Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-20 / 43. szám

2004. FEBRUÁR 20., PÉNTEK ÁRA: 79 FORINT _________ LIX. ÉVFOLYAM 43. SZÁM A számla jó, a csekk mutathat többet Felment a gáz ám idén januártól, de nem a duplájára Többen is jelezték szerkesz­tőségünkben, hogy a Dégáz- tól legutóbb kapott befizetési csekken a korábbi havidíjnak a duplája szerepel. Elmond­ták: ennyivel nem mehetett fel a gáz ára. _______Békés megye_______ Ke le Sándor Zsolt, a Dégáz ke­reskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese érdeklődé­sünkre elmondta: valóban nem a gázár emelkedett annyival és nem is túlszámlázás történt. Az új gázárnak, az áfaváltozásnak ugyanakkor van szerepe, hiszen emiatt végeztek rendkívüli órale­olvasást januárban, illetve a szá­mítógépes rendszerüket is az új jogszabályokhoz, árakhoz alakí­tották. Ezen folyamatok elhú­zódtak, viszont a kiment csek­kek után nem sokkal, a szokott időben kiküldték a részszámlát is. Mivel időközben a fogyasztó által a határidőig befizetett pénz még nem került a gázszolgáltató számlájára, a gép úgy regisztrál­ta, hogy nem történt meg a befi­zetés. Ezért olyan csekket nyomtatott, melyen a leolvasott és az új időszakra kalkulált gáz- mennyiség árát összeadta. A számlán ugyanakkor a helyes, a fogyasztásnak megfelelő összeg szerepel, kivéve az alsó sort, a számlázás előtti egyenleget. Aki mindkét összeget befizette, an­nak a következő havi gázszám­láján jóváírják a túlfizetést. Aki­nek ez a megoldás nem jó, an­nak visszafizetik a pénzt. Akik még nem fizették be a csekket, azoknak jelzés alapján újat kül­denek. Az igazgatóhelyettes kitért ar­ra: az előbbinél nagyságrendek­kel kevesebb esetben előfordul­hatott hibás számla kibocsátása is. A fogyasztás adataiból, a mérőóraállások összevetéséből mindez megállapítható. Akiknek a számlával, a csekkel kapcsolat­ban észrevételei vannak, nyu­godtan fordulhatnak a számlán jelzett ügyfélszolgálati irodához vagy hívhatják az ugyanott fel­tüntetett kék számot, helyi tarifá­val. NY. L. Hét Békés megyei nyertes A megyei területfejlesztési ta­nács tegnapi ülésén Varga Zoltán elnök vezetésével ha­tároztak többek között a Mű­szaki Fejlesztési Alap Célelői­rányzatára beérkezett pályá­zatokról, illetve elfogadták a céljellegű decentralizált (CÉ­DA) támogatások ez évi pá­lyázati feltételeit. Békéscsaba Az Oktatási Minisztérium Mű­szaki Fejlesztési Célelőirányzatá­ból 47,2 millió forint áll rendelke­zésre fejlesztési elképzelések tá­mogatására. A 7 nyertes között találni a Békés Megyéért Vállal­kozásfejlesztési Közhasznú Köz- alapítványt, amely az innováció szükségességének bemutatására szervez majd tréningeket, a szar­vasi Halászati és Öntözési Kuta­tóintézetet, amely tápanyag-labo­ratóriumát fejlesztheti. A győzte­sek között van Békéscsaba ön- kormányzata mezőgazdasági és élelmiszer-ipari innovációs szol­gálat létesítésével, a MTESZ me­gyei szervezete a gazdasági ver­senyképesség-növelő innovációs szaktanácsadó szolgálat felállítá­sával, az MTA Regionális Kutatá­sok Központja a megye élelmi­szergazdaságát javító programjá­nak kidolgozásával, a nagyka- marási South Star Co-op Kft. zöldségbetakarító gép prototípu­sának megvalósításával és az Orosháza-gyopárosi Gyógyfürdő Rt. a vízkémiai kutatási és fej­lesztési projektjével. A tanácsülés beszámolót hall­gatott meg a tavaly megvalósult közhasznú munkaprogramokról, melyek révén 137,5 millió forint­ból 58 településen 750 munka- nélkülit tudtak közmunkásként foglalkoztatni. Mindezeken túl elfogadták az idén kiírandó cél­jellegű decentralizált (CÉDA) tá­mogatások pályázati feltételeit. Ennek révén összesen 435 millió forint jut helyi projektek megva­lósításának támogatására. Plusz forrásként csaknem 120 millió - a Területfejlesztési Célelőirány­zat (TFC) keretei között felhasz­nálható - forint érkezik Békésbe. ________ P. R. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu VÉLEMÉNY Az improvizáció az előadóművészek műfaja, nem ^Jgij8’r a politikáé - állítja Niedzielsky Katalin. V (5. oldal) Holnap Uniós majális Békés megyében háromszor nagyobb vonzerőt jelentenek a fesztiválok, mint a gyógy­fürdők — hangzott el a Békés Megyei Gasztronómiai Fesz­tivál Társaság legutóbbi ülé­sén. Békéscsaba A megyei gasztronómiai társa­ság három új taggal bővült, így az eddigi 11 helyett 14-re emel­kedett a szervezethez tartozó cégek száma. A napokban tar­tott ülésen a gyulai kisüsti és pá­linkafesztivál, a Braun Union Sörgyárak Rt., illetve a Népújság Kft. csatlakozott - tudtuk meg Simon Jánostól, az egyesület ko­ordinátorától. A találkozón szóba került, hogy május 1-jén — az uniós csatlakozás ünneplésekén - Bé­kés, Békéscsaba és Gyula majá­list tartana a békéscsabai repü­lőtéren. BOMBABIZTOS VAGY BIZTOS BOMBA? (y) Az ország több iskolájának szertárában meghökkentő állapotokkal találko­zott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Képünkön a békéscsabai 10. Számú Általános Iskola kémiatanára, Seres Jánosné a helyes vegyszertárolást oktatja a diákoknak. (Részletek az 5. oldalon.) »-fotó: lehoczky péter Ráférne egy új kabát a panelokra A külső hőszigetelés tulajdonképpen mindegyik tömbnél hasznos lenne A hetvenes évek közepén indult meg a panel­épületek kialakítása a megyeszékhelyen, az utolsó ilyen ház a ’80-as évek vége felé épült fel. Bár kirívóan lepusztult állapotban szeren­csére egyetlen épület sincs, a külső homlokzat hőszigetelése tulajdonképpen mindegyik tömb esetében hasznos lenne — vélekedett Harmados Attila, a Békéscsabai Lakásszövet­kezet ügyvezető igazgatója. Békéscsaba Harmados Attila szerint kétfelé kell választani a panelházak állagát részletező választ. A statiku­sok vizsgálatai alapján kijelenthető, hogy szerke­zetileg nincs probléma ve­lük, a gond az épületgé­pészeti és hőtechnikai pa­ramétereknél jelentkezik. Ezek tekintetében már nem felelnek meg a mai szabványoknak. Például a villamos rendszerek ter­heltsége jóval nagyobb, mint akkor volt, amikor a házak épültek. Gondol­junk csak arra, hogy ma már egyre több háztartásban található mikrohul­lámú sütő, automata mosógép, számítógép. Az elmúlt években többféle pályázattal próbált meg segíteni az állam. A megyeszékhelyi lakás- szövetkezet is bekapcsolódott a ’90-es évek köze­pén a német szénsegélyprogramba, ekkor durván 1500 lakásban szereltek be radiátorszelepeket. Ugyanennek az évtizednek a végén kezdődött a panelhitelprogram, melynek azonban annyira kedvezőtlen volt a feltételrendszere, hogy ország­szerte nagyon kevesen éltek a lehetőséggel, így több milliárd forint „ragadt bent” ebben a pályá­zati alapban. A Széchenyi-terv részeként a lakás- szövetkezet kezelésében lévők közül öt épületet újítottak fel: négyben fűtéskorszerűsítés történ­hetett meg, míg a Petőfi utca 16—18. szám alatti­ban a külső homlokzatot hőszigetelték. Ez volt tehát a múlt. Fontosabb most, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a közel­múltban két pályázatot írt ki ilyen célra. Az álta­lában az egyes tömbökre épülő részközgyűlé­seknek kell jelezniük, ha valamelyikkel élni kí­vánnak. Az egyik a meglévő fűtési rendszerek korszerűsítését, a nyílás­zárók cseréjét, s az utóla­gos hőszigetelést célozza meg, míg a másik a meg­újuló energiaforrások - például napkollektorok - kihasználásáról szól. A konstrukció kereté­ben 30 százalék állami tá­mogatást lehet elnyerni, ezt egészíthetné ki körül­belül ugyanennyi helyi támogatás. Harmados Attila sajnálattal állapította meg: úgy tűnik, hogy az önkormányzatnak - az eddigiekhez hasonlóan - idén sem lesz pénze ilyen célra. így mintegy 40 százalékot önerőből, vagy a lakásszövetkezeti tagok által épület-felújí­tásra igénybe vehető kedvezményes hitelből kelle­ne állniuk a tulajdonosoknak, s a maradék mint­egy 30 százalékot is saját erőből kell vállalniuk. _____________(Folytatás a 4. oldalon)_____________ Ha tezerhétszáz lakás Százhetvenöt épületben 6700 lakás tar­tozik a csabai lakásszövetkezethez. El­sősorban két nagy területet fednek le: a Kazinczy-lakótelepet, valamint ők gon­dozzák döntő részben a Lencsésin lévő panelállományt. A városban a 20 tíz­emeletes panelépületböl 14 a szövetke­zet kezelésében van. <s> Az Owens-Illinois csoport magyarországi leányvállalata, az Egy esült Magyar Csomagolóüveg Kft., keres orosházi gyárába jelölteket ÉRTÉKESÍTÉSI ADMINISZTRÁTORI munkakörbe. Feladata az értékesítési managerek és az értékesítési adminisztráció vezetőjének irányításával a kül- és belföldi kereskedelmi , partnerekkel való kapcsolattartás és az értékesítéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása. Az ideális jelölt: • középfokú szakirányú végzettségű • többéves szakmai tapasztalattal rendelkezik • tárgyalóképes német nyelvtudása van (előny az angol nyelv ismerete) • munkavégzését kezdeményezőkészség • nagyfokú önállóság • ugyanakkor a csapatmunkába való beilleszkedési készség jellemzi. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés német és magyar nyelvű, fényképes önéletrajzzal a következő címen: Ol Affin*» of OWEWS-fLUKOfS Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft., Némethné Madarász Ibolya, 5900 Orosháza, Csorvási út 5. Pf. 356. s E-mail: nemethne@uhg.hu A minisztériumhoz fordulnak ______PUSZTAOTTLAKA______ Az egészségügy finanszírozása nagy terhet ró a pusztaottlakai önkormányzat vállára. A házior­vosi szolgálat működését az egészségbiztosítási pénztár 60 százalékban finanszírozza, a fennmaradó negyven százalék a falu költségvetését terheli. Erről a legutóbbi, február eleji képvi­selő-testületi ülésen is szó esett. Szabó Miklós polgármester be­jelentette, a finanszírozás javítása érdekében felkeresik az egész­ségügyi minisztérium illetékesét.- A falu lakossága mindenkép­pen ragaszkodik ahhoz, hogy hely­ben működjön a háziorvosi rende­lő. Képviselő-testületünk is így gon­dolkodik, nem tervezzük a rendelő bezárását. Szeretnénk, ha a minisz­térium illetékese megismerné a helyzetünket és valamilyen módon sejtenének bennünket. K E 4 1750­990-, 7,530­1.290­MINDENEI KEZDŐDŐ TÉLI ÁRU OLCSÓBB! 20-70% MINDEhHÁ JELZÉTT ÁRU OLCSÓBB! \ £ Gyermek és felnőtt Dzsekik \ Pulóverek Férfiingek' fij Gyermek és fellőtt poiár Sapkák k, Mellények-val & &99tf- 2.990­IB E K ESC S AB A: 1 SZENT ISTVÁN TÉR 14. ANDRÁSSY ÚT 4ÍUNKÁCSY U. SAROK- GYULA, HÉTVEZÉR U. 5. • OROSHÁZA SZÉCHENYITÉR1. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom