Békés Megyei Hírlap, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-23 / 19. szám

K ŐZÖK TATÁS 2004. JANUÁR 23., PÉNTEK —11. OLDAL ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP otthon van Európában Mottó: „Csak az uralkodik, azé a hata­lom az hódít hazát, jövőt, lelket kié az erkölcs, tudás, szorgalom.” (Váci Mihály) Zsebedben a világ Fél évszázada múlt, hogy meg­alakult iskolai könyvtárunk, az akkor elégségesnek számító hét­százas állománnyal, mely mára több mint 10 ezer kötetes, számí­tógépes nyilvántartású könyv­tárrá nőtte ki magát. A Hunyadi János gimnázium valamennyi diákja és tanára könyvtári tag. Naponta van lehe­tőségük a kölcsönzésre, helyben olvasásra, s mindezt természete­sen ingyen. Iskolánk az utóbbi években rohamosan fejlődik, ezért szükségessé vált a könyvtár fejlesztése is. Anyagi lehetősége­ink korlátozottak, így pályázat útján igyekszünk előteremteni a fejlesztéshez szükséges össze­get. Ötödik éve nyújtunk be sike­res pályázatokat, ennek eredmé­nyeként a 2002/2003-as tanév­ben 497 ezer forintot költhettünk állományunk fejlesztésére. Diákjaink 2000-től sikeresen vesznek részt a Bőd Péter Könyv­tárhasználati Versenyen, ahol me­gyei második és harmadik helye­zést értek el. Iskolánkban emelt szintű idegen nyelvi oktatás kere­tében angol és német nyelvet taní­tunk, melynek eszközhátterét egy multimédiás labor és könyvtár biztosítja. A Világ-Nyelv Program Forrás alprogramjának keretében | benyújtott pályázattal egymillió forintot nyertünk, melynek révén könyvtárunk idegen nyelvi tanu­lóközponttá alakul. Ezt az össze­get angol és német nyelvű tan­könyvekre, munkafüzetekre, audio-, vizuális anyagokra, ide­gen nyelvű folyóiratokra, vala­mint multimédiás oktatási progra­mokra fordítjuk. A tanulóközpont az intézmény diákjain és tanárain kívül a beiskolázási körzetbe tar­tozó általános és középiskolák pe­dagógusai és tanulói számára te­szi hozzáférhetővé a dokumentu­mokat. Minden esélyünk megvan tehát arra, hogy iskolánk és könyvtára régiónk meghatározó szellemi központja legyen. ■ Az oldal a Békés Megyei Hu­nyadi János Középiskola és Kollégium támogatásával készült. Szerkesztette: Hala­si Mária. Fotó: Bojtos Ba­lázs. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. A Hunyadi A Békés Megyei Hunyadi János Középiskola és Kollégium a dél­békési kistérség több mint 50 éve fennálló középiskolája. Többcélú intézmény: a gimnázium, a szak- középiskola és a kollégium okta­tó-nevelő munkáját látja el. Stratégiai céljaink középpont­jában a magas színvonalú idegen nyelvi képzés, széles körű infor­matikai ismeretek, kommuniká­ciós készség fejlesztése áll. E célok jegyében indítjuk a 2004/2005-ös tanévben a nyelvi előkészítő évfo­lyamunkat, amelyen a tanu­lók heti 14 órá­ban az általuk választott angol vagy német nyel­vi képzés, vala­mint heti 4 óra informatikai oktatás mellett olyan tantárgyi modul ismereteket sze­rezhetnek, melyek a jó és helyes be­szédkészség kialakítását szolgál­ják. A magas óraszámú idegen nyelvi képzés gyakorlatilag ingye­nesen juttatja el a tanulókat a kö­zép-, illetve felsőfokú nyelvvizsga szintig. Az informatika és az álta­lános tagozatra jelentkezők szin­tén választhatják az emelt szintű idegen nyelvi képzést, valamint az informatikai ismereteken túl euró­pai uniós ismereteiket bővíthetik. A tehetséggondozást szolgáló szak­körök (környezetvédelem, dráma­színjátszás, informatika, történe­lem) mellett hangsúlyt fektetünk a felzárkóztatásra és a pályaválasz­tás segítésére egyaránt. Úgy gondo­lom, középiskolánk a dél-békési kistérség olyan szellemi műhelye, ahol a diákok szabadon bontakoz­tathatják ki és fejleszthetik képes­ségeiket, kreativitásukat. A széles körű lehetőségek skálája tovább bővül a Dél-békési Oktatási Cent­rum címzett pályázatán elnyert mintegy 650 millió forintos fejlesz­téssel, melynek köszönhetően egy új épületegyüttes kivitelezése kez­dődik az idén, és jól szolgálja a Hunyadi János középiskolában ta­nulók és dolgozók tevékenységét. Tamási Áron szerint,, Azért va­gyunk a világon, hogy valahol ott­hon legyünk benne". Mi, a hu­nyadisok közössége, otthon érez­zük magunkat - Európában is. PLESOVSZKINÉ UJFALUCZKI JUDIT IGAZGATÓ A Hunyadiban új, korszerű gépek segítik, szolgálják a számítástechnikai oktatást. A huszonegyedik század szakmái A 2004—2005. tanévben — új szakokkal kiegé­szítve iskolánk oktatási rendszerét — intézmé­nyünkben folytatódik az érettségire épülő, nappali tagozatos iskolarendszerű képzés. Továbbra is az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő közép- és felsőfokú szakmák oktatását-képzését látjuk el műszaki-informati­kai és humán szakterületen 2 éves tanulmányi időben. Az ide jelentkező érettségizett fiatalok --akik még a beiratkozáskor (2004. június 22.) nem töltötték be a 22. életévüket - öt képzés­típus közül választhatnak érdeklődésük sze­rint. Műszaki szakterületen legnépszerűbb a közelmúltban indult AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ INFORMATIKAI STATISZTIKUS ÉS GAZDASÁGI TERVEZŐ SZAK, ahol az oktatás a Veszprémi Egyetem Keszthelyi Georgikon Mezőgazdaságtudo­mányi Karával együttműködve folyik. Ide azokat várjuk, akik az informatika mellett érdeklődnek a gazdasági, vállalkozási isme­retek iránt. Legalább 72 hozott ponttal kell rendelkezni a felvételhez. Négy félév során a tanulók megismerkednek - a legkorsze­rűbb, és iskolánk rendelkezésére álló szá­mítástechnikai hardver- és szoftvereszkö­zök alkalmazásával — napjaink statisztikai és tervezési módszereivel, elsajátítanak marketing- és számviteli (egyszeres, kettős könyvelés) ismereteket. Fő cél: magas szin­tű idegennyelvtudás biztosítása, olyan szakmai-elméleti felkészítés, amely alapot szolgáltat egyetemi, főiskolai tanulmányok­hoz. A szakon tanulók részt vehetnek a diákhitelprogramban, akik pedig megfelel­nek az egyetem akkreditált képzési követel­ményeinek, továbbtanulhatnak a keszthelyi Georgikonon. A FELSŐFOKÚ GAZDASÁGI ÉS RENDSZERINFORMATIKUS KÉPZÉS többéves tapasztalatokon alapul. Ezeken a szakokon gazdasági, vállalkozási, szervezési is­meretekkel rendelkező informatikusokat, más­részt informatikai eszközök és rendszerek mű­ködtetését, fejlesztését értő számítástechnikai szakembereket, rendszergazdákat képzünk. Új színfoltként jelenik meg iskolánkban a FELSŐFOKÚ SZÁMÍTÁSTECHNIKAI PROGRAMOZÓ oktatás. A képzést azoknak ajánljuk, akik önál­ló, felhasználói és egyéb programok írását szeret­nék elsajátítani, szoftverfejlesztésben akarnak dolgozni. Célunk, hogy tanulóink kellő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezzenek komplex felhasználói programok készítéséhez és adaptálásához, valamint elsajátítsák a programo­zás során szükséges idegen nyelvi ismereteket. Humán szakterületen KÖZÉP- VAGY FELSŐFOKÚ ÚJSÁGÍRÓ SZAK indítását tervezzük. Várjuk azoknak a fiatalok­nak a jelentkezését, akik érdeklődnek, elhivatottsá­got éreznek a szakma iránt. Célunk olyan szakem­berek képzése, akik a szakmai alapismereteken túl gazdasági, jogi, kommunikációs, társadalomtudo­mányi, művelődéstörténeti, idegen nyelvi ismere­tek elsajátításával komplex tudás birtokába jutnak, és ezek alapján képesek a közvélemény tájékoztatá­sára. A nyelvi tanórákon olyan beszédkészség birto­kába jutnak, mellyel egy idegen nyelven (angol, né­met) társalogni tudnak. A szakképesítési végzettség előfeltétele az alap/középfokú nyelvvizsga, amely­nek megszerzéséhez iskolánk tanórai keretek kö- zött, átlag heti 6 órát biztosít félévenként. ______■ Ér ettségi mellé nyelvvizsga Felvételünkön a tavaly nyári angol és német nyelvi tábor résztvevőinek egy csoportja. Iskolánkban immár harma­dik éve folyik emelt szintű oktatás német, két éve angol nyelvből. Idén mindkét nyel­ven indultak emelt szintű csoportok a 9. évfolyamon, heti 6—6 órában. A 2004/2005-ös tanévtől tovább bővül az idegen nyelvi csoportok köre, hiszen előkészítő osztály is indul, melyben az angol és a né­met nyelv oktatása heti 14 órában történik. Mindemellett lehetőség nyűik a 11—12. évfolyamokon is emelt óraszámban idegen nyel­veket tanulni. Az angol és német nyelvi okta­tás célja elsősorban a kétszintű - közép- és emelt szintű - érettségi vizsgára való felkészülés, ületve a magas szintű idegen nyelvi tudás megszerzése, amely elegendő tu­dást biztosít a közép- és felsőfokú nyelvvizsga megszerzéséhez. Az oktatás immár modem keretek kö­zött zajlik a multimédiás nyelvi la­borban, ahol számítógépek segít­ségével folyik az európai szintnek megfelelő képzés. Ezen oktatás ki­egészítéseként intézményünkben bevezettük az Európai Nyelvtanu­lási Naplót. A tanulók látókörének szélesítését szolgálja a már hagyo­mányosnak számító angol és né­met idegen nyelvi tábor szervezé­se is a nyári szünidőben, mely ta­valy harmadik alkalommal zajlott Mezökovácsházán, az ifjúsági tá­borban. A tábor népszerűsége év­ről évre nő, és nemcsak a környe­ző településekről érkeznek diá­kok, hanem Budapestről, Szeged­ről és Romániából is. Alapvető cél a diákok kommunikációs képessé­geinek fejlesztése játékos foglalko­zások és gazdag szabadidős prog­ramok keretében. A tanulókkal külföldi oktatók foglalkoznak, akik Európa országaiból (Olaszor­szág, Anglia, Németország, Belgi­um, Hollandia, Dánia) érkeznek. A két hét során lehetőség nyílik hazánk, valamint az európai or­szágok hagyományainak, nemzeti örökségeinek, kultúrájának meg­ismerésére a többnyelvű ismeret- átadás révén. A nyugodt, zöldöve­zeti környezet és az immár hagyo­mányos vacsoraest, a divatbemu­tató mindig vidám perceket jelent a tábor résztvevőinek. ■ Békés Megyei Hunyadi János Középiskola és Kollégium, 5800 Mezőkovácsháza, Sármezey E. u. 63. Tel.: 68/381-591 — OM-azonosító: 028376. Igazgató: Plesovszkiné Ujfaluczki Judit. 3 gimnáziumi osztály (90 fő):- 01 általános tantervű osztály - első idegen nyelv emelt óraszám (30 fő)- 02 informatika tagozatos gimnáziumi osztály- első idegen nyelv emelt óraszám (30 fő)- 09 nyelvi előkészítő évfolyam (30 fő) angol nyelvi előkészítő csoport 15 fő német nyelvi előkészítő csoport 15 fő Az induló osztályokban választható specializáció: drámapedagógia. A 2004/2005-ös tanévben a következő, érettségire épülő, nappali tagozatos OKJ-szerinti szakképzés, igény szerint: 03 gazdasági informatikus (OKJ: 54 4641 01; felsőfokú, 2 éves) vagy 05 akkreditált felsőfokú informatikai statisztikus és gazdasági tervező (OKJ: 55 4641 01,2 éves) 10 számítástechnikai programozó (OKJ: 54 4641 04, felsőfokú, 2 éves) (15 fő) 04 rendszerinformatikus (OKJ: 54 4641 03; felsőfokú, 3 éves) (15 fő) 11 újságíró I. (OKJ: 54 8402 02, felsőfokú, 2 éves) a szakmai vizsgára bocsátás feltétele: általános A típusú középfokú nyelvvizsga vagy általános B típusú középfokú nyelvvizsga, vagy 06 újságíró II. (OKJ: 52 8402 02; középfokú, 2 éves) a szakmai vizsgára bocsátás feltétele: általános A típusú alapfokú nyelvvizsga vagy általános B típusú alapfokú nyelvvizsga. Nyílt nap időpontja a szakképzésen: 2004. február 17., 10 óra. A kollégiumi elhelyezés biztosított. A szakképzésre jelentkezési lap az iskola titkárságán igényelhető. Az EU-s vetélkedő keretében a 12. B osztályosok mutatták be Spanyolország nevezetessége­it, ínyencségeit. A diákok a hatás érdekében a spanyol viseletét is magukra öltötték. Iskolánk az unióban — az unió iskolánkban A Hunyadi János középiskola európai uniós munkaközössége szorosan együttműködik az idegen nyelvi, az informatikai és az osztályfőnöki munkaközösségekkel, mivel tagjai az emlí­tett közösségekből kerülnek ki. Munkánk elsődleges célja a minél szélesebb körű tájékoztatás, hogy diákjaink megismerjék az unió céljait, intézményrendszerét, tör­ténetét, a tagországok kultúráját, értékeit, valamint felismerjék a tagságból eredő előnyöket, és el­igazodjanak a támogatási rend­szerében. Európa folyamatosan jelen van mindennapi életünkben, a tájékoztatás diákjaink aktív részvételével zajlik: kéthetente váltogatják egymást az uniós or­szágok kultúráját, gazdaságát és földrajzát bemutató kiállítások, készül az uniós fesztiválpárna és az Eutikett, mely egy egysé­ges etikett mellett a tagországok­ra jellemző egyedi viselkedési normákra is felhívja a figyelmet. Mindehhez az anyag- gyűjtés és -feldolgozás az intézmény informa­tikai bázisának fel- használásával, a sza­kos kollégák és az osz­tályfőnökök irányítá­sával történik. Az elő­ző év legnagyobb sza­bású uniós program- sorozata, az Euró- parádé első két fordu­lója is internetes kom­munikációra épült. Ez a dél-alföldi régió középiskoláit megmozgató interaktív vetélke­dő azt a célt szolgálta, hogy fia­taljaink az EU értékrendszerét megismerve képessé váljanak szülőföldjük kulturális és törté­nelmi értékeinek nemzetközi közvetítésére. Az iskola falain belül folyó programokhoz harmonikusan Idegen nyelvi vetélkedők A Világ-Nyelv Program keretében angol és német nyelvi vetélkedősorozatot szervez a Hunyadi János középiskola a beiskolázási körzetben lévő általános és középiskolák ta­nulói számára. A vetélkedösorozat célja az intézményünk könyvtárában fellelhető ide­gen nyelvű kiadványok megismertetése, az audiovizuális és multimédiás segédanyagok bemutatása. A vetélkedösorozatot 2004 feb­ruárjától április végéig rendezzük meg. illeszkedik a kollégium munká­ja. Az előző tanév az Európai Unió intézményrendszerének megismertetése jegyében telt. Idén a tagországok gasztronó­miája kap nagy hangsúlyt. A kollégium biztosít helyszínt filmklubunk számára is, amely az európai filmművészet érté­keit és sajátosságait hivatott be­mutatni. Mivel iskolánk egyik fő profilja a nyelv- oktatás, uniós projektje­ink fókuszában is a nyelvi kommunikáció erősítése áll. Az előző évek gyakorlatához ha­sonlóan, igyekszünk to­vábbi külföldi intézmé­nyekkel bővíteni a már meglevő uniós partner- kapcsolatainkat, illetve pályázati úton lehetősé­get adni diákjainknak, hogy az adott országban fej­leszthessék nyelvtudásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom