Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-03 / 281. szám
SP ORT 2003. DECEMBER 3., SZERDA - 15. OLDAL Nyerni szeretnének A férfi kézilabda NB I-ben szerdán 18 órakor a táblázat kilencedik helyén álló hatpontos Békési FKC a tabella hatodik helyén álló, eddig kilenc pontot gyűjtött Pest- szentlőrinc-Elektromos csapatát fogadja. Békés Kádas László, a hazaiak vezetőedzője igy vélekedik a két középmezőnyben szereplő gárda ösz- szecsapásáról: - Küzdelmes, kemény mérkőzésre számítunk a fővárosiak ellen, akik a hét végén egygólos vereséget szenvedtek legutóbb a Győri ETO otthonában. Igyekeztünk megtalálni az edzéseken a vendégek nyitott védekezésének ellenszerét. Az Elektromosból elsősorban a rutinos irányítóra, Jakabra, a balkezes átlövőre, Bakos Dávidra és a gólerős Frey Jánosra kell elsősorban figyelnünk. Úgy gondolom, a vendégek gyors indításait kell megakadályoznunk, ha eredményesek akarunk lenni. A szerdai összecsapáson szurkolóink támogatása mellett szeretnénk megszerezni a győzelmet. A sérültjeink közül Nyitrai felépült, míg Polgár Zoltán és Nagy Zoltán már megkezdte az edzéseket, de játékuk még kérdéses - mondta befejezésül a szakvezető. A találkozót a Herczeg, Südi nemzetközi minősítésű játékvezetői kettős dirigálja. ■ Könnyű győzelem a rajton Csáktornya Maoyaborszáq—Elefántcsontpart 43-25(19-13) Női kézilabda világbajnoki mérkőzés, Csáktornya, 300 néző: V: Hansson, Olsson (svédek). Magyarország: Sugár Lovász 6, Radulovics 13 (8), Siti 3, Kulcsár 4, Szmka 2, Kirsner 4. Cs.: Sirina (kapus), Görbicz 3, Tóth 1, Pigniczki 2, Ferling 2, Bohus 2, Mehlmann 1. Elefántcsontpart gólszerzői: Mambo 8, Tape 5, Gogbe 4, Gondo, Toualy 3-3, Dosso, Koabena 1-1. Az egyetlen másodpercig sem vezető, helyenként azonban látványos elemeket bemutató Afri- ka-bajnok csupán öt percig volt méltó ellenfél. Ekkor még 4-3-at mutatott az eredményjelző, ezután már nem kellett izgulni. ISugár Tímea egyre többet védett, Radulovics a kezdeti bizonytalanság után nem hibázott. A második játékrészre sokat cserélt Mocsai és az új felállás a szép kézilabda rovására ment. Amikor 30-24 volt az állás visszakerült Sugár a kapuba létszámfölényben Kirsner Erika többször is meglépett, és az 55. percben már 35—25 volt az állás, majd a lefújásig újabb nyolc magyar találat következett, ami biztos győzel- met eredményezett. __________■ Me lis, még mindig... A sportban a győzelem nagyon fontos, de olykor a vereség is „belefér”... Arad Aradon demonstrálta a futball egyik szeletkéjét Békés megye. Az egymásnak testvérséget fogadott megye képviselői, tisztviselői és oldboy futballistái ugyanis évről évre találkoznak, méghozzá kétszer is. A soros, labdával is fűszerezett, kétfrontos barátságos mécsesén az aradi sportcsarnokban ezúttal az Arad megyeiek jeleskedtek. Az öregfiúk hat góljára csak az 1983-as magyar NB I-es gólkirály (akkor 19 találatát a kieső csabai csapat csatáraként érte el ami egyfajta Guiness rekord!), Melis Béla tudott válaszolni, vagyis 6—1 lett, a míg képviselők meccsén 4-3-ra nyertek a hazaiak, itt Szűcs Istán, Dankó Béla, és Volencsik Béla iratkozott fel a „becsületmentők” névsorába. Legközelebb, jövő tavasszal Szeghalom lesz a házigazda. Magabiztos győzelem Békéscsaba Csaba FC-Pécs 6-4 (5-2) NB Il-es futsalmérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Gera, Rischák. Csaba FC: Kollár - Nagy M„ Laurinyecz, Barcsay, Gajdács. Cs.: Szabó S. (kapus), Katona, Tobai, Hunyadi. Edző: Királyvári Károly. Öt perc után már 2-0-ra vezettek a hazaiak, majd mezőnyjátékkal teltek a percek, a 11. percben szépített a Pécs. A félidő hajrájában 5-1-re elhúzott a békéscsabai gárda, a vendégek tíz másodperccel a lefújás előtt lőtték második góljukat. Fordulás után ké- nyelmeskedni kezdtek a hazaiak, így feljött a pécsi együttes. A csabaiak 6-3-as vezetését követően a lefújás előtt néhány másodperccel szépítettek a vendégek. A Magyar Kupában a Csaba FC az NB I-es listavezető Rubeola FC Csömör csapatával mérkőzik december 4-én, csütörtökön 21 órakor idegenben. G.: Barcsay 3, Gajdács, Nagy M„ Laurinyecz. Jó: Kollár, Nagy M„ Barcsay. u A döntőbe jutásért küzdenek Békéscsaba Nemrégiben remekül szerepeltek a 7-8. osztályosokból álló Békéscsabai RSE fiatal röplabdázói az országos gyermek bajnokság selejtezőjének első fordulójában, hiszen Kormos Mihály csapata a Közgáz mögött a második helyen végzett olyan patinás felnőtt gárdák utánpótlás-együttesei előtt, mint a Kecskeméti RC és a Szegedi DRE. Nos, a második, mindent eldöntő fordulóra e hét végén kerül sor Békéscsabán, a Szent László Utcai Általános iskolában, amelyen ugyanaz a négyes viaskodik körmérkőzéses formában, amelyik korábban. Ha a csabaiak most is minimum a második helyen kötnek ki, akkor máris az országos döntőben érezhetik magukat, ahol majd a 12 legjobb vetélkedik a folytatásban - már 2004-ben. Persze addig a vasárnap 9.30 órakor kezdődő békéscsabai sorozaton kell még eredményesen szerepelni. Kormos Mihály azért is örül az eddigi részsikernek, mert lányai még szinte mind első évesek korcsoportjukban, vagyis jövőre is ugyanez a gárda viaskodhat egy szebb békéscsabai röplabdasport érdekében. m Először fogtak pengét A leányok versenyét a békéscsabai, karácsonyis klub versenyzője, Szarvas Rita nyerte (jobbra, illetve kis képünkön) d-fotó: kovács Erzsébet Békéscsaba Békésben a gyermek megyei bajnokság jelentette a 2004-es esztendő utolsó vívó versenyét. A fiúknál hajtottak többen rá az érmekre, összesen tizennyolcán. Az első hely a Békéscsabai Vívó Sport Egyesületben versenyző Andreaszjan Péteré lett, a nyolcfős leány mezőnyben a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesületet képviselő Szarvas Rita nyakába került az arany medál. A békéscsabai 9-es iskola tornatermébe szokatlanul sokan kilátogattak, az érdeklődés főként azoknak a gyerekeknek szólt, akik életükben először fogtak pengét verseny keretében. Eredmények. Fiúk: 1. Andreaszjan Péter (Békéscsabai Vívó Sport Egyesület), 2. Tihanyi (Gyulai SE), 3. Bernát (BVSE). Leányok: 1. Szarvas Rita, 2. Fajzi (mindkettő Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület), 3. Dézsi (Karácsonyi Lajos BVE, dobozi csoportja). a Kovácsot a győztes búcsúztatta Viski Tímea a portugál nemzetközi ifjúsági bajnokságon Miskolc A hét végén Miskolcon rendezték meg a Holcin Kupa I. osztályú férfi és ifjúsági fiú asztalitenisz ranglistaversenyt. A felnőtt férfiaknál (66 induló) a Békési TE versenyzői közül ifj. Kovács János a főtáblára jutott, ahol a legjobb tizenhat közé kerülésért a későbbi ezüstérmes, válogatott Németországban profiskodó Zwickltől (Tegenheim) kapott ki 4:0-ra. Kovács János a főtáblára jutásért Dorost (Miskolc) búcsúztatta, majd a ceglédi Ivánt verte 4:0-ra. A legjobb nyolc közé kerülésért a későbbi győztes, válogatott Németh Károlytól (BVSC) kapott ki a békési játékos. Férfi párosban (32 induló) az ifj. Kovács, Kovács duó két győzelem után a legjobb nyolc közé kerülésért szenvedett vereséget a későbbi bronzérmes, Lindner, Széli (BVSC) kettőstől. Az ifjúsági fiúknál asztalhoz állt a még újonckorú Sebestyén Péter (Csabai Konzerv SE), aki egyéniben (52 induló) a főtáblára jutott és a legjobb 16 közé jutásért kikapott Vajda Attilától (SZAK- Vasútőr). Párosban (26 induló) Sebestyén egyéni legyőzőjével Vajdával indult és két sikeres találkozót követően a legjobb nyolcig jutott. Az elődöntőbe kerülésért a későbbi győztes, Molnár Cs., Zombori (Cegléd, Pécsi EAC) kettős búcsúztatta Sebestyéné- ket. « * ® A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elkészítette decemberi világranglistáját. A felnőtt nőknél Erdélyi Annamária, az Orosháza Hungarotel ASE szerbmoritehegrói légiósa 1050 ponttal a százkilencvennyolcadik, klubtársa, Viski Tímea 810 ponttal a háromszázhuszonnyolcadik. Az U 18 évesek világranglistáján Erdélyi a huszonkettedik, Viski a hetvenegyedik. Újság még az orosházi klub háza táján, hogy Viski Tímea a magyar ifjúsági válogatott tagjaként részt vesz december 5-e és 7-e között Portugáliában a portugál nemzetközi ifjúsági bajnokságon. M M M ® ® ® A férfi Extra-ligában a kecskemétiek kérésére előrehozták a Kecskeméti Spartacus-Békési TE találkozót. A tabella negyedik helyén álló békési együttes december 7-én, vasárnap 11 órakor áll asztalhoz Kecskeméten az első helyezett hazaiak ellen. ____________________________________(VKRAtZTÓ) Bí ró Zsolt bronzérmes Queenstown Hosszú és fárasztó utazást követően az évszakhoz képest hideg idő - most kezdődik a nyár — fogadta az Új-Zéland déli részen elhelyezkedő kisvárosban, Queens- townban a magyar triatlon- válogatottat. A 18 ezer lakosú várost évente 1,5 millió turista látogatja. A rendezőkhöz 1800 nevezés érkezett, közülük jelenleg még csak főleg az európaiak tartózkodnak a helyszínen. A világbajnoki úszópálya víz hőfoka jelenleg 13 Celsius fokos, ami az időjárás fokozatos javulásával a versenyre megközelítheti a 15 fokot. A kerékpár pálya az athéni után és az előzetes várakozáshoz képest nem túl nehéz. Egy csodálatos golf pályán kijelölt futópálya az állandó szintkülönbség változás miatt alaposan megnehezíti a versenyzők dolgát. A magyarok valamennyien egészségesek, többségük a 12 órás időkülönbség miatt, csak könnyített, fokozatosan növekvő terhelésű edzéseket tart. Kivételt képez a legelőkelőbb helyen jegyzett versenyző, Kuttor Csaba, aki már a megérkezést követő naptól kezdve csúcsterheléshez közeli edzéseket végez. Egy nyílt sprintverseny került megrendezésre, ahol edzésként a legelszántabbak: Hóbor, Pocsai és Fecskovics indultak néhány nagy név társaságában. A békéscsabai Ágoston Szabolcs viszont egyelőre „csak” edz. Az olimpiai bajnok Whitfield magabiztosan győzött, Hóbor a 6. helyen végzett, másik két magyar a 11., illetve a 12. helyen kocogott be együtt a célba. A hivatalos versenyek kedden az úszás és a futás kombinációjából álló aquation vb-vel kezdődtek. A versényzők a 13-15 fokos, dermesztőén hideg vízben voltak kénytelenek úszni, de a békéscsabai válogatott Bíró Zsoltnak így is jól ment a versenyzés, az abszolút versenyben kilencvenkét indulóból a remek tizedik helyet szerezte meg 31:16 perces idővel. Saját korosztályában (U-23) az előkelő harmadik legjobb eredményt jegyezte. Az abszolútban Kuttor Csaba 30:02-es idővel a negyedik, míg a nőknél Gyenesei Judit 34:16-al ötödik lett. ■ Kézilabda Mind a megyei, mind az NB Il-es kézilabda bajnokságokban „lehúzták a rolót” — legalábbis erre az évre. Az NB Il-es felnőtt pont- vadászatokban két gárda váhatja a dobogóról a tavaszi folytatást: a hölgyeknél a Nagyszénás- Orosháza, az uraknál pedig az Újkígyósi KC. Nem hivatalos őszi végeredmény. NB II, férfi felnőtt 1. Mezőtúr 8 2 333-293 16 2. T. szentmiklós 6 3 1 282-242 15 3. Újkígyós 5 3 2 282-252 13 4. Békéscsaba 5 1 4 304-271 11 5. Martfű 5 1 4 270-244 11 6. Algyő 4 3 3 286-276 11 7. Kondoros 5 1 4 285-286 11 8. Tiszakécske 3 1 6 272-281 7 9. Tiszaföldvár 3 1 6 279-329 7 10. Szentes 1 2 7 261-316 4 11. Kiskunmajsa 1 2 7 242-306 4 Ifjúsági 1. Újkígyós 9 1 311-221 18 2. Kiskunmajsa 91 277-221 18 3. Tiszakécske 7 1 2 258-254 15 4. Algyő 6 4 292-280 12 5. T. szentmiklós 55 302-294 10 6. Tiszaföldvár 5 5 223-227 10 7. Békéscsaba 46 240-229 8 8. Mezőtúr 46 226-233 8 9. Kondoros 3 1 6 250-303 7 10. Martfű 19 178-221 2 11. Szentes 19 179-253 2 NB II, női felnőtt 1. Makó 92 320-264 18 2. Algyő 8 2 1 276-236 18 3. Nagysz.-Oh. 8 1 2 302-268 17 4. Martfű 6 3 2 277-220 15 5. Szeghalom 7 1 3 270-247 15 6. Újkígyós 5 1 5 260-251 11 7. Csorvás 56 256-267 10 8. Domaszék 3 3 5 238-236 9 9. Kistelek 3 1 7 252-257 7 10. Sándorfalva 2 1 8 247-293 5 11. M.egyháza 29 237-289 4 12. Kiskunmajsa 1 1 9 204-311 3 Ifjúsági 1. Algyő 11363-211 22 2. Nagysz.-Oh. 9 1 1 329-203 19 3. Makó 8 1 2 272-273 17 4. Kistelek 7 4 267-237 14 5. Újkígyós 6 1 4 263-247 13 6. M.egyháza 5 1 5 226-247 11 7. Kiskunmajsa 4 2 5 208-208 10 8. Csorvás 5 f 6 222-224 10 9. Szeghalom 3 1 7 243-246 7 10. Martfű 2 1 8 243-268 5 11. Sándorfalva 29 215-264 4 12. Domaszék11 95-318 0 Totótippjeink a 49. heti szelvényekhez 1. Bremen—Bayern München 1 x 2. Dortmund-Hertha BSC 1 3. Frankfurt—Hannover 1 x 4. Freiburg—Bochum x 2 5. 1860 München—Rostock 1 6. VfB Stuttgart-Hamburg 1 7. Wolfsburg—Kaiserslautern 1 8. Schalke 04-Mönchengladbach 1 9. 1 FC Köln—Leverkusen x 2 10. Empoli—Milan 2 11. Lazio—Juventus 1 2 12. Lecce—Parma x2 13. Sampdoria-Siena 1 x Plusz egy mérkőzés: 14. Chievo-AS Roma 2 Junior rejtvény — 3. Harmadik szó: áldozatát E heti játékunkban mindennap egy hazai sláger dalszövegének egy mondatából közlünk egy-egy szót. A teendőd: olvasd össze a mondatot és a pénteki játékban három lehetséges dal közül válaszd ki, melyiknek a refrénjéből idéztünk! Megfejtésedet e- mailben (www.bmhirlap.hu/ játék) vagy sms-ben adhatod meg, de játszhatsz velünk levelezőlapon is. Megfejtőink között öt darab - egy CD-ből és három kazettából álló — zenei ajándékcsomagot sorsolunk ki. A játékot támogatta: Record Express (www. recordexpress. hu) RECORD EXPRESS CSAK EGY MARADHAT... i I f l t