Békés Megyei Hírlap, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-17 / 90. szám

8. OLDAL - 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT M E G Y E I KÖRKÉP Tábla az elhurcoltak emlékére Az osztályfőnök sosem tett különbséget magyar és zsidó között Emléktábla állításával az osztálytársakra emlékeztek az egykori diáktársak a Vásárhelyi Pál szakközépiskolában, d-fotó: kovács Erzsébet — Eldöntöttem: ha kivégzésre visznek, azt skandálom majd magamban, hogy magyar vagyok, magyarnak születtem — mondta tegnap Vágó Györgyné a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola előtt. A megjelentek a holocaust ál­dozataira emlékeztek. Az asszony a 18. születésnapját már Auschwitzban töltötte. Békéscsaba szaki Szakközépiskolában, amikor- — az Oktatási Minisztérium támo- A második világháborúban 6 mii- gatásával - táblát avattak a egyko- lió zsidó pusztult el, Magyaror- ri Lórántffy Zsuzsanna Leánykollé- szágról 600 ezer izraelitát és ci- gium 1945-ben Auschwitzba hur- gányt hurcoltak el. Többen Békés colt tanulói emlékére. A táblát két megyéből származtak. Rájuk is volt növendék, Köllő Miklósné és emlékeztek a Vásárhelyi Pál Mű- Fehér Lászlóné leplezte le. Vágó Györgyné a hatvan évvel ezelőtti történéseket idézte fel. Megemlékezett az osztályfőnök­ükről, aki kihozta a gettóból az érettségire készülő lányokat, megőrizte a bizonyítványukat és azoknak, akik visszatértek a kon­centrációs táborból, átadta az ira­tokat. Vágó Györgyné azt is elmond­ta, hogy az osztályfőnökük soha nem tett különbséget magyar és zsidó között, sőt, kiállt mellet­Esély az uniós forrásokra „Szarvas ismét jelentős összeget — egymilli- árd forintot — nyert infrastrukturális beruhá­zásokra. Ez jól bizonyítja, mennyire fontos, hogy kész tervekkel rendelkezzünk és profi pályázatokat készítsünk” — mondta tegnapi szarvasi sajtótájékoztatóján Földesi Zoltán, szocialista országgyűlési képviselő. Szarvas Földesi Zoltán hangsúlyozta: a jövőben is oda kell figyelni arra, hogy megfelelően előkészített tervek­kel rendelkezzen a térség. így nagyobb esélyünk lesz arra, hogy több pénzhez jussunk az Európai Unió forrásaiból. Arról a törvényjavaslatról is be­szélt a képviselő, mely a családon belüli erőszak megfékezésére hivatott, s melynek új eleme az úgynevezett távoltartás. Lényege, hogy a család­tagjait bántalmazó személynek bizonyos időre el kell hagynia a közös otthont, és semmilyen módon nem érintkezhet családtagjaival. A képviselő a májusban kifizetendő 53. heti nyugdíjakkal kapcsolatban elmondta, hogy az elő­rehozott kifizetés 2 millió 740 ezer nyugdíjast érint, s összességében 37 milliárd forintba kerül. lj. Ismerkedtek a menekültekkel Pap János polgármester szavaival kezdődött tegnap Békéscsabán a Tábor utcai Oltalom menekültgyermek-otthonban rendezett nyílt nap. Az intézmény vezetősége a kör­nyékbeli lakosság, főként a gyerekek, diá­kok számára szervezte a sportos, játékos programokat. Békéscsaba _______ Pap J ános örömét fejezte ki, hogy a Tábor utcában élő, hazánkba kísérő nélkül érkezett menekült gyerekek jó hasznát veszik a város ajándékának. Az ENSZ magyarországi képviselete által Békés­csabának ítélt idei Menedék-díjjal járó összeg egy részéből, 300 ezer forintból ugyanis a város nem­régiben az otthon informatikai fejlesztését tette le­hetővé. A nyílt napon a bentlakók találkoztak a szom­szédos Tábor utcai óvoda, valamint a 10-es számú általános iskola pedagógusaival, tanulóival. Képvi­seltette magát a békéscsabai kézműves iskola is, ahol a menekült gyerekek különféle mesterségek fortélyait sajátítják el szabad idejükben. V. J. BEAZIK A TETOJE? ITT AZ IGAZI MEGOLDÁS! PALM1TŐK BONTÁS -ftkfllf FELÚJÍTÁSA KEDVEZŐ ESZTÉTIKAI MEGJELENÉS, SZÍNES, MINTÁS SZIGETELŐLEMEZ, GYORS KIVITELEZÉS, ÉMI ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT, EGYEDÜLÁLLÓ TECHNOLÓGIA LAPOSTETŐK HŐSZIGETELÉSE ÉS CSAPADÉKVÍZ ELLENI SZIGETELÉSE, ÚJ TETŐK KÉSZÍTÉSE ÉS RÉGI TETŐK FELÚJÍTÁSA. ORSZÁGOS REFERENCIÁK. Siófok, Jegenyesor 7/b. TERÜLETI KÉPVISELŐ: www.akvaplast.hu Kruzslicz Istvánné e-mail: akvaplast@axelero.hu 6800 Hódmezővásárhely, Lévai u. 34. Tel.: 84/322-178, fax: 84/322-837 Tel.: 06-30/213-3389 15. ÉVE A SZIGETELÉS SZOLGÁLATÁBAN Rejtvénnyel nyertek | Az április 10-ei keresztrejtvé-1 i nyűnkben azok válaszoltak he- j i lyesen, akik Juhász Gyula Emié- j ! kék című versét írták megfejtés- ként. Nyertesek: Rakovics Igriácné (Körösladány), Krizsán j Anna (Gyula), Fazekas Istvánné (Mezőberény), Sári Irén (Fü- 1 zesgyarmat), Wegroszta Bélánál J (Orosháza). Számukra színes; I újságokból álló csomagot kül-; 1 dünk. A Junior játékunk nyerte- I sei: Kovács Flóra (Békéscsaba), 1 Mészáros Andor (Tótkomlós), I Szabó Viktor (Békéscsaba) és 1 Szili Géza (Körösladány). A lj nyereményük cd-kből és kazet- 1; tákból álló csomag, amelyet a lj Record Express ajánlott fel. A ki- i j adót a www.recordexpress.hu I címen érhetik el. A gyerekeknek | szóló feladványunk helyes meg- ■3 fejtői közül Vinkó Andreának jf (Füzesgyarmat) kedvezett a sze­1 3 rencse. A nyereményeket pos- § tán juttatjuk el olvasóinkhoz. Gratulálunk! #ÍÉKÉS.\lEfi|l HÍRLAP hajnali kézbesítésére MUNKATÁRSAKAT KERESŰMK. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőket várunk, akik mmmmm naponta eljuttatják az újságot 32 előfizetőknek, beszedik az előfizetési díjat és új előfizetőket szerveznek. Jelentkezni lehet a Békés Megyei Hírlap ügynökségén hétköznapokon. Tel.: Oh (66) 411-631, vagy 06 (20) 921-6871. KETTŐS ÉVFORDULÓ, (y) Konter László, a Békés Megyei Jókai Színház direk­tora kettős évfordulóhoz érkezett. Április 12-én töltötte be a 60. életévét, ráadásul negy­ven éve foglalkozik hivatásszerűen a színházművészettel. Ebből az alkalomból csaknem 200 meghívót postáztak, hogy a Jászai-díjas művész, igazgató-főrendező együtt ünnepel­hessen a barátaival. A műsorról a színészek és a színház középiskolájának növendékei gondoskodtak tegnap este a Vigadóban.__________ cffotó: lehoczky péter Gá dorosi adótartozók MDF-kampánynyitó Font Sándor érkezésével hi­vatalosan is megkezdődött Békés megyében az MDF eu­rópai parlamenti választási kampánya — fogalmazott be­vezetőjében Takács Péter, a párt megyei választmányá­nak alelnöke. Tegnapi bé­késcsabai sajtótájékoztató­ján az országgyűlési frakció­vezető-helyettes értékelte a magyar gazdaság, különös tekintettel pedig az agrárium helyzetét. Békéscsaba Font Sándor az ország eladóso­dásával kapcsolatban kifejtette: a Medgyessy-kormány olyan ígérethalmazzal kezdte műkö­dését, amelyről kiváló gazdasági szakemberekként tudniuk kel­lett volna, hogy a gazdaság túl­zott megterhelése nélkül betart- hatatlanok. Elmondta, lépéseik következtében 1997 óta először növekszik újra az infláció, rend­kívül magas az államadósság, alacsony a hazai össztermék, magas a munkanélküliség és az államháztartási hiány. — A helyzet nagyon hasonlít azokra az állapotokra, amelyek a szocializmust megbuktatták. Ráadásul a szereplők is szinte ugyanazok, mint akkor, csak Medgyessy most nem miniszter­elnök-helyettes... - fogalmazott. Az agráriummal kapcsolat­ban, az uniós csatlakozás kü­szöbén, Font Sándor egyik leg­főbb aggodalmaként jelenítette meg, hogy a mostani országvezetés az európai gya­korlattal és az előző kormány politikájával ellentétben nem a kis- és középvállalkozásokat tá­mogatja, hanem a nagyüzeme­ket, ami a magyar parasztság el­lehetetlenüléséhez vezethet. ___ _________________V. J. A gádorosi önkormányzatnak egy önálló és négy részben önálló in­tézménye van. Az elmúlt eszten­dő gazdálkodását értékelve a leg­utóbbi testületi ülésen elhang­zott, hogy számtalan forráslehe­tőséget megtalált és ki is használ­ta a község vezetése. A rendezési terv, az óvoda vizesblokkja, az is­kola fűtéskorszerűsítése is ezek­nek a törekvéseknek köszönhető­en készült el. A 2003. évi költség- vetés értékelői elmondták azt is, hogy az összes adónemből több mint 13 millió forint hátralék ke­rült nyilvántartásba. A hátraléko­sok egy része az idén már rendez­te tartozását. A gépjárműveik után, akik nem fizették'az adót, azoknál kezdeményezték a forga­lomból való kivonást. _________________________(CSJ Nagymihály Autóház Kft. 5600 Békéscsaba, Szabolcs út 38. Tel.: (66) 322-012 Ne várja meg a nyarat, válasszon 2004. június 21 ig a Mitsubishi , Space Star, Lancer, Causma, Outlander vagy Pajero Pinin f modeUek kozu), es a légkondicionálót ajándékba kapja! így akár }' 270 OCO Ft ot is megtakaríthat. Keiesse fel most bármelyik ] Mitsubishi márkakereskedést, es a legnagyobb melegben in j hűvös nyugalommal vezethet! MITSUBISHI ' Dl

Next

/
Oldalképek
Tartalom