Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-24 / 172. szám
NÉPSZABADSÁG hétvége 2004. JÚLIUS 24., SZOMBAT 7 0 1 a Cd O 2 ■Ö p „1914 és 1945 között - úgy tetszik- egy második harmincéves háború zajlott" tes szövetség tagjaként kezdő, 1917-től azonban a bolsevikok uralta Oroszország megcsonkult: elveszítette a Baltikumot, orosz-ukrán-zsidó-fehérorosz százezrek lakta területei kerültek Lengyelországhoz, és Isztambult sem sikerült megszereznie. Az 1915-ben a Monarchiának, a következő évben Németországnak is hadat üzenő Olaszország az igényeinél kevesebbet ugyan, de valamennyit megszerzett Ausztriából, s megkapta a mai Zadart és környékét meg a dalmát szigeteket. A háborúba csak 1917-ben - antantsürgetésre - belépő Görögország jókora darabot kapott Törökország kis-ázsiai területeiből. Igaz, azt Kemal Atatürk 1922- ben fegyverrel, majd egy új békeszerződéssel visszaszerezte magának. Németország néhány százezer német nemzetiségű polgárt veszített azzal, hogy nyugati területeinek egy sávját Franciaországhoz, keleti területeinek egy részét Lengyelországhoz csatolták - ráadásul hatalmas összegű jóvátételeket kellett fizetnie. Bulgária Trianon-szerű elbánásban részesült: elvették tőle macedón területeit, égei-tengeri kijáratát, és kisebb területeket át kellett adnia Szerbiának. IA háborúmk az említetteknél is nagyobb árat fizető vesztese az Osztrák-Magyar Monarchia volt. Nemhogy megbüntette volna Szerbiát, hanem szét is hullott. Miért „bántak el vele" ennyire keményen?- Az utolsó háborús év, 1918 szeptemberéig az antanthatalmak úgy gondolták, hogy a Monarchiának - némiképpen megreformálva - fenn kell maradnia. Aztán amikor Lengyelország megkapta a Monarchia északkeleti területeit, fölerősödtek a korábban még halkabb egyéb igények. Románia már 1916-ban meg akarta szerezni a Tiszáig tartó területeket, az emigrációban élő cseh és részben szlovák politikusok önálló Csehszlovákiáról álmodtak, Szerbia pedig uralni kívánta a délvidéket. Mindezt a Monarchia, főképpen Magyarország rovására. A románoknak volt is erre - ha szolidabb mértékben is - ígéretük. A franciák a szerb igényeket is támogatták, így akartak maguknak minél nagyobb befolyást szerezni a térségben. A csehszlovák igényeket az említett hadifogoly-légió - a bolsevikokat meg- dönteni nem képes - harcai erősítették, így aztán hiába voltak Wilsonnak jó szándékú elképzelései, hiába volt Lloyd George mérsékeltebb felfogása, a franciák és a leendő utódállamok erőszakossága a Habsburg Birodalom szétdarabolá- sához vezetett. I Szervesebb, jobb volt-e az 1918-as Európa az 1914-esnél?- Az emberveszteségek és az anyagi pusztulás senkinek sem volt jó. Némelyik etnikumnak önálló állama lett - nekik ez okkal szerzett örömöt. I^az, a szintén többnemzetiségű Csehszlovákia vagy a Szerb-horvát-’szlovén Királyság megismételte a Monarchiának szinte minden hibáját, és nem gyakorolta annak egyetlen erényét sem. Ráadásul a Monarchia addig egységes gazdaságának darabokra szaggatása - a politikai hatalom mibenlététől függetlenül - nekik is roppant nehézségeket okozott. Voltak aztán olyan etnikumok, amelyeknek egy része más államok fennhatósága alá került - nekik súlyos megpróbáltatásokat hoztak a háborút követő békék. I Ezeket hallva, tudva talán nem oktalan a kérdés: befejeződött-e a világháború 1918- ban, illetőleg a békeszerződésekkel 1920-ban1- Formálisan igen. De azt hiszem, hogy 1939-től valójában folytatódott. Európában 1914 és 1945 között - úgy tetszik - egy második harmincéves háború zajlott. Sokkal nagyobb tragédiákkal, mint az 1618 és 1648 között dúló első. A derűlátás végnapjai FONTOSABB HADÜZENETEK I I A központi hatalmak I ] Semleges államok ■ Az antanthatalmak összesen: 7,9 millió halott j Német- Orosz- Francia- Osztrák- Nagy- Olasz- USA ország ország ország Magyar Britannia ország Monarchia Ötvenegy hónap magyar katonaáldozatai:- a különböző frontszakaszokon összesen körülbelül 530 ezer magyar katona halt meg- körülbelül 1 millió 400 ezren sebesültek meg könnyen vagy súlyosan- a fogságba esett katonák száma meghaladta a 830 ezret Forrás: Népszabadság-gyűjtés NÉPSZARADSÁG-grafflca - Mikola B. Az első világháború előtti magyar sajtó sem tett mást, mint amit a sajtó általában tenni szokott: tükrözni próbálta kora társadalmát (jobbára engedve a politika kívánalmainak), és alakítani próbálta olvasói gondolkodását (jobbára megerősítve a meglévő vagy meglévőnek vélt közigényeket). Többé-kevésbé sikerült is mindkét próbálkozása. TAMM BARNA A Monarchia Belgrádnak címzett - a szerbek számára szinte elfogadhatatlan tartalmú - ultimátumának határideje még nem járt le, amikor a Pesti Hírlap ezzel traktál- ta olvasóit (július 25.): „Hát persze, kemények, súlyosak, riasztóan zordo- nak azok a követelések, amelyeket... monarchiánk Szerbia irányában támasztott. Olyik pontról nem lehet tagadni, hogy mélyen belevág Szerbia megduzzadt önérzetébe. De ilyes keménységükkel és zordonságukkal ezek a követelések éppen megfelelnek egy teljesen tarthatatlanná vált helyzet elemi szükségének. Ez a helyzet, oh mi régtől, nemcsak évek, hanem évtizedek óta fokozódott a mai feszültségig... Bizony, az ultimátum kegyetlen operáció, amelynek meg kell kurtítania az elfajult szerb nagyzolást. Nem gondoljuk azonban, hogy különös kockázatot is jelentsen. Semmi okot nem találunk arra a föltevésre, hogy ez a lépés nemzetközi bonyodalmak kiinduló pontjává válhatik." Vakság Vak lett volna a cikk írója? Bizony, az volt. Nem látta volna a Monarchia, Magyarország társadalmi feszültségeit, a nemzetközi erőviszonyokat? Bizony, nem látta. Mentségére szolgál, hogy kora vezető - és korántsem tudatlan, kultúrálatlan - politikusai sem elemeztek pontosabban. Különben Apponyi Albert gróf - az ellenzéki pártok közös szószólójaként - a hadüzenet napján a képviselőházban nem mondta volna, gróf Tisza István miniszterelnök előző szavaival egyetértve a következőket (Képviselőházi napló, július 28.): „A nemzet Európa előtt e pillanatban magasztos látványt nyújt. Látjuk, hogy ennek a nemzetnek összes fiai, tényleg minden különbség és árnyalat nélkül (Igaz! Úgy van!) a hívó szóra készen állnak és csak egyet követelnek: azt, hogy az akció meghozza azt a sikert, amelyet követelni jogunk van, hogy t.i. vége vettessék annak a sorvadó betegségnek, (Hosszantartó taps és éljenzés) amely minket arra kényszerített, hogy jóformán minden második évben egy mozgósítást rendeljünk el, (Igaz! Úgy van!) és amelyet, ha tovább tűrünk, oda jutottunk volna, hogy Európa minket nevezett volna beteg embernek. (Úgy van!) Mélyen t. ház! Ez a nemzet, (Halljuk! Halljuk!) amely a maga állami önállóságára féltékeny, Korabeli filmplakát a nevezetes „meggondoltam és megfontoltam" mondással teljes szolidaritásban jár el a veszélyek pillanatában a monarchia másik államának nemzetével, (Éljenzés.) reméli, hogy a leszámolás szükségessége szűk térre fog szorítkozni, (Úgy van!) ha azonban ebben a reményében csalódnék, akkor senkitől sem retten vissza, (Hosszas taps.) bízva saját erejében, bízva véderőnk katonai erényeiben és bízva abban a szövetségi hűségben, (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) amely a veszély első pillanataiban máris megnyilvánult. (Igaz! Úgy van!) Ezen nagy történelmi cselekedetek sorozatának vége Isten segítségével nem lehet más, mint a monarchia tekintélyének megerősödése, (Igaz! Úgy van.) Magyarország alkotmányának és törvényes önállóságának és egységének megszilárdítása. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.)" Az általános politikai hangulat ellen csak a Népszava emelte föl a szavát (július 25.). A Nem akarunk háborút! című első oldalas írás így kezdődött: „Negyvennyolc órát adott az osztrák-magyar abszolutizmus arra, hogy Szerbia alávesse magát parancsainak. Ebből a negyvennyolc órából immár huszonnégy óra letelt, és még másik huszonnégy óráig kell szenvednünk a kockarázás kínjait. Már csak huszonnégy óra van annak a végzetes kérdésnek eldöntésére, hogy háború vagy béke szakad-e az osztrák-magyar monarchia népeire. Már talán csak ez a huszonnégy óra választ el bennünket attól, hogy halálos préseléssel torkunkra szorítsa kezét a háború réme." Ugyanennek a lapnak a másnapi számában szintén az első oldalon már a Kitört a háború! cím vágta mellbe az olvasót. A cikk szövege ma elődeinknél, persze, jobban elgondolkodtathatja az olvasót: „Ma a szociáldemokrácia hangja az egyetlen hang az országban, amely még ez utolsó pillanatban is tiltakozását kiáltja ki a háború ellen. Igaza van Tisza Istvánnak, amikor azt mondja, hogy a háborút kívánó sajtóval szemben »az egyetlen kivétel a szocialisták lapja«, amely szerinte ezzel a cselekedetével »ismét kizárta magát a magyar nemzet polgári közösségéből és hazafias együttérzéséből«... Elfogadjuk és büszkén viseljük ennek a ragyogó elszigeteltségnek minden terhét." A Pesti Pürlap ezen a napon is magabiztosságot sugárzott A békét is felrobbantották című írásában: „Szerbia tehát nem akarta megtalálni az eszét. Rendben van. Rá fogjuk kényszeríteni, hogy megkeresse. És ebben nem fog bennünket megakadályozni az a bizonyos farkas sem, akit a nagyzoló szerbek szerint a monarchia a keresett nyúl helyért találni fog. Az a bizonyos farkas persze Oroszország volna. Értjük. Nos, mi Szerbiát nem gondoljuk nyúlnak, és Oroszországot nem nézzük farkasnak. Az egyiket le nem kicsinyeljük, a másiktól kelleténél jobban meg nem ijedünk. De egyet mondhatunk. Farkasvadászatra is be vagyunk rendezkedve." Boldogság A lelkesedés általánosnak látszott - vagy legalábbis erre figyeltek leginkább újságíróelődeink. Az Est július 27-én háborúpárti tüntetésekről számolt be, arról írt, hogy mindenki lelkesedett, sok ezer fővárosi kísérte végig az Andrássy úton a katonazenekarokat, a karmesterüket a levegőbe emelték. Egyetlen kivétel akadt csupán: Éljen a háború! - kiáltják. Egy fiatalember, aki mindenesetre fölényes akar maradni, gúnyosan rhegjegyzi:- Jó, jó! Majd ha kap egy golyót a hasába, akkor nem éljenez. Egyelőre azonban csak ő kap a hasába egy ökölcsapást. Ettől elhallgat és megy tovább panasz nélkül." Megrendítő az a július 28-án megjelent levél, amelyet egy a maga álomvilágában élő aggastyán juttatott el a Magyarország szerkesztőségébe: „Mi, 48/49-es, itten a menházban élő honvédek fel vagyunk háborodva a szerbek tanúsított Magyarország elleni viseletűk és Fenséges jövendő Királyunk, Ferenc Ferdinand Főherceg meggyilkolása végett. Sajnos, hogy korunk és főképpen testi erőnk nem engedi, hogy tettleg érvényesítsük akaratunkat és 48/49-es módon megtorlást vehessünk. - 1914. július hó 26-án - az 1848/49. veressipkás III. honvédzászlóalj egy hadnagya." Az általános lelkesedés akkor sem csökkent számottevően, amikor gróf Berchtold közös hadügyminiszter aláírta a hadüzenetet, és megjelent az uralkodónak a mindent meggondolásról és megfontolásról elhíresült szózata. Pedig a háborúval járó keservek első jelei már mutatkoztak: „Az 1912:LXIX.tc. alapján - volt olvasható a Népszavában már július 27-én Budapest székesfőváros tanácsának felhívása - kötelességévé tétetik mindazon szállítási eszközök birtokosainak, akiket a polgármester ki fog jelölni, hogy szállítási eszközeiket (járműveiket és állataikat) a hozzá való felszereléssel együtt a kitűzött időben a megjelölt átadási helyre vezessék vagy vezettessék. A rendelkezés iránt tanúsított engedetlenség a fönnálló törvények értelmében szigorúan büntettetik." Ugyancsak a Népszava írt - a hadüzenetet követő napon megjelent számában - a hirtelen felszökött piaci árakról. Az egyik példa: „Egy behívott tartalékos kiment a Garai-piacra, hogy itt maradó családjának élelmet vásároljon. Egy kofától tojást akart venni, de ez 18 fillért kért a tojás darabjáért. Az elkeseredett ember fölkapta az egész kosár tojást, odavágta és rátaposott. Nagy csődület támadt, rendőr is odajött, de volt benne annyi tapintat, hogy csak szóval intette a haragvó embert, hogy máskor ilyet ne tegyen. Ezek miatt a jelenségek miatt a közönség körében természetesen rendkívüli izgatottság támadt; sokan attól tartanak, hogy ha a közönség akadály nélkül kiszolgáltatódik az eladóknak, akkor hihetetlen drágaság előtt vagyunk. Ezért kell felhívni a kormány figyelmét arra, hogy a várható nagy drágaság megakadályozására minél előbb léptesse életbe az élelmiszereknél a hatósági díjszabást." Igazság A nagypolitika nemigen figyelt az efféle jelenségekre. Sokkal inkább önnön viselkedésével volt elfoglalva. A főrendiháznak a hadüzenetet tárgyaló üléséről szóló Pesti Hírlap-tudósításban egyebeken kívül ez olvasható: „Báró Jósika Samu elnök: Hálával fogadjuk ő felségének, a királynak és a kormánynak az elhatározását, hogy a megtorlás fegyveréhez nyúl és engedjék meg, hogy ebben a percben én is önökkel együtt és egyetértőleg kiáltsam szívem és lelkem mélyéből fakadó igaz érzéssel ezeket a szavakat: Éljen a király! Éljen a haza! (A rendek felállnak és kiáltják: Éljen a király! Éljen a haza! Hosszantartó éljenzés.)" Ám ha a férfiak lelkesedtek is, az anyák bizony féltették a fiaikat. A népfölkelők táborában címmel jelent meg a Magyarország július 29-i számának az egyik önkénteseket regisztráló állomásról szóló riportja: „Sokat elkísért közülük a felesége vagy asszony, lány hozzátartozója. Mind ünneplőbe jött a fehémép... S csodálatos türelemmel várják, hogy jelentkezzék az emberük. Ott ülnek délben is, ahova hajnalban telepedtek le. Egyik-másik alkalmasabb helyen harminc-negyven asz- szony is gubbaszt egymás mellett... Megkérdeztem az egyik öregebb asszonyt:- Kit vár, nénikém?- A fiamat.- Szívesen elengedi a háborúba? Az öreg asszony egy könnyet morzsol szét a szemében, s egyszerűen feleli:- Inkább magam mennék helyette. Többet igazán felesleges lett volna tőle kérdeznem."
