Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-17 / 90. szám
2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT - 11. OLDAL Kovács Lajos érdemes művész: nem tehetséges vagyok, hanem szorgalmas, buldog Másoknak boldogság — a színésznek munka Kovács Lajos Jászai-díjas színművész március 15. alkalmából megkapta A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést. A klasszikus és kortárs világirodalom, valamint a magyar dráma remekeit bemutató színházi előadásokban épp oly gyakran játszik főszerepeket, mint a filmvásznon. Az ezerarcú és sokat foglalkoztatott, népszerű művésszel gyulai otthonában a sikerről, a boldogságról, a kitüntetésről, a színész munkájáról és az erősítő távollétekről is beszélgettünk.- Művész Úr! Gratulálok a kitüntetéséhez! Színpadon és filmen szinte már minden szerepet eljátszott, amiről színész csak álmodhat. Keresik, hívják és szeretik. Elégedett, boldog? — ... Amikor a maratont futottam, arra fél évig készültem, semmi színházi és filmkötelezettséget nem vállaltam. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hogy én, aki rövidtávfutó voltam világéletemben, a maratont teljesítsem. Munka közben voltam boldog, amikor a napi kijelölt penzumot végeztem, ami rengeteg szenvedéssel járt; mégis maga az út volt a boldogság, hogy időre tökéletesen készen legyek. Az első nekifutásom kudarccal végződött. Az utolsó három napra a futás előtt betettek három Cseresznyéskertet. Éjfélre érsz haza, semmi alvás, szörnyű szorongás, félelem, halálfélelem, mert te nem erre készültél, te a boldogságra készültél, hogy menni fog. 18 kilométer után összeestem, elvittek a szívkórházba, nem találtak semmit. Két hét múlva eljöttem haza, a Trabantommal lemértem 43 kilométert, és simán lefutottam. A sport mindenre választ ad, ott az embernek saját magát kell legyőznie, nincs ellenfél. Mit bír a szíved, mit bírnak az izmaid? A fájdalomnak megvoltak a stációi. Amikor beértem a célba a maratonon, akkor sem a boldogságot éreztem, hanem azt, hogy amire készültem, fájdalmak, gyötrelmek közepette, az sikerült. — De hát színésznek szerződött, nem sportolónak. — A film is, a színház is munka. A boldogságig, ami másfél percig tart, ott a munka, amit elvégeztél. Boldogság az, ha mindezt át tudod adni; a ,,,,,„, boldogság nem benned jön létre, hanem azokban, akikben boldogság gerjed az én munkám láttán. Nem az én boldogságom a fontos, az én feladatom a munka. — Készült a művészi pályára? — Orvostudományi, test- nevelési egyetemre jelentkeztem, mellesleg a színire is. A színészi vénát nem úgy érzi az ember, hogy erre elhivatott, szerintem egyik pályát sem, csak megkísérel valamit. Én csak megpróbálok felkészülni valamire, s ha sikerül, azt mondom, lefutottam a maratont. Én csak találkoztam emberekkel, akik a színészetről beszéltek, és nem reális módon viszonyultak ehhez a nagyon reális pályához. A színészet munka, nem hivatás, nem misztikus valami. Én nem tehetséges vagyok, hanem szorgalmas, buldog. Ha kapok egy szerepet, akkor én azt elkezdem nulla pontról, találok egy mondatot, az a tégla, és a téglákból felépítek egy házat. Olyan munka ez, mint a kőművesé. Házat kell építeni, ezért csodálom, szeretem és figyelem a kőműveseket, vagy a többi kétkezi embert, akiktől kitartást, pontosságot tudok tanulni. A színészet matematika, nagyon sok tárgyismeretet, szakmai ismeretet, tapasztalatot kíván... lök vissza többé a pálya sodrába. Én mertem eltűnni egy évre a lovak közé Nyírtassra, és a lovak újra megtanítottak beszélni, olvasni, járni, élni. Nagy probléma, hogy veszélyben, bajban lévő, mondanivaló nélküli színészek maradnak a bázisokon, s nem merik otthagyni, attól félnek, hogy elfelejtik őket. A pályára pont úgy kell visszakerülni, hogy előtte nagyon messze el kell menni tőle; nagyon sok vargabetűt kell megtennie az embernek ahhoz, hogy aztán a lehető legrövidebb úton jusson célba. Hát én ettől voltam hírhedt vagy igaz, vagy őszinte.- Gyula és Budapest között ingázik. Menő pesti művésznek vagy - ahogyan valahol nyilatkozta - vidéki suttyónak tartja inkább magát?- Ha Gyulán vagyok egy hónapig, akkor én Pesten is vagyok. Az ember tudja azt, hogy az energiái egyrészt elmennek Pestre is, másrészt a korábbi munkái ott gyökeret vertek. Állandó égésben, figyelemben kell lenni, s érezni magadban az erőt, hogy igen, tudnak rólad és várnak. Ha nem is kapsz jelzést, tudnod kell, hol vetettél magot, kik emlékeznek rád, kikre számíthatsz. S ez soha nem csalt meg engem, hiába voltam én Gyulán, tudtam, hogy há„A fájdalomnak megvoltak a stációi. ” „Energiából, vérből, idegből dolgozom. ” „ Tudok mosolyogni, pofákat vágni... ” D-FOTÓ; VERESS ERZSI- Meg emberismeretet, nem?- Nem, önismeretet! Az emberek élnek, ahogy élnek. Én soha nem utánozni akartam, hanem szuverén alkotónak vagy inkább nézőnek gondoltam maA lánya folytatja Kovács Lajos 1944. február 9én született Bátaszéken. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, majd Szegedre, Szolnokra, Veszprémbe, ismét Szeged, aztán Debrecen, Miskolc és a budapesti Bárka Színház következett, márciustól szabadúszó. Jászai Mari- és Hekubadíjas, megkapta a szaloniki filmfesztivál legjobb férfi alakítás diját, a filmkritikusok díját, március 15. alkalmából az érdemes művész kitüntetést. Eljátszotta Shakespeare Hamletját, a Macbeth-et, Csehov Ványa bácsiját, Büchner Woyzeckét, láthatta a közönség Dürrenmatt A fizikusok Möbiusaként, Örkény Tóték Őrnagyaként, Schiller Don Carlosában Posa márkiként — és ez csak néhány legnagyobb színházi alakításaiból. A filmek közül: 80 huszár, Nárcisz és Psyché, Szerelem első vérig, Hanussen, Szédülés, Szerelmes szívek, Szamba, Szeressük egymást, gyerekek! Kovács Lajos Gyulán él. Fia, Dávid 32 éves, jogász; lánya, Vanda 33 éves, színész. gam. Az évek során kialakult, hogy tudok mosolyogni, pofákat vágni, gesztusrendszereket használni. Az ember kap lehetőségeket, én is kaptam, sokat kihasználtam, de sokat elrontottam. Vállalom, meg kell merülni az ördög oldalán is, időnként merni kell eltűnni, s nem szabad félni, hogy talán nem kerü- Hozzátartozott a figurájához, hogy időnként, nagy szerepek, sikerek után hónapokra eltűnt. Erre gondol? — Erre gondolok. Volt vagy három ilyen időszakom, kőkemény, amikor elfogyott az erőm, nem volt mondanivalóm. Akkor minek menjek be a színházba?- Sok embernek ez nem okoz gondot... — En ezekben a válságos időszakokban arra gondoltam, elmegyek, vissza akarom nyerni azt a csak rám jellemző tudást, nem tudást, energiát, én energiából dolgozom, vérből, idegből, energiából, ha itt nekem a két szemem között a harmadik eltompul, akkor én elvonulok. — Hova bújik ilyenkor a világ elől?- Nyírtasst már mondtam, a Nyírségben van, egy istálló 62 lóval, és nagyon kevés ember. A lovakhoz mentem megpihenni, erőt gyűjteni, s vártam Isten hangját, mikor szólít, hogy most indulj vissza. Egy év kellett Aztán Debrecenben rám osztották az Úrhatnám polgárt. Tehát nincs elveszett egy, öt meg tíz év. Gyere vissza, és csináld meg hajszál pontosan a dolgot, mert akkor „készen állsz már rá” — ahogyan Hamlet mondja, készen kell lenni, mindenre, mint a maratonra. De az elbújás nem jó szó, Isten elől nem lehet elbújni, önmagunk elől sem. rom óra alatt fenn vagyok Pesten, és már tárgyalunk egy filmszerepről, mert hívtak. S a távolság nem kilométerben van, hanem lélekben. Úgynevezett vidéki színészként éltem le az életemet. Ezek az évek, akármilyen zűrösek is voltak, a tanulás éveit jelentették, s tovább tartanak az életem végéig. Nem az a lényeg, hogy az ember megtanul valamit és elmegy vizsgázni, hanem az, hogy élete végéig képes legyen tanulni. — A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. Felér ez a kitüntetés egy maratoni győzelemmel?- ...Hétfő volt, hároméves akut munkától elgyötörtén régen megfeledkeztem arról a listáról, ahol kiváló emberek között odabiggyesztve láttam valamikor ősszel: Kovács Lajos. Ki az a Kovács Lajos? Szóval elfáradtam, bementem a kórházba, csörgött a telefon, a minisztériumból hívtak, hogy érdemes művész lettem. Érti ezt? Bemész vesztett helyzetben a kórházba, nem is gondolsz rá, hogy megkapod. Amikor megkaptam ezt a hírt, akkor boldog voltam! Az embernek mindig erősítésre van szüksége. Végig nem hittem el. Amíg ott nem voltam a színházban, a második sorban gubbasztottam, s amíg nem került rám a sor. Utolsó előttiként szólítottak; azt hittem, engem már nem is hívnak. Annak örülök, hogy mások észre vettek, számukra ez boldogság. Nem számomra, én csak csináltam a magam dolgát. A kitüntetés a másik oldal elismerése, fontos dolog! Niedzielsky Katalin Hétvégi olva Csipkerózsika álmai — Hazajáró lélek Az álom csodálatos jótétemény ezen a földi világon. Hajnalban suhanó szárnynyal röpített vissza Nagyajtára, ahol egy varázsütésre megállt az idő: csak én öregedtem meg, a messzeringó gyerekkor tündérvilágában minden és mindenki úgy maradt érintetlenül, mint Csipkerózsika királyi udvarában. Alszeg felől érkeztem a faluba, tehát vonattal utazhattam, s az apácai vasútállomáson szánhattam le. Az óvatosan kanyarodó utcát még mindig nem kövezték ki, de sárba így se ragadtak az erre lakók, mert a házak előtt futó vizesárkokat szigorúan rendben tartották, hogy a magasabb fekvésű felszegi és előszegi utcák esővizét is levezessék a faluvégen kitárulkozó legelőre. Az árokszéli gyep már fakulni kezdett, a többséget élvező hárs- és gesztenyefák lombját már elfogta a sárga irigység, de a csipkézett levelek szegélyén még alig látszott a rózsaszín pír, amit a deres ajkú hajnali fagy csókolt rájuk. Október elején jártunk, a vénasz- szonyok nyarában. A faluvégi óvoda néptelen volt. Váratlanul megkondult az unitárius harangszó, kisvártatva feleselni kezdett vele a református, mint csengettyű a kolomp- pal. Vasárnap van, nyiladozott a lelkem. Az óvoda során, néhány házzal beljebb egy hatéves forma kisfiú állt a kapuban.- Hányadikat húzzák? - kérdeztem tőle barátkozva. Rám nézett világoskék szemével. Bozontos, fésülhetetlen vörös haja, szeplős orra erősen emlékeztetett Moyses Fricire, akivel Feri bátyámmal hármasban sokat marokkóztam egykoron.- Az elsőt, de Frici még Kuttlik Rudinál rajzol - válaszolta értelmesen, mintha gondolatot olvasott volna.- Úristen, döbbentem rá, akkor ez Marci, az elfelejtett égő fáklya, aki huszonkét év és négy hónap múlva lángra lobban a brassói főtéren, tiltakozva minden zsarnokság ellen.- Vigyázz magadra, kisfiam - szóltam fojtott hangon. Csodálkozva nézett föl, karját felnőtte- sen hátrafonta, s még akkor is a kapu előtt állt, mikor az útelágazáshoz értem. Ha balra fordulok, Előszegen lyukadok ki, az Ajta-patak partján. Inkább jobbra fordultam, a felszegi kaptatóra, melynek alján Mihály Vilmike házacskája és Barta Lajos boltja közé kerültem. A lehúzott redőny előtt Barta Ili álldogált, ünneplő ruhában, gömbölyű vonalakkal és fekete ci- pőgomb-szemekkel. „Szervusz, Ili!” - szóltam feléje, mire ő csodálkozva nézett az ezüsthajú öregemberre, akiről nem tudta, hogy honnan ismeri. Megkérdeztem volna, hogy mi hírt hallott Bubukáról, de idejében lefékeztem az induló mondatot: már az óvodában lehetett érezni a két kislány között vibráló feszültséget s a néma versengést. így hát csak intettem és felkapaszkodtam a főtérre. Megálltam pihegni Kuttlik Rudi áruháznak két hatalmas gesztenyefája között. A lépcsőn Kóródi Pisti és Vajda Gyu- szi pumpálta a egyetlen futball-labdát a délutáni meccsre.- Melyik csapat jön? - kérdeztem a fiúktól.- Bárót - mondta kurtán Gyuszi, föl se nézve, mert éppen a fűzőt nyújtotta Kóródinak, hogy aztán két tenyérrel szorítsa össze a lyukakat, ahová behúzzák a szíjat. Leültem a padra, hogy kiszuszogjam a kaptatót. Nem mentem be Rudiékhoz, mert dolguk volt, meg aztán úgyse ismerték volna fel a roskadt öregemberben a hajdani szerkesztőségi tagot. Csöndes örömöt leltem a szelíd verőfényben és a három irányból sereglő gyerekek gyülekezésében, akik harminc lépésnyire tőlem az unitárius iskola udvarára igyekeztek. Nem kiáltottam rá egyikre sem, pedig Ferencz Laji, a padtársam is köztük volt. Két hét múlva benn leszünk. Fasorban lenni Egy nyugati cég a napokban összeállítást tett közzé Európa legjobb munkahelyeiről. Nekünk, mindig a dolgok rossz oldalát kereső magyaroknak meglepő eredménnyel zárult a felmérés. A tizenöt legjobb európai munkahely között négy hazait találni, az unióhoz most csatlakozó országok munkahelyeinek összevetésében pedig kilencet. E rangsorban mindössze négy a termelő cég, mellettük egy-egy építőipari, informatikai, kereskedelmi, pénzügyi és ingatlanforgalmazással foglalkozó munkahely öregbíti a magyarok hírnevét. Már amennyire magyaroknak lehet a vállalkozásokat tekinteni, hiszen nevük alapján valamennyi mögött külföldi tőke áll, ami persze nem baj, csak azt jelenti, hogy hozták magukkal és számon is kérik - vezetőktől, alkalmazottaktól egyaránt - a nyugati módszereket. Ne legyünk *************** finnyásak, örüljünk, hogy végre valamiben fasorban vagyunk Európában. A lista összeállítói egyébként a menedzsment önállóságát és kezdeményezőkészségét, a vezetők és a beosztottak kapcsolatát, ha úgy tetszik együtt gondolkodását, továbbá a teljesítményre ösztönzést és a munkavállalói juttatásokat vizsgálták. E két utóbbiban vagyunk a leggyengébbek. Sok helyen erősek még a hagyományok, nem tudnak vagy nem mernek változtatni a cégnél eltöltött idő és a fizetés nagysága közötti összefüggésen, s a menetrend szerint ,,járó” béremelés rendszerén, illetve, hogy a béren kívüli juttatások feleslegesek és megter- helők a vállalkozásra nézve. Miközben pötyögöm a számítógépbe e sorokat, egyre azon jár az eszem, mit szólhat ehhez az a Dél- vagy Észak-Békés megyei, akinek évek óta nincs munkahelye, de reménye sem, hogy valaha is lesz. S amikor alkalmazásban állt, a vezérkar fényévnyi távolságra volt gondolkodásban, kezdeményezőkészségben, a munkavállalókkal való kapcsolat tekintetében Európa legjobbjaitól. Hogy a munkakörülményekről és a fizetésekről már ne is beszéljünk. Ha más a menedzsment mentalitása, ha egy paraszthajszállal közelebb kerültek volna a jó öreg kontinens fejletteb feléhez, vagy valamivel többet megértettek volna a gazdasági-politikai folyamatokból, esetleg ellent tudtak volna állni az intézményes ,,lenyúlásnak”, talán kevesebb lenne errefelé a reményvesztett ember. Megismétlem, örülök a számunkra hízelgő felmérésnek, de egyszer már olyan nyugati céget szeretnék látni, amelyik Magyarország elmaradt térségeiről tesz közzé felmérést és dolgoz ki javaslatot arra, hogyan zárkózhatnak fel Európához. Mert két hét múlva benn leszünk (az unióban) jogilag, a gyakorlatban azonban semmivel sem közelebb. Megváltást az hozhatna, ha végre Európa érkezne meg hozzánk! Árpást Zoltán arpasiz@axels.hu Fertályóra múlva ott találtam magam a házunk előtt. Megrendültén álltam a hazaérkezés boldogságában, mikor egy minden porcikájában izgő-mozgó, zsemleszínű dakszli bukkant föl valahonnan, összevissza ugrálva körülöttem, vadul tiltakozó kurta farkával kormányozva az eszeveszett körvágtákat, fölhemperedve és fenéken csúszva az éles kanyarokban; majd hozzám rohant, nedves orrával szaporán böködte a bokámat, extázisbán csaholt és nyüszített a fékezhetetlen örömtől - hiszen ő, egyedül ö ismert meg a hűség és a szeretet csalhatatlan ösztönével.- Dani, drága kis kutyám - öleltem fel szorosan magamhoz a puhameleg, nyöszörgő szeretetcsomagot, míg végre megeredt a szívek csatornája, s „a kétféle könnyek egybe szakadtának”. Az udvaron bólogató fenyők örökzöld méltósággal nézték, ahogy a hazajáró lélek benyitotta a rácsos kiskaput. Jobb kézre, a bodzafa tövében felsóhajtott egy dióverő pózna. Szász András
