programok sikeréhez nagyban hozzájárult a pedagógusok áldozatos munkája, valamint a helyi polgármesteri hivatal támogatása. A római katolikus plébánia egykori épületében megszokott kép: idős emberek csendesen beszélgetnek, botra támaszkodva sétálnak a hatalmas fenyők övezte parkban, a lombos fák alatt üldögélve a régmúltat idézik meg nap mint nap. Nagy itt a csend, hacsak a konyhai edények csörömpölése nem zavarja meg az idillt Gerendás Szigeti István atya kezdeményezésére még a nyolcvanas években építették át a római katolikus plébániát. Azóta Szent József Szeretetotthonként vált közismerté országszerte - merthogy még Százhalombattáról is költözött ide idős lakó a jó hírnévnek köszönhetően. Ficz Gáborral, a szeretetotthon jelenlegi vezetőjével a minap beszélgettünk, a plébános egy szakhatósági vizit után, kicsit fellélegezve, mesélt az intézményben lezajlott hatalmas átalakításról. — Elődeim mindegyike tett ezért a létesítményért, a mostani nagy beruházással is gazdagodott az otthon, de azt hiszem, a falu is - kezdte a püspöki kinevezéssel 3 éve Gerendásra érkezett plébános. — A HACCP-minőségbiztosítási rendszer követelményeinek kellett ,,megfeleltetni" a konyhájukat, ahol nemcsak a szeretetotthon 45 lakóját, de az általános iskolásokat is kiszolgálták eddig. — Hónapokig itt nem villacsörgést, hanem vakolókanalak zörgését, mész és malter illatát lehetett érezni. De ennek komoly előzménye volt: 2003 telén egy ellenőrzés következményeként komolyan el kellet gondolkodnunk, mi legyen a folytatás? Bezárjuk a konyhánkat, vagy a rendelkezésünkre álló kevés pénzből munkához lássunk, felújítsuk. Bezárás esetén megóvtuk volna magunkat A szeretetotthon lakói részére a felújítás idején Békéscsabáról szállították az ebédet, a vacsorát hideg étellel oldották meg. A próbaüzem után - a biztonságos rendszer mellett - ismét visszaáll az eredeti rend. d*otó: veress erzsi ettől az óriási munkától, ami alaposan felforgatta az életünket. De az önös érdekeinket abszolút háttérbe szorítottuk, hiszen köztudott, Gerendáson Kérésre házhoz viszik A szeretetotthon új konyhája a 45 lakóra, a dolgozókra, az egyházi óvodára, valamint az idősek napközi otthonának az igénylőire és az iskolásokra főz. A hiánypótlás és a próbaüzem után az ebéd kiszállítására is lesz ismét lehetőség Gerendáson. 1995 óta nincs melegkonyhás étterem, mi közcélú feladatokat is elláttunk ezen a téren. A püspök reánk bízta a döntést - sorolta a fiatal plébános.- Látva a végeredményt, úgy tűnik, nem a gazdaságossági szempontok nyomtak a latban...- Ezt a konyhát meg kellett menteni. Nagy a felelősségünk ebben a kis községben, de jogunk van az életben maradáshoz! Egyeztettünk az iskola vezetésével is, hiszen hosszabb távon az a bizonyos rejtett probléma — hogy az oktatási intézmény marad vagy beintegrálódik valahova - is függhet a mi jó vagy rossz döntésünktől. Elhatároztuk, kötelezettségeinken túl vállaljuk a 36 napközis étkeztetését.- Ez a döntés mibe került Önöknek?- A korszerűsítésre vonatkozó intézkedési tervet elkészítettük a konyha átalakítására és kiderült, hogy több mint tízmillió forintos a beruházás. S mivel nonprofit intézmény a szeretetotthon, ezért részben önerőből, részben kölcsönből (a püspökségtől 5 millió forintot kaptunk, 2 évünk van a visszafizetésre) teremtettük elő a forrásokat. Az alkalmazottaink sem voltak restek, a szakipari munkák mellett, amit csak tudtak, megcsináltak. Elismerés mind a 30 dolgozónknak!- A napokban megkapták végre az engedélyeket, megfőzték az otthon lakóinak az első ebédet itt... — A szakhatósági engedély értelmében 100 adagos a konyha, a törvényi lehetőséget, a plusz 20 százalékot is igyekszünk kihasználni. A megújult konyhánk bővítése érdekében azonban fel kellett számolnunk két lakószobát, így a férőhelyek száma kevesebb lett — mondta némi iróniával a hangjában Ficz Gábor, miután átvezetett az immár üzemelő, 17 helyiségből álló, sok-sok kiadó-, tároló-, átadó-, mosogató-, raktár- és kiszolgálóhelyiségen. CSETE ILONA A vállalkozók nyugodtabban alhatnak Míg évekkel ezelőtt az APEH által ellenőrzött vállalkozók ötven százaléka nem adott számlát, mára ez a szám 30,9 százalékra csökkent Ez nagy előrelépés, bár sokan még mindig igyekeznek kibújni a kötelezettség alól. Békés megye Bencsik Zoltán, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága operatív osztályának vezetője szerint fontos, hogy minél szélesebb körű legyen az ellenőrzés, és hogy minél több szakmát lefedjen. Az elmúlt félévben osztálya 918 ellenőrzést végzett, ennek kétharmada a nyugta- és számlaadásra terjed ki.- Az operatív ellenőrzési osztály feladatai közé tartozik a nyugta- és számlaadási kötelezettség ellenőrzése, vagyis a próbavásárlással egybekötött hiányosságok felderítése. Olyan is előfordult már, hogy a vállalkozók tőlünk kértek tanácsot, hogyan kell nyugtát, illetve számlát adni. Nagyon egyszerűen: a bolti, illetve piaci árus, miután beüti az árat, elkéri a pénzt és ezzel a mozdulattal átadja a nyugtát, vagy kérésre a számlát - magyarázza. A cél nem a rémisztgetés, hanem a szabályok és az azok be nem tartásával járó bírságok ismertetése. Ha AZ ELLENŐRZÉSEK TEVÉKENYSÉGI KÖR SZERINTI MEGOSZLÁSA 2004 ELSŐ FÉLÉVÉREN Békés megye Országos Kereskedelem 45,8% 57,5% Vendéglátó 38% 27% Szolgáltatás 10,7% 11,9% Termék-előállító 5,5% 3,7% sál kell befizetni a büntetést. A legsúlyosabb probléma, ha az árusnak nincs vállalkozói engedélye. Általában szót ért egymással az ellenőr és akit ellenőriz, de előfordul hangos szóváltás is - mondja Bencsik Zoltán. — Az egyik munkatársunk, aki Budapesten dolgozik ellenőrként, elmesélte, hogy amikor Gyulán nyaralt a családjával, meglepődve tapasztalta, a fagyizóban és a kerékpárkölcsönzőnél egyaránt adtak nyugtát, úgy, hogy nem is kérte. Ez jó jel, hiszen ez azt jelenti, a megyei vállalkozók számára egyre természetesebb a nyugtaadás. A becsületesen eljárók ezután is nyugodtabban alhatnak, hiszen, ha az üzletbe váratlanul beállít az ellenőr, akkor sem történhet semmi baj. , _____________________BODA SZILVIA Bá r a legtöbben még mindig olvasni járnak a megyei könyvtárba, a hangkazetta- és a CD- után a DVD-kölcsönzés is egyre népszerűbb. Képünk a zenei részlegben készült. (ARCHÍV FELVÉTELI Lassan átértékelődik a könyvtár szerepe A Békés Megyei Könyvtár reprezentatív felmérése szerint a legtöbben ugyan még mindig olvasni járnak az intézménybe, sokan DVD-t kölcsönöznek, vagy számítógépet használnak. A folyamatos változás megfigyelhető a kivitt könyveknél is: a ponyvától a szakkönyvekig minden megfordul az olvasók kezében. A szépirodalomban Wass Albert és Márai Sándor a legnépszerűbb. Békéscsaba Több mint 2300 olvasó adott arra a kérdésre érdemi választ, hogy miért jár könyvtárba. A többséget még mindig azok alkotják, akik olvasni vagy kölcsönözni szeretnének. Nem elhanyagolható azoknak az aránya sem, aki tanul az épületben. A válaszadók jelentős része azt vallotta, hogy újságot olvas a könyvtárban. A hangkazetta- és a CD- után a DVD-kölcsön- zés is egyre népszerűbb - derül ki a könyvár honlapján, a www. bmk.iif.hu-n közzétett minőség- biztosítási felmérésből. Arról nincs szó az oldalon, hogy a mintegy 12 ezer kötetes áljelölte meg. A rendszerváltás előtt elsősorban Leslie L. Laurence, Dániel Steel, Rejtő Jenő, Margaret Mitchell, Jókai Mór, Robert Merle, SOKAN TANULNAK HELYBEN lományból mik a legkeresettebbek. Egy korábbi körkép mindenesetre arról tanúskodott, hogy tankönyveket és sikerkönyveket vesznek ki leggyakrabban a könyvtárból. Egy országos felmérés viszont azt vizsgálta, milyen műfajú és tartalmú könyveket forgatnak szívesen az emberek. Ebből kiderült, hogy míg a kilencvenes évek közepén a Robin Cook- és az Evelyn Marsh-könyveket vásárolták a legszívesebben, ma inkább Stephen King és Vivaen Fable fogy nagy példányszámban. Érdekes módon, amikor 1995-ben pedagógusokat kérdeztek a legutóbb olvasott könyvről, a zömük Robin Cookot Könyvkölcsönzés 562 Internethasználat 137 Böngészett 279 Információt keresett 251 Fénymásolt 137 Helyben tanult 183 Újságolvasás 324 CD-kölcsönzés 70 Hangkazetta-kölcsönzés 76 Videokazetta-kölcsönzés 61 Egyéb: 220. Ken Follett, Szilvássy Lajos, Barbara Bradford és Passuth László fogyott nagy számban, most Moldova, Márai Sándor és Wass Albert műveit emelik le szívesen a polcról. A Békés megyei könyvtárban hasonló a helyzet, annyi kiegészítéssel, hogy - talán Závada Pál tótkomlósi kötődés miatt - a Jadviga párnája és a Milota hosszú ideig szinte folyamosán előjegyzésben maradt. Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című könyvét, Bridget Jones naplóját és a Gyűrűk urát tavaly szintén rongyosra lapozták a kölcsönzők. S bár a felmérések azt mutatják, egyre nő a könyvtárlátogatók aránya, nem csappant meg a könyvesboltok forgalma sem. Sokan pszichológiával, marketinggel kapcsolatos munkát keresnek. A szülők számos mesekönyvet vásárolnak. A Harry Potter még mindig népszerű. Megugrott a verses könyvek forgalma is. Nem csak a válogatott költemények, a teljes életművet tartalmazó kötetek is népszerűek. Szerencsére széles a kínálat. FEKETE G. KATA- az ellenőrzés megelőzés jellegű, ál- ; t. tálában nem bírságolnak, csak el- s- mondják, mit kell pótolni. A helyszí- t nen jegyzőkönyv készül, határozat- hozatal után csekken vagy átutalás- 1