Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-28 / 50. szám

2004. FEBRUÁR 28., SZOMBAT - 11. OLDAL Szabó Zoltán, a,, kéthajtóműves-párti ” harci pilóta „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse!” Fekete László klubvezető invitálására legkiválóbb vadászpilótáink idén is el­látogattak a békéscsabai, országos makettkiállításra. A jól sikerült élmény- beszámoló előtt a talán jelenlegi leghíresebb „csapattaggal”, Szabó Zoltán­nal beszélgettünk. A kecskeméti MiG—29-es repülőbázis 37 éves bemutató pilótája számos nemzetközi elismerést is magáénak mondhat. Felesége, Edit mellett három gyermeke, Zsófia, Attila és Tamás is bUszke sikereire.- A kiképzési feladatokra ebben az évben hány repülési órát kap egy-egy pilóta? — A bázis évente kap egy repülésióra­keretet, amelyet a parancsnokok oszta­nak el, nem kis düemmák közepette. Még nem tudjuk, idén hány órát tölthe­tünk a levegőben, de az eddigi, átlagos 20-40 óra bizonyosan kevés, és már alat­ta van az egészséges készenléti szint fenntartásának. Kizárólag magánvélemé­nyemet mondom, amikor évi nyolcvan­száz órában jelölöm meg a „még egész­séges”, optimális repülési órát katonai pilótaként, nem számítva ide a „nem sa­ját” feladatokat és a hozzá tartozó repidőt, mert azért egészen más tapasz­talatot ad hátul, az oktatói kabinban ül­ni, mint vezetni, érezni a gépet.-Az évi repülőórába nyilván nem szá­mítanak bele a külföldi bemutatók. — De, benne vannak. Évente általában háromszor veszünk részt külföldi bemu­tatón két pilótatársammal, egyik közü­lük Molnár Gábor százados — ő is mint bemutatóra kijelölt pilóta repül -, vala­mint a kis csapat, amely a gépet előkészí­tő műszakiakból áll. — Tavaly Hollandiában repültünk, majd a meghívások egyike a London kö­zeli Fairfordba szólt. Ott rendezik évente Európa egyik legnagyobb repülőnapját. Utaztunk volna Törökországba is, az ot­tani airshow azonban egybeesett a kecs­keméti repülőnapunkkal. — Fairfordban tavaly elnyerte az ab­szolút kategória díjat - ami vándordíj -, ez a szakma és a közönség nagydíja. Kü­lön értékét az adja, hogy minden típusú gép pilótájának teljesítményét összesítet­ték. Ez nem akármilyen elismerés! — Erkölcsileg feltétlenül, hiszen aki idáig eljut, mármint a meghívásig, önma­gában is megtiszteltetés. Roppant sok munkával jár, miközben rákerül egy olyan névsorra, amelyből a világ nagy repülőshowjaira meghívják a pilótákat. Jobb menedzseléssel talán még nagyobb hírét is kelthetnénk hazánknak. — Jélent-e erkölcsi és anyagi hasznot egy- egy külföldi repülőnapon való részvétel? — Ha arra gondol, hogy egy-egy bemu­tató tekintélyes honoráriummal jár, ak­kor csalódást kell okoznom. Erkölcsileg azonban feltétlenül. Az itthoni vonatko­zásban sem beosztásban, sem rendfoko­zatban nem jelentett változást. Számos ismert személyiségekkel; politikusok, új­ságírók, tv-rádió, üzleti élet és még sorol­hatnám, hogy megannyi, az élet külön­böző területén kiemelkedő emberekkel kerülök ilyenkor kapcsolatba, amit egy­fajta erkölcsi elismerésnek tartok. — Hogyan zajlik egy külföldi repülő­nap? Csak nem saját pénzből utaznak? — Erről szó nincs! Elmondom röviden, hogy például az említett hét végén sorra kerülő repülőnap programja hogyan ala­kul: a Magyar Honvédség megkapja a szóban forgó repülőnapra a meghívást, amit „leosztanak” a légierőnek, ahonnan a repülő csapatokhoz továb bítják a feladatot hely- és idő­megjelöléssel. Egy ilyen átre- pülést - szaknyelven áttele pülésnek hívjuk — nagy munka előz meg. A külföldi partnerrel le kell egyeztetni az érkezési időpontot, lét számot, szállást, és még so­rolhatnám. Több mint egy hó­nappal előtte le kell adni a repü­lési tervünket a ki- és hazare­püléshez, amely konkrét idő- A pontot, útvonalat, határátlé­péseket és még mos információt tartalmaz jóváha­gel, és már aznap felkészülünk. Pénteken jön az egyórás gyakorlás, ami egyben „terepszemle”, és segít alkalmazkodni, a manővereket hozzáigazítani az adott re­pülőtérhez. Szombat és vasárnap reggel­től csaknem estig tart az airshow. Biztonság és helyt- ás! Ez a két dolog talán mindent takar. Viszonylag kis területen több száz­ezer ember foglal helyet, szakmabeli és hozzá ke­vésbé értő. Onnan kezd­ve, hogy az ember ki­megy a gépéhez, ese­tünkben MiG-29- eséhez, veszélyes üzembe lépett, ami egészen addig tart, amíg a pilótasisakot le nem tette. — Amikor beöltözik, mindig vet egy keresztet? szá gyás, illetve diplomáciai en­gedélyek be­szerzésének céljából. Te­gyük fel, csü­törtökön a technikai sze­mélyzet egy ki­csivel hama­rabb elrepül egy katonai szállító gépen, majd körülbe­lül 1 óra múlva követjük őket MiG-en. Példá­A MIG-29B Szabó Zoltán a Magyar Honvédség Kecskeméti 59. Szentgyörgyi De­zső Repülöbázison tejesít szolgálatot, ahol a 21 darab MiG-29 va­dászgép egyikének pilótája. A gép 3-3 fegyver-felfüggesztési pontjá­ra R-27-es és R-73-as légiharc-rakéták, valamint nem irányított raké­tákat tartalmazó rakétablokkok és bombafegyverzet függeszthető. Az R—73-as rakéták közelharc esetén sisak-célzókészülékkel is alkal­mazhatók. A gép súlya 15 tonna és 18,8 tonna lehet maximálisan. A Magyar Légierő 1994-ben rendszeresítette a MiG—29-eseket. ul Angliába az üzemanyag-maradék miatt rizikós lenne Kecskemétről egyből, leszállás nélkül re­pülni, ezért biztonsági okokból leszál- lunk a németországi, Rostock közelében lévő Laageban, majd megtesszük a még hátralévő 1000 kilométert is. A teljes út nagyjából 2 óra 40 perc repült idő, de az időjárás is nagymérté kben befolyásol­hatja. Ki- és hazarepüléskor nagy magas­ságban, 11-12 ezer méteren repülünk, körülbelül 900-1000 km/órás sebesség­- Ha keresztet nem is, de alaposan át­gondolom a feladatot! Az egyik veszély- forrás, hogy földközelben repülünk és ezek a gépek másodpercenként száz mé­tereket képesek veszíteni a magasságból. Minden egyes figuránál folyamatosan el­lenőrizzük a paramétereket, biztonságra törekedve. A pilótának minden pillanat­ban tudnia kell, hogy mit miért csinál. Érhetik meglepetések is, és mint más szakmában, itt sem árt a szerencse, amit a Puma század jelszava is tartalmaz: „Vezérünk a Bátorság, Kísérőnk a sze­rencse!” Szeretem a MiG-29-est, „pilóta­barát” repülőgép. Szeretném kipróbálni a SZU-37SZMK-t és az F-18-ast is. Min­denképpen kéthajtóműves párti vagyok, hiszen az ilyen gépek nagyobb biztonsá­got adnak a pilótának.- Fiaiból lehet pilóta? Családja ho­gyan fogadta el ezt a nem éppen veszély­telen szakmát?- Lehetne, de nem valószínű. Néha lámák, amint repülök, de otthon viszony­lag keveset beszélünk a hivatásomról. A feleségemnek kezdetben gyakran mond­tam, hogy ne izguljon, mert „rossz pénz nem vész el.” Ügyeltem arra, hogy meg­értessem vele: ne éljen rettegésben, ne várja azt „amíg nyílik az ajtó”, ahogy ha­zaérek. Ez hasonló, mint a többi munka, ennél is hibázhat az ember, csak nem mindegy mikor, mekkorát hibázik valaki, s azt miképp tudja korrigálni, mert köny- nyen az életébe kerülhet.- Mikor érintette meg a repülés varázsa?- Nagykanizsán születtem, a horvát határ menü Zákányban nőttem fel, ahol csodáltam a lovas határőröket. Akkori­ban határoztam el: én is katona leszek. Aztán a Somogy megyei Csurgóra költöztünk, majd innen kerültem az egri katonai kollégi­umba növendékként, ami az egri Dobó Ist­ván Gimnáziumba tör­ténő felvételemet is je­lentette. Egy nap, ami­kor ügyeletet adtam \épületen belül, hatalmas robaj vevőit, megremegtek a falak. P vSJ^/Kirohantam, még egyszer el- pf. /O' repült a kollégium mellett alacsonyan egy repülőgép, s láttam a vadászgép pilótáját is. Nagy hatással volt rám. Harmadik évfolya- "•^mosként kíváncsiságból is, no meg „lógási lehetőségként” is, sokadmagam- mal három napra a kecskeméti repülő­orvosi intézetbe kerültem pilótajelölt­nek. Nagy volt a szórás, kevesen marad­tak, akiket egészségesnek ítéltek meg. Szerencsére én az utóbbiak kö­zé tartoztam. Innen már egye­nes út vezetett a szolnoki Killián Repülő Műszaki Főisko­lára. Ezután több mint két évet töltöttem az akkori Szovjetunió­ban; fél év elméleti tanulás L- 39-esen, vagyis Albatroszon, ugyanennyi gyakorlati idő, ami magát a repülést jelentette. Majd ismét fél év MiG—21-es el­méleti képzés, s ezt követte MiG-21 repülés a Krasznodári Főiskola különböző helyein. 1987-ben fejeztem be a főiskolát, s avat­tak repülős tisztté. Szabó Zoltán 1986 tavaszán repült először önállóan és immár 1500 repült óra van mögötte. Mi mást is kívánhat­nánk neki, mint ami a híres, múlt század eleji csabai aviatikus, Kvasz András jel­szava volt: „Szerencse le!”, ami a szeren­csés leszállásra utal. Fábián István, Fotó: a szerző felvétele 1500 repült óra van mögötte. Repülő Hétvégi olvasmány Pótköltségvetés kisnyugdíjasoknak Mostanában nem szeretem a boldog új évet. A nadrágszíjon befelé új és újabb lyukakat kell fúrnom, ha meg akarok fe­lelni a kabinet karcsúsító törekvéseinek. Derék dolog és szép erény a takarékos­ság, de mért mindig rajtam gyakorolják?! Még szerencse, hogy nem tudok új könyveket venni, minélfogva vissza­nyúlok a klasszikusokért, akikben még nem csalatkoztam. Jókai például meg­tanít a deáki bölcsességre: a passzív re­zisztenciára. Az új földesúr elején Garanvölgyi Ádám, a régi jó táblabírák vegetáló mintapéldánya sorra lemond kedves szokásairól, csak hogy kikerülje a Bach-huszárok bürokratikus pókháló­ját. Padlásra viteti az ősi tajtékpipákat, nem iszik többé bort, abbahagyja a kár­tyázást, a vadászatot, a látogatásokat, és horribile dictu: a pörös ügyeket is irat- szekrénybe zárja; márpedig ez minden etnográfus szerint a magyar ember leg­nagyobb áldozattétele a modus vivendi időszakában. Úgy vigasztalódik a derék öregúr, hogy legalább visszatér az étvá­gya, jobban alszik, nem veszít az ördög bibliáján, nem hűti meg magát, nem dűl fel a kocsival az úton - és nem kerülge­ti a guta, hogy miből fizeti a prókátort. Kész nyereség minden megszorító in­tézkedés! Olyasféle, mint Petőfi vándor- legényének öröme, akinek nincs egy lyukas fillérje sem: őt aztán egy zsivány se tudja kirabolni. Magam is hallgatok az új időknek új dalaira: takarékra állítom a kisnyugdíjas költségvetésemet. Aktív koromban másfél doboz cigarettát füstöltem a levegőbe; ez most már megszűnik, legalább nem kö­högök reggel — és spórolok havonta 15 000 forintot, ami évente 180 ezres megta­karítást jelent. Kerülöm az italboltokat, éves megtakarításom ebből minimum 250 ezer forint, nem számítva a járulékos orvosi költségeket, melyek bizonnyal rá­mennének az alkohol által megtámadott gyomor, vese, máj és érrendszer reparálá­sára. Lemondok a kávéról, nem lesz sza­pora szívverésem, elég lesz egy vasárnapi kapucsinó, ez nagyjából 50 ezer forint kiadáscsökkentmény. A kenyér sajnos drágulni fog, napi három szelet helyett ez­után beérem kettővel, legalább nem puf­fadok fel, s kihozom a nullszaldót. No, szépen haladunk a nyugdíjas egyenleg­gel, csak úgy dől a sok pénz a büdzsébe! És mit csináljunk a téli rezsiköltség­gel? Mi lesz a felugráló tarifájú vízzel, gázzal, villannyal s a többi kommunális szolgáltatással? Hajajaj, ez a kérdés sok fejfájást okozott, bevallom. Újabb taka­rékos ötletekre, esetleg átcsoportosítá­sokra lesz szükség: reformokat fogok bevezetni. Napi három étkezés helyett kétszer fogok enni, vacsorára elég egy sárgarépa vagy egy alma, legalább a szervezetem tisztul a salakanyagtól. A 60-as és 100-as izzókörtéket kicserélem 40-esre, 25-ösre. Velem nem tolnak ki, csak egy szobát fogok fűteni, azt is csak estefelé. A paplanra 3-4 rétegben terítek plédeket és öreg télikabátokat, utóvégre nappal is rétegesen öltözködöm, ahogy a szakemberek tanácsolják. (Jó lenne át­térni a téli álomra, majd fogadóórára já­rok a borzhoz meg a mackóhoz.) Fölös­legesen nem mászkálok sehová, nem szaggatom a lábbeliket. A televízióból csak az uniós és globalizációs híradáso­kat nézem, hogy idejében tudjak integ­rálódni. A rádiót csak éjszaka hallgatom, műsorszünet idején, s ha belealszom, lezárom. Lemondom a lapokat, mife­lénk úgyis azt mondják, hogy újság - hazugság, azt pedig mi is tudunk adóbe­vallások idején. Telefonáláskor csak fel­tárcsázom a kívánt számot, aztán bemu­tatkozás után gyorsan leteszem a kagy­lót: kíváncsiságból úgyis visszahívnak, s akkor lehet beszélni ragyásig. Erősen megfogadtam, hogy nem leszek beteg, mert nincs fedezet a drága gyógyszerek­re; nem megyek szülésre, minden ingye­nes védőoltást foganatosítok az illetékes testrészekbe, általában a térítésmentes szolgáltatásokat mind-mind igénybe fo­Nulla tolerancia A hét mérlege: két előfizetői lemondás. Tudom, történnek ennél fontosabb dol­gok is ebben az országban, például a közös európai uniós lista, a francia el­nök látogatása, a kormányfő esetleges távozása körüli pletykák, és persze a gazdák tüntetése. A mi szempontunkból azonban két előfizető távozása is fontos hír, mert azt jelenti, hogy legalábbis kettejük szerint rossz lapot ké­szítünk. Márpedig egy szerkesztő, vagy új­ságíró számára nincs fájdalmasabb üzenet annál, hogy „kenje a hajára"! Az egyik lemondás a negyvennégyes útról érkezett, egy gazdától. Azt sérel­mezte, hogy egy kedves (vagy inkább nem kedves) esemesező bagázsnak ne­vezte az utat eltorlaszoló tüntetőket. Egy nappal később ugyan üzenet érke­zett eme oldalról - ,, Bagázs neked a jó édes nénikéd, az a hemyótalpas, aki május l-jén a díszszemlén maga előtt tolta a csövét!" - de már késő volt. (Csak a fiata­labbak kedvé­ért: a hemyó­talpas nagyné­ni legfeljebb április 4-én, „hazánk fel- szabadulásának ünnepén” tolhatta a csövét, mert akkor volt szokás dísz­szemlét tartani. Május elsején a sörre és virslire, no meg a majálisra vágyó dolgozó magyar nép özönlötte el a bu­dapesti Felvonulási teret, mai nevén, a Dózsa György utat.) A másik lemondást egy asszonyság jelentette be, aki feldúltan telefonált az épp egy hete, e hasábokon megjelent jegyzet miatt, amelyben annak a véle­ményemnek adtam hangot, hogy a kor­mányfő nagy rakás szerencsétlenség­nek nevezése Áder részéről a volt házel­nökhöz méltatlan. És persze nem szol­gálja az egymásnak feszülő politikai fe­lek megbékélését, a kulturált hang megteremtését. Az asszony döntése azt sugallja, igenis szolgálja, vagy nincs is rá szükség, hogy megbékéljünk egy­mással. Lehetne, persze hogy lehetne most olyanokat mondani, hogy aki szelet vet, vihart arat, meg nulla tolerancia jellem­zi az országot, annak politikusait, s po­litikával foglalkozó közvéleményét, meg hogy alaposan elhintették itt a gyűlölet magját, de sajnos a kijelentésekkel sem­mire nem megyünk. Azt látni ugyanis, hogy továbbra is felzaklatott az ország, mindenki ugrik mindenre, odavág, be­mos a másiknak, feljelent, s gyártja az ellenséget magának. Egy lényegében ke­resztény vagy keresztény közeli ország­ban a megértés és megbocsátás halvány jelét se látni. Frank Miller publicista szerint: „Attól a naptól kezdve, amikor úgy kezdesz ír­ni, hogy mindenkinek tessél, többé nem vagy újságíró - már a szórakoztató ipar­ban vagy”. A szórakoztatóipart másra hagyjuk, akik jobban értenek hozzá. Mi maradunk a szakmában, az újságkészí­tésnél. És reménykedünk. __ Árpási Zoltán arpasiz@axels.hu gom venni, hogy kihúzzam tavaszig, az­tán őszig, és így tovább. Egyelőre nem tehetem le a kanalat, nem adhatom be a kulcsot, a talpamat sem dobhatom fel, mert egyszerűen képtelen lennék ki­egyenlíteni a temetési költségeket. Ohó, van még egy pompás ötletem - és hány még, amit agyér-elmeszesedés miatt elfelejtek! Arról van szó, hogy élet­korom jogán ingyen utazhatom busszal és vonaton az ország egész területén. Ha gyakorta furikázok összevissza, óriási és beláthatatlan megtakarításokat könyvel­hetek el az éves költségvetésemben. Summa summarum: akár kétszeresére duzzadhat a nyugdíjjáradékom éves ár­folyama, amellyel már megközelíthetem a televízió megasztárjának kétheti tiszte­letdíját. Szép lesz ez az új, karcsú és ta­karékos világ, ugyebár? Úgy vagyunk ve­le, mint Petőfi versében az egyszeri ci­gány, aki éjszakára halászhálóval taka­rózott a Tisza partján, reggelre belepte a hó, mire kidugta ujját az egyik tikon, majd gyorsan visszarántotta:- Juj, be hideg van odaki'! Szász András ,, Kenje a hajára”!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom