Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-14 / 38. szám
2004. FEBRUÁR 14., SZOMBAT - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Összesen 37 diák jutott a gyulai országos döntőbe. Eredményt vasárnap hirdetnek. d-fotó: lehoczky péter Rendvédelmi verseny a Munkácsyban CSABAI PÁHOLY, (y) Ma ismét Csabai Páholy-előadást tartanak a megyeszékhelyi Jókai színházban. Az Úri muri című előadást követő fogadáson Paczuk Gabi, Steinkohl Erika és Békefi László, a Jókai színház művészei musicalekből adnak elő részleteket. A műsorvezető Papp Endre, a Kossuth Rádió munkatársa lesz, a zenét Hevesi Imre és a La Bomba együttes szolgáltatja. HORVÁTH-ELŐADÁS. (o) Ma 16 órától Mezőberényben, a Berény szálló emeleti termében a Fidesz- MPSZ helyi csoportja meghívására Dr. Horváth János professzor, országgyűlési képviselő tart előadást. Dr. Horváth János 1945-től nemzetgyűlési képviselő volt, Phd. fokozatot szerzett a New York-i Columbia Egyetemen. FALUGYŰLÉS, (i) Az okányi képviselő-testület február 16-án 18 órától a helyi művelődési házban falugyűlést tart. Ekkor a településfejlesztési tervről Kmetykó János tervező, a költségvetés tavalyi végrehajtásáról és idei tervezetéről Fekete Zoltán polgár- mester tájékoztatja a lakosságot. ÉVADZÁRÓ, (b) Sarkad város szabadidős lovasklubja február 14-én 18 órai kezdettel, a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében tartja évadzáró vacsoráját, ahol a tombola fődíja egy furioso-northstar nyereghelyen bélyegzett kilenchónapos cső- dör csikó, amit Tóth Imre polgármester, országgyűlési képviselő ajánlott fel Fortuna kegyeltjének. BORVERSENY, (b) A békéscsabai ifjúsági ház február 14-én 9 órai kezdettel dél-alföldi regionális borversenyt rendez magán-, illetve kistermelők részére. VÉRADÁS. (1) A Magyar Vörös- kereszt mezőkovácsházi területi szervezetéhez tartozó alapszervezetek közül Magyarbánhe- gyesen február 16-án, Battonyán 19-én, Dombiratoson 20-án, mindhárom helyen 8-tól 12 óráig szerveznek kiszállásos véradást a helyi művelődési házakban, melyre várják a régi és új véradókat. FÉNYES, (y) Lakossági fórumot szerveznek Fényesen, a „Fatornyosban” február 16-án 17 órától. A beszélgetésre meghívták a terület önkormányzati képviselőjét is. KIÉGETT AUTÓ. (y) Békéscsabán, a Berzsenyi utcában csütörtök éjjel tűz ütött ki egy garázsban. Az épületben lévő autó teljesen kiégett. A kár több millió forint. ■ (Folytatás az 1. oldalról) A megszólított Békés megyei jobboldali honatyák nevében az a Végh László reagált lapunknak, aki az M5-ÖS Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ) nevében többször hallatta hangját ez ügyben.- Nagyon fontos szempont, hogy az M5-ös minél hamarabb Hiller István köszöntötte a város kezdeményezését, amely képes összefogni a nemes szórakozást és a kultúrát, a különböző korosztályokat. Elmondta, ezen a napon kezdődött a Balassi-em- lékév a 450 éve született reneszánszkori költő tiszteletére, és a novemberben záruló rendezmatricás legyen — vélekedett Végh László, aki szerint az, ami most történik, a mindenki által rossznak tartott, 1997-ben aláírt paktum szellemiségének a továbbvitele, s nem szolgálja az adófizetők érdekeit. Mint hangsúlyozta, Békés megye számára külön hátrányt jelent, ha egy ilyen méregdrága, hosszú távú szerzővénysorozat ténylegesen most Gyulán indul útjára. A Gyulai Reneszánsz Karneválnak sikert jósolt, mint ahogyan sikert kívánt a kezdeményező város lakóinak is. A Gyulai Várszínház kamaratermében a miniszter szólt arról, ha sikeresek akarunk lenni, a nemzeti hagyományokat, a nyitottságot az újra, a kezdeményedést kötnek, mert akkor a 44-es útra soha nem jut pénz.- Mint már többször említettem, nincs lezárva az ügy, mert ez a szerződés, a korábbihoz hasonlóan, tarthatatlan - szögezte le a Hírlapnak Végh László. (Kapcsolódó cikkek internetes oldalunkon.) zőkészséget egységben kell szemlélni. Hangsúlyozta, a 450 évvel ezelőtti és a mai első karneváli születésnapot érdemes ösz- szekötni. Hiller István ezután König Frigyes Munkácsy-díjas képzőművésznek a reneszánsz várakat és erődítményeket bemutató kiállítását nyitotta meg. Gyulán, a Kossuth téren és a Harruckem téren megjelentek a farsangi kellékeket felvonultató árusok. A Kossuth téri sátorban sokan kísérték figyelemmel a reneszánsz hangulatot tükröző produkciókat. A nagy hideg miatt mindenki fedett helyre igyekezett. SZ.M. POCSAJI RICHARD Születésnapok a reneszánsz jegyében Sokan várták tegnap délután a Kossuth téren Hiller István kulturális minisztert, aki eljött a fürdővárosba megnyitni, köszönteni a február 15-éig tartó I. Gyulai Reneszánsz Karnevált. A téren dr. Perjési Klára polgármester nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel fogadta a minisztert, aki a reneszánsz kort idéző együttesek, gólyalábasok és a gyulai Implom József Általános Iskola jelmezes fekete seregének sorfala között léphetett be a nagysátorba. Gyula VÉLEMÉNY SZŐKE MARGIT Kedves Bálint és Valentin! Nevezetes nap a mai. Valentin-nap a szerelem ünnepe. Tulajdonképpen minden nap nevezetes. Az élőnek azért mert élhet, a betegnek, mert reméli, hogy meggyógyul és valahogyan mindenki azt gondolja titkon, lehet, épp ez a nap az, amikor végre rámosolyog a szerencse. Most azonban maradjunk Valentin, magyarul Bálint ünnepénél és higgyük el a régi legendákat. A források szerint Valentin római pap volt, aki Claudius császár idején vértanúként halt meg i. sz. 269-ben vagy 270-ben. Valentin püspök volt, áld vértanúként Rómában halt meg. Valentin fiatal keresztény volt, akit hitéért börtönbe zártak és öltek meg 269. február 14-én. A börtönből üzeneteket küldött barátainak: „Ne felejtsétek el Valentint!”, „Szeretlek benneteket!” Egy másik történet szerint egy vak lányt - állítólag a börtönőr lányát - meggyógyította imájával, aki a kivégzés napján levelet kapott tőle: „A te Valentinod” - felirattal. Valentin pap volt, aki titokban párokat adott össze. A Valentin-nap ősi tavaszünnepből maradt ránk. A fiatalok neveit vázába gyűjtötték, a kihúzott nevű párok legalább egy évig együtt maradtak. A Valentin-nap újra a XV. századi Angliából indult el. Magyarországon a Valentin-napot 1990 óta ünnepük - egyesek szerint eredendően, mások szerint újra. Hogy még bonyolultabb legyen a történet, volt egy német püspök is, akit az epüepsziások, a lelki betegek tekintettek védőszentjüknek. A két szál olvadt egybe február 14-ével. A magyar néphitben a gazdaságot óvták Bálint nevével és gyógyító szentként tisztelték, de szerelmi varázslatok is folytak ekkor. Es a Valentin-nap időközben a szeretet ünnepe is lett. Mindegyik szép történet, akár Valentin, akár Báünt nevéhez fűződik. Bálint - noha ugyanaz a név - mást jelenthetett Magyarországon, mint a Valentin. Mára döntse el ki-kit, mit és milyen néven ünnepel ezen a napon. Kedves Bálint és Valentin, csak nehogy ösz- szevesszünk a neveteken! ■ „AZ IMÁDKOZÁSHOZ MINDEGY, HOGY MELYIK TEMPLOMBAN VAN AZ EMBER.” (Gogol: Háztűznéző) HOVÁNY BÉKÉSCSABA KFT., Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. www.fordhovany.hu * Az A33oaatton of Ccroroerctal aitc SpociaÉseci Vohcte Editora (AGE) etoiráiása alapjón. Lépjen még a belépés előtt! FordTransit most 500 000 forintnyi kedvezménnyel. Ford Haszongépjármű vek újra teljes választékban! Új FordFIestaVan nettó 1 849 000 forinttól. FordTransitConnect a 2003-as év haszongépjármüve*, nettó 2 399 000 forinttól. FordRanger nettó 3 990 000 forinttól, vagy 310 000 forint kedvezménnyel, visszaigényelhető áfával. Az uniós csatlakozás előtti utolsó akciónkról érdeklődjön márkakereskedésünkben! Kishírek Békés megyéből DOMBEGYHÁZ. (1) A dombegyházi képviselő-testület, a pályázatok elbírálása után, február l-jétől Vetró Lászlót bízta meg a jegyzői feladatok ellátásával. A határidőre 7 pályázat érkezett, de időközben többen visszaléptek, így végül 3 pályázóról dönthetett a testület. Vetró László korábban a pusztaföldvári önkormányzatnál dolgozott és a jelenleg kötött szerződésben vállalta, hogy egy éven belül közigazgatási szakvizsgát tesz. ECSEGFALVA. (i) Az ecsegfalvi ön- kormányzat idén 7 millió 246 ezer forintot fordíthat közcélú foglalkoztatásra. Ebből az összegből várhatóan tíz munkanélkülit tud átmenetileg foglalkoztatni a település. GYOMAENDRŐD. (j) „Jó döntés volt, hogy öt esztendővel ezelőtt vállalkozásba adták a helyi óvodákat” - állapította meg a képviselő-testület a januári ülésen, amikor megtárgyalták az óvodavezetők éves beszámolóját. A város hét óvodájából hat működik vállalkozásban, s ezekben összesen 434 gyermek neveléséről gondoskodnak. GYULA, (ö) Kétnapos tréninget rendeztek a gyulai önkormányzat tisztségviselőinek, osztályvezetőinek. A csapatépítő tréningnek már volt előzménye, és a folytatását is tervezik. A tréning résztvevői többek között önismeretet tanulnak, szembesülnek döntéshozó képességeikkel és azzal, hogy csapatban ki hogyan tud dolgozni. GYULA, (ö) A február 12-étől 15-éig tartó I. Gyulai Reneszánsz Karnevál idejére már sok szálloda megtelt, nagy a médiaérdeklődés is. A szombat esti reneszánsz bálra, melyet Balassi Bálint tiszteletére rendeznek a városházán, még lehet jelentkezni. A szombaton 16 órakor induló jelmez- versenyre a vár előtt 15.45-ig kell megjelenni, a résztvevőket forralt borral és üdítővel kínálják. KARDOS, (j) A kardosi képviselő-testület felülvizsgálta a csabacsüdi ön- kormányzattal a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítására kötött együttműködési megállapodást. A mostani döbtés értelmében a szolgáltatás kibővül a családsegítéssel, a heti kétszer félnapos ügyfélfogadás pedig heti egy egész naposra (minden csütörtökön 8-tól 16 óráig) változik. KERTÉSZSZIGET, (i) Kertészsziget közoktatási intézményének önkormányzati minőségirányítási programját tárgyalta legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testület. A községvezetők által jóváhagyott minőségirányítási program a helyi közoktatási rendszer (óvoda, iskola) egészére határozza meg a fenntartói elvárásokat. KEVERMES. (ke) Hamarosan megoldódik a 70-es körzetszámú mobilosok térerőproblémája Kevermesen. A Vodafone cég képviselője kereste meg a közelmúltban Bugyi Ferencet, Kevermes polgármesterét. A település első embere, a cég kérésére, aláírta a térerő kiépítéséhez szükséges tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot. KÉTEGYHÁZA. (ke) A testület februári ülésén a Békés-Net Kft. munkatársai a szélessávú internet-kiépítési lehetőségéről tájékoztatták a képviselőket Kétegyházán. Az elhangzottakat a pénzügyi és a gazdasági bizottság vitatja meg, majd a cég ajánlatával kapcsolatos állásfoglalásukat a testület elé tárják. KÖRÖSLADÁNY. (i) A körösladányi Dr. Asztalos Miklós Művelődési Ház és Könyvtár munkájáról Sipos Imre igazgató számolt be a helyi képviselő- testület legutóbbi ülésén. A település vezetői az intézményben folyó munkát jónak ítélték, a beszámolót pedig viták nélkül fogadták el. KÖRÖSTARCSA. (a) A helyi általános iskolában évről évre fokozatosan csökken a tanulói létszám, ezáltal csökken a normatív támogatás mértéke is, így a Köröstarcsa önkormányzata az iskolák, óvodák működését kénytelen egyre nagyobb összegekkel támogatni. KÖRÖSÚJFALU, (i) A körösújfalui képviselő-testület, tekintettel az EU- csatlakozásra, az ezzel járó környezetvédelmi feladatokra, s figyelembe véve azt, hogy a község fokozottan ár- és belvízveszélyes területen fekszik, a szennyvízhálózat kiépítésére készül. A legutóbbi ülésen úgy döntött a testület, hogy megbízza a gyulai székhelyű Kövitét a tervezési feladatokkal, valamint a szükséges pályázatok elkészítésével. MEDGYESEGYHÁZA. (ke) Az ön- kormányzat arra ösztönzi a helyi vállalkozókat, gazdálkodókat, civil szervezeteket, egyházakat Medgyesegyházán, hogy ragadjanak meg minden olyan lehetőséget, amelyekkel céljaik megvalósításához pályázati forrásokhoz juthatnak. Az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a polgár- mesteri hivatalban Ruck Mártontól kérhetnek a medgyesegyháziak. MEZŐBERÉNY. (a) A Mezőberényi Horgászok Egyesülete a helyi horgászházban február 21-én, 14 órakor tartja éves közgyűlését, amelyre az alapszabály értelmében a megjelenés minden horgásztárs számára kötelező. MEZŐHEGYES. (1) Mezőhegyesen február elején rendezték meg a Ka- zinczy-verseny iskolai fordulóját a művelődési házban 5—6. és 7—8. osztályosok kategóriájában. A versenyen szabadon választott és kötelező szöveget hallgatott meg a zsűri. Kategóriánként 3-3 diák jutott tovább a területi döntőbe, így az első csoportból Bányai Aliz, Deli Boglárka és Kovács Ibolya, a második csoportból Házi Szabina, Méreg Anett és Soós Eszter. MEZŐKOVÁCSHÁZA. (1) A mezőkovácsházi általános iskolában immár többéves hagyomány, hogy februárban felkeresik az iskolát azok a volt tanítványok, akik jelenleg főiskolán folytatják tanulmányaikat és pedagógusoknak készülnek. A tanítók, tanárok szívesen fogadják a „kis tanító néniket, bácsikat”, így jelenleg is 4 gyakorlóst készítenek fel a pedagógus pályára a mezőkovácsházi intézményben. OKÁNY. (i) Az Okányi Települési Könyvtárpártolók Egyesülete jelentős szerepet tölt be a körös-sárréti község kulturális életében. A különböző színvonalas rendezvények mellett, minden évben Lovas Endre emlékszavalóversenyt szervez az egyesület, amelynek tervei között egy helyi kórus megalapítása is szerepel. A VI. Országos rendvédelmi tanulmányi versenyt nyitotta meg tegnap Gyulán Szelezsán József, a Békés Megyei Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója, s dr. Perjési Klára, Gyula polgármestere. A versenyre 26 iskola 263 tanulója nevezett be, közülük 37-en jutottak be a gyulai országos döntőbe. Gyula Az egyéni tanulmányi verseny rendezője az Országos Rendőr-főkapitányság és a Munkácsy gimnázium. Az iskolában tíz éve kezdődött meg a rendvédelmi oktatás, érettségit adó osztályokban tanítják ezeket az ismereteket fakultációban. Megyénkben Békésen rendezték meg az első országos rendvédelmi csapatversenyt, a tavalyi csapatversenyt Mezőhegyesen tartották, egyéni verseny helyszínéül először esett a választás a gyulai gimnáziumra. A versenybizottság elnöke Hargitai Lajos, az ORFK rendőr alezredese elmondta, a középiskolások informatikai, idegen nyelvi, társadalmi és rendészeti ismeretek írásbeli és szóbeli feladatait oldják meg. _____________________________SZ.W. Ni ncs lezárva az M5-ös ügy Kit és milyen néven ünnepel?