Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-20 / 92. szám

12. OLDAL - 2004. ÁPRIUS 20., KEDD SZOLGÁLTATÁS/H1RDETÉS Vonalban vagyunk... Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthat­nak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. A súlyadót ne vegyék készpénznek! Több gépkocsi- vagy utánfutó-tu­lajdonos jelezte szerkesztősé­günknek, hogy nekik többet számláztak ki súlyadóként, mint amennyit valójában fizetniük kel­lene. Egy férfi például arra pa­naszkodott, hogy eddig az után­futójára 2 ezer forintot fizetett évente, most pedig 12 ezerről szól a számla. Szombatyné dr. Nagy Margit, a békéscsabai okmányiroda veze­tője elmondta, az irodájukon is sokan jelentkeztek a problémá­val. Az eltérés abból adódik, hogy a nyilvántartás, amelyet 2001-ben a Belügyminisztérium (BM) ki­adott, pontatlan. A listát melles­leg a rendőrségtől vette át a BM. Eltérések adódhatnak azonban abból is, hogy a régi tulajdonos „megszabadult” a gépkocsijától, és az eladó hiába jelentette be a cserét, ha az új tulajdonos nem vacakolt a papírokkal. Ilyenkor az ügyfélnek azonnal jelentkeznie kell a területileg illetékes ok­mányirodán. Ha valaki mégis befizette az összeget, amely több mint amennyi a valódi adó, a területi­leg illetékes polgármesteri hiva­tal adócsoportjához fordulhat. Druganné Csepregi Magdolna, a békéscsabai iroda munkatársa elmondta, ha az ügyfél számlá­ján túlfizetés van, rendelkezhet a túlfizetésről. Nyilatkozatot kell kitöltenie, hogy nincs köztarto­zása. Ha mégis van, akkor a pénzt automatikusan a tartozás egyenlítésére továbbítja az iroda, ha nincs, visszautalja az ügyfél­nek. Lapunk terjesztésével kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Olvasóink írják Éljünk egészségesen Az ember életében a legfonto­sabb az egészség. Ezért vigyáz­zunk, hogy minél hosszabb ide­ig egészségesek maradjunk. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy egészsé­gesen táplálkozunk, rendszere­sen mozogjunk, illetve kerüljük a káros szenvedélyeket. Most tér­jünk ki egy kicsit részletesebben az előbb felsoroltakra. Az embe­ri szervezetnek szüksége van fe­hérjékre, ami különösen a tejtermékekben található. A szlogen is azt mondja, hogy: „a tej élet, erő, egész­ség". A fehérjék mellett szükség van még szénhidrát­okra, ásványi anyagokra és természetesen vitaminra. A vitaminok a gyümölcsökben és zöldségfélékben ta­lálhatók meg, melyek nemcsak nyersen, hanem pá­rolton, illetve főzeléknek elkészítve is fogyaszthatok és finomak. De ehetjük még befőttként és savanyúság­ként is. Viszont a gyümölcsnek nyers állapotban van a legnagyobb vitamintartalma. Fontos, hogy naponta legalább két liter folyadékot igyunk. Káros szenvedélyeknek nevezzük azokat a dolgo­kat, amelyekkel az egészségünket károsítjuk. Ilye­nek például: az alkohol, a kávéfogyasztás, a do­hányzás és a kábítószer. Kerüljük ezeket, hiszen nagymértékben károsítják az egészséges emberi szervezetet. János Andrea Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötés: Balázs Gyöngyi Éva (Kamut) és Kis József (Kamut). SARKAD Születések: Balogh Róbert és Paksi Annamária leánya Brigitta, Vezér Ferenc és Molnár Éva leánya Márta Vanda. S.O.S. TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Ingyenesen hívható (vezetékes telefonról) a nap 24 órájában az egész megye területéről (a 68-as körzetből is): (66) 441-300 További elérhetőségünk: E-mail: sos.lelkisegely@axelero.hu Telefondoktor A Föld napjáról kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól április 25-éig a 441-308 vagy a 540-690-es telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. „Be (le) lépünk” Május 1-jén kitárulnak Európa ténelmünk fordulópontjait, bizo- kapui Magyarország előtt. Kari- nyitván: nekünk, magyaroknak katuristánk, Boros Béla ma indu- mindig is Európa járt az eszünk- ló rajzsorozatával feleleveníti tör- ben. Lottónyeremények mm ooooo 000000 nincs nem volt 0000 OOOOO+O 674 281 forint 5 524 665 forint OOO ooooo 11 036 forint 210 903 forint 00 OOOO 856 forint 4206 forint Joker: OOO 71 149 716 forint 913 forint Programok Vérszerződés (ghfö BÉKÉSCSABA. Center Mozi. 13.30, 15.30, 17.45, 20.00, 21.00-kor: A passió (amerikai történelmi dráma) * 14.30,16.00,17.30-kor: Scooby Doo (m. b„ sz„ amerikai családi film) * 19.00-kor: Az íté­let eladó (amerikai dráma) * 17.15, 19.30-kor: Mélyen őrzött titkok (magyar dráma) * 16.00, 20.30-kor: Elveszett jelentés (amerikai-japán melodráma) * 15.00, 18.15, 21.15-kor: Rap, re­vü, Rómeó (magyar vígjáték). OROSHÁZA. Apolló Mozi. 17.45-kor: Pofa be! (m. b., sz„ francia vígjáték) * 20.00-kor: Túl közeli rokon (m. b„ sz., amerikai vígjáték). SZARVAS. Turul Mozi. 20.00-kor: MIX (sz., magyar film). B MA BÉKÉSCSABA. Városháza, Mokos terem. 15. 00 órakor Nagy Tamás DLA, Ybl-díjas építész kiállítása. HOLNAP BÉKÉSCSABA. Ifiház. 19.00- kor: Ludas kocsma - fellép a magyarpéterlaki Csiszár Aladár és zenekara. Megyei könyvtár, játszóterem. 14.30-kor: Bará­tunk a könyv, a könyvtár — mű­veltségi játék résztvevőinek dra- matikus előadásai; Klubterem. 15.00-kor: Holokauszt az iroda­lomban - módszertani foglalko­zás pedagógusok és könyvtáro­sok részére. MÁTÉ HELGA KLAUDIA a mai napon ünnepli 3, születésnapját Gerlán. Szeretettel köszöntik őt a Máté nagyszülők és a kereszt- szülők. INGATLAN B.-CSABA, Pásztor u. egyedis, felújított, 2 szo­bás, 3. em.-i lakás eladó. 30/466-5907. TRY ERA MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSA, «««esttel 30% illeni tinegetes, legyem pályázatírás, vitteatlae érek április 3Ng.í ISO-PORTÁL KFT., fe OROSHÁZA, GYÁRTELEP U. 7. I TEL.: (68) 473-899, (20) 932-1082. AZAPRÓHIRDEtÉSEK SZÖVGÉT MINDEN ESE7BEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL KAPJUK. EZÉRT AZ AB­BAN FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁUAL! MINŐSÉGI redőnyök készítése 3 nap alatt. 4200 Ft/m2. Tel.: (30) 9837-257. a AJTÓ, ablak gyártás. (30) 232-9162.-------------------------------------------------------------------------------- *00412* 8 REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, heveder­zár. Tel.: (66) 480-198.-------------------------------------------------------------------------------- *81829* ÜVEG, polikarbonát, lakatosmunka. (66) 446-515. _____________________________________________________*99125* OKTATÁS Március 31-ei keretes hirdetésben ÁDÁSZ JÁNOS neve tévesen jelent meg. Ezúton elnézést kérünk a családtól! *196518* BÉKÉSCSABA belvárosában felújított, közpon­ti fűtéses, 2 szobás, 8. em.-i lakás eladó. (20) 951-0826.--------------------------------------------------------­---------------------*01717* BÉ KÉSCSABÁN, Jaminában családi ház eladó. Irányár: 8,8 M Ft. (66) 435-998. Csaba Center 3. emeletén 30 m2 es IRODAHELYISÉG BÉRLETI JOGA ÁTADÓ. KERESÜNK eladó ingatlanokat külföldi és ma­gyar ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Ingatlan- közvetítő, Szolnok, Ady 1. Tel.: 56/422-043 vagy 06-20/9928-505. _____________- _____________________________- *99587* BÉRL EMÉNY 8 KOCSMA kiadó. (30) 6262-875.------------------------------------------------------------------------------- •02073* ÜZ LETHELYISÉG + raktár kiadó a Baross u. 34., volt Piért. 66/321-726,30/9670-468.---------------------------------------*01992* AL BÉRLETET KÍNÁL 8B.-CSABÁN Kakasnál garzon kiadó. (70) 270-5308.-------- — ---------*07077* JÁ RMŰ KIPUFOGÓ-SZAKSZERVIZ, ■JAVÍTÁS, -GYÁRTÁS, -CSERE. GYULA, Dobozi út 28. Tel.: (66) 463-755, (30) 9589*429. | 10 éve a kipufogójavításban! | DACIA 1310 friss műszakival eladó. Érd.: (70) 279-7307. KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (Dobozi út - Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re) Tel.: (66) 430-589, (30) 2282447. | GEPJARMU-VILLAMOSSÁGI ES AUTÓJAVÍTÁS 1 ___________GÉP___________ KU KORICAVETŐ GÉP, 6 soros Kuhn-Maxima BÉRELHETŐ. Tel.: (30) 93-81-681.---------------------------------------------------------------------------------*02513­8MTZ 80-AS és kombinátor eladó. 30/9675-743----------------------------- - --------------------- ------------*01987' » S PC vetőgép eladó. (30) 3386-632.----------------------- *00607* 9 SZK5-ÖS kombájn, sok alkatrésszel eladó. Tel.: (30) 586-9770.------------------------------------------------ *02529* ME ZŐGAZDASÁG FÉMZÁROLT lucernamag eladó. 60 E Ft + áfa. Köröstarcsa, Híd u. 3. (70) 281-7646.---------------—----------------------------------------------------------01513­8 KISBÁLÁS lucernaszéna eladó. (68) 422- 485.------------------------------•01986' 8 KÖRBÁLÁS búzaszalma eladó. (30) 3386- 632. _____________________________________________________• 00607* __________ÁLLAT__________ MÉ HEK eladók. Tel.: (30) 985-6651.----------------------------------------------------------------------------— •02350' NAPOS- és előnevelt csibe kapható. Érd.: Bé­késcsaba 06 (70) 256-9095.------------------------------------------------------------------------------- *02505» 812 DB HF előnevelt bikaborjú eladó. (30) 2799-447. ____________________*01507* SZOLGÁLTATÁS DUGULASELHARITAS A megye területén. (20) 9708-493.1 Békéscsaba, Szarvasi út. 438-211.1 8 REDŐNY a gyártótól! (30) 232*9162.------------- --------*79353* 8 REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784.--------- ------------------- -------------*79353* ER ETTSEGIZETTEK, FIGYELEM! OKJ-s szakmával nem rendel­kezők, ill. szakképzetlen fel­nőttek részére gyógypedagógiai asszisztens emelt szintű szakképző tanfo­lyamot indítunk 2004. április 24-én Békéscsabán. Pályázati támogatással a képzési költ­ség 75%-át, 96 OOO Ft-ot is­kolánk átvállalja. Jelentkezés és részletes információ: IPSZILON Pedagógiai Szolgáltató Kft. (66) 453-074, (30) 2188-958, (30) 3032-565. Képz. eng. sz: 06-0062-02, | akkreditáció: 0516. 8 SZOLGÁLTATÁSSAL foglalkozó ISO minősített kft. felvesz főállású regisztrált mérlegképes könyvelőt, többéves szakmai gyakorlattal, bé­késcsabai irodájába. Érd.: (30) 9388-404 (hétvégén is), H&M Kft.---------------------------------------------------------------------------------*02536­OTTHONI munkát ajánlok. (30) 540-4515. --------------------------------------------------------------------------------01208* 8 S ZOBAFESTŐT felveszek. (30) 9453-076.-------------------------------------------------------------------- *02522* ÁL LÁST KÍNÁL ANGOL Rt. gyakorlott értékesítő, hitelügyinté­ző munkatársat keres. (30) 645-7083.-------------------------------------------------*01221* AU TÓKAROSSZÉRIA-elem importőr cég képvi­seleteként munkatársat keresünk. (20) 933- 3290.------------------------------------------------------------------------------- *01657* BETANÍTOTT munkatársakat keresünk Sós- kútra. Szállás megoldott. Tel.: (30) 399- 6547. ............................................... *01581* BÜ FÉBE eladót felveszek. (30) 648-7133.---------------- -02521* CS ABA CENTER kínai gyorséttermébe nem do­hányzó, fiatalos felszolgálót és konyhai kise­gítőlányt keresünk. Érd.: személyesen.--------- -01474* 8CUKORBETEGEK, fogyás keresettel. 06 (20) 992-1590. —--------------- *01325* FO RGALMAZÓKAT keresünk háztartási víztisz­tító berendezések forgalmazásához. Tel.: (20) 9864-472.------------------------------------------------1---------------------------*01505* LA KATOSOKAT, hegesztőket, festőket felve­szek. Érd.: 06 (20) 3182-241.----------------------------------------------------------- *02347* ME LLÉKÁLLÁS fehérneműk értékesítésével! Kérje új katalógusunkat, keressen 40 000- 60 000 Ft-ot havonta! (25) 522-885, (25) 522-886.-------------------- *01647* NA PI 8 órás takarításra megbízható munka- vállalót keresünk délutáni műszakra. (30) 228-2449. TARGONCASOKAT keresünk Sóskútra. Szállás megoldott. Tel.: (30) 399-6547.------------------------------------------------------ -------*01581* TE LEFONÜGYELET céljából otthon tartózkodó idős, nyugdíjas hölgyet keresünk. Részleteket a (70) 217-9189-es számon kérhetnek.--------------------------------------------------------------------------*01420* UT AZÁSI iroda keres megbízható, precíz buszvállalkozókat 47-50 fős, jó állapotú buszokkal bel- és külföldi munkákra. Napi garantált 250-300 km. Jelentkezés telefo­non vagy levélben. Tel.: 96/219-588. Alba­tross Travel, 9200 Mosonmagyaróvár, Gyöngyös u. 9.------------------------------------------------------------------------------- *01261* VA GYONŐRÖK részére felvételt hirdet a Secur- intell Kft. Felvételi időpont-egyeztetés: 06 (30) 9412-861.-------------------------------------------------------------------------------- *01423* WELNESS, uniós szintű jövedelem. (20) 368- 6871.----- — -------- *01525* ______PÉNZPIAC______ BA NKHITELEK! Akár jövedelemvizsgálat nél­kül is. Terhelés nem akadály. (30) 296- 6508.------------------------- *02348* HÍVJON kezesnek! 06 (70) 275-3474.------------------------------------------------------------------------------- *02354* KE DVEZŐ kamatozású hitelek 600 E Ft-tól. Terhelt ingatlanra is, jövedelemvizsgálat nél­kül. Tel: (20) 3345-063. _____________________________________________________*02345* VÁLLALKOZÁS GYULÁN söröző eladó fizetési könnyítéssel. (Családi okok miatt.) 06 (20) 9546-159.----------- — ---------- *01348* _______VEGYES_______ BO NTÁSBÓL tégla, faanyag, cserép áron alul eladó. Téglatörmelék ingyen elvihető. Volt Ezerjó, Szarvasi út. (30) 416-5413.----------------------------i------*02205* TŰ ZIFA akció ápr. 30.-ig: tölgy 11 E Ft/köbm, akác 12.500 Ft/köbm. Ingyen házhoz szállít­va. Tel.: 30/320-6554-------------------------------------------------------------------------------- *01757* VASMÁZSA, tolósúlyos, 100 kg-os és cefrének való alma eladó. Tel.: (20) 411-1685.-- -----------------------------------------------------------------------*02504 • HI RDETMÉNY BAUMAG károsultak figyelem! Érdekvédelmi egyesületünk 2004. április 24-én 10 órától tájékoztatót tart Békéscsabán a Derkovits úton lévő Ifjúsági Házban. Előzetes informá­ció: (20) 375-6366. IRODAHELYISÉG Békéscsabán sürgősen kiadó. Tel.: (30) 9154-732. RAKTARHELYISEG Békéscsabán sürgősen kiadó. Tel.: (30) 91S4-732. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: Az előfizetői példányok kézbesítését a Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a DR. ÁRPASI ZOLTÁN Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, különböző versenyeken akciókon és Főszerkesztő-helyettes: az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft. regio­rejtvénypályázatokon résztvevők ál­NIEDZIELSKY KATALIN nális árushelyein keresztül történik. tál megadott adatok nyilvántartá­Ügyvezető igazgató: Terjesztés: sunkba kerülnek. Az adatok meg­DR. TÓTH MIKLÓS LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy Telefon: (66) 527-217 azok felhasználásával a kiadónk ér­Szerkesztőség és kiadó: Telefax: (66) 527-221 dekeltségébe tartozó cégek (Axel 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4, Előfizetés a kiadónál (telefon: Springer Budapest Kiadói Kft, Axel levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. 80/922-012), valamint a területi Springer Magyarország Kft., Telefon: ügynökségeknél és a kiadó kéz be­Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­központ (66) 527-200, sítőinél közvetlenül, postautalvá­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó sportrovat (66) 527-247 nyon és átutalással a KHB Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Telefax: 10402609-26017398-70070000 Kft.) előfizetéses megrendelését tel­szerkesztőség (66) 527-231, pénzforgalmi jelzőszámra. jesítsük, akcióira, kiadványaira és kiadó (66) 527-201 Előfizetés dija: egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi­E-mail cím: egy hónapra 1500 Ft, gyelmüket. Kéziratokat és fotókat szerk.bekes@axels.hu, negyed évre 4500 Ft, nem őrzünk meg és nem küldünk kiado.bekes@axels.hu fél évre 9000 Ft, vissza. Készült: egy évre 18 000 Ft. Szilády Nyomda Kft., Hirdetés Az újság PANDA szerkesztőségi 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető rendszerrel készült Telefon: (76) 481-401 Hirdetésfelvétel Telefax: (76) 481-204 Telefon: (66) 527-227, A MATESZ által auditált. Felelős vezető: telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, BOROS GÁBOR Telefax: (66) 527-211 ISSN szám: HU ISSN 12151068 E-mail: hird.bekes@axels.hu Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom