Békés Megyei Hírlap, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-10 / 134. szám
4. OLDAL - 2004. JÚNIUS 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KO R K E P Párbeszéd kell az uniós lehetőségekhez! Állítja az MSZP megyei elnöke, európai parlamenti képviselőjelöltje Veress József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megyei elnöke szerint a vasárnapi európai parlamenti választás tétje, hogy hazánk miképpen foglal állást az EU hétéves költségvetése ügyében. A baloldali párt jelöltlistáján szereplő politikussal a kampány eldurvulásáról is beszélgettünk. Békéscsaba- Mit vár a választástól?- A két nagy párt között a különbség minimálisra csökkent, gyakorlatilag fej-fej mellett állnak, és minden jel arra mutat, hogy az MSZP az általa elvártaknak megfelelően minimálisan a szavazatok felét meg tudja szerezni. Miről szól a választás? A magyar képviselők az első perctől kezdve meghatározó szereplői lesznek annak, hogy hazánk miképpen foglal állást az Európai Unió hétéves költségvetése és azoknak az alapoknak az ügyében, amelyekből az elkövetkező időszakban 15 ezer milliárd forintos fejlesztést tudunk megvalósítani. Tehát kulcskérdés az, hogy hozzáértő, együttműködésre hajlamos és együttműködni akaró partnerek legyenek kint. Bízom abban, hogy az ellenzék képviselői nem olyan légkörben fogják végezni munkájukat, ahogy azt az elmúlt napokban tették. Nem lehet ilyen típusú, vagdalkozó és a másik oldalt ellenfélként, de sokkal inkább ellenségként bemutató politikai légkört kialakítani.- Sokan azt mondják, hogy a kampány eldurvulásában komoly szerepe van az MSZP-nek, gondoljunk csak a megjelent, igen kemény hangnemet megütő újsághirdetésekre... — Úgy gondolom, hogy ha valaki objektiven megnézi a feladott hirdetéseket, s az ellenzék gúnyrajzaival, fotóival összeveti őket, akkor látható, hogy kik azok, akik abban érdekeltek, hogy bizonytalanságot keltsenek. Sajnos ez a politizálás nem újszerű, az ellenzék a választások elvesztése óta folytatta ezt különbö- A baloldal mindent megtesz azért, hogy a szavazótábora jelen legyen a szavazáson - mondja Veress JÓZSef. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ző erővel. Fontos, hogy az elkövetkező időszakban az a párbeszéd erősödjön, amelyre az ország jövőjét alapozni lehet, mert e nélkül nem tudjuk az uniós tagságban rejlő és az egyéb lehetőségeket kihasználni.- Mekkora részvételre számít vasárnap?- Nem mernék számokat mondani, mert pontosan az ügy jelentősségét sajátos fényben bemutató ellenzéki kampánytechnika tükrében félő, hogy sokan nem mennek el szavazni. En mindenesetre azt tudom mondani, hogy a baloldal mindent megtesz azért, hogy a szavazótáborra jelen legyen és maximálisan elősegítse, hogy az Európai Parlamentben olyan képviselők üljenek, akik az ország érdekeit tartják szem előtt. Reméljük ezentúl, hogy a megye lobbierejét meg tudjuk erősíteni.- Lesznek-e, megítélése szerint, az eredménytől függetlenül következményei a választásnak az MSZP életében?- Meggyőződésem, hogy a szocialista párt a meghirdetett és megkezdett modernizációt továbbviszi és kiteljesíti. „ POCSAJI RICHÁRD Népi hagyományok nyomában: Harangozó Imre és Kallós Zoltán (balról jobbra) könyveik társaságában. d-fotó, kovács Erzsébet ban arról mérheti le, hogy Német László, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan erdélyi kapcsolata volt egykoron; számos publikáció, könyv és CD őrzi nevét, de a Elismert pedagógusok Szép szavakkal köszöntötték az immáron kilencedszer megrendezett városi pedagógusnapon Sarkad nevelőit, oktatóit, a közművelődésben dolgozókat. A helyi pedagógustársadalom tagjainak Sipos Kornélné dr., Sarkad város aljegyzője méltatta áldozatteljes, odaadó munkájukat. A városatyák döntése értelmében idén Sarkad város oktatásáért kitüntető díjban részesült Tariné Sarkadi Erika, a helyi 1. számú általános iskola tanítónője, Józsi Sándomé, a sarkadi 2. Számú Általános Iskola tanárnője. Szintén Tóth Imre polgármestertől Sarkad város kultúrájáért kitüntető díjat vehetett át Bendéné Mondrucz Julianna népművelő, a Bartók Béla Művelődési Központ, illetve Szabó- né Leelőssy Veronika könyvtáros, az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola könyvtárának munkatársa. Nyugdíjba vonulása alkalmából az oktatási miniszter Pedagógus szolgálati emlékérmet adományozott Fodor Pál, illetve Patkás István tanároknak, a sarkadi 1. Számú Általános Iskola pedagógusainak_____________ B.I. Battonya vagyona Battonya önkormányzata tizenegy évvel ezelőtt fogadta el a város vagyonrendeletét, amit az elmúlt években számtalanszor módosítottak.- Egy évtizeddel ezelőtt ez a vagyonrendelet korszerű volt, minden törvényi előírásnak, követelménynek megfelelt. Mára elavult, több sebből vérzik, tovább már nem lehet módosítani - dr. Németh Ferenc, Battonya város jegyzője. A képviselő-testület új vagyonrendeletét fogadott el, ami az uniós jogszabályoknak is megfelel. ___ K. E. Megkérdeztük olvasóinkat Várják-e a vakációt? I I Marton Edina, békésszentandrási, 3. osztályos tanuló:- Nagyon várom már a nyári szünetet, mert akkor elmehetünk majd együtt anyuval meg a ke- | resztanyámékkal Gyomaendrődre | nyaralni. Ja, és persze az öcsém is velünk jön. ajnos, most anyunak nincs munkahelye, otthon van, tehát megoldott az, hogy kivel leszek nyáron, nem kell másnak vigyáznia rám meg az öcsémre. Voltunk már egyébként az osztállyal is kirándulni Kecskeméten, Kiskőrösön meg Kecelen, bár az csak egy nap volt. Kiss Brigitta, békésszentandrási, 3. osztályos tanuló:- Jó, hogy már csak pár nap van hátra a tanításból, mert nagyon várom a nyarat. Akkor majd rengeteget játszunk a barátnőmmel. Táborba nem megyek, de nagyapáménak van víkendházuk Szarvason, a Körös-parton. Igazából a Balatonra szeretnék utazni, már egyszer voltam ott és nagyon-na- gyon tetszett az az óriási víz! Idén sajnos nem mehetünk, így sokat leszek otthon. Néhány hetet anyuék is szabadságon lesznek, máskor pedig a tesóim vigyáznak majd rám, ők már idősebbek. Az egyik bátyám 12, a másik pedig 14 éves. Ondók Róbert, békésszentandrási, 4. osztályos tanuló: — Hosszú volt ez a tanév, jó, hogy vége már. Valahogy úgy éreztem, hogy negyedikben már sokkal több a tanulnivaló, mint a korábbi években volt. Nem hiszem, hogy unatkozni fogok a vakáció alatt, mert nagyon szeretek olvasni. Regényeket, még mindenfélét. Most például a Harry Potter ötödik fejezetét olvasom. Megyek majd a testvéremmel táborba Miskolcra, s persze meglátogatjuk aput is, ő Szolnokon él. Anyu most nem dolgozik, így ő is otthon lesz velünk a nyáron, s készülünk együtt Gyulára, a fürdőbe. Igazából az én nagy álmom, hogy New Yorkba elmenjek. Bor Gábor, békésszentandrási, 4. osztályos tanuló:- Persze, hogy várom a vakációt, mert akkor lehet majd sokat focizni a haverokkal, meg lejárni a Körösre fürdeni. Jó, hogy ilyenkor sokat lehetünk együtt, mindenféle szórakoztató dolgokat kitalálunk. Amúgy a suli sem rossz dolog, nekünk jó tanító nénink van, csak az a baj, hogy sok a lecke. Készülünk egy hétre apuékkai Pestre, ott elmegyünk majd a vidámparkba, meg az állatkertbe. Tavaly is Budapesten nyaraltunk, vannak ott rokonaink, hozzájuk megyünk. L.j. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET SZÁZ NŐRE JUTÓ GYERMEKSZÁM (Korcsoportonként, a KSH vizsgálata Szerint) Kívánt gyermekszán %?} I ÍTénylejes gyermekszám m sí : \ t < m iSSt ■ :im \\\ ; ,< \ \\ : : S-i I I 1 20-24 n <: ■ g 1 j : k M 25-29 30-34 35-39 4S-45 KlSHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL ALMÁSKAMARÁS. (1) Az almáskamarás! általános iskolában a szülői munkaközösség szervezésében emlékezetes műsorral kedveskedtek a gyerekek a pedagógusnap alkalmából a tanítóiknak, tanáraiknak a minap. Emellett a települési önkormányzat és Ambrus Attiláné polgármester ünnepi megemlékezés és megvendégelés keretében köszöntötte az oktatásügyben dolgozókat. BÉKÉSCSABA, (o) A VÁTI Kht. képviselete tájékoztatása szerint idén ősszel várható az Európai Unió INTERRED IIIA programja pályázati felhívásának megjelenése. 2004-2006 között Magyarország, Románia és Szerbia-Montenegró vonatkozásában mintegy 24 millió euró támogatáshoz juthatnak a határ mentén működő szervezetek. BÉKÉSCSABA, (c) A megyei közútkezelőnél megtudtuk, hogy idén augusztus végéig megyénk négy nagyobb útszakaszán végeznek burkolatfenntartást felületi bevonattal. A Csanádapácai út és Gerendás között 4, a Tótkomlós és Mezőhegyes közötti úton 2,5, a Mezőkovácsháza és Kunágota közötti úton 7, Gyoma- endrőd és a hunyai elágazás között pedig 2,5 kilométeres szakaszon végzik el ezt az állagmegóvási munkát. BÉKÉSCSABA, (c) A megyei közlekedéstudományi egyesület békéscsabai tájékoztatóján elhangzott, hogy az Orosházi Határőr Igazgatóság területén lévő határállomásokon az év első öt hónapjában 1,2 millió ember és 411 ezer jármű kelt át. Ez az első. esetben 23, a másodikban 27 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) A mozgásszervi problémákkal küzdő gyermekeknek nem kell már vidékre utazniuk ahhoz, hogy megfelelő mozgás- terápiában részesüljenek. A helyi nyugdíjasklubban heti két alkalommal egyénre szabott gyógytomáztatás keretében szakember foglalkozik velük, biztosítva megfelelő fejlődésüket. CSABACSÜD. (j) A közelmúltban megtörtént az új óvodaépület műszaki átadása. Támogatások híján a harmincmilliós beruházást a község kizárólag saját erőből valósította meg. Az óvodások második otthona bőségesen biztosít lehetőséget a gyermekek szabadtéri mozgásához, belső berendezése pedig teljes mértékben megfelel a mai kor követelményeinek. DÉVAVÁNYA. (i) A dévaványai Ladányi Mihály Könyvtárban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által meghirdetett pályázat támogatásával eMagyarország pont létesült. Az eMa- gyarország pont megteremtésével a ványai könyvtár lehetőséget biztosít mindazoknak, akiknek otthon vagy munkahelyükön nem áll rendelkezésre internet. A program keretében az internet használata két éven át ingyenes. DOBOZ, (b) A testület legutóbbi ülésén a képviselők áldásukat adták a Dobozi Általános Szolgáltató Kft. társasági szerződésének bővítéséhez. Eszerint a továbbiakban a kft. — egyebek mellett — strandfürdők, vízpartok gondozását, parkosítást, hóeltakarítást, közterület tisztítását, egyéb épületgépészeti szerelést is végezhet. DOBOZ, (b) A település vezetése immáron határozatban is megerősítette, miszerint a békéscsabai régió részeként a község csatlakozni kíván a többcélú kistérségi társulás megalakításához. A tagok egyes pedagógiai szakszolgálati, belső ellenőrzési, illetve a központi orvosi ügyeleti feladatok elvégeztetése érdekében társulnak. DOMBIRATOS, (ke) Az önkormányzat intézményei egy vízvezetékrendszeren kapják a vizet, ami harminc évvel ezelőtt készült. A vízvezeték- csere a csövek elöregedése, elhasználódása, meghibásodása miatt vált esedékessé. A munkálatokat közmunkások végzik. A tervek szerint a hónap végére készülnek el a feladattal. FÜZESGYARMAT, (i) A gazdasági, munkavállalási nehézségek miatt Füzesgyarmaton is egyre kevesebben vállalkoznak gyermekszülésre. Szerencsére a csökkenő gyermeklétszám jelentős változást még nem okoz a gyarmati Kossuth Lajos Általános Iskolában. A bizonytalan családi háttér viszont a számokban is megmutatkozik: az iskola 650 tanulójából 381 diák hátrányos helyzetű. FÜZESGYARMAT, (i) A város legnagyobb idegenforgalmi vonzerejénél, a füzesgyarmati gyógyfürdő környezetében kempinget épített a helyi önkormányzat. A kempingépítés munkálatait pályázat útján a Bio-Flott Kft. nyerte el. GYOMAENDRÖD. (j) Június 15-étől megváltozik a városban az Alföldi Közlekedési Kft. által üzemeltetett helyi autóbuszjáratok menetrendje. Csökkentik a kihasználatlan járatok számát, ez azonban várhatóan nem jelent majd gondot, mivel a menetrend megváltoztatását alaposan előkészítették, azt öt héten át végzett utasszámlálás előzte meg. GYULA, (ö) Szegeden, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete ünnepi ülést szervezett a kutatási központ fennállásának 20. évfordulóján. Az ülést követő kerekasz- tal-beszélgetésen dr. Perjési Klára polgármester elmondta, a készülődés 15 éve ellenére másfél évvel ezelőtt nem volt az országnak Nemzeti Fejlesztési Terve, a közigazgatási reform lehetősége még ma sem körvonalazódik. Egyszerre kell, kellett működtetni a várost, elkészíteni stratégiáját, cselekvési programját, figyelni, készíteni a pályázatokat, pótolni a hiányzó terveket. A nulláról kellett kezdeni. KARDOS, (j) Nagy sikerrel léptek fel a közelmúltban megtartott kardosi falunap keretében a Békéscsabai Jókai színház művészei. Gyermekdalaik, régi slágereik, tréfás jeleneteik, rendőrvicceik a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt kellemesen elszórakoztatták. KONDOROS, (i) Kétszer százezer forint támogatást nyert a Petőfi István Általános Iskola a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány pályázatain. A támogatás segítségével az iskola tizenöt diákja utazhat majd a nyár folyamán a szlovákiai testvértelepülésre, Nagysallóra hagyományőrző néptánctáborba, ugyancsak tizenöten pedig diáktáborba. Az elnyert összeg az útiköltséget fedezi, a gyermekek ottani ellátásáról pedig a szlovák testvértelepülés gondoskodik. Jánó Anna mesegyűjteményét teszi közzé. Harangozó Imre néprajzkutató, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója, elnöke, a szakterülearany miatyánk hoszszabb verses ima Krisztus szenvedéstörténetéről, magyar előkeresztény, honfoglalás kori gyökerekkel. ______________________________JU. Ké t arany miatyánk Újkígyósról ten immár nyolcadik könyvét mutatta be, s ezúttal szűkebb pátriájának vallásnéprajzi hagyományait tárja a közönség elé. Tanulmányok mellett gyűjtések is szerepelnek a kötetben. Például a három környékünkbeli, újkígyósi és a határ túloldalán található kisiratosi „arany miatyánk”, mely típusból eddig mindössze kettőt, egy palócföldit és egy moldvait gyűjtöttek. Az táncházmozgalom egyik elindítója ként is számontartják. Világszárny című új könyve a le§ nagyobb tudású moldvai csángó hí gyományőrző, Demeter Antaln Békéscsaba Kallós Zoltán a szakma számára nem igényel bemutatást, aki nem ismeri, jelentőségét a néprajzkutatásAz egyik legnagyobb élő néprajzkutató, Kallós Zoltán, valamint ismert újkígyósi kollégája, Harangozó Imre tartott kettős könyvbemutatót hétfőn a megyei könyvtárban. Találkozójukon kiderült: a ritka, honfoglalás előtti gyökerű, úgynevezett „arany miatyánk”-versek egy részét megyénkben lelték fel.