Békés Megyei Hírlap. 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-22 / 170. szám
iSKÉKÉS MEGYEI HÍRUP ;«■ KÉK 2004. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK — 7. OLDAL TÜKÖR Röviden A KÓRHÁZBAN ELHUNYT, (c) A kórházban életét vesztette az a férfi, akit egy kisteherautó ütött el tegnapelőtt délután Gyoma- endrődön, a Tompa és a Bajcsy utca kereszteződésében. A 83 éves, kerékpáros férfi nem adott elsőbbséget egy pótkocsis kisteherautónak. Az ütközés következtében a biciklis, M. Lajos súlyos sérüléseket szenvedett. A férfit a békéscsabai kórházba szállították, de életét már nem sikerült megmenteni. LOPÁS, (ö) A Gyulai Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint a városban, a Kossuth utcán található Dürer Teremből eltűnt egy szobor, melyet az emeleten állítottak ki. A Lovas című szobor a kötegyáni szobrászművész, Szőke Sándor alkotása. A bronzolt terrakotta, 20-szor 20 centiméteres szobor értékét 30 ezer forintra becsülik. Az alkotás vasárnap, a nyitáskor még megvolt, a záráshoz készülődve, 11.45 órakor már a hűlt helyét találták a múzeum munkatársai. A Gyulai Rendőrkapitányság kéri, aki bármilyen információt tud nyújtani a szobor megtalálásához, jelezze a (66) 361-644-es telefonszámon. KIDÖNTÖTTE, (c) Valaki kidöntötte a szalagkorlátot Elek és Lökösháza között. A két települést összekötő út 15-ös kilométerszelvényénél egy jármű Elek irányából Lökösháza felé tartott kedden, amikor eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lehajtott a füves útpadkára és nekiütközött az úttest melletti szalagkorlátnak. A baleset után a jármű vezetője elhagyta a helyszínt. A szalagkorlát helyreállítása 200 ezer forintba kerül majd. B Némán és mankóval A szolgálatból hazatérő lökös- házi határőr a szabadkígyósi vasútállomáson egy mankóval közlekedő férfire figyelt fel, akinek a ruházata arról árulkodott, hogy viselője az elmúlt napokat a szabad ég alatt töltötte. Miután az igazoltatott férfi nem volt hajlandó megszólalni, a határőr értesítette a Lökösházi Határrendészeti Kirendeltség ügyeletét. Az idegen nem volt hajlandó kommunikálni senkivel. Időközben a férfiről készített fényképet elküldték a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, mert ők egy héttel ezelőtt szintén fogtak egy mankóval közlekedő férfit és feltételezték, hogy ugyanazt az embert fogták el ismét. A sejtés beigazolódott: a 45 éves, testileg és szellemileg is sérült grúz férfi ezúttal is a zöldhatáron érkezett illegálisan Magyarországra. Ellene az orosházi Bűnügyi Felderítő Szolgálat jár el beutazási és tartózkodási tilalom megsértése miatt. (CS. Nagy razzia a Keleti pályaudvaron Külföldieket is faggatnak a járőrök FOTÓi IUROPRISS/KALLUS GYÖRGY _______Bupapmt_______ Sz okatlanul sok rendőrrel és határőrrel lehetett találkozni tegnap a budapesti Keleti pályaudvar területén. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat ugyanis szeretné visszaszorítani a bűnözést a főváros nagy forgalmat lebonyolító pályaudvarain. Összesen 27-en vettek részt az akcióban, rendőrök, vám- és pénzügyőrök, határőrök, a MÁV részéről pedig egy fő csatlakozott az akcióhoz. Az embereken kívül négylábúak - két-két kábítószer-, illetve cigarettakereső kutya - járultak hozzá a rajtaütés sikeréhez. A Bevetési Parancsnokság eligazításán elhangzott: a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére szakosodott bűnözői csoportok előszeretettel tanyáznak a pályaudvarokon. A Keletit különösen kedvelik, mert nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le, és sok vonat érkezik ide az Európai Unióhoz nem tartozó országokból is. Az elkövetők a peronon és a várótermekben kihasználják az utasok figyelmetlenségét, csomagokat tulajdonítanak el, illetve a zsebtolvajlás módszerét alkalmazzák. A tegnapi razziában résztvevő járőrök ellenőrizték a parkolókat, igyekeztek kiszűrni a pályaudvaron jogtalanul tartózkodó lődörgőket. Eleve gyanús, ha a nemzetközi járatokra csomag nélkül száll fel valaki; előfordul ugyanis, hogy a vonat indulása előtti pillanatban, mintha csak „meggondolta volna magát”, hatalmas bőrönddel ugrik le - persze nem a sajátjával. Az ukrán-román régióból érkező utasokat azért figyelték árgus szemekkel, mert virágzik a cigarettacsempészet; a vámőrség nemrég külön „tabac-akcióba” kezdett az ellenőrzés megszigorítására. A razzia ideje alatt tegnap nyolc érkező és nyolc induló vonatszerelvényt ellenőriztek. Szemmel tartották a peronnal ellentétes oldalt is, mert a bűnözőknek sok esetben ez a menekülési útvonaluk. A Budapesti Határőr Igazgatóság munkatársai a legkorszerűbb technika alkalmazásával vizsgálták át a szerelvényeket. Hiszen jól ismerik azokat a rejtekhelyeket, ahová a bűnözök rendszerint elrejtik a kábítószert, a cigarettát, esetenként az átcsempészendő embert. Tükrökkel, ipari endoszkópokkal fürkészték a megbontott kárpit fölötti, a kocsik alatti üregeket. Valószínűsíthető, hogy a bűncselekmények elkövetése egy-egy esetben komoly „vasutasismereteket” előfeltételez, ám ezt a gyanút nehéz igazolni. A várótermekben elszunnyadó utasok nem mindig örültek a járőr keltegetésének, pedig az ébresztés az ő érdeküket szolgálta, hiszen a horkoló utas mellől, a hátizsák külső zsebéből könnyű elemelni a pénztárcát. Az idei év első hat hónapjában a Keleti pályaudvaron, illetve az onnan induló vonatokon 23 esetben mintegy 1,7 millió forint értékben károsították meg az utasokat. TORONYI ATTILA Halálos hajnali csattanás Minden bizonnyal „klasszikus” diszkóbaleset követeit áldozatot kedd hajnalban: egy fiatalember az árokba hajtott és szörnyethalt Békés megyében az idei első félévben 26 halálos baleset történt, ez tízzel több az előző év hasonló időszakához képest. A baleseti okok között a kanyarodási szabályok be nem tartása, az elsőbbségadás elmulasztása és a gyorshajtás vezet. A legtöbb balesetet személygépkocsival okozzák, majd a kerékpárosok és a tehergépkocsival közlekedők következnek. NYEMCSOK LÁSZLÓ Fürdőzők, figyelem! A fékeknél a legriasztóbb a kép Az ellenőrzésre kiválasztott járművek több mint 80 százaléka nem felelt meg a fékvizsgálaton a hétfői, a Békés Megyei Közlekedésfelügyelet által szervezett, főként teherautókra irányuló ellenőrzésen. A magas arányt a tudatos kiválasztással magyarázzák. Békéscsaba A megyeszékhely kivezető útszakaszain húszas nagyságrendű csapat közreműködésével tartottak hétfőn délután ellenőrzést a közlekedésfelügyelet munkatársai, rendőri segítség igénybevételével. Elsőrendű célként a nagyteherautók — főként közlekedés- biztonsági és tengelyterhelésre kiterjedő - megvizsgálását tűzték ki. A megyénkben lassan négy éve jelen lévő mozgó műszaki ellenőrző állomást a Gyulai út mellé telepítették, de a fékvizsgálatba bevonták a közlekedési felügyelet Szarvasi úti telephelyének műszereit is. A két helyszínre a városban cirkáló motoros rendőrök kísérték el a gyanúsnak ítélt járműveket, ugyanígy a tengely- súlymérő helyekre is. Susánszki György, a felügyelet jármű-felügyeleti osztályának vezetője lapunknak elmondta: ösz- szesen 149 járművet vizsgáltak meg az akció folyamán, ezeknél 284 különféle ellenőrzést hajtottak végre. A 284-ből 66 esetben emeltek valamilyen kifogást. Közlekedésbiztonsági szempontból - a fék, gumi és világítóberendezések vizsgálata során - 41 autó bukott meg a 149-ből. A legbeszédesebb adatot a fékeredmények hozták: a fékpadra küldött 29 jármű közül az eredmény 24- nél (83 százalék) nem volt megfelelő. Ezek közül öt esetében azonnal visszavonták a forgalmi engedélyt, 11-et pedig utólagos műszaki vizsgára küldtek. Az adat persze a valóságos képnél rosszabb színben tűnteti fel a közlekedőket, hiszen kiválogatott - „gyanús” - teherautókat küldtek csak a fékpadra. A tengely- súlyvizsgálatra kötelezett 13 közül pedig hét esetben terhelték túl a járművet. (VANDLIK) SMS; (30) 4061-110 f EMELTDÍJAS SMS; [90) 635-135; A szöveget így kezdje: BMH mányzatnak és az államnak ki a famíliája? Zapa* Érdeklődöm, kihez fordulhatok hathatós intézkedésért az ügyben, hogy végre rendszeresen elszállítsák tőlünk a szemetet. Sokszor kértem már a Tappe Kft-t, találjanak valami megoldást, de semmi eredménye. Én rendesen fizetem a szemétszállítás díját. Nyáron nagyon kellemetlen, hogy hetekig büdösödik a kuka. zó házának tetején a cserepek rossz állapotban vannak, veszélyesek, leeshetnek. A háta mögötti diófa, melyet soha nem nyakaznak, még jobban rongálja a tetőt és a falat! Ki fizeti meg a hozzátartozónak a síremlékben tett kárt, mert a dió, barka, zöld dió megfogja, mohásítja a sírkövet. Ősszel a lehulló dió levelét is a hozzátartozó köteles takarítani? Nagyon sokat fizettünk az egyháznak! HíEltűnt bronzszobrok nyomában Jutalom a Vöröskatona, a Szabadság nyomravezetőjének Gyulán az önkormányzat Kálvária tanya 19. számú telephelyéről ismeretlen elkövetők június 9-én 6.30 és 7.30 óra között ellopták a Vöröskatona című bronzszobrot, s feltehetően május 15. és június elseje között a szintén bronzból készült Szabadság című szobrot. Bérezi László, a Gyulai Rendőrkapitányság hivatalvezetője tegnap elmondta, a város önkormányzata 150 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki az elkövetők felderítéséhez információt tud nyújtani a rendőrségnek. Az ajánlat december 15-éig érvényes. Körös Volán! Intézzék már el, hogy a Kétegyházáról 4.45-kor induló járat ne 5-kor induljon! Sokan lekéssük a csatlakozó buszunkat, mert 5 óra 25- re érünk be. így elkésünk a melóból! Szerintünk nem nagy kérés ez, ha már elvették a mentesítő járatot. Körülbelül húszán állunk reggelente a buszon, mert nincs hely, a bérlet pedig ehhez képest elég drága. (Az említett járat csak esetenként és minimális késéssel közlekedik. A csatlakozások eddig minden esetben elérhetők voltak. A téli időszakra való felkészülés érdekében várhatóan szeptember 1 -tői 5 perccel több menetidőt adunk, így biztosítható lesz a pontos indulás és érkezés. A jelenlegi zsúfoltságot megvizsgálva nem látjuk szükségesnek a mentesítő járatot. - Gé- mes Tibor, szállítási igazgató.) Elhiszed nekem, hogy a kiskereskedők, kisiskolák, kisposták tönkretételével a kispolgárral szúrnak ki? Hova, szaladjak, ha hirtelen elfogy a sóm, eszem, bélyegem? Kekec* Én szeretem a famíliámban a rám bízott munkákat ingyen és a megbízott anyagköltségen elvégezni. Az önkorMénesbirtok! A vezérigazgató bemocskolásával akarnak előnyhöz jutni a meglévő és volt vezetők, kiegészítve a lista egy Dromedar típusú repülővel! Na ez lesz a baj, nem a tanulmányút! Az előző vezetés alatt is a mostani közgazdász igazgató vitte a vállán a birtokot, már nem emlékszik senki? Kitartást, Kun Mihály!!! Battonya-53 Ha a kutyánál állatkínzás esete forog fenn, a rendőrséghez és a jegyzőhöz kell fordulni. A békési malomvégi temető ravatalovőjük Tudok segíteni az állatkínzással kapcsolatos ügyekben. Madár- és Állatvédő Szolgálat, Mezőhegyes T.: 30/314-1746 ______________________ Ho lland diákok meszelhetnek, festhetnek, hazai diákok nem végezhetnek kőművesmunkát oktatójuk irányításával?! Jó ez így? Emeltdíjas sms Köszönet a lökösházi MÁV-osoknak, mert visszaküldték az irataimat! Gyula A gyulai önkormányzat ismeretlen tetteseket jelentett fel, akik június 9-én 6.30 és 7.30 óra között a Kálvária tanya 19. számú telephelyről ellopták a Vöröskatona című bronzszobrot. A helyszíni szemlén megállapították, hogy az ismeretlen elkövetők feltehetően május 15. és június elseje között a telephelyről ellopták a szintén bronzból készült Szabadság című szobrot is. A Vöröskatona alkotója Kamotsay István, a másfélszeres életnagyságú szobor mintegy 2,3 méter magas. A fekete színű szobor üreges, súlya 1-1,5 mázsa. A talapzatot a telephelyen hagyták az elkövetők. Az 1919-es vöröskatonát ábrázoló szobor eszmei értéke 10 mülió forint. A Szabadság című szobor alkotója Várady Sándor. A háromszoros életnagyságú, mintegy négyméteres szobor fekvő női alakot ábrázol, bal kezében faággal, jobb kezében karddal. Ez is fekete színű alkotás, belseje üreges, súlya 1,5-2 mázsa lehet. A talapzatot a telephelyen hagyták az elkövetők. A szobor eszmei értéke 25 millió forint. Szakértői vélemény szerint a szobor Várady Sándor egyik jelentős alkotása, életművének szerves része. Témája a szabadság géniusza, így időszerűségét ma sem vesztette el az alkotás. A bejelentéseket a Gyulai Rendőrkapitányságon személyesen várják a Béke sugárút 51. szám alatt, vagy a (66) 361-644-es telefonszámon. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. SZ. M. Gerendás A gerendási K. N. kedd hajnali két órakor BMW-jével a Csorvás és Gerendás közötti 4432. számú úton autózott. Az egyik balra ívelő kanyarban - valószínűleg nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választotta - elvesztette uralmát járműve felett, lesodró- i dott az útról, az árokba hajtott és s egy fának csattant. A gépkocsi i kettészakadt az ütközés követ- keztében. A 22 éves fiatalember - i aki egyedül ült az autóban - a- helyszínen életét vesztette. A mozgó műszaki ellenőrző állomással gyakorlatilag minden szükséges műszaki adat meg- vizsgálható. ______________________________________p-fOTői virim irz»i A békéscsabai strandon kedden délután ellopták egy nő pénztárcáját. A tárcában a hölgy személyi iratai is benne voltak. A tolvaj ötezer forintos kárt okozott tettével. A rendőrség felhívja a fürdőket látogatók figyelmét arra, hogy lehetőleg ne vigyenek nagy értékeket, jelentős mennyiségű készpénzt a strandokra. Fontos az is, hogy a holmijaikat ne hagyják őrizetlenül._____________jg