Békés Megyei Hírlap, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-08 / 57. szám

SPORT 2004. MÁRCIUS 8., HÉTFŐ - 15. OLDAL Elpuskázott lehetőségek Békéscsabai Előre FC-Balaton FC 1-1 (1-0) Békéscsaba 9. perc: Radies a hazaiak térfelén három békéscsabai között elesett, szerencsétlenségére az egyik lila­fehér játékos lábára oly módon, hogy a fején megsérült. Négy per­cig ápolták az oldalvonal mentén, majd egy fehér kötéssel a fején tért vissza a pályára. 18. perc: egy kapu előtti kavaro­dás végén a jobb összekötő helyé­ről, 14 méterről, jobb lábbal, kapás­ból Sitku a léc fölé lőtt. Ez volt az első kapu felé tartó lövésszerűség. 21. perc: a siófoki védők kifejel­ték a labdát, ami a kaputól 18 mé­terre álló Tóth György előtt pat­tant, aki nem sokat teketóriázott, lendületből, jobb lábbal kapura emelt. Annak ellenére, hogy nem jól találta el a labdát, mégis gondot okozott Csernyánszkinak, aki bot­ladozva érkezett a bal sarok elé, ahol végül hárított. 34. perc: Javrujan a jobb olda­lon, több szép csel után a szöglet- zászlóig verekedtek magát, reme­kül lőtt be a kapu előterébe, de Miculescu 8 méterről, középről a jobb kapufa mellé fejelt. 38. perc: Juhász felvágta Tóth Györgyöt a siófoki térfél felénél, a bal oldalon. A szabadrúgást a sér­tett lőtte be, az ötösön a nagy tömö­rülésben úgy tűnt, hogy Valentényi belefejel, de végül is nem érte el a labdát, amely ennek ellenére utat talált a bal alsó sarokban, így Tóth Györgyé az érdem, 1—0. 48. perc: Usvath hajszálponto­san onnan végezhetett el szabad­rúgást, ahonnan a 38. percben Tóth György gólt ért el. A különb­ség annyi volt, hogy a siófoki játé­kos a kapu előterébe emelt be, ahol Juhász a védőket megelőzve került helyzetbe és az ötösről a ka­pu közepébe fejelt, 1—1. 54. perc: Javrujan beadását rövi­den fejelték ki a vendég védők, a lab­da Tóth György elé pattant, aki 14 méterről, a bal összekötő helyéről, kapásból a felső lécet találta telibe. 56. perc: Valentényi balról jól lőtt be, a 11-es ponton álló Javrujan kapura fordult, de lövése után a labda a bal kapufa tövénél hagyta el a játékteret. 76. perc: A hazaiak bal oldali szögletét Bánföldi lőtte be, a siófo­ki védők kifejelték a labdát, amely Kovács Norbert előtt landolt, a csa­bai középpályás a jobb összekötő helyéről, jobb lábbal, 18 méterről csúnyán mellé lőtt. Fél perccel ké­sőbb Hoffmann hasonló távolság­ból és szögből, de a túloldalról lőtt mellé. 91. perc: Hatalmas tűzijáték ala­kult ki a vendégek kapuja előtt, több csabai támadó is helyzetbe kerülhetett volna, de végül Javru­jan szerette volna befejezni az ak­ciót, ám négy lépésről Csernyán- szki kapust találta el, akiről szög­letre pattant a labda. Egyperces gyászszünettel kez­dődött a találkozó, a 83 éves korá­ban elhunyt békéscsabai törzs­szurkolóra, Karasz Tiborra emlé­keztek a nézők. Mindkét együttesben sok volt a hiányzó, a lila-fehéreknél eltiltás miatt az őszi idény legjobb bal olda­li középpályása, Vincze Zoltán hi­ányzott, de nem számíthatott Totó, 10. hét 1. Ferencváros—Zalaegerszeg törölve, helyette az 1. sz. pótmérközés 2. Győri ETO FC-Matáv-Sopron törölve, helyette a 2. sz. pótmérkőzés 3. Balaton FC-MTK törölve, helyette a 3. sz. pótmérkőzés 4. Dortmund—VfB Stuttgart 0—2 2 5. Hertha BSC—Bochum 1—1 x 6. Kaiserslautern—Frankfurt 1—0 1 7. Leverkusen—B. München 1—3 2 8. Rostock-Hamburg 3—0 1 9. 1860 München—Bremen 0—2 2 10. Modena—Parma 2—2 x 11. Brescia—Juventus 2—3 2 12. Bologna-Lazio törölve, helyette a 4. sz. pótmérkőzés 13. Milan-Sampdoria 3—1 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Roma—Intern. lapzártakor tartott Pótmérkőzések: 1. Chievo—Empoli 0—0 x 2. Ancona-Reggina 1-1 x 3. Udinese-Perugia 1-1 x 4. Lecce—Siena 0-0 x Gól és kapufa A meccs hőse lehetett volna a fiatal Tóth György, ha... Persze, a futballban sincsenek ,,Ha"-val kez­dődő mondatok, a lilák középpályása mégis a saj­tó érdeklődésébe került, talán éppen azért, mert a riporterek azt firtatták, miért is nem lett a meccs igazi hőse? Mert - tényleg lehetett volna! Nem véletlenül sza­ladt hozzá (mit szaladt - rohant!) elsőnek jó messzi­ről és ölelte át felhőtlen örömmel Valentényi a gól­ja után, hiszen - ha lenne ilyen - akár papíron is megfelezhették volna a mutatós találatot. A sors igazságtalansága azonban, hogy a második félidei, ahogy szokták mondani, nem fifikás találata adta a nagyobb beszédtémát, hanem ordító helyzetének kiha­gyása. Amit lecserélése követett.- Persze, hogy dühös vagyok, hiszen abszolút nyerhettünk volna, de nálam senki sem akarta jobban belőni a hálóba a labdát Javrujan belö- vése után. Tudtam, hogy feltehetem a koronát mai meccsemre, de ta­lán túl korán gondoltam rá... Nem beszéltem a mesterrel közvetlenül a meccs után, de azt hiszem, nem ez a rossz pillanat volt a cserém oka, inkább másokat is lehetőséghez akar juttatni, ami természetes. Hogy nézegetem-e a meccs előtt a táblázatot? Persze, láttam azt is, hogy a siófokiak eddig hihetetlenül kevés gólt kaptak, ráadásul az utolsó hat meccsen ősszel egyet sem! Most, hogy így emlékeztetett rá, talán az is eszembe villant a kapufánál, hogy no Gyuri, te meg akár kettőt is bevághatsz nekik... Lehet, hogy ezt a gondolatot el kellet volna hesse- getnem magamtól! Supka Attilát is megkérdeztük a cseréről vasárnap, Így válaszolt: „Csupán frissíteni akartam, Gyuri jól játszott.” Supka Attila vezetőedző Udvarira, Paróczaira, Szabó Sándorra és Bo­korra sem. A másik oldalon Csor­dás, Zombori, Sallai sérülés, Soós betegség, míg Györök és Mészáros eltiltás miatt hagyta ki a nyitó for­dulót. Az első negyedóra alacsony színvonalú, csapkodó játékot ho­zott. A siófokiak érdekes felállásban léptek pályára, hiszen mindössze Sitku árválkodott elöl csatárként, míg mögötte a korábban Békéscsa­bán is megfordult Vörös Péter sze­repelt, majd négy védő és négy kö­zéppályás alkotta a vendégek együttesét. Az első kapura lövést Sitku eresztette el a 18. percben, ami fölé szállt, majd feljöttek a lila­fehérek, előbb Tóth György veszé­lyeztetett, majd Grujics fejese hagy­ta el a léc fölött a játékteret. A ven­dégek „keménykedni” kezdtek, ezt bizonyítja, hogy hét perc alatt há­rom sárga lapot kaptak. A félidő hajrájában megszerezte a vezetést a Békéscsaba, s ezt követően is táma­dásban maradtak a házigazdák, ám újabb gólt már nem sikerült szerez­niük. Fordulás után mintha még az öltözőben maradtak volna a lila-fe­hér védők, hiszen három perc eltel­tével, egy védelmi hiba után egyen­lítettek a Balaton-partiak. A gól „megfogta” a csabaiakat, a korábbi hat mérkőzésén veretlen siófoki gárda pedig játszhatta kedvencét, a kontrát. Supka Attila cserékkel pró­bálta frissíteni csapatát, előbb a bor­dasérülése után felépült Bánföldit küldte a középpályára, majd a gól­szerző és a kapufát eltaláló Tóth György helyére Hoffmann állt. Ella­posodott a játék, a két 16-os között pattogott a labda, ebben az időszak­ban nem volt átütő erő egyik csapat játékában sem. Az utolsó negyed­órában ismét fölénybe kerültek a li­la-fehérek, mi több, az utolsó per­cekben többször is tűzijáték alakult ki Csemyánszki kapujánál, sorra rúgták a szögleteket a hazaiak, de a kapuba nem sikerült betalálni. A tavaszi nyitó fordulóban nem látszott meg a két csapat teljesít­ményén a táblázaton elfoglalt kü­lönbség. A listavezető vendégek nem nyújtottak maradandót, a 11. helyen álló békéscsabaiak pedig csak magukat okolhatják, hogy a kihagyott helyzetek miatt nem tud­ták legyőzni ellenfelüket. Arra azért bizonyára felfigyelnek majd, hogy a korábbi hat mérkőzésén még gólt sem kapott siófokiak há­lójába, csaknem 600 perc után, Tóth György révén egy lila-fehér já­tékosnak sikerült betalálnia. Jó: Si­mon, Tóth Gy., ill. Juhász, Sitku. Supka Attila: - A helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyer­nünk, ám elég volt egy figyelmet­lenség, és az ellenfél kiegyenlített. Egy megnyert mérkőzést rontot­tunk döntetlenre amiatt, mert a legnagyobb ziccereket is kihagy­tuk. Csertői Aurél: - Tudtuk, hogy harcos csapat a Békéscsaba, s bár ezúttal nem játszottunk jól, úgy érzem, a látottak alapján rá­szolgáltunk az egy pontra. Labdarúgó NB I. 17. FORDULÓ Meddig lesz még idei hó? Ugyan másodjára már nem merte fölvállalni a teljes forduló elhalasz­tását a szövetség, ám a pályák álla­pota igencsak indokolta volna a to­vábbi várakozást a melegebb na­pokra - ahogy például a Megyeri úti példa is mutatja, ahol a megfe­szített munka ellenére sem járult hozzá a jéglabdázáshoz Megyebí­ró játékvezető... A kevés gólt hozó, vagy gól nél­küli összecsapások is jelzik, hogy a nyitányt még sehol sem nevez­hetjük fociünnepnek (na, jó, a baj­noki címvédő esete Lengyel Roland jóvoltából azért picit kilóg e sor­ból), vélhetően leginkább az mo­toszkált minden edző és játékos fe­jében, hogy miként tudja kibekkelni és lehetőség szerint sé­rülésmentesen kihúzni a csapat ezt a kilencven percet. Maradjunk an­nyiban, hogy ez végül mindenütt sikerült, de a forduló jelzőjeként, bármilyen el­csépelt is a kifejezés, legföljebb annyit mondha­Pest Krisztián nagy helyzetet hagyott ki Zalaegerszegen tunk: „szezon eleji” formában kezdődött meg j az idei futballtavasz. 0-0 écsi MFC: Németh - Szabados, Dienes, Bajusz - Sipos, avicsevics (Berdó, 33. p.), Erős, Vranjes - Pest K. - Koltai (Gaál, 62. p.), Kerekes (Szekeres, 79. p.). Vezetőedző: Nagy Tamás. Zalaegerszeg. Nézőszám: 4000. I Játékvezető: Bede Ferenc ★★★★ I Sárga lap: Szamosi (39. p.). A jeges-csúszós talaj miatt nem alakult ki folyamatos játék. A hazai csapat mindent megpróbált, hogy megsze­rezze a három pontot, de a pécsiek hősiesen védekeztek és megérdemelten szereztek egy pontot. (SW MTK - Lombard FC 24) (M) I ■^rtCVégh- Pusztai, Ju­hász, Komlósi, Fűzi - Zavadszky, Zabos, Jezdi- mirovic, Rósa H. (Janjic, 69. p.) - Lengyel R. (Szabó 0„ 88. p.), Silva (Pisont, 69. p.). Vezeteőedző: Egervári Sándor. DVSC - VUeoton 24) (1-0) Lombard FC Haladás: Tóth I. - Kaj, Lőrincz, Seper, Tóth P. - Czeglédi, Némethy (Somfalvi, 56. p.), Ülés, Sza­bó Z. (Nelio, 77 p.) - Róth, Balachi (Tüske, 66. p.). Szakmai igazgató: Bozsik Péter. Debreceni VSC-Mega- Force: Tomic - Nikolov, Éger, Szekeres, Szatmári (Halmosi, 86. p.) - Dombi (Bemáth, 61. p.), Habi, Sándor, Kiss (Madar, 65. p.) - Bogdanovic, Bajzát. Vezetőedző: Szentes Lázár. Videoton FCF: Tudor (Túri, a szünetben) - Szalai (Horváth, 76. p.), Pantic, Ristic, Tereánszki-Tóth - Schwarcz (Vochin, 60. p.), Szabó, Tóth B., Kóczián - Hercegfalvi, Magasföldi. Vezetőedző: Csank János. Budapest, Hidegkúti-stadion. Nézőszám: 1000. Játékvezető: Ábrahám Attila ★★★★ Gólszerzők: 1-0 Lengyel R. (52. p.), 2-0 Lengyel R. (86. p.). Sárga lap: Pusztai (9.), illetve Kaj (3.), Tóth P. (42.), Nelio (84.). Debrecen. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Saskőy Szabolcs ★★★ Gólok: 1-0 Szekeres (45. p.), 2-0 Bajzát (68. p.). Kiállítva: Kóczián (53.). Sárga lap: Szekeres (37), illetve Tóth B. (34.). Sopron - FTC m % /pf Békéscsaba - Balaton 1>1 (f-0) í & m I i latáv-Sopron: Hajdú - Grósz, Lambulic, Pető, Va­sas - Lazic (Muzslay, 85. p.), Fehér, Pintér, Huszti (Balaskó, 89. p.) - Baumgartner (Sira, a szü­netben), Tóth M. Edző: Dajka László. Ferencvárosi TC: Szűcs - Bognár, Dragóner, Vukmir, Kiss - Rósa, Lip­csei (Somorjai, 73. p.), Kapic, Leandro (Penksa, 60. p.) - Gera, Tököli (Sasu, 84. p.). Vezetőedző: Pintér Attila. Békéscsabai Előre FC: Simunic - Schindler, VUotic, Grujic, Valentényi - Kovács N„ Simon, Ko­vács B. (Bánföldi, 64. p.), Tóth Gy. (Hoffmann, 68. p.) - Javrujan, Miculescu. Vezetőedző: Supka Attila. Balaton FC: Csemyánszki - Radics, Hegedűs, Kuttor, László - Juhász (Körösi, 80. p.), Kovács P, Virág, Usvat - Vörös (Sipeki, 87. p.), Sitku (Potemkin, 89. p.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Sopron. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Kassai Viktor ★★★ Sárga lap: Vasas (1. p.), Fehér (26. p.), Sira (47. p.), illetve Rósa D. (1. p.), Kapic (13. p.), Lipcsei (20. p.), Tö­köli (55. p.), Dragóner (88. p.). Békéscsaba. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Szabó Zsolt ★★★ Gólszerzők: Tóth Gy. (38. p.), illetve Juhász (48. p.). Sárga lap: Vilotic (43. p.), illetve Radics (30. p.), Hegedűs (32. p.), Juhász (37. p.), Sitku (53. p.), László (84. p.). A NAP MÉRKŐZÉSÉ MTK - Lombard FC Nem lehet véletlen, hogy Lothar Matthäus is ennek a meccsnek a lelátóját választotta... Lelkese­dés, győzni akarás terén kétség­kívül az MTK tette a legtöbbet a tavaszi nyitányon (hogy a me- J eset lehetővé tevő, egész pénte­ken lapátoló komplett utánpót- lásgárdáról se feledkezzünk * meg), és ezen a találko- / : zón. főleg a második fél- | időben a talajviszo­nyokhoz képest kö­zönségszórakoztató I dukáltak a csapatok. mmSM A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Németh PMFC I ,f Komlósi Bognár Zs. Dienes László A. MTK FTC PMFC Balaton Juhász T. Pusztai Sándor Illés Balaton MTK DVSC Lombard Lsngysl R. Róth F. MTK Lombard FTC-ZTH 3-1 Videoton • Békéscsaba 2-0 lombard FC - Újpest 1-0 Gyér - Sopron 1-1 PMFC - DVSC 1-1 Balaton FC - MTK 2-1 A FORDULÓ játékvezetője: Ábrahám Attila (*★★★) MTK - Lombard FC Talán egy sárga lap elmulasztása róható föl egyedüli hibájaként a végig jól helyezkedő, az eseményeket közelről követő és a meccset végig kézben tartó sípmestemek. ■WJI2T: Név Gólok száma Javrujan (balra) volt Tóth György mellett a csabaiak egyik legaktívabb játékosa D-FOTÓ: KISS ZOLTÁN KsnaZiMfe(Űpest) TharaMe Sándor (MTK) Csordás Csata (Balaton) Past Krista (PMFC) Hada Sato (ZTE) Tótt Mhály (Sopron) Drót Zsolt (Videoton) Gera ZStán (FTC) Horvátit Byida (PMFC) Igor Nksadio (Győr) tatát Péta (DVSC) lista tatai (Looted) 1. Báláim FC 17 10 3 4 20-8 33 2. Ferencváros 17 9 6 2 23-15 33 3. MTK 17 8 6 3 27-15 30 4. Debrecen 17 9 3 5 28-14 30 5. PMFC 17 6 6 S 17-16 24 6. Sopron 17 6 5 6 21-22 23 7. ViOEOTOH 17 5 a 6 22-24 21 8. Újpest 16 4 8 4 20-19 20 9. Grön 16 4 4 8 17-21 16 10. Szombathely 17 3 7 7 11-28 16 tt. Békéscsaba 17 3 6 8 16-24 15 12. Zalaegerszeg 17 3 2 12 18-32 11 ( i Zalaegerszegi TE: Varga - Kocsárdi, Sebők V., Csóka, 1 | Szamosi - Sebők J„ Molnár, Nagy L„ Vincze 0. (Egressy, 1 84. p.) - Gyánó (Sabo, 57. p.), Waltner. 1 Vezetőedző: Gellei Imre. i j Zalaegerszegi TE - Pécsi MFC Lengyel Roland (MTK) Két gól, amely mindent eldöntött, két sárga ez persze nem neW, ha­nem az kenteteknek lóte. nriidez nem rassz mutató egy olyat játé- kostól aki hete* találkozóját játssza az élvonatian. A kékáehé- rek csatára ügyesen és gyorsan ját szofe meg a kapott labdákat, így- hogy jelentős szerepe volt abban, hogy csapata jegyezhette az egyet­len szómba győztes métkőzésL

Next

/
Oldalképek
Tartalom