Békés Megyei Hírlap, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-10 / 108. szám

SPORT 2004. május 10., HÉTFŐ - 1.1. OLDAL Javmjan elemében volt Videoton-Békéscsabai Előre FC 1-3 (0-1) Székesfehérvár A Haladás elleni otthoni siker óta nem tudott nyerni a csabai együt­tes és mivel csak a győzelem je­lenthetne előrelépést, ez igen erős béklyót köt a labdarúgók lábára. A Fehérvár elleni meccs előtt az utóbbi fordulók eredményeit néz­ve inkább a hazaiak voltak a talál­kozó esélyesei, a lila-fehérek pedig nem bízhattak másban, minthogy pont ezt sikerül majd kihasználni. A találkozó első tíz percében, nincs mit szépíteni, semmi sem történt a pályán, legalábbis ami említésre méltó. Mielőtt azonban unalomra panaszkodhatott volna az a néhány néző, aki vette a fárad­ságot, és kilátogatott a sóstói stadi­onba - megrázta magát a vendég­csapat. Zsinórban gyártották Ko­vács Béláék a lehetőségeket: a 11. percben Vincze, a 12. percben Miculescu, tíz perccel ezután pe­dig Szeverényi lőhetett volna könnyedén gólt az ellenfél hálójá­ba. A fehérváriak védekezése igen­csak gyengére sikeredett az első félidő második harmadában és a csabai középpályás sor úgy robo­gott át rajta, ahogy akart. Ez sem volt elég azonban a gólhoz, hiszen a csabaiak - a változatosság ked­véért - továbbra is hadilábon áll­tak a helyzetekkel, mi több, a zic­cerek kihasználásával. Mire egy ki­csit magához térhetett volna a ha­zai együttes, akkor csak-csak sike­rült megtörni az átkot, méghozzá egy pontrúgást követően. A csabai gól után is a nagyobb lehetősége­ket a lila-fehérek alakították ki, persze ettől kezdve a hazaiak is csipkedték magukat. Ennek kö­szönhetően változatos mérkőzés kerekedett a találkozóból, hiszen mindkét kapusnak akadt bőven dolga. Mindenesetre sok. mindent elmond az első félidőről az a tény, hogy a mezőny legjobbja egyértel­műen a hazai csapat kapusa, Tu­dor volt. A második játékrész elején a Vi­deoton igencsak csipkedte magát és enyhe nyomás alatt tartotta a békéscsabai védőket. Ettől függet­lenül nagy ziccert nem tudtak Sza­bóék kialakítani, a legveszélye­sebb lehetőségük Magasföldi sza­badrúgásból esett kapufája volt. A lila-fehérek nem ijedtek meg és egy nagyon szép kontratámadást követően növelték az előnyt. (Igaz ehhez Panties hibája is szükséges volt.) Ha az első találat nem is, de ez a második egészen biztosan „nagyon ütött”, hiszen ezt követő­en a Videoton-játékosok egyszerű­en képtelenek voltak a „normális” támadásvezetésre, egymást múl­ták felül a labda eladásában. Ha lett volna népes csabai publikum, egészen biztosan többször ollézhatott volna az ezt követő pe­riódusban, hiszen a csabai játéko­sok kifejezetten élvezték a játékot és sokszor eldugták a piros-kék labdarúgók elől a labdát. Emellett, hogy szinte mindig náluk volt a labda, tetszetős támadás-befeje­zésre is futotta: az egyik végén jel­lemző, hogy Vincze ezúttal a má­sik oldalról, jobbról adott remekül középre és Javrujan nem is hibá­zott. Azért a végére a fehérváriak­nak is bejött egy szöglet, még ha szerencsés gólt is lőttek belőle. Hi­ába a rúgott fehérvári találat, ekkor már egyértelmű volt, a mérkőzés Totót EREDMÉNYEK, 19. HÉT 1. Bayern München—Bremen 1—3 2 2. Hamburg-VfB Stuttgart 2-1 1 3. Hannover-Frankfurt 3-0 1 4. Hertha BSC-Dortmund 6-2 1 5. Kaiserslautern—Wolfsburg 3—2 1 6. Leverkusen—1. FC Köln 2—0 1 7. Mönchengl.—Schalke 04 2—0 1 8. Bochum—Freiburg 3—0 1 9. Rostock—1860 München 3—0 1 10. Brescia-Lazio 2-1 1 11. Internazionale-Parma 1-0 1 12. Juventus—Sampdoria 2—0 1 13. Roma—Perugia 1—3 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Reggina—Milan 2—1 1 11. perc: Kovács Béla gurított vissza nagyon okosan az alapvonalról, Vincze Zoltán érkezett és 14 méterről, jobb lábbal remek lövést kül­dött a kapura, Tudor azonban óriási bravúrral szögletre tolta a lab­dát. 12. perc: Miculescu jobb oldalról leadott lövését védte remek ér­zékkel Tudor, majd a kipattanó után Kovács Bélát találta nagy hely­zetben a labda, de lövése az egyik hazai védőről kipattant. 14. perc: Szeverényi kapott remek átadást Kovács Bélától a jobb összekötő helyén és már átemelte a labdát a kivetődő kapus felett is, de a székesfehérvári védők a gólvonal előtt tisztáztak. 16. perc: Magasföldi 25 méterről eresztett meg egy bombát, ami centikkel zúgott el a felső léc fölött. 20. perc: Schindler elfutott a jobb oldalon és remekül adta laposan középre a labdát, Javrujan azonban ordító helyzetben öt méterről fö­lé durrantott. 21. perc: a székesfehérvári 16-oson belül egy lehulló labdára Schindler robbant be és nyolc méterről alig rúgta a kapu fölé a lab­dát. 23. perc: nagy tűzijáték alakult ki a viharsarki kapu előterében, előbb Magasföldi, majd Vochin lövésébe vetődtek bele önfeláldozóan a csabai védők. 26. perc: Javrujan 18 méterről leadott jobb lábas lövésébe ha nem ér bele az egyik székesfehérvári védő, szinte biztosan gólt kiabálha­tott volna a csabai B-közép. 31. perc: Vincze Zoltán a hetedik békéscsabai szögletet ívelhette középre, a labdára a rövid olda­lon Valentényi (első képünkön) érkezett és öt mé­terről, senkitől sem zavartatva, a kapu közepébe fejelt, 0-1. 35. perc: Kovács Béla labdájával Javrujan tört a 16-oson belülre, lövését Tudor ujjheggyel piszkál­ta ki a jobb alsó sarok elől. 42. perc: ismét növelhette volna előnyét a ven­dégcsapat, hiszen Szeverényi jobb oldali beadása a második hullámban érkező Kovács Bélát teljesen üresen találta. A középpályás azonban hét méterről a jobb oldali kapufa mellé fejelt. 51. perc: Magasföldi 22 méteres szabadrúgása a felső lécről vágó­dott a mezőnybe. 60. perc: Panties a csabai térfél közepén eladta a labdát, Grujics óriási lendülettel indult meg elő­re, és 50 méteres vágta után a 16-oshoz érve re­mek labdát adott a középen futó Javrujannak (második képünkön), aki a kapuval szemben, at­tól 14 méterre előbb lekezelte a labdát, majd a bal alsó sarokba továbbította, 0-2. 62. perc: Savu került nagy helyzetbe a békés­csabai kaputól hét. epéiéire,,.bűH^as bombáját azonban Simunic nagy bravúrral védte. 69. perc: Javrujan térült-fordult a 11-es pont tájékán, majd fél for­dulattal alig durrantott a kapu fölé. 72 perc: Magasföldi rúghatott szabadrúgást húsz méterre a csaba­iak kapujától, jobblábas löketét Simunic óriási bravúrral tolta ki a léc alól. 79. perc: Vincze Zoltán bal lábbal jobb oldalról remekül ívelt kö­zépre, ahol Javrujan érkezett és nyolc méterről fejjel a jobb alsó sa­rokba csúsztatott, 0—3. 82. perc: szépített a Videoton: Szabó szögletét Koller hét méterről a jobb oldali kapufára fejelte, a kipattanónál viszont Panticsnak nem volt nehéz dolga, hiszen egy lépésről kellett az üres kapuba pofoznia a labdát, 1-3. 90. perc: sokadik remek csabai támadás futott a pályán, amelynek végén Kovács Béla pazar labdával hozta helyzetbe a csereként beállt Tóth Györgyöt, aki 14 méterről óriási gólhelyzetben a bal kapufa mel­lé lőtt hajszállal. 91. perc: Risztics kézzel beleütött Kovács Béla átadásába, emiatt megkapta a második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. csakis a viharsarkiaké lehet, ugyanis valóságos macska-egér harc folyt a pályán, bármilyen hi­hetetlenül hangzik is. Nem tudni, hogy a lüa-fehérek játszottak sokkal jobban, mint ko­rábban önmagukhoz képest, vagy a fehérvári játékosok „lazsálták el” a mérkőzést, de ezen az estén óri­ási különbség volt a két csapat tel­jesítménye között és az 1—3-as végeredmény nem is fejezi ki hűen ezt a különbséget. Jó: Tudor, Ma­gasföldi, ill. Simunic, Kovács B., Vincze Z., Javrujan, Bánföldi, Va­lentényi. Csank János: - Rengeteg hiá­nyosságunk volt ezen a mérkőzé­sen, a Békéscsaba viszont kitűnő­en játszott és azokban nőtt fölénk, amikre egyébként felhívtam a fi­gyelmet. A vendégek megérdemel­ten győztek, mert jobbak voltak ezen a találkozón. Supka Attila: — Megérdemelten nyertük meg ezt a mérkőzést, mert alaposan felké­szültünk a Videotonból. Amire fel­hívtam a figyelmet, minden játé­kos betartotta és teljesíteni tudta. Nehézségeink ellenére a csapat a mérkőzésen odatette magát és az elkövetkezendőkben is megtesz mindent, hogy az osztályozót elke­rülje. ______________KALMÁR ÁGNES, SZEGEDI ZSOLT Gó l nélküli döntetlen ________ Székesfehérvár____ Vid eoton-Békéscsabai Előre FC O—O NB I-es junior labdarúgó-mérkőzés, Székesfehérvár, 50 néző. V.: Sus. Békéscsaba: Matkó — Paróczai, Fehér, Brlázs, Sipka — Popol, Juhász, Kolarovszki, Gál (Ladányi) — Lengyel (Buzási), Okos. Edző: Jakab Péter. Az első félidőben a két tizenhatos között pattogott a labda, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Fordulás után a lila­fehéreknek két nagy helyzete volt, ám azok kimaradtak. A látottak alapján a válogatott Tóth Balázst felvonultató hazaiak ellen értékes pontot szerzett a fiatal csabai csapat. Jó: Matkó, Fehér, Sipka, Brlázs. Pénz állt a házhoz Legutóbbi lapszámunkban arról írtunk, hogy a Békéscsabai Előre FC labdarúgói, edzői és vezetői egy ideje nem járultak kasszához fizetés­napon. Nos, a péntek esti edzést követően mégis valamennyi pénz állt a házhoz, így a labdarúgók a fizetésük egy részét és a korábbi meccsek után járó pontprémiumot még a Videoton elleni derbi előtt fölvehették — kaptuk a tájékoztatást Kerekes I. Györgynétől, a klub ügyvezető asszonyától. Waltner: hétből öt A labdarúgó NB I. hétvégi for­dulójában az a szurkoló járt jól, aki az újpesti, vagy a deb­receni vagy főként a zalaeger­szegi mérkőzést látta, Szé­kesfehérváron és Pécsett vi­szont többen bánkódtak, hogy ezért nem kellett volna pénzt kiadni. Újpesten a hazaiak megfiatalí­tott csapata lehengerelte az MTK-t, és már az aranyéremre is esélyes. Ezt nem gondolták volna hónapokkal ezelőtt a lila­fehér szimpatizánsok, de Mé­szöly Géza és Véber György fa­natizálta az együttest, amely most már hétről hétre ragyogó teljesítményt nyújt. A ZTE a Haladásnak rúgott hetessel már a 7. helyet vette célba, külön ki­emelendő, hogy a zalaegersze­giek csatára, Waltner Róbert Hat gólt hozott a budapesti rangadó: már bajnokesélyes az Újpest (fehérben) „mesterötöst” ért el. A szom­bathelyi társaságon lassan már a csoda sem segít, szinte elkép­zelhetetlen, hogy Illésék meg­ússzák az osztályozót. A tv jóvoltából vasárnap dél­előtt mindenki láthatott egy ki­váló meccset. A debreceni rangadót elveszítette a Fradi, mert a Löki végig jobb volt, a ■I zöld-fehér védelem pedig a szü­net után a beadásoknál hibát hibára halmozott. Tököli ázsió­ja a rúgott két góljával újra emelkedett, a két kiállítással pedig a Ferencváros nem rúg labdába a sportszerűségi ver­senyben. (Tavasszal már hat ki­zárásnál tart.) l»» DVSC - FTC DVSC-MegaForce: Tomic - Nikolov (Bemáth, a szünet­ben), Éger, Flavio-Pim, Szatmári - Dombi, Habi, Sándor, Bogdanovic, Halmosi (Madar, 74. p.) - Bajzát (Andorka, 67. p.). Vezetőedző: Szentes Lázár. 3-2 (o-i) FTC: Szűcs - Bognár, Dragóner, Botis - Rósa (Sasu, 67. p.), Kapic (Gye­pes, 67. p.), Lipcsei, Sowunmi (Szkukalek, a szünetben), Leandro - Gera, Tököli. Vezetőedző: Pintér Attila. ZTE-Haladás 7-0 (3-0) ||| Zalaegerszegi TE: Varga Z. - Kocsárdi (Babati, 75. p.), Sebők V., Csóka, Sza­mosi - Nagy L., Vincze O., Balog, Koplárovics - Se­bők J. (Sabo, 80. p.), Waltner (Gyánó, 85. p.). Vezetőedző: Gellei Imre. Lombard FC Haladás: Tóth - Szűcs, Jagodics, Se­per, Tóth P. - Szabó Z. (Kincses, 60.), Kaj, Som­falvi (Czeglédi, 68. p.), Róth - Tüske (Venc2el, 46. p.), Illés. Szakmai igazga­tó: Tóth Bálint. Debrecen. Nézőszám: 6500. Játékvezető: Ábrahám Attila ★★★★ Gólok: 0-1 Tököli (2. p.), 1-1 Flavio-Pim (52. p.), 2-1 Hal­mosi (61. p.), 3-1 Bogdanovic (66. p.j, 3-2 Tököli (90. p.). Kiállítva: Leandro (45+1.), Lipcsei (91.). Sárga lap: Habi (40.), illetve Leandro (16., 45+1.), Lipcsei (4L, 91.), Bognár (55.) Zalaegerszeg. Nézőszám: 1500. Játékvezető: Vad István Gólok: 1-0 Waltner (5. p.), 2-0 Waltner (29. p.), 3-0 Waltner (37. p.), 4-0 Waltner (62. p.), 5-0 Waltner (72. p.), 6-0 Sebők V. (74. p.), 7-0 Sebők J. (76. p.). Sárga laprSeper (6.), Jagodics (39.), Tóth P. (60.). Sopron - Balaton FC 3-0 (1-0) Kj Pécsi MFC - Győri ETO 0-2 (0-0) Matáv-Sopron: Milinte - Grósz, Lambulics, Pető (Fehér, 77. p.), Hanák - Sifter (Lazics, 61.'p.j,'ba­goly, Pintér, Huszfi, Vasas (Balaskó, 61. p.) - Tóth M. Edző: Dajka László. Balaton FC: Csemyánszki - Radics, Kuttor, Hegedűs, László - Mészáros (J_uhász, Í2Íjp.), Virág, Kovács P. (Vö­rös, 74. p.), Usvat (körösi; 38. p.) - Sitku, Bajevszki. Vezetőedző: Csertői Aurél. Sopron. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Saskőy Szabolcs ★★★★ Gólok: 1-0 Tóth M. (28. p.j, 2-0 Tóth M. (72. p.), 3-0 Balaskó (86. p.j. Kiállítva: Virág (59.). Sátga lap: Bagoly (32.), Grósz (75.), illet­ve Virág (21., 59.), László (50.), Körösi (52.), Bajevszki (78.). Pécsi MFC: Herbert - Si­pos, Dienes, Szekeres Vranjes - Berdó, Márton, Pavicsevies (Kerekes, 57. p.), Szabados (Erős G„ a szünetben) - Pest K. (Bajúsz, 57. p.), Koltai. Vezetőedző: Nagy Tamás. Győri ETO FC: Sebők Zs.- Regedei, Stark, Kartelo, Makra - Böjté, Varga Z. (Imrik, 90. fr), FföritYih R. (Öross, 85. p.), Vlajics - Perics, Puskin (Németh N., 68. p.). Szakmai igaz­gató: Reszeli Soős István. t-MTK Újpest FC: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák - Simek, Erős, Polonkai (Rajczi, 24. p.), Tóth N. (Bánka, 76. p.) - Bükszegi, Feczesin (Cseri, 63. p.). Vezetőedző: Mé­szöly Géza. 5-1 (2-0) Pécs, Újmecsekalja. Nézőszám: 600. Játékvezető: Kassai Viktor ★★★ Gólok: 0-1 Perics (60. p.), 0-2 Horváth R. (84. p.) Sárga lap: Szabados (31.), Dienes (87.), illetve Makra (12.), Vlajics (4L), Horváth R. (65.), Németh N. (74.). f | Videoton - Békéscsaba 1-3 (o-i) ff MTK FC: Végh - Pusztai (Elek, 66. p.), Juhász, Janjic, Fűzi - Zavadszky, Jezdimirovic, Pisont, Rósa H. - Torghelle (Czvitko- vics, 55. p.), Lengyel (Silva, a szünetben). Veze­tőedző: Egervári Sándor. Videoton FCF: Tudor - Panties, Ristics, Koller - Tereánszki-Tóth (Bartyik, 86. p.), Vochin, Szabó G., Horváth G. (Lattenstein, a szünetben) - Savu, Medved, Magasföldi. Vezetőedző: Csank János. Békéscsabai Előre FC: Si­munic (Fekete, 72. p.) - Schindler, Grujics, Bánföldi, Valentényi - Szeverényi (Tóth Gy„ 60. p.), Simon, Kovács B„ Vincze Z. - Miculescu (Hoffmann, 80. p.), Javrujan. Vezetőedző: Supka Attila. Budapest, Szusza Ferenc-stadion Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szabó Zsolt ★★★★★ Gólok: 1-0 Bükszegi (4. p.), 2-0 Tóth N. (35. p„ 11-es- ből), 3-0 Rajczi (51. p.), 4-0 Rajczi (56. p.), 4-0 Czvitkovics (64. p.), 5-1 Simek (65. p.). Sárga lap: Feczesin (16.), Rajczi (52.), Cseri (66.), Erős (67.), illetve Torghelle (27.), Janjic (27.), Elek (85.). Székesfehérvár. Nézőszám: 500. Játékvezető: Sápi Csaba Gólok: 1-3 Panties (82. p.), illetve 0-1 Valentényi (31. p.), 0-2 Javrujan (60. p.), 0-3 Javrujan (78. p.). Kiállítva: Ristics (90.). Sárga lap: Vochin (52.). Ristics (88., 90.), illetve Bánföl di (55.), Kovács B. (65.). ZTE - Lombard FC 7-0 (3-0) Az eredmény, ugye, önmagáért be­szél. Pedig az előjelek nem voltak túl lók, főként a vendégoldalon, hiszen a Lombard a kiesés rémétől fenyegetve lépett pályára és bár becsületükre válik, hogy tempósan kezdtek, ezúttal mégsem rajtuk múlt, hogy ez lett a forduló mec­cse. Sokkal inkább a négy gólpasszal előrukkoló Nagy Lajoson, de legin­kább a hazai pályán csodaszámba menő mesterötöst produká­ló Waltner Róbed bravúrjain. Név Gólok TóBi Kliltáv (Sopron) Kovács Zoten (Újpest) TortÉele Sándor (MTK) Gera Zoltán (FTC) Wattn» Rétiért (ZTE) Bajzát Péter (DVSC) Tudor Videoton Szélesi Sebők V. Újpest ZTF. Juhár Szamosi Újpest ZTE Nagy L. ZTE Waltner ZTE Habi DVSC Tököli FTC Kovács B, Békéscsaba Javrujan Békéscsaba FELSÜHAZ Újpest - Debrecen Sopron - FTC MTK - Balaton FC ALSÚHÁZ ZTt - PMFC Videoton - Győr Haladás - Békéscsaba 2-3 0-2 1-2 1-2 2-2 1-3 A FORDULÓ JÁTÉKVEZETŐJE: Szabó Zsolt (★★*★★) Újpest - MTK 5-1 (2-0) ; Szinte nem akadt egy rossz ítélete sem. Pedig ideges hangulatú mérkőzést dirigált, i amelyen mindig akcióközeiben vott, nem í akad főszereplővé előlépni. Hat sárga lapot osztott ki. de mindegyikre szükség volt HerwgteM Zoltán Mdeoíon) Kovács Béta (Békéscsaba) Igor «csontra (Győr) M 3 1. Debrecen 27 14 8 5 45-24 50 2. Bauton PC 27 13 8 6 30-16 47 3. Ferencváros 27 13 8 6 34-24 47 4. Újpest 27 12 9 6 41-27 45 5. MTK 27 11 10 6 40-30 43 6. Sopron 27 10 7 10 43-37 37 7. Zaiaegerszeg 27 ...9 5 13 39 38 32 8. PMFC 27 7 11 9 26-30 32 9. Videoton 27 7 9 11 37-44 30 10. Győr 27 0 6 13 30-43 38 11. Békéscsaba 27 6 8 13 29-42 26 12. Szombathely 27 3 9 15 12-51 18 san és a,.pipába" zúdítva a lab­dát, nem' napäaptol osztályzatot. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom