Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-21 / 118. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. Május 21., péntek Betiltják az agresszív eladást Egységes uniós szabályok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról ________Budapest_________ Eg ységes meghatározást fo­gadtak el az EU-tagországok a tisztességtelen kereskedelmi eljárásokra vonatkozóan. A szakminiszterek által a na­pokban jóváhagyott és ősszel az Európai Parlament elé ke­rülő direktívatervezet konkré­tan meghatározza azokat a félrevezető, illetve agresszív eljárásokat, amelyek alkalma­zását valamennyi tagállam­nak meg kell akadályoznia. A tagállamok által jóváhagyott szöveg részletesen felsorol szá­mos olyan eljárást, amely min­denképpen félrevezetőnek vagy agresszívnak, és ezért tilosnak számít (lásd táblázatunkat). Ezen túlmenően általános szabályokat is rögzít arra vonatkozóan, ho­gyan kell a tagállamok hatóságai­nak, igazságszolgáltatási szervei­nek elbírálniuk egy adott kereske­dő eljárásának jogszerű voltát. Az egyes kormányok ugyanakkor ha­tározhatnak úgy, hogy a tervek szerint jövőre életbe lépő direk­tívánál szigorúbb tilalmakat érvé­nyesítenek. A miniszteri tanács által most elfogadott tervezet szerint általá­ban véve megtévesztőnek minő­sül az a magatartás, amelynek kö­vetkeztében az átlagos fogyasztó nem olyan vásárlási döntést hoz, mint amilyet anélkül hozna. A megtévesztés vonatkozhat a ter­mék jellemzőire, elérhetőségére, A tisztességtelen kereskedelmi magatartás néhány esete VC-GRAFIKA a termékhez vagy a kereskedőhöz kapcsolódó szponzorációs tevé­kenységre, az árra, a szervizelési igényekre, a kereskedő szerepére és jogkörére, illetve a fogyasztó jogaira és a kockázatokra. Tilos olyasmit állítani a ter­mékről, amit a kereskedő nem tud bizonyítani, és az összeha­sonlító reklám sem megengedett. A vásárlót minden esetben tájé­koztatni kell a termék fő jellem­zőiről, a kereskedő kilétéről, az árról (beleértve az esetleges adó­kat, szállítási és egyéb költsége­ket), a reklám- és marketingüze­netekre vonatkozóan pedig be kell tartani a már létező uniós elő­írásokat. Agresszívnak akkor szá­mít a kereskedő eljárása, ha erő­szak, kényszer vagy jogtalan nyo­másgyakorlás révén jelentősen korlátozza az átlagos fogyasztó döntési szabadságát. Mint David Byme fogyasztó- védelmi biztos rámutat, a felmé­Forrás: Európai Bizottság rések szerint legtöbbször a „csa­lárd kereskedőktől” való félelem tartja vissza a fogyasztókat a más tagországban való vásárlástól. Mivel ezek a kereskedők jellem­zően a nemzeti szabályozások közti kiskapuk kijátszására építe­nek, az Európai Bizottság szerint mind a fogyasztók, mind a tisz­tességes kereskedők, mind az egész európai gazdaság , érdeké­ben kulcsfontosságú az egységes szabályok rögzítése, takács gábor Megkezdődhet a hivatalos vita Budapest Tegnaptól olvasható az egészségügyi tárca honlap­ján az ágazat reformjáról szóló legújabb koncepció, amelyet a kormány e heti döntése alapján társadalmi vitára alkalmasnak minő­sített. A dokumentum ké­szítői a betegek ellátá­sának megszervezésétől a forráshiányos ágazat rend­betételét, a pazarlások megszüntetését, és az egészségügyi ellátáshoz való esélyegyenlőség meg­teremtését remélik. A koncepció mostani változa­tából kikerült néhány irritáló elem. Egyebek mellett még­sem kell térítési díjat - ez a ja­vaslat első változatában a költségek 10 százaléka lett volna - fizetnie annak a bizto­sított betegnek, aki nem az el­látásszervező által kijelölt or­voshoz menne, hanem saját orvosát keresné fel. Az ellátásszervezési modell egyetlen egészségügyi érdek- képviseleti szervezet tetszését sem nyerte el, s az MSZP par­lamenti frakciójának egész­ségügyi munkacsoportja és a párt egészségügyi tagozata is számos kifogással illette azt. A szocialista egészségpoliti­kusok a szolidáris elvű egész­ségügyi ellátást és a betegek alkotmányban rögzített gyó­gyulási esélyének csorbulását féltik. A társadalmi és szakmai vitát követően ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a terve­zet, s a szaktárca reménye szerint jövő áprilistól vezet­hetnék be az irányított beteg- ellátást. A feladatra profitorientált gazdasági társaságok pályáz­hatnának, amelyben orvosok, jogászok, közgazdászok, s immár állampolgárok, illetve önkormányzatok is részt ve­hetnének. Az egészségügy háttériparát azonban ki- rekesztenék. _____________________(írre) Vi ta az üzletrészkedvezményről Több mint 40 milliárd forint „államosított” mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészt adna el a kormány, de a viták miatt az agrár- és a pénzügyi tárcának ismét át kell dolgoznia a javas­latokat. Valószínű, hogy a vásárlók 50-80 százalék közötti kedvezményt kapnak, ha további üzletrészeket is vesznek. Újra elnapolta a döntést a kor­mány a mezőgazdasági szövetke­zetek „államosított” üzletrészei­nek értékesítéséről, mivel az elő­terjesztő két tárca, a PM és az FVM nem jutott egyezségre a kí­vánatos koncepcióról, és a mi­nisztériumi elképzeléseket az ér­dekképviseletek is vitatták. Érte­süléseink szerint tegnap folyta­tódtak az előkészítő egyeztetések, hogy az eladási terveket a gazda­sági kabinet, illetve a kormány a jövő héten véglegesíthesse. Mint ismert, még az Orbán-ka- binet határozott úgy, hogy a Ma­gyar Fejlesztési Bank (MFB) az üzletrészeket az 1992-es vagyon­nevesítéskori névértékén vegye meg az úgynevezett kívülálló tu­lajdonosoktól és a nyugdíjas szö­vetkezeti tagoktól. A vásárlást a kormányváltás után az ÁPV foly­tatta. Az állam máig 64,5 milliárd forintnyi üzletrészt vett meg, amelyből 22,8 milliárdnyi a csőd, felszámolás és végelszámolás alatt lévő gazdaságoké, míg 41,7 milliárd forint a működőké volt. Előbbiek üzletrészei értéktele­nek, így a mai eladási tervek a működő szövetkezetek „papír­jait” érintik. Az értékesítésről már 2002-ben kormányhatározat szü­letett, de az ügyben azóta sem történt semmi. hazafi László Vadásznak a fiatal tehetségekre A fejlesztést tervező cégek elsősorban fiatal mérnököket szeretnének felvenni - ez a Műegyetem áprilisi állásbörzéjén készített felmérés egyik következtetése. A hazai vállalatok főként állásbörzéken, illetve tanácsadó cégek segítségével keresik a frissdiplomás tehetségeket. A műszaki területen diplomázók bruttó 170-200, az informatiku­sok 180-230, a gazdasági friss- diplomás szakemberek 150-200 ezer forintos kezdő fizetésre szá­míthatnak - ez derült ki a Mű­egyetemen ez év április 7-8-án megrendezett állásbörzén részt vett cégek körében végzett felmé­résből. Az erről készült összeg­zést információink szerint a jövő héten hozzák nyilvánosságra. A felmérés azt mutatja: a pá­lyakezdőket elsősorban a fizeté­sek mértéke érdekli. A cégek el­lenben az anyagi kompenzáció­nál fontosabbnak tartják az új munkatársaik számára nyújtott fejlődési lehetőséget. A külföldi lehetőséget és a lakásprobléma megoldását szintén csáberőnek tartják a munkáltatók. A többi juttatást - mobiltelefon, cégautó, üdülési, sportolási lehetőségek - már kevésbé tartják fontosnak. A megkérdezett cégek 94 szá­zaléka tervez fejlesztést vagy be­ruházást az elkövetkező évben. Ez 83 százalékuknál létszámbőví­téssel jár, és többségük elsősor­ban mérnököket szeretne felven­ni. Kiemelkedő a gépész-, villa­mosmérnökök, illetve az informa­tikusok iránti kereslet. Feltűnő, hogy az előző évekhez képest nőtt a kereslet a vegyész- és az építőmérnökök iránt. Az idén új­donság volt, hogy nagyon sok vál­lalat már a gazdasági-pénzügyi területre is a műegyetemi állás­börze keretében kereste leendő munkatársát. A felmérés szerint a cégek 81 százaléka nyújt a hallga­tók számára szakmai gyakorlati, 30 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatási lehetőséget, 33 százalékuk tanulmányi szerző­dést, ösztöndíjat kínál. A részt­vevő cégek 74 százaléka lehetővé teszi a szakdolgozat, illetve a dip­lomamunka vállalatnál történő megírását. Megdöbbentő szám, hogy a vállalatok csaknem fele már az állásbörzén is a valós ta­pasztalattal rendelkező fiatal dip­lomásokat keresi, vagyis már di­ákként érdemes szakmai tapasz­talatot szerezniük a fiataloknak. Az elemzés a cégek toborzási szo- kásait is vizsgálja. koczó ildikó Sztárok, százmilliós gázsik Prága muzikálisabb lenne, mint Budapest? Sztárdömpinggel kecsegtet a hazai koncertpiac. Százmilliós tója viszont jelezte: jóval erősebb gázsiért jön vasárnap Britney Spears, majd Sting. A vezető kon- a vásárlóerő a cseh fővárosban, certszervező viszont Prágába még több nagyágyút „szállít”. Az alacsonyabb költségek és adó­terhek miatt olcsóbbak a jegy- Budapest nagyobb hazai szervező, a árak, az utazási irodák pedig rá­Multimedia Concerts Kft. (MC) szerveznek a koncertekre, azaz Jelentősen gyengíti a 4-4,5 mii- Prágában több sztárt léptet szín- nagy számban vásárolnak belépő- liárd forintos magyar koncertpiac padra, mint Budapesten. Hegedűs két a külföldi - a német, osztrák pozícióit a régióban, hogy a leg- László, az MC ügyvezető igazga- és magyar - turistáknak. ■ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár * t t * 11050,09 248.9964 253,30 212,30 1,193-0,53% 0.1568 pont 1,09 Ft 2,50 Ft-0.00 cent FTSE-100 (London) 4427.50 pont (-0,99%) Xetra DAX (Frankfurt) 3839,32 pont (-0,85% CAC-40 (Párizs) 3609,97 pont (-0,92%) Arany (1 uncia) 379,80 USD (-0,84%) Brent (í hordó) 39,06 USD (0,65%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő ____________minimum maximum új_____előző TA KARMÁNYKUKORICA 2004. július 34100 45 500 37 830 37 800 2004. november 27 900 32 020 27 900 27 900 2004. december 28000 32 000 28 000 28000 2005. március 29 500 32 930 29700 29700 2005. május 30850 43000 30400 30400 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 24 000 32 200 24 500 24 500 2004. szeptember 25 000 32430 25000 25 030 2004. december 26 300 30000 26 850 26 950 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 23000 29 600 23000 23 000 OLAJNAPRAFORGÓ 2004. október 48 000 62 800 58 200 58 200 Forrás: Budapesti Árutőzsde DRÁGÁBB KISHASZONJÁRMŰVEK A kishaszonjárművek 25-40 százalékos drágulása várható a jövő év végéig Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakeres­kedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke szerint. Az EU-árharmonizáció okozta drágulás nem lesz ilyen mértékű a személyautók esetében, ám a részlete­ket nem törlesztő autóvásárlók növekvő száma miatt a banki finanszírozási fel­tételek szigorodása várható. Tokaji borfesztivál Budapest Idén Bodrogkisfalud rendezi meg a hagyományos tokaj- hegyaljai borfesztivált. A ma kezdődő kétnapos ese­ménysorozat parádés programjá­ból kiemelkedik egy Guinness- rekordkísérlet is. A főút lezárt szakaszán mintegy 16 ezer pohár száraz és édes Furmintot raknak le, a sor akár az egy kilométert is elérheti. A tizenhat hektoliter bort harminc helybéli gazda adja Össze, míg Bodrogkisfalud kony­háiban a nedű elfogyasztásának megkönnyítésére fél mázsa po­gácsát sütnek. A rekord hitelesí­tése után a 16 ezer pohár borra minden látogató a falu vendége. A helyi vállalkozások további kedveskedéssel örvendeztetik meg az ünnepségre érkezőket. A helyi gazdák sétakocsikáz- tatják az érdeklődőket, több szőlősgazda pedig nyitott pince­napokat tart. A szomszédos Hollóháza hí­res porcelángyára vállalta a bor­verseny díjainak elkészítését és a kínálóedények biztosítását. A szervezők reményei szerint kö­rülbelül ötezer vendég népesíti be a rendezvényeket. A Bodro­gon médiahajó is indul, amelyen az újságírók a védnökökkel és politikusokkal találkozhatnak. ■ Gazdaság ÉS TÁRSADALOM KISZÁMÍTHATÓ PIAC KELL A Világbank közép- és kelet-eu­rópai igazgatója, Armin Fidler szerint egyszeri lépés az áprilisi gyógyszerár-befagyasztás, és mielőbb szükségesnek tartja a gyógyszerpiac leszámítható és átlátható, középtávú stratégiai szabályozását. VÁLLALATOK ________ÉS PIACOK _______ ÚJABB HUNGUEST-HOTEL Napokon belül megnyitja leg­újabb négycsillagos szállodáját a Hunguest Hotels Rt. Galyate­tőn. A gyógyászati, fitnesz-well- ness szolgáltatások mellett kon­ferenciaszolgáltatást is kínál. A Hunguest Grandhotel Gályának saját sífelvonója is van. SPORT1 MA. 14.30 Nyíregyháza-Szeged, férfi Magyar Kupa, elődöntő, .kézilabda-mérkőzés m 18 43 Tatabánya-Fotex, férfi Magyar Kupa, elődöntő,! kézilabda-mérkőzés SZOMBAT. m 13,45 Manchester United-Millwall, FA-kupa, döntő £U 78.7 5 Kézilabda, férfi Magyar Kupa, döntő rret 20.30 Magyarország-Litvánia, UI Vés Eurápabajnokság m 02.45 Floyd Mayweather-Demarcus Corley, ökölvívó mérkőzés m

Next

/
Oldalképek
Tartalom