Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-24 / 172. szám
NÉPSZABADSÁG 2004. JÚLIUS 24., SZOMBAT Hőfok, amin a papír égni kezd- avagy: az amerikai elnökválasztási küzdelem állása GOMORI ENDRE Címfelirat a világszerte sokmilliós példányban terjesztett Time amerikai hírmagazinban: „Két jól vasalt, simulékony demokrata párti politikus és egy gyűrött pamfletkészítő elindul, hogy megnyerje az amerikaiak szívét és agyát." A két politikus? Semmi meglepetés. Hiszen két héttel a hétfőn kezdődő nagy demokrata párti gyűlés, a konvenció előtt a párt elnökjelöltje, John Kerry közölte: ha győz, akkor szenátortársa, John Edwards lesz az alelnök. De ki az a gyűrött harmadik, akit az „álompárral" azonos szinten emlegetnek? A név immár ismert, a személyiség kevésbé. Michael Moore az, akinek a Bush-rezsim ellen készített vitriolos filmvádirata a cannes-i fesztiválon elvitte az Aranypálmát. Amikor azon a májusi estén Moore bekacsázott a színpadra, azt aligha sejthette, hogy a szó teljes értelmében politikussá - és így egyben eszközzé is - válik. Pedig egyszerűen arról volt szó, hogy egy adott, különleges helyzetben az amerikai politika főáramlatában lubickoló Demokrata Párt mennyei ajándékot kapott valakitől, akit a tengerentúli média populistának nevez. (Az elsüllyedt európai múltba visszanézve, én inkább anarcho- szindikalistát mondanék.) Az ajándék természetesen maga a díjnyertes film, a Fahrenheit 9/11. A számok szeptember tizenegyedik napját, a New York-i ikertornyot romba döntő terrortámadást idézik. (Arról, hogy miért Fahrenheit, csak homályos kombinációk vannak forgalomban. A magamét e sorok végére szántam, úgy vélem oda illik.) Moore tehát érdekes jelenség és egyben hordozója az amerikai politikai kultúra belső ellentmondásainak is. Amikor egy amerikai elnök újraválasztásra készül, a voksolás voltaképpen népszavazás az elmúlt négy esztendőről. Ezért is alaptétel, hogy egy második elnöki időszakot csak elveszíteni lehet. A demokrata ellenzék joggal gondolja: az iraki ügy és hordaléka most olyan helyzetet teremtett, amelyben komoly esély van arra, hogy - a megszokott rutinból kizökkenve - Clinton nyolc éve után ismét átvegyék a hatalmat. Irak és a „hordalék" (beleértve a belső retrográd akciókat is) masszív emlegetése így a siker egyik legfontosabb feltétele. Kerry és Edwards azonban frontálisan nem támadhatja Busht, hiszen mindketten támogatták az akciót. így vált Moore (szándékától függetlenül) a demokrata páros aktivistájává, az óriási sikerrel futó Fahrenheit 9/11 pedig megfizethetetlen Bush- ellenes fegyverré. Az ellentmondást maga az alkotó is felismerte, mondván: „Én Clintont is piszkáltam, ha pedig Kerry nyer, már másnap rámá- szok." Ez a mondat is jelzi, hogy Moore a mindenkori hatalom bírálatát tartja hivatásának. Timeo danaos et dona ferentes, vagyis: Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is - írta hajdanán Vergilius. Még nem tudni, nem afféle görög ajándék-e a Fahrenheit 9/11 a Kerry-Edwards páros számára, mint annak idején a Trója falai mögé beengedett faló. Moore szándéka szerint bizonyosan nem. Az amerikai politika mai atmoszférája azonban tartogat buktatókat. A politikai céllal támadó karikatúra nem biedermeier portréfestészet és nem is várja el tőle senki, hogy az legyen. Nem a Fahrenheit tényei okoznak hát gondot. Az elnökválasztás szempontjából teljesen közömbös, hogy - miután éppen egy vidéki iskolát látogató Bush fülébe súgták a támadás hírét - az elnök tovább olvasta-e Az én kis kecskedigám című mesét a gyerekeknek, vagy pedig hét percig szótlanul meredt a semmibe. Sőt, még az is, hogy a merényletet követő légi zárlat alatt, vagy utána engedték ki az országból szaúdi polgárok egy válogatott csoportját, benne a Bin Laden család tucatnyi tagjával. Máshol van a csapda. Az amerikai társadalom merev osztódásában, amelyet választási szempontból „kétszer felezett" társadalomnak neveznék. Az első felezés az, hogy nagyjából csak minden második ember szavaz. A következő pedig az hogy a megmaradó rész ismét egyenlő arányban oszlik meg demokraták és republikánusok között. (Európában sem lehet feltartóztatni azt az irányzatot, hogy két nagy politikai erő alakul ki. De mindenütt van egy kisebb párt vagy pártszövetség, amely időnként középbal vagy középjobb irányba billenti a mérleget. Amerikában a mérlegnek nincs nyelve.) Éppen az ilyen, végsőkig kiélezett helyzetben van szükség integráló személyiségre. Márpedig, ha van nem integráló, hanem megosztó személyiség, akkor az éppen Michael Moore. Ezért a Kerry-Edwards páros taktikai feladatai közé tartozik a „gyűrött" távol tartása két „jól vasaltnak" még a környezetétől is. A Financial Times vezércikket szentelt a Moore-jelenségnek. (Alcím: A liberális filmkészítő átformálja az amerikai elnökválasztást.) Az FT is úgy véli, Kerrynek olyan stratégiára van szüksége, amely- lyel megnyeri az egyre szaporodó, elégedetlen republikánus szavazókat. Itt lép színre az alelnökjelölt: John Edwards, Észak- Karolina állam szenátora. A két férfi életútja különbözőbb már nem is lehetne. Kerry az amerikai arisztokrácia, a „régi pénz" embere, háta mögött a Winthrop és a Forbes klán kapcsolat- rendszerével és megtetőzve felesége - született Heinz (mustár és egyebek)- óriási vagyonával. Svájci internáusok, majd a Yale Egyetem. Tizenkilenc szenátori év, különösebb hírnév nélkül. Ezzel szemben Edwards: gyári munkás szülők, állami iskola, helyi egyetem, eldugott ügyvédi iroda egy Raleigh nevű városban, Észak-Karolina államban. 1997-ben kezd aktívan politizálni és egyetlen év múlva megnyeri élete első választását. Itt nyilván két különböző politikusi modellről van szó, bár ennek most nincs jelentősége. Kennedy sem azért választotta annak idején Johnsont, mert kedvelte, hanem azért, mert tudta, hogy „behozza" Texast. Az alelnök kiszemelése általában ilyen, csaknem matematikai modellek összehasonlításával történik. Most azonban valami más is történt, ami Irak nélkül aligha lett volna lehetséges. Szimbolikusan fogalmazva: a demokrata párt besétált abba az ápolt kertbe, amelyről a republikánusok azt hitték, hogy mindörökre csak az övék. Lefeküdt a gyepre és kinyitotta az uzsonnás kosarat. Az amerikai politikai nyelven ezt nem igazán idillikusán ügyek és értékek konfliktusának nevezik. Folytatás a hétvége 5. OLDALÁN Edwards és Kerry választási gyűlésen - ellenfényben FOTÓ: REUTERS - JIM YOUNG Michael Moore, a cannes-i díjnyertes
