Békés Megyei Hírlap, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-09 / 33. szám

6. OLDAL - 2004. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ MEGYEI K Ö R K É P Varga Erzsébet: „Én csak énekelek” Megjelent a battonyai kislány első CD-je Varga Erzsébet - vagy ahogy barátai nevezik, Böbe - nagyon szeret énekelni. A nemsokára tizenöt éves battonyai kislány­nak karácsony előtt jelent meg a CD-je, amin főként magyar és külföldi népdalokat énekel. Hogy Böbe milyen tehetséges, erre már évekkel ezelőtt felfigyeltek tanárai. Battonya Böbe hétéves kora óta él a Battonyai SOS Gyermekfaluban, a helyi Szent István Általános Is­kola nyolcadik osztályába jár. Mindig is szeretett énekelni, de csak az iskolai énekórákon ké­pezték hangját, külön énektanárhoz nem járt. A zene is érdekli, hiszen a he­lyi művészeti alapiskolá­ban citerázni és furulyázni tanul. Böbe otthon szinte mindig énekel. Nevelő­anyukájától tudjuk, a für­dőszobában vagy a kony­hában is dalra fakad, ha együtt sütnek-főznek, ak­kor pedig közösen énekel­getik a kedvenc dalaikat.- A faluvezetőnk, István bácsi (Mádi István - a szerk.) vetette fel, hogy éne­kelhetnék az ünnepségein­ken. Szerepeltem több kará­csonyi, húsvéti, anyák napi rendezvényen, a falu szüle­tésnapján és első alkalom­mal, 1998-ban az SOS-gyer- mekfalvak Ki mit tud?-ján is — sorolta Böbe bontakozó énekesi karrierje első állo­másait. A gyermekfalvak közötti kulturális vetélkedőn, 1998-ban még Jókai Anna írónő, a zsűri elnöke is felfigyelt a kislány hangjára, ő is biztatta a folytatás­ra. A 2000-ben és a 2002-ben meg­rendezett SOS Ki mit tud?-okra Bátkai József, a Békés Megyei Jó­kai Színház művésze készítette fel Böbét, aki az első helyezést hozta el mindkét alkalommal.- A CD Mádi István faluvezető ötlete volt. Tavaly ősztől rendsze­resen bejárogattam a békéscsabai színházba, ahol Bátkai Józseffel gyakoroltuk azokat a dalokat, amiket már tudtam, illetve újakat is tanultunk — mondta Böbe. A kislány több mint egy hónapon keresztül heü két délután gyakorolt Varga Erzsébet Böbe nagyon szeret énekelni. A kis­lánynak nemrégiben jelent meg a CD-je. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Bátkai Józseffel, majd december kö­zepén készítették el - ugyancsak a Jókai színházban - a CD hanganya­gát. Böbe belekóstolhatott a stúdió­munkába. Megtapasztalta, a sztárok élete sem könnyű. — December közepén egy teljes hétvégén, mintkét nap reggeltől esüg tartott a munka. Nagyon fáradtan jöttem haza, de megérte. Bár az az igazság, hogy egy kissé meglepőd­tem, furcsa volt visszahallgatni a hangomat. Akár hangkazettán, de CD-n is egészen más az ember hang­ja, mint élőben. Azóta azonban már megszoktam - fogalmazott Böbe. Az Én csak énekelek című CD karácsony előtt jelent meg. Böbe ajándékozott belőle a szüleinek, nevelőanyukájának, pedagógusa­inak és azoknak, akik nagyon kö­zel állnak hozzá.- Milyen volt az album fogad­tatása? — Tetszett mindenkinek, so­kan megdicsérték. Az énekórán végighallgattuk a CD anyagát. Az egyik osztálytársam pedig még autogramot is kért. Szívesen dedi­káltam neki a lemezt.- Változtatott az életeden a CD- d megjelenése? — Örülök neki nagyon, de én ettől nem változtam meg. Ugyan­úgy járok iskolába, mint eddig, ugyanúgy tanulok, ugyanúgy se­gítek itthon a konyhában, vagy akár máshol is — nyilatkozta a 15 éves „énekesnő”. S hogy miért emlegetjük a cikkben többször is a konyhát? Böbe ugyanis nagyon szeret a la­kás ezen helyiségében forgolód­ni. A most nyolcadikos kislány tervei is a sütéshez kapcsolód­nak: szeretne cukrász lenni, ősz­től Szegeden tanul tovább. Ter­mészetesen az éneklést sem hagyja abba, a maga és mások örömére ezentúl is énekelni fog. KOVÁCS ERIKA Adottság, hit és elszántság Megalakult az etanol előállító kft., biztos piacot teremtve a mezőgazdasági termelőknek A battonyai bioetanol projekt február 3-ától, a kft. életre hívá­sától létezik. A társaság célja, hogy felépítsék a mintegy tizen- egymilliárd forint értékű bioetanol üzemet, amellyel, ha elké­szül, munkahelyet teremtenek, a környék mezőgazdasági ter­melői számára pedig biztos piacot. Battonya__________ — A kezdeményezés 2003 márci­usáig nyúlik vissza. Mára jutot­tunk el odáig, hogy megalapítsuk a gazdasági társaságot - mondta bevezetőjében Takács Dezső, Battonya polgármestere. A Battonyai Etanol Előállító Kft.-t 29 magán és 5 jogi személy alapította meg, 5,27 millió forintos törzstőkével. A korlátolt felelőssé­gű társaság ügyvezetőjévé, egy­hangú szavazattal, Bene Lajost választották a tagok. Bene Lajos Ürömön él, a fővárosban dolgozik nagyobb volumenű projektek elő­készítésén. A battonyai bioetanol üzem létesítésének gondolatát már a kezdetektől figyelemmel kí­sérte, az önkormányzat e kérdés­ben való tisztánlátását szakértő­ként is segítette. A kft. az elképzelések szerint befektetők bevonásával, pályázati források igénybevételével és hitel segítségével kívánja megvalósíta­ni a mintegy 11 milliárd forintba kerülő, környezetkímélő benzin­adalékot is előállító bioetanol üzemet, ahol napi 420 tonna ku­koricát dolgoznak majd fel. A következő három hónapban a megvalósíthatósági tanulmány készítésére helyezik a hangsúlyt, amit a májusi taggyűlésen tárnak a tagok elé. A kft.-n belül alakult egy projektelőkészítő munkacso­port is. Takács Dezső úgy fogalmazott, a kft. majdhogynem a semmiről kezdi a nagyszabású terv megva­lósítását, ám a település adottsá­gai jók, a kft. alapítói pedig hittel és elszántsággal látnak munká­hoz, ami elengedhetetlen a siker­hez. K. E. Az idősebbek napi öt órát tévéznek Egyesek a disznótort is otthagyják kedvenc sorozatuk miatt Bizonyára csak kevesen gondolják, hogy kis hazánkban van olyan korosztály, amelyik naponta átlagosan több mint öt órát tölt a tévé képernyője előtt. A televíziózás, különösen így a téli hónapokban kerül előtérbe. Mivel hamar sötétedik, az éjsza­kák hosszabbnak tűnnek, s a ház körüli teendők is keveseb­bek, így mind több időt szánhatunk a viliódzó dobozra. Arra viszont ügyelnünk kell, hogy ne essünk túlzásokba. Hiszen a szenvedélyes televíziózásnak sok káros mellékhatása is lehet. Körös-Sárrét nak focimeccsét, és így tovább. Régen viszont mindannyian az esti disznótoros vacsorákat vár­tuk. Akkoriban volt úgy, hogy hajnalig is eltartott az esti beszél­getés, danolászás. Akkor egymást szórakoztattuk, manapság vi­szont egyre inkább úgy tűnik, hogy sokak számára a televízió a közösséget is pótolja — fakadt ki a 62 éves szeghalmi Mihály. Sokan pedig azért is károsnak tartják a túlzott tévézést, mert hiá­ba van ott a képernyőn a bizonyos korhoz kötöttséget jelző karika, korántsem biztos, hogy a legag­Magyarországon az 50 év feletti korosztály a „legtévéfüggőbb”: az ide tartozók naponta legalább 301 percig nézik a képernyőt. A18-50 év közöttiek napi 217 percet, a 13—17 évesek 154 percet, a 12 év alattiak pedig 174 percet fordíta­nak a villódzó doboz bámulására. Ezek átlagos adatok. Egyes réte­geknél viszont eltérések figyelhe­tők meg. Például a nők naponta fél órával többet hódolnak az adásva­rázsnak, mint az erősebb nem képviselői. Az is bebizonyosodott, hogy a magasabban iskolázottak mind nagyobb számban keresnek maguk számára tartalmasabb el­foglaltságot a televíziózásnál. Ezeken a hosszú téli estéken a Körös-Sárréten is igen sokan a té­véképernyők előtt töltik szabad­idejük nagy részét. Persze a televí­ziózási hobbi nem biztos, hogy mindenütt idilli helyzetet teremt. Sőt sok helyen, éppen ez a nagy koalíciós tévézés okozza az esti vi­tákat. Hiszen a családfő a sport­műsorokat, a feleség a romantikus sorozatokat, a tizenéves kamasz pedig a zenés videoklipeket sze­retné nézni. Ahol nincs elegendő tévékészülék, ott könnyen feszült­ség keletkezik az eltérő igények miatt. A túlzott tévéfüggőségnek sincs, hogy a tőlük két házzal ar­rébb lakó szomszéd már három napja kórházban nyomja az ágyat. Manapság már a disznótor­ok sem olyanok mint rég, és sok­szor éppen a televíziózás „rondít bele” az eredeti programba. Vol­tam én már olyan disznótoron, ahol a vacsorán már alig marad­tunk néhányan, mert egyik ro­hant nézni a kedvenc sorozatát, a másik tévéhíradóját, a harmadik­resszívebb jeleneteket nem a legki­sebbek nézik. Ráadásul a negatív példa a társadalomban is mindig ragadósabb. Brutalitás és egyéb lé­lekromboló jelenetekből pedig egyre több van a képernyőkön is. Ezért jó, ha önmérsékletet tartunk. Azaz, mi válasszuk meg, hogy mit nézzünk, s nem engedjük, hogy magával sodorjon a villódzó do­bozból ömlő műsorörvény. MAGYARI BARNA Tanszerkészítő üzem összefogással Megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmaznak Új termelőüzem létesülhet Vésztőn. A beruházás pályázati tá­mogatásának céljából egy konzorcium alakult, amelynek tag­ja a helyi önkormányzat is. Ha a pályázat eredményes lesz, akkor a Békési út 54. szám alatti épületben fából készült tan­szereket gyártanak. Az üzem megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztat majd. VÉSZTŐ A debreceni székhelyű Refofer Bt. pályázat segítségével munka­helyteremtő fejlesztést szeretne megvalósítani Vésztőn. A beruházást a Békés Megyei Munkaügyi Köz­pont által meghirdetett megváltozott munkaké­pességű személyek fog­lalkoztatásának támoga­tására kiírt pályázat se­gítségével kívánja elvé­gezni a debreceni cég. A Refofer Bt. (amely cég a foglalkoztatást és a termelést végzi), a vész­tői önkormányzat (a vá­ros a Békési út 54. szám alatti in­gatlant adja használatba) és a szeghalmi Fakopáncs Bt. (ez a vállalkozás a nyersanyagot és a felvevőpiacot biztosítja) konzor­ciumot hoz létre. Ez a konzorci­um közösen pályázik az üzemlé­tesítés támogatására. Kaszai János polgármester a leg­utóbbi képviselő-testületi ülésen el­mondta: a Békési út 54. szám alatti ingatlant a célra oda tudja adni az önkormányzat, mivel az jelenleg nincs kihasználva. Ráadásul az üzem révén nemcsak új munkahe­lyek teremtődnek a városban, ha­nem az épület felújítása is megtör­ténik. így a testület megszavazta mind az ingatlan biztosítását, mind a Refofer Bt.-vel és a Fakopáncs Bt.- vel a közös konzorcium létesítését. Információink szerint a Békési út 54. szám alatti üzem olyan sze­mélyeket foglalkoztat majd, akik 50 százaléknál nagyobb mérték­ben csökkentett munkaképessé­gűek. A dolgozóknál nem árt a fa­ipari jártasság, mivel a cég fa toll­tartókat, favonalzókat és egyéb fából készíthető tanszereket kí­ván gyártani. M. B Már 34 dolgozó A Refofer Bt.-t 2002-ben Debre­cenben alapították azzal a céllal, hogy a Hajdú-Bihar megyei foglal­koztatási viszonyokat javítsák, va­lamint hogy a megváltozott mun­kaképességű személyek számára munkahelyet biztosítsanak. Jelen­leg a cég már 34 megváltozott munkaképességű dolgozót foglal­koztat. Ez a szám Vésztőn további alkalmazottakkal bővülhet. Megszüntetik a kettősséget A Körös-Sárrét helyett Békés-Bihart választották Eggyel csökken az Észak-Békés Megyei Önkormányzati Tér­ségfejlesztési Társulás tagtelepüléseinek száma. Okány köz­ség kilépési szándékát legutóbbi ülésén mondta ki a helyi képviselő-testület. Okány Okány azon kevés községek kö­zé tartozik, amely évek óta két kistérségi együttműködés mun­kájában is részt vállalt. A tele­pülés mind az Észak-Békés Me­gyei Önkormányzati Térségfej­lesztési Társulásnak, mind a Bé- kés-Bihar Kistérségfejlesztő Egyesületnek is a tagja volt. Az okányi képviselő-testület már a tavalyi évben úgy döntött, hogy a település az észak-békési sta­tisztikai kistérségből az észak­keletibe kéri áthelyezését. Ezt a kérést országos szinten is jóvá­hagyták. Az okányi községvezetők már korábban is többször felvetették, hogy vajon érdemes-e települé­süknek mindkét kistérségi társu­lásban tevékenykedni, s így két helyre tagdíjat fizetni. Most is­mét előtérbe került ez a kettős­ség, s a képviselő-testület az Észak-Békés Megyei Önkor­mányzati Térségfejlesztési Tár­sulásból való kilépésre szava­zott.- A testület úgy vélte: a két kistérség problémája azonos, így mindkét társulás hasonló témák­kal foglalkozik. Ezért nem lenne célszerű a jö­vőben is két helyre tagdíjat fizet­ni. Mivel a békés-bihari statiszti­kai kistérségbe kértük áthelyezé­sünket, az idei évtől már csak a Békés-Bihar Kistérségfejlesztő Egyesületben tartjuk meg tagsá­gunkat. Az észak-békési társu­lásból - az oda tartozó települé­sek polgármestereivel való jó kapcsolattartás mellett - kilé­pünk. Persze a vállalkozási öve­zetet és a tourinform irodát ille­tően továbbra is együttműkö­dünk a körös-sárréti kistérséggel - mondotta Fekete Zoltán pol­gármester. __________________________ül FE LÚJÍTOTTÁK A KONYHÁT ÉS AZ ÉTTERMET, (z) A tarhosi Dr. Illyés Sándor Gyógypedagógiai, Egységes Pedagó­giai Szolgálati Intézmény, Diákotthon és Lakásotthonok a megyei önkormányzat segítségével az elmúlt év végén felújította az intézet kony­háját és éttermét. Az EU-s követelményeknek megfelelő korszerűsítés 45 millió forintba került, a konyha - naponta kétszáz személy ét- keztetését látja el - és az étterem új berendezéseket kapott. A szerző felvétele viszont nemcsak a feszültségkel­tés az egyetlen káros mellékhatá­sa, hanem a tévé az emberi kap­csolatokat is háttérbe szorítja.- Manapság sokan kívülről fújják, hogy a valóságshow-k sze­replői mikor kivel feküdtek le, mi­közben arról viszont fogalmuk A HAZAI LAKOSSÁG NAPI TÉVÉZÉSI ÁTLAGA Tizennégy dal Az Én csak énekelek cí­mű lemezen tizennégy dalt énekel Varga Erzsé­bet, magyar és külföldi népdalokat, karácsonyi énekeket. A CD zenei rendezője, a dalok hang- szerelője: Bátkai József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom