Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-30 / 25. szám

10. OLDAL — 2004. JANUÁR 30., PÉNTEK KÉK Röviden RENDŐRRE TÁMADT, (c) Hi­vatalos személy elleni erőszak elkövetésének gyanúja miatt el­járás indult egy 36 éves férfi el­len, aki szerdán Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitányság épületében rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrre. A rendőr 8 napon túl gyógyuló sé­rülést, ujjcsonttörést. szenve­dett. SZÓVÁLTÁS UTÁN. (c) Teg­napelőtt este, valamivel 7 óra után Kétegyházán, egy férfiak­ból álló társaság előzetes szóvál­tást követően bántalmazta id. J. I.-t és két fiát. M. Á. és társai el­len a Gyulai Rendőrkapitányság garázdaság gyanúja miatt indí­tott eljárást. VEGYESBOLTBÓL, (c) Déva- ványán betörtek egy vegyesbolt­ba, szerdára virradóra. A tette­sek az ajtót feszítették fel és úgy jutottak be az üzletbe. Onnan dohányárut, kávét, szeszes italt, csokoládékat, samponokat és a kasszából váltópénzt vittek el. KÖZTERÜLETEN SZÍVOTT, (c) A Gyulai Rendőrkapitányság visszaélés kábítószerrel vétségé­nek gyanúja miatt kezdeménye­zett szerdán eljárást egy helyi férfi ellen, aki a fürdővárosban, közterületen marihuánás ciga­rettát szívott. KIHŰLT, ELHUNYT, (c) Teg­nap reggel 8 óra 20 perckor ér­kezett bejelentés a megyei rend­őr-főkapitányság ügyeletére, mely szerint Békéscsabán, a Bartoss udvarban férfi holttestet találtak. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy H. J., 49 éves hajléktalan a katolikus egy­ház közösségi hittantermének teraszán - feltehetően ittas álla­potban - elaludt, kihűlt és en­nek következtében meghalt. A haláleset körülményeinek tisz­tázása államigazgatási eljárás keretében történik. MEGCSÚSZOTT, (ö) Január 25-én 15 óra körül Gyula felől Sarkad irányába tartott egy Ford Escort személygépkocsi. A jár­mű a havas úttesten megcsú­szott, a menetirány szerinti jobb oldalra átsodródott, az útpadká­ról lehaladva fának ütközött. In­nen az autó visszasodródott az úttestre. A gépkocsiban anya és lánya ült. Az autóban - melyet a lány vezetett - 400 ezer forint kár keletkezett. ITTAS VEZETŐ, (ö) A Gyulai Rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának munka­társai január 24-én déltájban a városban ellenőriztek egy gép- járművezetőt. Az idősebb férfi­nél Lion-szondát alkalmaztak, majd előállították a kapitányság­ra. A férfi ellen ittas vezetés vét- sége miatt folyik eljárás. ■ SMS: (30) 4061-110 Fehér Miklós. Hihetetlen, borzal­mas, tragikus, értelmetlen! Fehér Mi­ki! Örökre velünk maradsz! Portugá­lia gyászol - mondta a portugál ál­lamfő. És Magyarország? FAN * El­vesztettünk valakit! Eddig nem gon­doltunk erre, de óriási veszteség érte a focivilágot! Isten veled, Miki! * Fe­hér Miklós halála egy kicsit elgon­dolkodtató! Szörnyű elveszteni őt! Őszinte sajnálatomat küldöm a csa­ládjának! Annamari Háziorvos. Addig nem is lesz össze­tartó a falu, amíg az irigység határoz­za meg a gondolkodást! Politika. Az MSZP 3-ba tartozó ifjú miniszter a tévében Lakat T. vendége­ként ecsetelte a teendőket. Példázgat- tak a focimeccsek taktikáival is. De a lényeget nem említették: gólt nem ak­kor kell rúgni, amikor lehet, hanem amikor kell! A Fidesz ezt tudja, mert jó csapat. Ők a gólokért, nem a zsák­mányért (pl. MSZP 3) küzdenek, fi­gyelő * Amit a miniszterekre, államtit­károkra, képviselőkre költünk, legyen átlátható, tudjuk követni a közpénz útját! Fogják vissza az indokolatlan költekezést! * Pesten élek, de ritkán hozzájutok a BMH-hoz. Kedvencem az sms, most megtudtam F-től, hogy T Ü K Ö R Halott volt, bizonyíték nincs Máig sincsenek lakat alatt azok, akik Dorogon egy éjszaka a 83 éves N. Jánosnét megverték, megkötözték, megszúrták, és végül megfojtották. Az áldozat arany ékszereit, valamint réz­bojlerét ellopták. Az ügyészség három dorogi, illetve esztergo­mi férfit vádolt meg a szörnyű bűncselekmény elkövetésével. A megyei bíróság hármukat a terhűkre rótt bűncselekmény vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az jogerős. ________________________ Dorog ______ A vád szerint a három vádlott, L. József és társai egy éjszaka beha­toltak egy 83 éves dorogi asz- szony lakásába. A védtelen nőt bántalmazták, megszúrták, végül megfojtották, és arany ékszereit, valamint rézbojlerét ellopták. Az ügyészség nyereségvágyból elkö­vetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a trió ellen. A megyei bíróság viszont a három vádlottat bizonyítottság hiányában felmen­tette a vád alól. Az ügyészség a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott fellebbezésében az ítéletnek meg­alapozatlanság és téves indokolás miatt hatályon kívül helyezését kérte, és indítványozta, hogy az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítsák. Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott bútorvásárlás céljából járt a sértett házában, de nem vásá­rolt. Megállapodtak a későbbi ál­dozattal, hogy a férfi másnap új­ból felkeresi, lefesti a gázcsöve­ket, s ezért cserébe megkapja a rézbojlert. Másnap meg is jelent a munkára, ámde hiába csengetett, senki nem nyitott ajtót. Az éjsza­ka ugyanis valaki vagy valakik szörnyű módon megölték az asz- szonyt. A Legfelsőbb Bíróság az ügyészség fellebbezését alapta­lannak találta. Úgy ítélte meg, hogy a megyei bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le a pert, s az ítélet indoklása is meg­felelt a perrendi szabályoknak. Az ügy sajátossága, hogy a vádlottak bűnösségére közvetlen bizonyíték nincs, s a közvetett bizonyíték is elégtelen. Az első­rendű vádlott bűnösségére utaló egyetlen bizonyíték az, hogy ujj­lenyomatát a tetthelyen, a kony­haszekrényen megtalálták. A vád­lott pedig a nyomozás során nem említette, hogy a bútort ottjárta- kor megérintette. A bíróság sze­rint az elsőrendű vádlott bűnös­ségének megállapítására ez az ujjnyom nem elegendő. A másodrendű vádlott bűnös­ségére az egyetlen bizonyíték az volt, hogy szagmintáját két alka­lommal is 100 százalékos bizo­nyossággal azonosították a sértett szobájában. A bíróság szerint a szagazonosítás bizonytalan érté­kű ebben az esetben, amikor két­ségtelen, hogy a vádlottak jártak előző nap a cselekmény színhe­lyén. Ez a bizonyíték tehát nem alkalmas arra, hogy a másodren­dű bűnösségét bizonyítsa. A Legfelsőbb Bíróság állás­pontja szerint a terhelő bizonyíté­kok - minden kétséget kizáró mó­don - csak azt bizonyítják, hogy a bűncselekményt a vádlottak is el­követhették. Egyébként a vádlot­tak alibijét megcáfolni nem lehe­tett. A Legfelsőbb Bíróság - a me­gyeivel egyetértve - nem talált elegendő bizonyítékot arra, hogy a bűncselekményt a három vád­lott követte el. Ezért az elsőfokon eljáró bíróság ítéletét helyben­hagyták, így az jogerős. MADARÁSZ ANNA VASÚTI BALESET. Egy Rakamaz irányába haladó tehervonat szerda este Füzesbokor kötelében elgá­zolt egy 46 éves nyíregyházi férfit. A nyílt pályán történt tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja, az eddigi adatok szerint valószínűleg baleset történt. totói taipus attila Gyors kamion Piros lámpa miatt megálló Tra­bantba rohant hátulról egy fi­gyelmetlen kamion csütörtö­kön, Székesfehérváron. A Tra­bant három utasa közül ketten megsérültek. EUROPRESS Hamis vízum Hamis vízummal akart belép­ni egy ukrán férfi Ártándnál, több magyar és román utasnál pedig csempészett cigarettát és szeszt találtak a határ- és a vámőrök. EUROPRESS Radírozott útlevél Elfogtak a határőrök csütörtö­kön egy bolgár utast Röszké- nél, akiről kiderült, hogy az út­leveléből több árulkodó bélyeg­zőlenyomatot egyszerűen kitö­röltek. EUROPRESS EMELTDÍJAS SMS; (90) 635-135; a szöveget így kezdje; BMH Rajkot a Fidesz végeztette ki és nagy­apámat, aki nem akart tsz-tag lenni, valamelyik polgári körös pofozta fel. Centrumos * A csabai vásár- csarnok legdrágább kenyér­boltjában 160 forint egy kg fehérkenyér! A fideszesek s bizonyos Aszódi Pál azon­ban csak 214 forintosat esz­nek. Ilyen a valóságban nem létezik. Uhu * Balosok! Ti még elhiszitek, hogy a soka­dik megszorító csomag jólé­ti rendszerváltást jelent? Megint népnyúzásból, hite­lekből és vagyoneladásból regnálnak. Larry * Annak az „értünk szóló” rendszernek köszön­hetjük, hogy ott tartunk, ahol! (Meg­spórolhattuk volna.) Csak aludj to­vább! kertes * Ha nem kóboroltunk volna 45 évig sötétben, most mini­mum ott tartanánk, ahol a franciák, az osztrákok vagy a dánok és nem lenne ennyi tolvaj! Se lent, se fent! kertes * TU! Nem biztos, hogy kevesebb az esze, tehetsége, csak nem másokat ki­zsákmányoló, gátlástalan. Műveltsé­get nem az iskola ad, a diploma sem mindig tudást rejt. * Igazi toborzás. Egyszerű emberként megrettentem a hírtől. Minek is kell a Nemzetőrség a lovag vezetésével kiszuperált '56-os tagokkal? Erről a hírről a leventék ju­tottak eszembe. A Fidesz az ilyen ja­vaslatok és a napi aktuá­lis gyűlöletkeltő nyomo­zás helyett ésszerű ja­vaslatokkal álljon elő, ne újabb őrségeket szer­vezzen. Nekem nincs már szükségem lovag­rendre, előbb-utóbb ezek is a mi pénzünkbe kerülnek. Juci Utak, járdák. Jó tanács: a nitrogén műtrágyának ugyanaz a hatása, mint a sónak. (Na nem a kajá­ban, hanem a hóban.) S tavasszal még a növények is meghálálják. Üdv. Sza * Miért nem takarítják' az utakat és a járdákat? Olyan nagy kérés a XXL században? 'A * A kergeegerek inkább gyakorolják a nagy üzletek parkolójában a csúszkálást, mint a közutakon éles helyzetben megijed­jenek és aztán nagyobb balesetet okozzanak. És nem mindig a köridő számít. Kergeegér * Nem feltétlenül csak a közútkezelő kht.-t kéne anyázni az árokból! Sokaknak meg kéne tanulni a körülményekhez mér­ten autózni — kortól és gumitól füg­getlenül! Egy fiatal autós Emeltdíjas sms 25 éves, jó humorú fiatalember meg­ismerkedne korban hozzáillő, szeret­ni tudó, helyes, csinos lánnyal ko­moly kapcsolat reményében. Kérlek, írj! T.: 30/479-9497. _______________ Sz eretnék megismerkedni egy lány­nyal, akinek az életemet szentelhet­ném. Csak komoly szándékúak je­lentkezzenek! 24 éves vagyok. T.: 70/562-8319 _____________________ 26 éves, két gyermeket egyedül neve­lő nő megismerkedne 30 év körüli, komoly, káros szenvedélytől mentes csabai férfival. T.: 30/418-8627 Megkérem azt a gyereket, aki ellopta az unokám mobilját a 11-es iskolában, adja vissza; mert azt én vettem neki a szülinapjára. Egy szomorú nagymama Nyolc évnyi 168 óra és Beszélő el- adó. T.: 20/561-4788______________ Keres em azt a két gyönyörű lányt, akik szerdán délután a Csaba Center játék­termében játszottak. Szeretnék veletek megismerkedni. Küldjétek sms-t! T.: 30/339-2048 Nyílt nap a főiskolai karon Zsúfolásig megtelt érdeklődővel a Szegedi Tudományegye­tem Egészségügyi Főiskolai Kar egyik legnagyobb előadó­terme. Az érdeklődők elsősorban a régió középiskoláiból érkeztek a január közepén megtartott nyílt nap rendezvé­nyeire. Dr. Pogány Magdolna főigazgató asszony beszélt az intézmény múltjáról, jelenéről. Ezt követő­en a tanulmányi csoport vezető­je tájékoztatta a hallgatóságot az intézmény felvételi sajátosságai­ról és felhívta a figyelmet a jelent­kezési lapok kitöltésével kapcso­latos hibalehetőségekre. Bemu­tatkoztak a kar képzései: az Álta­lános Szociális Munkás Szak, a Gyógytornász Szak és a közös alapú képzést folytató Ápoló Szak és a Védőnő Szak. A hallga­tó az utóbbi két szakon az első két közös év után még mindig dönthet arról, hogy melyiken szeretné tanulmányait befejezni. Ezt követően további két év el­végzésével újabb diplomát sze­rezhetnek, ezzel is növelve saját munkaerő-piaci lehetőségeiket. Az intézmény a felsőfokú szak­képzések közül a képi diagnosz­tikai és intervenciós asszisztens képzést indítja nappali és levele­ző tagozaton egyaránt. A Hallga­tói Információs és Tanácsadó Iro­da vezetője és a Hallgatói Önkor­mányzat elnöke pedig beszámolt mindazokról a kulturális és spor­tolási lehetőségekről, valamint diákjóléti szolgáltatásokról (pl. szociális támogatások, ingyenes tanácsadási lehetőségek tanul­mányi és életvezetési problémák esetén), amelyek a hallgatók ren­delkezésére állnak. A nappali ta­gozatos hallgatók több mint egy- harmada kaphat kollégiumi férő­helyet, elhelyezés hiányában pe­dig lakhatási támogatásra pá­lyázhatnak. A közös program­részt követően a nyílt nap részt­vevői azon a szakon tehettek lá­togatást, amely iránt leginkább érdeklődtek. Részletes informá­ciókat kaptak a képzési progra­mokról, a gyakorlati készségek elsajátításának lehetőségeiről, al­kalmuk volt oktatókkal és jelen­legi hallgatókkal is találkozni. Aki személyesen szeretne a fentiekről meggyőződni, azt tisztelettel várják a következő nyílt napon: 2004. február 7-én, szombaton 10.00 órai kezdettel (helyszín: Szeged, Te­mesvári krt. 31.). Nagyon sokan érdeklődtek a főiskolai kar képzései iránt Rendőrök vére folyt, (c) A Vöröskereszt megyei szervezete és a békéscsabai területi vérellátó évente 4 alkalommal szervez közösen véradást Békéscsabán, a megyei rendőr-főkapitánysá­gon. Tegnap 38-an adtak vért, köztük a képünkön látható Neller Tibor őrnagy is. D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER Szépíteni akart, lebukott Röszkb Azt mondják, a strucc azért dugja a fejét a homokba, mert azt hiszi, úgy nem látják. Valószínűleg a strucc politikáját követte az a ma­gyar állampolgárságú hölgy is, aki azt hitte, ha letakarja a „takargatni valóját” a kocsi hátsó ülésén, ak­kor nem veszi észre a vámos. A hölgy tévedett, ezért most csem­pészés miatt indult ellene eljárás. M. I. M. egy iontoforézisre alkal­mas, 70 ezer forint értékű kozme­tikai berendezést akart a vámosok szeme elől - „nagy furfanggal” el­tüntetve - átcsempészni Rösz- kénél a határon. Lebukott, a gépét, amellyel talán saját maga szeretett volna szépülni, vagy esetleg máso­kat akart vele szépíteni, lefoglalták a vámosok. k.«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom