Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-07 / 131. szám

6. OLDAL - 2004. JÚNIUS 7., HÉTFŐ KÉK TŰKOR Röviden FEGYVEREK, (cs) Az Orosházi Rendőrkapitányság 419 személy 910 fegyverét és 2 jogi személy 54 fegyverét tartotta nyilván. Fegyverek tartásához 60 esetben adtak engedélyt (47 sörétes, 25 golyós és 4 gáz- és riasztófegy­verre) 2003-ban. POLGÁRŐRÖK, (cs) Az oros­házi kapitányság illetékességi területén 9 polgárőrség műkö­dik (ebből Orosházán kettő). Az együttműködési megállapodá­sok keretében tavaly is végeztek közös szolgálatot az önkéntesek a rendőrökkel 665 alkalommal és 6 ezer 141 órában. GERENDÁSI MÉRLEG, (cs) A település közbiztonsági helyze­tét értékelte nemrégiben a ge- rendási képviselő-testület. Míg 2002-ben 20, addig tavaly 16 bűncselekmény történt Geren­dáson, ebből ötöt felderítettek. Besurranásos lopásra nem volt példa, a gerendásiak ugyanis jobban figyelnek a maguk és szomszédaik értékeire. ALUMÍNIUMOT, (c) A Békés csabai Rendőrkapitányság isme­retlen tettes ellen indított eljá­rást, aki csütörtökön hajnalban Békéscsaba külterületén, a Telek ér partján, a régészeti feltárás te­rületén elhelyezett szerszámos konténer külső alumínium borí­tását lebontotta és elvitte. Az is­meretlen a bűncselekménnyel 30 ezer forintos kárt okozott. ■ Polgárőrök, határőrök akcióban A medgyesegyházi polgárőr­ség és az Orosházi Határőr Igazgatóság Lökösházi Ki- rendeltsége közös akciót szervezett nemrégiben Med- gyesegyházán. M E DGYESEGY HÁZA Az Orosházi Határőr Igazgató­ság 1999. március 11-én írta alá együttműködési megállapodá­sát a Békés Megyei Polgárőr Szövetséggel.- Jelenleg 22 megyei polgár­őrcsoporttal állunk kapcsolat­ban, többekkel, köztük a med- gyesegyháziakkal, kiemelkedő az együttműködésünk - nyilat­kozta lapunknak Kunos Gyula, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtószóvivője. A medgyesegyházi polgárőrök jelzése alapján az elmúlt évben jogellenes cselekményre is fényt derítettek a határőrök. Elfogtak például egy román állampolgárt, aki lejárt úüevéllel illegálisan tar­tózkodott Magyarországon. A közelmúltbeli közös akció­ban okmányellenőrzéseket haj­tottak végre Medgyesegyházán. Nagy fogást ezúttal nem jegyez­tek, a térség nyugodt volt és „eseménymentes” — tájékozta­tott Kunos Gyula. Az agresszív ember kezelhető A legújabb kutatások szerint az ember agresszióját nem egy indulati ösztön, hanem első­sorban a mintakövetés hatá­rozza meg. Az emberölés pszi­chológiájáról Miinnich Iván pszichológus nyilatkozott az Europressnek.- Különböző variációk vannak. Van, aki nagyszerűen titkolja a szadista hajlamait, ké­pes arra, hogy az indulatait elrejtse. Ezek az emberek egy titkolt világban élnek, ahol egész furcsa dolgokra lehet találni; például szadista képeket gyűjthetnek. De nem lehet azt állítani, hogy mind társaságkerülők, ám környezetük többnyire érzékeli a „furcsaságukat”.- Milyen áldozatot választ magának a gyil­kos?- Annál a gyilkosnál, aki reggeltől estig intole­ráns, veszekedik, rendszerint a véletlenen múlik, hogy mikor és kit öl meg. Ő a pszichopata gyükos, alulkontrollált, kiszámíthatatlan ember. A másik típus sok éven keresztül fékezi, visszaszorítja az agresszív indulatait. így azok egyre fokozódnak, s amikor egyszer kitörnek belőle, a tettei elképesz­tők. A közelmúltban Magyarországon egy férj 160 késszúrással ölte meg mozgássérült fele­ségét, akit 15 éven keresztül gondozott. Az áldozat együttélésük során minde­nért a férfit okolta, állandóan rágalmaz­ta. A férj ezt hosszú ideig tűrte, s végül lemészárolta a nőt. A profi gyilkos általá­ban a tehetetlenek közül választja ki ál­dozatát, aki valószínűleg nem fog ellen­állni, mert gyengébb; vagy azért, mert nő, vagy a fizikai ellenállás lehetőségé­ben korlátozott.- Milyen gyakori a bűntudat a gyilkosoknál?- Van, akinek soha sincs bűntudata, s legin­kább ez a jellemző. De arra is volt példa, hogy a gyilkos maga jelentkezett a hatóságoknál, mert éjjelenként az áldozatairól hallucinált, és nem bírta tovább az ezzel járó szenvedést.- Ki lehet gyógyítani az embereket az agresz- szív hajlamokból?- Elvileg igen: megfelelő kezeléssel. Vannak olyan „pszichotechnikák”, amelyekkel kezelni le­het az emberek indulatait. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az illető akarja a terápiát. Sok esetben az erőszakos indulat nem okoz konflik­tust az agresszív embernek, indulatait jogosnak tartja, ez neki életforma. Az igazi agresszív em­ber az, aki a saját agresszióját elfogadja, termé­szetesnek tekinti. A környezete jelezheti ugyan, ha az illetőt gátlástalanul agresszívnak találja, de erre általában nem kerül sor, mert a legtöbb in­dulattal teli emberből nem lesz sem gyilkos, sem öngyilkos. Vannak azonban olyanok is, akiknek problémát jelent az agressziójuk. Úgy érzik, túl­ságosan feszültek, s ez kihat a döntéseikre, szen­vednek ettől. Ezek az emberek többnyire maguk­tól jelentkeznek pszichoterápiára, esetükben sokkal nagyobb az esély a gyógyulásra. NAGY VAJDA ZSUZSA Budapest- Igaz-e, hogy bizonyos embe­rek személyiségében a másik elpusztításának a vágya él?- A pszichiáterek elemzésé­ből tudjuk: azok az emberek, akik ilyen cselekedeteket soro­zatban követnek el, valamikép­pen áldozatok voltak 1-3 éves korukban. Általánosságokat ne­héz megfogalmazni, a különbö­ző indíttatások alapján elköve­tett gyilkosságok tettesei külön­böző emberek. Azoknál, akik különböző kegyetlenségek áldozatai voltak, hang­súlyozottabban jelentkezik az erőszak gondolata. Adott esetben a pszichológusok mélylélektani in­terjúk segítségével el tudnak jutni azokhoz a gó­cokhoz, amelyek az esetükben emberölési vagy pusztítási vágyhoz vezetnek. Statisztikailag sze­rencsére kevés az ilyen eset.- Köthető-e az agresszív cselekedet az ember meghiúsult vágyaihoz?- Ez az úgynevezett frusztrációs teória: ha az ember célirányos tevékenységét valamilyen gát éri, akkor frusztrált állapotba kerül, és ennek eredménye az agresszió. Valójában ez a teória nem teljesen igazolt. Az ember sokféleképp re­agálhat ha nem teljesülnek a vágyai: például el­menekülhet vagy szoronghat. Egyelőre nem ismeretes olyan indulati ösztön, amely egyértel­műen azt követelné, hogy agresszívak legyünk. Az újonnan elfogadott magyarázat szerint az ember agresszióját legin­kább a mintakövetés határozza meg. A hajlamot több tényező is előhozhatja: például az illető vagy a médiában vagy a valóságban lát emberölést. Akinek ezzel kapcsolatos gondolatai vannak, az könnyen rátalál a mintákra.- Hogyan lesz valakiből gyilkos vagy öngyilkos?- Minden emberölésnél nyomon kö­vethetők a szocializációs és alkalmazkodási za­varok. Leginkább olyan személyiségek ők, akik nem ismerik fel a problémát, nem találják rá a megoldást, nem tudnak róla beszélni, hanem „odaütnek”. A szakemberek egy kutatás során több gyilkos gyermekkorát is megvizsgálták; ki­derült: mindegyikük állatot kínzott, gyújtogatott és bepisilt.- Hányféle gyilkos van, mi vezérli őket?- Sokféle teória létezik. Az egyik szerint van indulatvezérelt agresszió: az illető feldühödik és végrehajt egy agressziónak minősülő csele­kedetet. (Az persze külön téma, hogy egy adott kultúra milyen viselkedésmódot minősít ag­ressziónak vagy tolerálhatónak.) A másik tí­pust nem az érzelmek vezérlik, hanem célsze­rűen cselekszik. Nem azért bántalmaz valakit, mert dühös, hanem azért, mert valami célt akar elérni: például pénzhez, anyagi előnyhöz akar jutni. Akkor öl, ha nincs más megoldás, ha aka­dályozzák abban, hogy megszerezze a profit­ját. Ő a profi gyilkos.- Milyen tulajdonságai vannak egy gyilkos­nak? Egy tanulmánykötetben azt írta: a szadis­ta gyilkos például visszahúzódó, szerény, tár­saságba nem jár, egocentrikus, és kicsit bo­londnak ismeri a környezete. Dézsmálják az udvari szárítókat Éjszakára mindig vigyük be a kiteregetett ruhát! A jó idő beálltával a frissen mosott ruha sokkal jobban szárad a szabad levegőn. Ezt próbálják kihasználni azok, akik éjszaka zsákmányul ej­tik az udvari szárítókat. Az utóbbi napokban, hetekben Szeghalmon több ilyen ruha­lopás történt. Szeghalom- Május 30-ára virradóra Szeg­halmon, a Kazinczy utca egyik házának udvarán frissen mosott, kiteregetett ruhákat vitt el isme­retlen tettes. Az eltulajdonított farmerek, melegítők, pulóverek sportcipők értéke eléri az 50 ezer forintot - tájékoztatott Czeglédi Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője. A Kazinczy utcai ruhalopás előtt néhány nappal a Petőfi utca egyik házának ruhaszárítójánál is tolvaj járt éjjel. Az elkövető mintegy 25 ezer forintban vitt el onnan pulóvereket, garbókat és egyéb ruhaféleségeket. A hasonló esetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy a kiteregetett ruhákat éjszakára senki ne hagyja az udvaron, a kertben vagy a földszinti nyitott erkélyen. Főleg ott célszerű kö­rültekintőnek lenni, ahol az utcá­ról jól láthatóak a kiteregetett ér­tékesebb ruhadarabok. Fekete emberek az út mentén „Őt is hazavárták” - hirdeti a fel­irat azokon a „fekete emberí’-táb- lákon, melyeket a 44. számú főút mentén több ponton is elhelyez­tek a Szarvasi Rendőrkapitány­ság és a városi baleset-megelőzé­si bizottság kezdeményezésére. A táblákat a kapitányság illeté­kességi területén azokon a ponto­kon tűzték ki, amelyeken súlyos vagy halálos kimenetelű közleke­dési balesetek történtek. Ilyen „fekete embereket” egyébként több főútvonalon láthatunk az országban, Békés megyében ez az első kezdeményezés. A táb­láktól azt remélik, hogy a gépjár­művezetők figyelmesebben köz­lekednek majd, s ezáltal csökken a balesetek száma is. _________________________tü Vandalizmus a közparkban Dombiratos önkormányzata nagy súlyt helyez a közterü­letek, parkok rendben tartá­sára. A játszótér melletti köz­parkban is virágokat ültettek, ezeket a közmunkások rend­szeresen ápoltak. A gondoskodásnak meglett az eredménye: a petúniák szépen bokrosodtak, virágaik gyönyör­ködtették az arra járókat. Mindez csak múlt idő. A na­pokban ugyanis valakik tönkre­tettek mindent.- Sajnos, a vandalizmus a falunkat sem kerüli el. Isme­retlenek a virágágyásból mint­egy félszáz petúniát tépkedtek ki, „hírmondónak” hagytak csupán egyet-kettőt a földben. A virágokat széttépték és a ké­zi hulladékgyűjtőbe tömköd- ték, amiből előzőleg kiborítot­ták a szemetet - tudtuk meg Róka Rudolfné polgármester­től. Az elkövetők valószínűleg tizenéves gyerekek voltak. A polgármester a szülők felelős­ségére hívta fel a figyelmet. Sokan ugyanis nem is sejtik, hol vannak, mit csinálnak gyermekeik a kora esti, esti órákban... _____ K. E. Öng yilkosjelöltek hídon, folyóban Egy szolgálaton kívüli kis- zombori határőr a Maros-hí- don haladt át június első napján, az esti órákban. Ő pillantotta meg azt a huszon­éves nőt, aki a híd korlátján üldögélt. Azonnal értesítette az Oroshá­zi Határőr Igazgatóság Kis- zombori Határőrizeti Kiren­deltségének az ügyeletét. A helyszínre érkezett járőrök le akarták venni a hölgyet a kor­látról, de az szemmel látható­an zavart elmeállapotban le- ugrással fenyegetőzött. A hölgy a folyón átívelő híd kö­zepén akart leugrani, félő volt, hogy a határőrök segítő szándéka ellenére a mélybe veti magát. Időközben a rend­őrség és a mentőszolgálat is megérkezett, és közösen pró­bálták meg lebeszélni ugrási szándékáról a fiatal nőt, aki végül a házi orvosának rábe­szélésére elállt öngyilkossági szándékától, és lemászott a korlátról. Információink sze­rint a kiszombori határőrök nemrégiben kimentettek egy másik fiatal nőt a Marosból, aki szintén öngyilkossági szándékkal ugrott a folyóba. _________________________!“! SMS: (30) 4061-110 EMELTDÍJAS SMS; (90)635-135 A Dégáz kiváló számlázó-programmal rendelkezik! Az elismert túlfizetése­met az árkedvezménnyel csökkenti. így a háromezer­rel kevesebb összeget írja csak jóvá, amit a legközeleb­bi díjfizetésig ingyen hasz­nál! Egynéhány fogyasztóval ezt eljátssza, s jelentős ingyenkölcsönhöz jut! Politika. Az elmúlt héten vizsgázott a Liga Tököliből. Most az ügyészség Kulcsár­ból. Remélem, nem lesz mindkettő elégtelen. Sorge * Emlékeztek? Kulcsár először Áderhez futott. Most csak Poltnak volt hajlandó vallani. Ha eh­hez hozzávesszük Rejtő E. átszállítá­sát az ügyészségre, össze is áll a kép. che * Mit gondoltok, az amerikai ka­tonák szóra bírnák-e Kulcsár Attilát? Hát a magyar rendőrség? kertes * Kis­posták bezárása, iskolák körzetesíté­se, helyi kisvasutak megszüntetése, kisparaszti gazdálkodások elsorvasz­tása. Ez a szocialista párt vidékrom­boló taktikája. Aki ezt akarja, szavaz­zon a jövőben is a szocikra! Mr. X * Egyáltalán nem jó az, hogy a Fidesz vezetői ennyire finomkodó, úriember taktikát folytatnak. A hazug támadá­sokat ki kellene védeni! A sok hazug­ságnak, az ország kiárusításának mindenki megissza majd a levét! Nem kelle­ne ezt hagynunk! * Va­jon miért kampányolt Dávid Ibolya Székely­udvarhelyen a baloldali jelölt mellett? * G.l Ezek szerint a jelenleg érvé­nyes alkotmányt a Fi­desz alkotta?! Pont * A Fidesz nemzeti petíciója szerint (1,2 millió alá­írás): „Mindenkinek jo: ga van az otthonterem­téshez, biztonságos megélhetéshez, egészséges élethez, és ne legyen elviselhetetlen az árak emelése, valamint az infláció!” Ez nem tetszik az MSZP-SZDSZ kor­mánynak, akkor mi is a céljuk?! =Ja= * Mi a Fidesz kampánya? Demagóg petíciózás, bankárkormányos sárdo­bálás, s az állítólagosán jó kommuni­kációs képességű „vezér” sem mer ki­állni egy tévévitára. Ennyi. * Aggódó! Ha itt ízes és ropogós magyarsággal le lehetne írni, hogy milyen zuschla- gogokkal überelte (ezt a marhasá­got!) '98. és 2002. között a saját petí­cióját a Fidesz, és hogy viselkedik az­óta is, abba belepirulna a nyomda- gép. F____________________________ Dévaványa és Gyomaendrőd közt mi­kor javítják meg az utat? Kész életve­szély! Szerk., mit szólsz ehhez? Jártál már ezen az úton? Egy ványai lakos (Sajnos néha elkerülhetetlen. Ha tünte­tést szerveztek, megígérjük, hatalmas táblákkal vonulunk ki. — A szerk.) A román útlevélkezelők és vámosok 500—500 forintot zsarolnak ki a gyulai határátkelőnél, ha be akarok hozni 50 kilogramm cukrot! Ez kimeríti a kor­rupció fogalmát! Ilyenek akarnak csat­lakozni az EU-hoz? Hol lehet panaszt tenni, milyen telefonszámon? Le kelle­ne váltani a hatalmukkal visszaélő, munkájukra alkalmatlanokat! Trianon Remélem, aki június 3-án Mező- kovácsházán, a Dózsa utcában elütöt­te a cicát és az úton hagyta, most nyu­godtan tud aludni! Egy embert is ott- hagyott volna? Susan Emeltdíjas sms Tanyatulajdonosok figyelem! Pün­kösd vasárnap az AAL-... rendszámú személygépkocsi bodzagyűjtés ürü­gyén járta a tanyákat Gyulán. Hozzám is jöttek. Jelezzétek! I. PÁL NEKI AKART HINNI A FÜLÉNEK: „NEM LEHET ENNYIRE ALACSONY 99 Raiffeisen Személyi Kölcsön - 500 000 Ft, 5 éves futamidőre mindössze 13 268 Ft havonta* Pedig a hír igaz! Sőt, a egy előzetes hitelbírálatot, és Raiffeisen Személyi Kölcsön tájékoztatják a hiteligénylés már deviza alapon is, gyor- feltételeiről és kondícióiról, san, kezes és fedezet nélkül Kérésére a Raiffeisen mobil­felvehető. Hívja a 06-40-48- bankára személyesen fel- 48-48-at, ahol a telebankárok keresi Önt. percek alatt elvégeznek Önnek THM: 17,59 - 34,32% Példák a törlesztőrészletekre*: *Svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön. A bank valamennyi igénylést egyedileg bírál el: az első kamatperiódusra vonatkozó törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítja meg. Bankfiók: Békéscsaba, Andrássy út 19. ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom