Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-13 / 62. szám
PÉNZ A VASÚTRA, (c) Az Eu rópai Unió közlekedési nagyberuházásai között biztosra vehető a Szolnok-Lökösháza vasútvonal fejlesztése, ennek uniós pénzekkel való támogatása. Ezt Kazatsay Zoltán államtitkár közölte az uniós közlekedési miniszterek brüsszeli tanácskozása után. ÖT ÉV A MÉRLEGEN, (f) Bár a megyei mezőgazdasági szövetség vezetése csak március 17-ei, szerdai ülésén dönt véglegesen a szervezet idei munkaprogramjáról, az elmúlt öt év értékelése és a tisztújító közgyűlés előkészítése ősszel mindenképpen a legfontosabb teendők közt szerepel. VARÁZSLATOS INDIA, (cs) A Magyar Vaisnava Hindu Egyesület ma 17 órától Varázslatos India címmel szervez látványos programot az orosházi Petőfi művelődési központban. A Gandharva együttes műsora után tradicionális hangszerek szólalnak meg, az indiai viseletből és a hagyományos indiai ízekből is ízelítőt kapnak az érdeklődők. VÉRADÁS. (1) A Magyar Vöröskereszt mezőkovácsházi területi szervezetéhez tartozó alapszervezetek közül a kaszaperi március 16-án 9-től 12 óráig, a medgyesegyházi 18-án 8- tól 12 óráig, a végegyházi 19-én 8-tól 11 óráig a művelődési házakban szervez kiszállásos véradást. Kunágotán március 23- án 8-tól 12 óráig az idősek klubjába várják a régi és új önkénteseket. ILLÉS PANNA NYOMÁBAN, (ö) A gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban ma 10 órától rendezik a II. Regionális Népdalköri Találkozót a tavaszi fesztivál keretében. Megnyitót mond Szabó Jenő, Gyula alpolgármestere. A műsorban népdalkörök, énekes szólisták és hangszeres együttesek lépnek fel több megyéből. ÜTKÖZTEK, (f) Tegnap este, röviddel lapzárta előtt Orosháza belterületén személygépkocsi ütközött motorkerékpárossal. A kétkerekű jármű vezetője köny- nyű sérülést szenvedett. ŐRIZETBEN, (f) A gyulai rendőrök súlyos testi sértésért őrizetbe vették a 40 éves lökösházi S. I.-t. A mezőkovácsházi rendőr- kapitányság egy 16 éves fővárosi fiatalembert vett lakat alá, miután a budapesti II. kerületi kapitányság lopásért országos körözést adott ki ellene. BÉKÉSCSABA, (y) Az Árpád fürdő június közepéig, hétfőtől vasárnapig reggel hattól este nyolcig tart nyitva. A város szívében 1922-ben létesült fürdőnek az arpadfurdo@bekesvizmu.hu címre írhatnak e-mailt. BÉKÉSSZENTANDRÁS. (j) Ajánlati felhívást tettek közzé a hasznosítatlan önkormányzati tulajdonú mezőgazda- sági földterületek bérbeadására Békésszentandráson. A zömében elaprózott szántók esetében 25 kilogramm, a gyep és a legelő esetében pedig 20 kilogramm termés az aranykoronán- kénti bérleti díj alapja. E földterületek jelentős részének egyébként korábban is volt „gazdája”, azaz művelte valaki, csak bérleti díjat nem fizetett érte. ELEK. (ke) Az Eleki Nyugdíjasok Egyesülete 1,7 millió forintot nyert a Békés megyei vállalkozásfejlesztési közalapítvány pályázatán. Á pénzből bútorokat és egyéb eszközöket (mosógépet, mosogatógépet, hűtőszekrényt, televíziót) vásároltak. A berendezéseket az idősek klubja és otthona helyiségeiben használják majd. MEGYEI KÖRKÉP 2004. MÁRCIUS 13., SZOMBAT - 5. OLDAL A színpadon a legjobbak közül is a legjobbakat ünnepelték. A békéscsabai Rozmaring szakkör hímzésben kiemelt első díjat kapott. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A kézművesek közös nyelve Igazán jó hangulatban kezdődött el tegnap a IX. Országos Textiles Konferencia, amelynek 1992 óta Békéscsaba ad otthont. Az ifjúsági házban összegyűlt vendégek nemcsak a szívüket öltötték ünneplőbe, a ruhájuk is mutatta: itt valami fontos történik. Békéscsaba Kétévenként gyűlik össze Békéscsabán a kézműves szakma legjava. A konferenciát pályázat előzte meg, majd a beérkező munkák zsűrizése következett. Bár a legjobb alkotásokat már egy hónapja kiválasztotta a zsűri, eredményt csak tegnap hirdettek. A bíráknak nem volt könnyű dolguk: a pályázatra összesen 1359 alkotás érkezett. Hímzés kategóriába neveztek a legtöbben, itt 859 műből kellett kiválasztani a legszebbeket. Szövésben 417, nemezben 83 alkotással mérettették meg magukat.- Nem szeretem a versenyt, mert azt jelenti, hogy van néhány győztes, és sok-sok vesztes — mondta a konferenciát megnyitó beszédében Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár. - Bár ezen a pályázaton a verseny szó értelmet nyer: ide nem azért érkeznek a résztvevők, hogy legyőzzék a másikat, hanem azért, hogy megmutassák, amit a lelkűkben hordanak. Mindenkinek szüksége van olyan nyelvre, hogy kifejezze általa önönmagát. Úgy tűnik, ezt a nyelvet a kézművesek megtalálták. Bizonyítékok erre a Munkácsy Mihály Múzeumban látható hímző-, a városháza Mokos- termében a nemez- és a Balassiban a szőtteskiállítás pályamunkái. A tárlatok március 26-áig látogathatók. A konferenciát és a pályázatot a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége hirdette meg, a szervezésért a Békés megyei mű- velődési központot illeti dicséret. ________f. g. k. VÉ LEMÉNY FÁBIÁN ISTVÁN Egekig ívelő Március Hegedűs Géza Caesar-ölőnek, levélrügyeztetőnek nevezte a napot, amelyet kisfiús vággyal várva színeztek évekig. Bemard Thalés Petőfinek üzent gyönyörű versben. Juhász Gyula tündöklő sikernek, egekig ívelő dicsőségnek látta ezt a tavaszi napot, amelynek deszkáin tetté vált a szó. Célba ért a pesti radikálisok kicsinyke, de erőszakos csapata. Petőfi neve fogalom lett, de tudjuk, sokan voltak, a „mi” gyulai szerkesztőnk, Pálffy Albert, de Vidats János és Bulyovszky Gyula is. „Neved, pesti ifjúság, / A hon a halálórában, / Benned leli orvosát.” Győzött a forradalom. Gyulán az iskolapadból ráláttam a Petőfi-szoborra. Csajkovics Zoli hangosan olvasta a Nemzeti dalt. Valamit mintha kezdtem volna megérteni a világszabadságból, de az is izgatott, ki lehetett az a lelketlen, aki letörte a költő kardját? Orkánkabátos, kokárdás márciusokon arról beszélgettünk, milyen is lehetett a hangulat azon az esős délelőttön? Kisiskolás történelemkönyvünk egyik mondatára szó szerint emlékszem: ...korán reggel a Pilva xba siettem” — így a lánglelkű költő. Kitörölhetetlen emlék egy kép is: kalapjukat dobáló fiatalok húzzák a hintót, bakján a fogságából kiszabadított Táncsics. Virágéletű volt a szabadság, az augusztus végén Bécsbe utazó Batthyányval és Deákkal már nem is tárgyaltak. A következő év augusztusában pedig báró Julius von Haynau, a bresciai hiéna bevonult Szegedre. Arad, bitófák. A gyalázat. Ennyi volt. És mégis! Negyvennyolc márciusa a példa: nem igaz, hogy a történelmi lépték csak évszázadokkal mérhető! Maradt a remény a szívekben — egy erős parasztmozgalom, éppen itt Békésben, az elvett legelőkért, földekért -, kívül meg a kokárda, néha a hajtókán belül hordva. Tegnap láttam az utcán egy ballonkabátos férfit. Viharvert kerékpárját taposta, messziről is látszott hatalmas, lobogó kokárdája. Ünnepelt. A hétköznapok történelme már csak ilyen.________■ „A CSELEKVÉS AZOK UTOLSÓ MENEDÉKE, AKIK NEM TUDNAK ÁLMODOZNI.” (Oscar Wilde) Megnyílt a Közép-békési Tavaszi Fesztivál Ez a találékony címe annak az alkalmi műsorfüzetnek, amely a 2. Közép-békési Tavaszi Fesztivál alkalmából jelent meg. A sokszínű tavaszi programsorozat tegnap több helyszínen nyílt meg és április 5-éig folytatódik. Megszólaltattuk a szervező városok képviselőit, mondják el véleményüket a békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör kezdeményezéséről, az összefogásról, az együttműködés jövőjéről. Békés—Békéscsaba—Gyula Varga László, a békési művelődési bizottság elnöke szerint minden hozzáértő és laikus egyaránt örül a sorozatnak, hiszen ez az első jelentős közös rendezvénye a három városnak.- A települések közötti együttműködés már történelmi hagyomány, s az, hogy a tényleges kapcsolat a kultúra terén valósult meg, további örömre ad okot. A középbékési tavaszi fesztivál létrejöttében a folyamatos együttműködés lehetőségét látom Gyula, Békéscsaba és Békés között, gondolok itt a közös gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekre is, amelynek látható példája a Békés és Békéscsaba között épülő kerékpárút első szakasza - tájékoztatta lapunkat Varga László.- Talán éppen a kérdésben rejlik a válasz is: azzal, hogy teret nyitottunk egymás irányában, divatos kifejezéssel élve, átjárhatóvá tettük egymás számára a rendezvényeket, a legfontosabb célnak igyekeztünk megfelelni — fogalmazott Pap János polgármester tegnap Békéscsabán. - Ha végignézi ugyanis a programokat, láthatja, hogy egymásba kapcsolódnak. Amikor láttuk korábban más városok, például Debrecen, Kaposvár hasonló fesztiválját, nyomban látható volt, hogy már eleve a hagyományos programjaink közt több olyan van, ami könnyen beilleszthető a térségi keretbe. Idén már igyekeztünk nemcsak egymás mellé rakni, hanem össze is illeszteni ezeket. Hogy még egyet lépjünk, legalább egy olyan legyen, amelyik eléri a nemzetközi színvonalat is. Ezt a kaliforniai jazzcsapat, a The Boonockeres március 25-ei gyulai koncertjében reméljük megtalálni. Egyetlen alkalmat sem szalasztha- tok el, hogy ne emlékeztessek Munkácsy Mihályra, aki 160 éve született és közös büszkeségünk. Dr. Perjési Klára, Gyula polgár- mestere így nyilatkozott:- A kultúrának, művészeteknek mindenkor pótolhatatlan a szerepe életünkben. A XXI. század kezdete, amikor nacionalizmustól, vallásháborútól, terrorizmustól hangos a világ, s a határon belüli és kívüli magyarság a végletes megosztottság irányába sodródik, a kultúra mindent áthidaló szerepe még inkább felértékelődik. Ennek fontos adaléka a három város által másodszor megrendezett tavaszi fesztivál. A rendezvénysorozat öt év múlva akár országosan is jegyzett eseménnyé válhat, ha a három város jól folytatja. A gyulai rendezvények nagyon látogatottak, ezért is támogatja az önkormányzat a fesztivált. Reméljük, az idén is sok gyulainak szereznek kellemes perceket a tavaszi fesztivál programjai. F. I.-H. CS.-SZ. M. in A NAGY LEHETŐSÉG! Almai most valósággá válhatnak/ mert a készlet erejéig a világsikerű FordFocus 2 749 000 Ft-os álomáron, ajándék metálfénnyel megvásárolható. Akár O Ft kezdő befizetéstől. A további részletekről és kedvező hitelajánlatainkról érdeklődjön személyesen márkakereskedésünkben! Vegyes átlagfogyasztás: 5,9-10,7 1/100 km, C02-kibocsátás: 156-257 g/100 km. HOVÁNY BÉKÉSCSABA KFT., | Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. www.fordhovany.hu 2, Kishírek Békés megyéből FÜZESGYARMAT, (i) A füzesgyarmati önkormányzat az idei évben 12 millió 49 ezer forintot költ közvilágításra. Útkarbantartásra 3 millió 830 ezer forintot, a közkifolyók működtetésére 1 millió 35 ezer forintot fordít a város. GESZT, (b) Geszt önkormányzata az általános iskola részére idén 715 ezer forintot, az óvodának 150 ezer forintot garantál fejlesztésre. Jövőre az általános iskola 665 ezer forintot, az óvoda 200 ezret fordíthat eszköz-, illetve felszerelés beszerzésre. GYOMAENDRÖD. (j) A helyi képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a Panoráma Film Produkciós Iroda gyártásában készülő „Utazz velünk Magyarországon!” című honismereti turisztikai műsorsorozat egyik helyszíne Gyomaendrőd legyen. A Duna Televízióban bemutatandó produkció legyártásához mintegy 200-250 ezer forinttal járul hozzá az önkormányzat. GYULA, (ö) A 2003-2006 közötti városi járdaprogramról egyeztettek a polgármesteri hivatal mérnöki osztálya, a városgazdálkodási igazgatóság és a gondnoki rendszer munkatársai. Az önkormányzati képviselők további kétmillió forintjával akár 56 millió forint is rendelkezésre állhat a járdaprogram folytatására. Utakra, útalapokra és felújításukra 40 millió forintot terveztek. HUNYA. (j) A hunyai önkormányzat pályázatfigyelésre kötött szerződést a budapesti székhelyű ITC Európa Kft.- vel. A cég pályázatfigyeléssel, pályázati tanácsadással és pályázatok elkészítésével foglalkozik. A szerződés értelmében a hunyai önkormányzat figyelmét is felhívja majd a számukra elérhető pályázatokra, ingyenesen vállalja azok kidolgozását, és csak a nyertes pályázatok esetén kell az ön- kormányzatnak sikerdíjat fizetnie. KÖRÖSTARCSA. (a) Köröstarcsának 2005-ig kell kialakítania az állati tetemek megfelelő kezeléséhez szükséges feltételeket, ehhez viszont pályázat útján nyert pénzekre van szükség. KÖTEGYÁN. (b) Hazánk európai uniós csatlakozásának méltó megünneplése érdekében a kötegyáni önkormányzat megméretik a Miniszterelnöki Hivatal által a települési önkormányzatok számára kiírt pályázaton. A település a maximális összegre, azaz 500 ezer forintra pályázik. LÖKÖSHÁZA. (ke) A Gyula és Környéke Területfejlesztési és Kistérségi Együttműködési Társulás polgármesterei úgy döntöttek, a kistérség a jövőben diplomás munkanélküli pályázatírót foglalkoztat, akinek a bérét két évig a munkaügyi központ finanszírozza, a kistérségnek pedig egy év továbbfoglalkoztatást kell vállalnia. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) A Medgyesegyházi Művészeti Alapiskolától 99 széket vett át a helyi művelődési központ, amelyet az épület helyiségeiben használnak majd, felváltva a régi, elavult ülőalkalmatosságokat. A művészeti iskola (amelynek székhelye a medgyesegyházi művelődési házban van) a tulajdonát képező ülőbútorokat korábbi székhelyéről, Mezőkovácsházáról hozta át Medgyes- egyházára. MEZÖKOVÁCSHÁZA. (I) A mező kovácsházi önkormányzat rendkívüli testületi ülésen tárgyalt a napokban a munkaügyi minisztériumhoz benyújtandó munkahelyteremtő beruházási pályázatról. A 21 millió forint értéket képviselő pályázattal — sikeres elbírálás esetén - a városüzemeltetési kft.-nél 18 munkanélkülinek minimálisan 3 évig tartó foglalkoztatására nyílhat mód. NAGYBÁNHEGYES. (1) Dupla ünnepség helyszíne volt nemrégiben a nagybánhegyesi művelődési ház: itt tartotta nőnapi ünnepségét a helyi tejüzem, míg másnap az önkormányzat vezetői köszöntötték a település lányait, asszonyait. A tejüzemi nőnapon a férfiak háziasszonyi szerepbe bújva lepték meg a női dolgozókat. A községi programon Jancsó Ottó polgármester mondott köszöntőt, majd hangulatos, zenés műsor zárta az ünnepet. NAGYKAMARÁS. (1) Nagykamaráson idén márciustól kézműves szakkörön is részt vehetnek az általános iskola alsó tagozatos tanulói. A Szigetvári Józsefné és Búkor Ildikó pedagógus által vezetett foglalkozáson heti két órában papírhajtogatással, famegmunkálással, dísztárgyak és kerámia eszközök készítésével, festésével, s még számos hagyományos anyag felhasználásával ismerkednek a gyerekek. SARKAD, (b) A Magyar Posta Rt. sarkadi alkalmazottai tavaly összesen 1 millió 54 ezer 447 küldeményt kézbesítettek. Ebből a közönséges levélpostai küldemények száma 879 ezer 353, ajánlott küldemény 63 ezer 76, hivatalos irat 32 ezer 152, postacsomag 5 ezer 146, utalvány 74 ezer 720. Naponta átlagosan 4 ezer 70 küldeményt kézbesítettek a sarkadi postások. SZARVAS, (j) A lakosság véleményét is várják a város készülő új településrendezési tervéhez Szarvason. Az észrevételeket, javaslatokat a polgármesteri hivatalban, a porta előtt elhelyezett gyűjtőládába helyezhetik el április 15-éig. SZEGHALOM, (i) A középiskolások számára meghirdetett számítógépes műszakirajzoló- és tervező versenyen kiválóan szerepelt Varga Balázs, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola 11. c osztályos diákja. A Kardos József tanár által felkészített Varga Balázs bejutott a verseny országos döntőjébe. ...néha a hajtókán belül hordva.