Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-16 / 39. szám
2004. FEBRUÁR 16., HÉTFŐ - 7. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Megyénkből öt kiállító Az agrártárca vezetője nyitja meg február 18-án, szerdán Budapesten a négy napig tartó AGRO+MASEXPO-t, amely a mezőgéppiac legjelentősebb szakkiállítása. Békéscsaba Mint a szervező Hungexpo Rt.- nél megtudtuk, a 23. alkalommal sorra kerülő kiállítás és vásár egyben üzleti fórum is szeretne lenni. Erre minden esély meg is van, hiszen 200 kiállító lesz jelen, köztük Békés megyeiek is. Ezek sorában található a békéscsabai Agrárkapu Kft., a szintén megye- székhelyi ALFA-GÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az orosházi Linamar Hungary Rt., a békési OPTIGÉP Gépgyártó és Kereskedelmi Kft., valamint a tótkomlósi, Strbka Jánosné nevével fémjelzett Selector Export-Import cég. Először lesznek láthatók dísz- és konyhakerti eszközök, kerti gépeket és felszereléseket kínáló cégek. Már odaítélték a három nagydíjat. Ezek: a New holland TS 135-A középnehéz univerzális traktora, a számítógép-vezérlésű folyékony takarmánykeverő és -kiosztó berendezés, amelyet Németországban gyártanak, valamint a lengyeltóti gyártású traktoros homlokrakodó és munkaeszközei. Aszalt gyümölcsök, biotermékek Élelmiszer-feldolgozó üzemet terveznek A magas munkanélküliséggel küzdő Battonya lakói számára jó hír, hogy egy főként élelmiszer-feldolgozással foglalkozó kisüzem létesítését tervezi egy budapesti vállalkozó, befektetők bevonásával. A tervek most körvonalazódnak, a szándék komolyságát jelzi, hogy a vállalkozó már megvásárolta a leendő telephelyet is az önkormányzattól. Battonya Vaszil Lajos Budapesten élő szakember, aki korábban a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetemen tanított, napjainkban a Magyar Szabványügyi Testület menedzsere. Vaszil Lajos számára Békés megye nem ismeretlen. Családjának a megyénkbeli kistelepülésen, Dombiratoson van háza, gyümölcsöse.- Ismerőseimtől jutott el hozzám a hír, hogy a battonyai ön- körmányzat vállalkozókat keres ' a munkanélküliség 'csökkentése érdekében. Felvettem a kapcsolatot Takács Dezső polgármesterrel. Battonya sajátosságai, adottságai egyértelműen arra ösztönöztek, hogy itt egy környezetbarát élelmiszer-ipari üzemet létesítsek — fogalmazott Vaszil Lajos. A vállalkozó befektetők bevonásával tervezi az üzem létesítését. Jelenleg marketingfelmérést végeznek, tájékozódnak, melyek a legpiacképesebb termékek. Vaszil Lajos annyit elárult, elképzelhető, hogy gyümölcs- és zöldségszárítmányok készítésével foglalkozik majd a megvalósítandó üzem, de nem kizárt, hogy gyógynövényekkel és biotermékekkel is. Vaszil Lajos energiavonalon is szeretne fejleszteni. A város környékén, mezőgazdasági jellegéből adódóan, nagy mennyiségben képződik növényi szármaradvány, amit a gazdálkodók nem tudnak hasznosítani. Több helyen már sikeresen alkalmazzák eteket a „hasznavehetetlen” melléktermékeket a hőéllátásban. ' ________________KOVÁCS ERIKA Multinacionális cégek beszállítója Ahol a minőség mindig elsőszámú követelmény Egy díj, amelyben tíz esztendő kemény munkája testesül meg. Egy díj, amellyel nem jár pénz, viszont erkölcsi értéke bármilyen összegnél többet jelent. A „Dél-alföldi Regionális Minőségi Díj” egy olyan elismerés, amelyet csak kevesen érdemeltek ki. A békéscsabai székhelyű Csaba Metál Rt. a díjazottak egyike. Békéscsaba A száz százalékban magántulajdonban lévő cég, amely az évek során részvénytársággá alakult, éppen tíz éve kezdte meg tevékenységét. Ma már kétszáz embert foglalkoztat, éves árbevétele meghaladja az 1,4 milliárd forintot, termelésének nyolcvan százalékát a multinacionális cégek kötik le.- Legnagyobb megrendelőnk az autóipar, közülük is a Mercedes, a BMW, a Jaguár, a Volkswagen, a Volvo, a Renault, a Rover, a Chrysler, a Nissan, az Audi, a Toyota, hogy hirtelenjében csak a legnagyobbakat említsem — kezdte Majoros Béla gépészmérnök, a Csaba Metál Rt. vezérigazgatója, aki '93-ban egy öntő szakember kollégájával, bérelt épületben kezdte meg a megyeszékhelyen a kokillás alumínium öntését. Azóta viszont óriásit változott a cége, több beruházás nyomán, a nyereség visszaforgatása révén ma Európa élvonalába tartozik öntödéje, a világ legkorszerűbb öntési technológiájával dolgozik. A Csaba Metál Rt. ma Európa legnagyobb fékrendszergyártójának fékadaptereket, ABS- és fékasz- szisztens alkatrészeket szállít Európába és az USA-ba.- Nagyon szigorúak a minőségi követelmények, nekünk, mint a multinacionális cég beszállltóMajoros Béla: „Hibás termék szállításából nem lehet megélni”. a szerző felvétele jának, meg kell felelnünk a Német Autóipari Egyesülés QS 9000 és a VDA 6.1 minőségbiztosítási rendszerének is. Hogy milyen szigorúak a követelmények? Erre csak egy példa: ha valamelyik autómárka fékrendszerében valamilyen hibát észlelnek az általunk gyártott alkatrészekben, akkor az abban az időszakban szerelt szériát ellenőrzésre, esetleges alkatrészcserére visszahívják. Ennek a költsége sok milliós euró lehet, s ez természetesen bennünket terhelhet. így aztán érthető, hogy az öntödéből kikerülő minden egyes Vállalkozóknak 9 millió Kilencmillió forint odaítéléséről döntött a napokban a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány mikrohitel bizottsága. _______Békéscsaba_______ A napokban megtartott ülésen a bizottság mindhárom beérkezett pályázatot változatlan formában jóváhagyta, összesen kilencmillió forint összegben. A közalapítványnál a Békés megyei vállalkozások hitelezésére továbbra is százmülió forintot meghaladó szabad forrás áll rendelkezésre. Felhívják a vállalkozók figyelmét, hogy a közelmúltban - beruházásokhoz, illetve munkahelyteremtéshez kapcsolódóan — számos kedvező pályázati lehetőség került meghirdetésre. Felvilágosítással és részletes tanácsadással az Árpád sor 18. szám alatt, illetve a (66) 442-520-as telefonszámon szolgálnak. P. R. Lakástámogatások Békésszentandrás önkormányzata a közelmúltban duplájára emelte a fiatal házasok első lakáshoz jutásához nyújtható kamatmentes kölcsön összegét Békésszentandrás Korábban a magántulajdonú lakóház építéséhez 200 ezer, míg a lakásvásárláshoz 150 ezer forintra pályázhattak a fiatalok. Nagyon kevesen tudtak élni ezzel a lehetőséggel. A képviselő-testület most kétmillióra emelte meg az ilyen címen szétosztható keretet, az ösz- szegeket pedig lakásépítés esetén 400 ezer, lakásvásárlásnál pedig 300 ezer forintban határozta meg. A település vezetői bíznak abban, hogy a támogatások megemelése több helyi fiatal házaspárt ösztönöz majd arra, hogy saját otthont teremtsen magának. Ez az összeg egyébként a bankhitelek igénylése esetén önerőnek számít. A megítélt összeget havi részletekben - kamatmentesen ^ öt év alatt kell visszafi- zetniük a fiataloknak. ______u. Ma gas színvonalú, tudományos igényű okleveles agrármérnök képzés A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar oktatási rendszerének középpontjában a magas színvonalú, tudományos igényű okleveles ag- . rármérnök képzés áll. Az agrármérnök hivatá- . sából adódó feladata, hogy a termelés folyamatait a vidéki élettel és környezettel összhangban szervezze és irányítsa. Az agrármérnöki szak képzési célját ennek megfelelően jelöltük ki. Az egyetemi szintű alapképzés során hallgatóink birtokába kerülnek mindazoknak a biológiai alapismeretekre épülő legfontosabb gazdálkodási, műszaki, ökológiai és ökonómiai ismereteknek, amelyek segítségével a mezőgazdasági termelés és az ezzel kapcsolatos vidékfejlesztés célszerűen szervezhető és irányítható. Ezáltal a szak az oktatás, kutatás és szaktanácsadás hármas egységével a piacon keresett szakembereket tud útra bocsátani. Az egyetemi képzés mellett főiskolai szintű mezőgazdasági mérnöki szak is indul magyar és angol nyelven. A mezőgazdasági mérnök képzés célja az el- ; méleti tudás mellett a gyakorlati készség megszerzése. A ; mezőgazdasági mérnöki főiskolai oklevéllel rendelkezők az agrármérnöki szak kiegészítő képzése keretében - nappali és levelező tagozaton - egyetemi diplomát szerezhetnek. Karunk alapította az egyetemi szintű környezetgazdálkodási agrármérnöki szakot, melyen országosan és nemzetközileg is magas színvonalon elismert alapképzésben, valamint , nappali és levelező tagozaton másoddiplomás képzésben folyik az oktatás. A képzés célja, hogy az itt végzett hallgatók rendelkezzenek azokkal a legfontosabb ökológiai, mezőgazdálkodási, műszaki, jogi, közgazdasági és társadalmi ismeretekkel, amelyek képessé teszik őket területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására. A karon a szakirányú vadgazdálkodási továbbképzés több évtizedes hagyományainak eredményeként 2003-ban indult a vadgazda mérnök képzés nappali és levelező tagozaton, amelynek célja magas szintű szakmai képzettséggel rendelkező szakemberek képzése a vad- gazdálkodás, a természetvédelem és a környezetgazdálkodás területén működő intézmények számára. A közelmúltban karunkon megkezdődött a főiskolai és egyetemi szintű környezetmérnök képzés. A szakon a mezőgazdaságilag hasznosított és a természeti környezetet észszerűen használó és védő szakemberek képzése a cél. Fontos feladata lesz az itt végzett szakembereknek a környezeti problémák feltárása, környezeti hatásvizsgálatok, tervek kidolgozása a környezet állapotjavítására. E céloknak megfelelően levelező tagozaton kiegészítő alapképzésre és másoddiplomás képzésre is lehetőség nyílik. A kar a jövőben a piaci és a növekvő nemzetgazdasági igényeknek megfelelő új képzési szakok szervezésével (halgazda mérnöki, kertészmérnöki) és az önfinanszírozó továbbképzési szakok bővítésével kívánja a vidékfejlesztés és az EU-csatlakozás szakemberszükségletét kielégíteni. Szakirányú továbbképzésben jelenleg 11 szak áll az érdeklődők rendelkezésére. A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar diszciplinárisán jól tagolt, hosszú fejlődés útján jött létre, kiemelkedő vezető professzorok, oktatók és kutatók, munkatársak dolgoznak minden területen. Az elmúlt években a gyakorlati oktatás és bázisok jelentős mértékben növekedtek, fejlődtek. Szeretettel várjuk mindazokat padjainkba, akik nálunk szeretnének főiskolai vagy egyete- mi diplomát szerezni! _____________________▼ Sze nt István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, 2103 Gödöllő, Páter Károly u, 1. 80 000 Ft kölcsön • készpénzben • 48 órán belül A hitel felső határa 100 000 Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 80 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 432 Ft, 39 hetes futamidővel. További információért hívja hétfőtől szombatig a Provident Pénzügyi Rt.-t 7:30-20 óra között, egy helyi hívás díjáért: POOI 0640505050 |OOC vagy küldje el a HITEL szót és NEVÉT SMS-ben, és mi visszahívjuk: 06 20 555 50 50 PROVIDENT FINANCIAL THM: 227-438% A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, Provident a kölcsönt a saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre. darabnak tökéletesnek kell lennie. Nálunk a minőség nagyon fontos követelmény, legyen az nyugati export, Rába-alkatrész vagy éppen bútoralkatrész, netán vasalótalp. Ha tőlünk egy hibás biztonsági darab kerül tó, és azt beépítik egy autóba vagy gázipari szerelvénybe, akkor az akár végzetes is lehet a cég számára. Hibás termék szállításából nem lehet megélni. Azt hiszem, ez a díj ennek a törekvésünknek és eddigi munkánknak az elismerése - sorolta Majoros Béla. ____________________________SZEKERES ANDRÁS