Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-30 / 25. szám

2004. JANUÁR 30., PÉNTEK ÁRA: 79 FORINT LIX. ÉVFOLYAM 25. SZÁM AKCIÓS BÚTORVÁSÁR! Bőrgarnitúrák már 10-18 óráig BÉKÉSCSABÁN a városi sportcsarnok „B” oldalánál. (20) 3716-730. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Riport Gálák gábortelepi otthonában már annyi a repedés a falakon, hogy össze sem tudják számolni. (4. oldal) Vélemény Niedzielsky Katalin jegyze­tében a fiatalkori depresszió veszélyeire figyelmeztet. (5. oldal) Évfordulók Kondoroson Több jeles évforduló megün­neplésére készülnek az idén Kondoros lakói. Éppen száz esz­tendeje annak, hogy felépült az evangélikus templom, melyet az évfordulóra szeretnének felújí­tani. Ugyancsak századik szüle­tésnapját ünnepli az önkéntes tűzoltó egyesület is. Ennek tisz­teletére a Békés Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság szerve­zésében a nyár elején nagysza­bású nemzetközi tűzoltóver­senyt rendeznek a településen. A harmadik évforduló a Kondorosi Józsa Pávakör nevé­hez fűződik. A pávakör - mely­nek 2001-ben CD-lemeze is megjelent - éppen harminc esz­tendővel ezelőtt alakult meg. Ebből az alkalomból jubileumi ünnepséget is szerveznek majd. LJ. Csak bemutatta magát a hóesés Az utak járhatóak, a közlekedésben jelentős fennakadás nem volt A főutak többségén tegnap délelőtt, illetve délután már feketéllett az útburkolat, a hét végén pedig már előtavasz köszönt ránk plusz 10 fokos nappali hőmérséklettel. (További fotók internetes oldalunk képgalériájában.) d-fotó: lehoczky péter Jellemzően vastagabbnak éreztük a hótakarót tegnap reggel, mint amilyen valójában volt, ugyanis 11—12 centinél nagyobb hó sehol nem hullott megyénkben. Akinek takarítania kel­lett udvarán, háza, garázsa előtt vagy a járdán, annak ekkora havazás is „betett”. Békés megye A közlekedésben ugyanakkor nagyobb fennaka­dást nem okozott a hóesés, jelentős utánpótlás pe­dig nem várható, sőt, jövő héten már előtavasszal számolhatunk. A legnagyobb hó megyénk déli részén, Mezőhegyes térségé­ben hullott tegnapra virradóra, vastagsága elérte a 11—12 centit. Békéscsabán az átla­gos hóvastagság 9 centi volt, Szeghalom és Szarvas környé­kén nem haladta meg az 5—6 centit — hangsúlyozta tegnap érdeklődésünkre Szudár Béla, a mete­orológiai szolgálat dél-magyarországi regionális központjá­nak munkatársa. El­mondta: bár hószál- lingózás előfordul­hat, jelentős mennyiségű hóutánpótlásra az elkö­vetkezendő 10 napban nem kell számítani. A hét végén ugyanakkor enyhül az idő, a hó elolvad, és előtavasz köszönt ránk plusz 10 fokos nappali hőmérséklettel. A megyei közútkezelő közhasznú társaság 23-25 géppel volt kint folyamatosan, tehát éjsza­ka is megyénk közútjain - mindez összesen 1450 kilométert tesz ki -, és tegnap délig 250 ton­na sót használtak fel. Virág Mihály főmérnök ki­emelte: úgynevezett alásózással kezdtek, de az intenzíven hulló csapadék miatt sok esetben nem tudott felolvadni úgy a hó, hogy eltűnjön a burkolatról. A hóekézés után felülről is sóztak, és a munkálatoknak, illetve az időjárásnak köszön­hetően a főutak többségén tegnap délelőtt, illetve délután már feketéllett a burkolat. A mellékutak is mindenhol járhatóak voltak, de ezeken a fő­utak eleinte sónedves, hókásás állapotával szem­ben elsősorban letaposott hóval találkozhattak a közlekedők.- Békés me­gyében jelentős késések nem fordultak elő sem a belföldi, sem a nemzet­közi személy- szállító vonatok esetében a hó­esés miatt - kö­zölte kérdé­sünkre Nagy Csaba, a MÁV békéscsabai sze­mélyszállítási csomópontjá­nak vezetője. Hozzátette: a vo­natok fűtésével kapcsolatban sem merült fel probléma. A he­lyi, helyközi és távolsági buszjáratok is a menet­rendet tartva közlekedtek tegnap. Kondorosi Ta­más, a Körös Volán békéscsabai üzemvezetője ki­emelte: megkeresésünk időpontjáig, azaz tegnap délig annak rendje-módja szerint minden járat el­indult és odaért célállomására. Késéssel reggel kellett számolni Gyula és Békéscsaba között, itt ugyanis egy baleset akadályozta, lassította a köz­lekedést. NYEMCSOK LÁSZLÓ Megítélés kérdése Hosszú, olykor parázs vitákra adhat okot hóesés esetén, mi számit komoly mennyiségű hónak. Vérmérséklettől függően ítéljük ezt meg, de egy biztos, csak az tudja, milyen nehéz volt egy adott időpontban adott útszakaszon közlekedni, aki arra járt. Tapasztaltuk ezt mi is, amikor csütörtökre virradó éjszaka Budapestről hazafelé jó darabig tulajdonképpen normális ütemben haladhattunk, Kecskemét után viszont már majdhogynem a „síelés a havon” című produkciót mutattuk be a többi autóssal együtt. Hókotrónak nyomát sem láttuk egészen Szarvasig, ahol álldogált egy az út szélén. Hajnali háromkor—az ezen az éjjelen alpesi jelleget öltő — Békéscsabára érve pedig már a Szarvasi úton gyülekező gépekkel is találkoztunk, feltételezhetően ezután láttak hozzá a takarításhoz. Hogy ez későn volt- e, avagy sem, nem a mi dolgunk megítélni. Az ezen az éjjelen a 44-es főúton közlekedőknek azonban bizonyára megvan a véleménye minderről. p-R­Hidakhoz, határhoz vonuló gazdák Demonstrációk február közepétől a katasztrófahelyzet miatt Döntött a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Moz­galma: február 16—28. között folyamatos demonstrációt tartanak az ország 12 megyé­jében, így Békésben is. A ter­vek szerint hidak, határállo­mások elé és a megyeszékhe­lyeken lévő főútvonalakra vo­nulnak a gazdák. Békés megye ________ A növénytermesztőket a tavalyi 170 milliárd forintos aszály dön­gölte a földbe, az állattartók pe­dig - legyen szó sertésről, húsmarháról, baromfiról, tejről, lódról — az alacsony átvételi árak miatt veszteségesek, kerültek im­máron katasztrófahelyzetbe.- A termelőkön kívül a fo­gyasztók is megihatják a levét a mezőgazdasági válságnak, ugyanis ha tönkremegyünk, kon­kurens híján úgy emelik meg a hús árát, ahogy akarják — fogal­mazott Hanó Miklós, az önvédel­mi mozgalom egyik főszervező­je. Hozzátette: génmanipulált, hormonkezelt, csökkent értékű, színezékkel, tartósítószerrel ellá­tott termékekkel, alap- és adalék­anyagokkal szemben itt van helyben a jó minőségű magyar hús, tej, tojás, de kérdés, hogy még mennyi ideig.- Az sem mellékes, hogy a mezőgazdasági termelőknek nem biztosított a minimális jöve­delmezőség — amit nevezhetünk minimálbérnek — például a ga­rantált, intervenciós árak révén — ecsetelte Hanó Miklós. - Küz­dünk magunkra hagyva, mint malac a jégen és még irányárak sincsenek, az aszálykárenyhítés mértéke pedig nevetséges. Ha mindez így folytatódik, a magyar föld is veszélybe kerül, kénytelen lesz a paraszt elkótyavetyélni vagy elveszíti jelzálogként. Hanó Miklós közölte: mindad­dig folytatják a februári megmoz­dulásokat, amíg az agrártárca nem áll szóba a gazdákkal, a problé­mákra nem adnak olyan megoldá­si javaslatot, amilyennel életben maradhatnak a termelők. ny. l. Ellenőrzik a számyasimportot? A kézben tartott integráció miatt nem fenyeget veszély A Thaiföldön észlelt madár- iníluenza-járvánnyal kapcso­latban tudakoltuk a térségi állategészségügyi és élelmi- szerellenőrző állomás vezető­jétől, dr. Joó Jenőtől, miként ellenőrzik a hazánkba érkező baromfiimportot. Békés megye A kérdéssel kapcsolatban azonnali hatállyal, további intézkedésig, az alábbi rendelkezéseket léptette életbe a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium: „Tilos Thaiföldről élő baromfi, futómadár és keltetőtojásuk behozatala, tilos a Thaiföldről származó baromfi-, futómadár-, természetben vadon élő szárnyas apróvad és tenyésztett szárnyas haszonapróvad friss hú­sának, és a fent megadott fajok hú­sát tartalmazó vagy húsából ké­szült húskészítmények behozata­la, tilos Thaiföldről állateledel gyár­tására szolgáló, a fenti állatfajokból származó nyers alapanyag beho­zatala, tilos Thaiföldről étkezési árutojás behozatala. A tiltások nem vonatkoznak a 2004. január 1-je előtt levágott állatok húsára és húskészítményekre, valamint az úton levő olyan szállítmányokra, amelyekre vonatkozó állategész­ségügyi bizonyítványt 2004. janu­ár 20-a előtt állítottak ki.” Dr. Joó Jenő elmondta, me­gyénkben nincs olyan nagykereske­dő, aki a tiltott helyről importálna baromfit. Ez azonban nem zárja ki, hogy a tiltás előtt más úton ne jutha­tott volna el térségünkbe a kérdéses helyről származó élelmiszer. A külföldről' behozott élelmi­szerek egészségügyi ellenőrzése még a vámolás előtt megtörténik, az exportáló ország hatóságainak dokumentumait vizsgálja át a magyar élelmiszerellenőrző szer­vezet. Külön laboratóriumi vizs­gálatot itthon már nem végeznek. Az Orosházi Merian Rt. puly­ka-, kacsa- és libatermékek fel­dolgozásával foglalkozik. A kéz­ben tartott integrációnak köszön­hetően nem fenyeget az a ve­szély, hogy az Orosházán készült termékek veszélyeztetnék a vá­sárlók egészségét - nyilatkozta lapunknak Ruck János, a Merian Rt. vezérigazgatója. (Folytatás az 5. oldalon) Üzemcsarnokkal bővült a Linamar Hungary Átadták az újabb precíziós alkatrész-megmunkáló részleget „A kormány méltányolja a kanadai Linamar cég itteni tevékenysé­gét, tehát a békéscsabai gyár bővítését is. Ez jól illeszkedik abba az Európa-tervbe, amelynek során ebben az évben együttesen B00 milliárd forint fennek több mint fele EU-s forrás) jut ország­gyarapító beruházásokra” — mondta tegnap Kiss Péter kancellária- miniszter az egykori, még 1949-ben alakult Mezőgépből privatizált, ontariói központú, autóipari és gépgyártó részvénytársaság újabb, békéscsabai, másfél milliárd forint értékű bővítése kapcsán. Békéscsaba A miniszter hozzátette: a mögöttünk hagyott év második felében „érzé­kelhető oldódás” következett be a gazdaságban, javultak a makro­adatok, a harmadik negyedévben 547 millió eurós befektetést regisztráltak. Kedvező trendek esetén az idén a nemzetközüeg is jónak mondható 4 százalékos növekedés is reális. Ivanics János, a Linamar Hunga­ry Rt. vezérigazgatója az elmúlt tíz év fejlődési állomásait ismertette. A 2002-es évhez képest több mint 25 százalékkal, évi 20 milliárd forintra nőtt az árbevétel­ük. Jelentős üzleteket sze­reztek meg ugyanis, közte a nagynyomású, üzem­anyag-továbbításhoz kap­csolódó termékcsalád gyár­tását. Idei tervük is hason­ló. Mára 1700 embernek adnak munkát, ez a szám 2006-ig további 270-nel bő­vül. Ezzel máris listavezető foglal­koztatók a megyében. A mostani új gépsort 2004-ben még további ket­tő követi. Mindegyiken precízen megmunkált autóipari alkatrész- gyártás folyik, dízelmotorokhoz, ü- letve autókhoz, többek közt gene­rátortengelyeket, Audi-csapágyfe- delet, szivattyúház-alkatrészeket készítenek. A legjobb minőség el­érése minimális követelmény. Michael Danagher, Kanada meg­bízott magyarországi nagykövete - feltehetően udvarias túlzással - a beruházás fogadóját, jó infrastruk­turális lehetőségeket nyújtó térség­nek nevezte és hozzátette: a kana­dai üzleti körök elégedettek azzal, amit hazánk kínál. Pap János pol­gármester, a nagycsarnoki nyitóce­remónia utolsó szónoka azt emelte ki, hogy jól együttműködtek a terü­letfejlesztési tanács­csal és lakáshoz jutá­si lehetőség biztosítá­sával, a helyi iskolák révén biztosított mű­szaki képzés-tovább­képzés ösztönzésé­vel a jövőben segítik az ilyen, jelentős munkahelyi bázist is adó cégeket, (fábiáhi _________________ÚT TEGNAPIG_________________ 19 93: az autóipari gyártás kezdete. 1994: a békéscsabai telephely megvásártása. 1995: autóipari szerelő tevékenység mellett a forgácsoló-megmunkálás elkezdése. 1998: Békéscsabán megépül az új 4300 m2-es üzem csarnok, itt is megkezdődik a precíziós megmunkálás. 1999: elkészül az AGRI divízió 12 800 m2-es csarnoka. 2003: elkezdődik a PPM csarnok bővítése 5700 m2- rel, elérve ezzel a 10 000 m2-t. Linda Hasenfratz, a Linamar elnöke és Kiss Péter kancelláriaminiszter ismerkedik a leg­újabb gyártmányokkal. (További fotók internetes oldalunk képgalériájában.) ________ O-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom