Békés Megyei Hírlap, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-30 / 302. szám
14. OLDAL - 2003. DECEMBER 30., KEDD SPORT Kik voltak Békés megye legjobb sportolói 2003-ban? - 3. rész Ebben az évben is vállalkoztunk arra, hogy összegzést készítsünk Békés megye legeredményesebb sportolóinak eredménysoráról. Igyekeztünk a teljesség igényével elkészíteni az összeállítást, aminek harmadik, utolsó részéhez is jó böngészést kívánunk. KOSÁRLABDA A Szarvasi KK női csapata a kilencedik helyet szerezte meg a tizenhárom csapatos NB I B-s bajnokság 2002-2003-as kiírásában. A 2003-2004-es pontvadászat őszi fordulói után a 9. helyről várják a folytatást. LABDARÚGÁS A labdarúgó NB I 2002-2003- as idényében az újonc Békéscsabai Előre FC csapata Supka Attila vezetőedző irányításával a tizedik helyen végzett és bentmaradt. A 2003-2004-es őszi szezon után a lila-fehérek a tizenegyedik helyen állnak. A labdarúgó NB II-ben a 2002- 2003-as idényben az Orosháza FC a nyolcadik, a Gyulai Termál FC a tizedik helyen végzett. A 2003- 2004-es őszi szezonban a gyulaiak Fodor Sándor edző vezetésével a második, az Orosháza FC Belvon Attila edző irányításával a negyedik helyen zárt. LOVASSPORT A kétszeres országos bajnok Füzesgyarmati Lovastoma csapat (edző: Németi Judit) 2003-ban a magyar bajnokságban ezüstérmes lett. Az együttes tagjai egyéniben is eredményesen szerepeltek. Papp János, a Mezőhegyesi Ménesbirtok SE kettesfogathajtója 2002-ben mutatkozott be először az országos mezőnyben és 2003-ban már az országos ranglista kilencedik helyén végzett, első osztályú sportolói minősítést szerzett a világbajnokokat felvonultató nagyon erős hazai mezőnyben. Krajnyák Attila, a békéscsabai Favorit Lovasklub díjugratója és edzője hosszú ideje meghatározó egyénisége a megyei mezőnynek. Egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtva 2003-ban a megyei bajnokságban aranyérmet szerzett. MOTOCROSS A békéscsabai Kiss Tamás megvédte magyar baj noki címét a motocross országos amatőr bajnokság léghűtéses kategóriájában. A 200 köbcentis kategóriában a gyomaendrődi Balázs Dezső aranyérmes lett kategóriájában; öccse, Balázs Csaba hatodik. ÖKÖLVÍVÁS A junior magyar bajnokságon a „legfajsúlyosabb” kategóriában, a +91 kilósok között a békési bunyós, Szabó Zoltán szerezte meg az aranyérmet. Az országos ifjúsági bajnokságon a Békési Torna Egyletet képviselő a +86 kilogrammos Nagy Norbert bronzérmes lett. A felnőtt országos bajnokságon Maczik Pál tanítványai közül Kurtucz Csaba a +91 kilogrammos súlycsoportban aranyéremnek örülhetett. A békési, de kecskeméti színekben versenyző 64 kg-os Maczik Róbert is magyar bajnoki címet könyvelhetett el. REPÜLŐMODELLEZÉS A szabadon repülő modellek kunszentmiklósi világbajnokságán a vitorlázó kategóriában a magyar trió - Kemer, Vörös Jenő és a gyulai Székelyhídi Attila - a tizennegyedik lett. A lengyelországi Deblinben a korosztályos Európa- bajnokságon a szabadonrepülő modellező kategóriában az ifjúságiaknál a Gyulai Dobos István Klubból Mihály Balázs és Nagy Csaba az aranyérmes magyar válogatottban a herendi Szentpéteri István társaságában felküzdötte magát a dobogó legmagasabb fokára. Egyéniben Nagy Csaba tizenötödikként Mihály Balázs tizenkettedikként végzett. A csehországi Világ Kupán a körrepülös modellek kategóriájában Elekes József bronzérmes lett, csakúgy, mint a junioroknál Baji Balázs. A gyulai sebességi körrepülősök a sebnitzi Világ Kupán Baji Ádám révén egy bronzérmet szereztek az ifjúságiak között. A túra kategóriában az Orvos Ferenc, Kasoly Attila páros hatodikként zárt. A szabadonrepülő modellek ifjúsági Európa-bajnok- ságán az FIA kategóriában a gyulai Nagy Csabát és Mihály Balázst is soraiban tudó magyar válogatott a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A körrepülő modellek országos bajnokságán a gyulaiak közül a sebességi kategóriában Elekes Imre második, Szegedi László harmadik, az ifjúságiaknál Baji Ádám első. A túra kategóriában az Orvos Attila, Kasoly Attila kettős a második helyet szerezte meg. A gyulai Vár Kupa világkupa fordulón a fürdővárosi Elekes Imre a körrepülő gyorsasági (F2A) kategóriában a bronz medál büszke tulajdonosa lett. SAKK A békéscsabai Erdős Viktor nemzetközi mester a Törökországban rendezett tizenhat éven aluliak sakkvilágbajnokságán csapatban aranyérmet nyert és tagja volt az ifjúsági Európa-bajnoksá- gon első helyet elért magyar csapatnak. Az országos bajnokságon a 16 éves fiúknál Erdős Viktor holtversenyben aranyérmes lett. A Kanizsa Open nemzetközi nagymester versenyen az ötödik helyen végzett és tizenöt Élő-pontot szerzett. A békéscsabai Erdős Boglárka megnyerte a 12 évesek Rapid-országos bajnokságát, a hagyományos ob-n bronzérmet szerzett. Az OMTK fiatal versenyzője A sikeres tornászok és edzőik, balról: Unyatyinszkiné Karakas Júlia, Péntek Tünde, Unya- tyinszki Mihály és Kiss Renáta d-fotó: kovács Erzsébet Horváth Zsolt nyerte a Szarvason rendezett Szent István Király Kupa nemzetközi sakkversenyt. Az NB Il-es csapatbajnokság 2002- 2003-as idényében a Gyula-Déva- ványa SE bronzérmes lett, a Békési TE a negyedik, az OMTK a nyolcadik, a Battonya a kilencedik. SALAKMOTOR Hell Csaba (Gyulai Gyepes Team) a tizenharmadik helyen ért célba a hosszúpályás Grand Prix első fordulójában. A páros országos bajnokságon a Gyiilai Sped- way Club (Ales Dolinar, Slawomir Dudek, Adam Chechowicz, Ben- cze Zsolt) együttese a második helyen zárta az esztendőt. Slawomir Dudek, a gyulaiak lengyel légiósa a nemzetközi egyéni bajnokságon az ötödik helyen végzett. SÁRKÁNYREPÜLÉS, VITORLÁZÓREPÜLÉS Laurinyecz Sándor (Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület) a negyedik helyet könyvelte el a vitorlázórepülő országos bajnokságon. Ugyanő a 15 méteres géposztályban részt vett a sportág lengyelországi világ- bajnokságán is, ahol a huszonegyedik helyet szerezte meg negyvenegy versenyző közül. A békéscsabai Guti Gábor Thuróczy Endrével nyolcadik lett a kategóriájában több mint harminc sárkányrepülőst felvonultatón ultrakönnyű repülő világbajnokságon. Guti a Nemzeti Bajnokságon párosban Thuróczyval nem talált legyőzőre. SPORTLÖVÉSZET Rattai Katalin (Békéscsabai Városi Lövész Klub) a szabadidős országos bajnokságon a 0,22 kali- beres kategóriában az I. osztályú szintet jócskánt túlszárnyalva bajnok lett. Az elöltöltős, feketelőpo- ros országos bajnokságon a revolver kategóriában bronzérmet érő helyezést ért el a békéscsabai Silver Falcon LK (Mekis György, Kesjár Attila, Jani János) csapata. Polgár Lajos (Silver Falcon LK) hatodik helyen végzett a sziluett Európa-bajnokság 0,22 kaliberű puska kategóriában. SÚLYEMELÉS A felnőtt országos bajnokságon a Békéscsabai Súlyemelő Klubot képviselő Ondos Adél magyar bajnoki címet harcolt ki 65+77,5=142,5 kilós összetett eredménnyel. A férfiaknál a 77 kilós súlycsoportban Szujó Béla 240 (105+135) kg-val nyolcadik, míg Mórocz Sándor a +105 küogram- mban ötödik 310 kg (140+170). Ondos Adél megnyerte a főiskolás országos bajnokságot és megszerezte a harmadik helyet a juniorok Uniós bajnokságán. TEKE A Gyulai SE NB Il-es teke gárdája a 2002-2003-as idényben az előkelő második helyet szerezte meg a csapatbajnokságban. A 2003-2004-es bajnokság őszi felvonását megnyerte a fürdővárosi alakulat. TEREPFUTÁS Gál Hajnalka, a Körösök Völgye Turista Egyesület ultrafutója ösz- szetettben országos bajnokságot nyert. A mezőberényi Álföldi TE versenyzője, Zahoránné Juhász Edit harmadik. Csapatversenyben a Mezőberény a harmadik, a KVTE a hatodik helyen végzett. TORNA Kiss Renáta, a Hungarotel Torna Club versenyzője NOB- ösztöndíjas lett. láss a párizsi felnőtt Vüág Kupán talajon tizenkilencedik lett. Ugyanő a Magyar Nemzetközi Bajnokságon talajon és korláton is ezüstérmet szerzett. A szerenkénti bajnokságon az Unyatyinszki Mihály és Unyatyin- szki Mihályné Karakas Júlia által felkészített Kiss korláton és talajon nyert, gerendán második, a junioroknál Péntek Tünde gerendán és talajon győzedelmeskedett, korláton harmadik. A kadét szerbajnokságon Zsüinszki Tünde és Lukács József tanítványai közül Rith Barbara gerendán első, korláton második, talajon harmadik, Kékegyi Szandra korláton harmadik. Az ifjúsági szerbajnokságon ugrásban Balázs Beatrix az első, Halász Henriett második, korláton Balázs a második, gerendán a harmadik Ondos Adél, az új békéscsabai súlyemelő generáció egyik legeredményesebbje, jobbra edzője, Bökfi János D-FOTÓ: VERESS ERZSI lett. Talajon és gerendán Korcsmá- ros Enikő lett a pálma. Péntek Tünde a bmói Grand Prix-n ugrás gyakorlatának köszönhetően második lett. Péntek Tünde összetettben, ugrásban, gerendán és talajon is nyert a junior országos egyéni összetett és szerenkénti bajnokságon, míg korláton második lett. Az anaheimi kvalifikációs világbajnokságon a többek között Kiss Renátával és Péntek Tündével felálló magyar női válogatott a huszonnegyedik helyen végzett. A serdülő csapatbajnoki cím a Böczögő Dorina, Ferencz Dorottya, Kékegyi Adrienn, Szalontai Marianna, Keresztes Piroska, Nyisztor Nikolett, Kékegyi Szandra (edző: Bereczki- né Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál) összetételű Hungarotel TC Békéscsaba csapatának birtokába került. Egyéni összetettben Böczögő Dorina bajnok, Ferencz Dorottya második, Kékegyi Adrienn harmadik. Ugrásban Böczögő és Kékegyi Adrienn első, Ferencz harmadik, korláton és gerendán Böczögő második, gerendán Kékegyi Adrienn harmadik, talajon Ferencz második. Az I. osztályú női csapatbajnokságon a HTC a Kiss Renáta, Péntek Tünde, Rith Barbara, Zsibrita Tünde, Balázs Beatrix, Korcsmáros Enikő összetételű csapata végzett az első helyen. A Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett versenyében Kiss Renáta második, Péntek Tünde harmadik, Korcsmáros Enikő negyedik, Rith Barbara hetedik, Böczögő Dorina nyolcadik. A szerenkénti döntőben ugrásban Böczögő második, korláton Kiss első, Péntek második, Korcsmáros harmadik, gerendán Rith első, Kiss második, Péntek harmadik, talajon Péntek első, Korcsmáros második, Rith harmadik. Az ifjúsági csapatbajnokságon ahogy tavaly, úgy idén is a Hungarotel TC Békéscsaba (Korcsmáros Enikő, Szoták Szandra, Zsibrita Tünde, Halász Henriett, Rith Barbara, Keresztes Piroska, Mihály Tünde, Reczai Beáta, Balázs Beatrix) diadalmaskodott. Az egyéni összetett aranyérmet Korcsmáros Enikő nyerte, Rith Barbara bronzérmes. Egyéni összetettben ugrásban Szoták harmadik, korláton Korcsmáros első, gerendán Rith első, Korcsmáros második, talajon Rith második. TRIATLON Ágoston Szabolcs, a Békéscsabai AC válogatott versenyzője a rövid távú országos bajnokságon az ötödik lett, a Kínában és Portugáliában rendezett Világ-kupa versenyen bronzérmet nyert, a koreai Világ-kupa viadalon tizedik lett. A csabai sportoló a győri nemzetközi triatlon versenyen a hetedik helyen végzett, a felnőtt világranglista 82. helyezettje, az új-zélandi felnőtt világbajnokságon az ötven- negyedik helyen végzett. Kiskó Anna, a békéscsabai Tevan Andor Gimnázium diákja a duatlon országos bajnokságon a junioroknál második lett, a Palóc biatlonon bronzérmes lett. Triatlonban junior vidékbajnok. A junior triatlon ob-n egyéniben és csapatban a debreceni Sportcentrum színeiben ezüstérmes. A sprinttávú országos bajnokságon a junioroknál bronzérmes, az Olimpiai Reménységek Versenyén a juniorok között első lett. A duatlon Európa-baj- nokságon a junioroknál tizennyolcadik. A békéscsabai Bíró Zsolt az U-23-asok országos triatlon bajnokságán harmadik, a junior országos bajnokságon csapatban a debreceni Sportcentrum színeiben bronzérmes. A felnőtt Euró- pa-bajnokságon Karlovy Varyban tagja volt az ötödik helyezett magyar válogatottnak. Az új-zélandi aquathlon világbajnokságon az U- 23-asok között bronzérmes lett, míg a felnőttek között a tizedik helyen végzett. Az új-zélandi világ- bajnokságon az U-23-asok mezőnyében a huszonharmadik lett. ÚSZÁS A felnőtt országos úszóbajnokságon a békéscsabaiak közül Hős Péter az 50 méteres pülangó úszásban az ötödik 26,48 másodperccel. A 200 méteres pillangóúszásban Hős 2:03,29 perccel ötödik, Szabó Zsolt (edző: Budavári István) 2:04,75-tel hatodik lett. A 100 méteres pillangóúszásban Hős Péter 56,38-al ötödik, Szabó Zsolt 57,39- el hetedik. Az országos ifjúsági bajnokságon Szabó Zsolt a 200 méteres gyorsúszásban ezüstérmes (1:56,11). 4x100 méteres fiú gyorsváltó Hős, Pertich, Szegedi, Szabó összeállításban hetedik (3:48,03). Hős Péter a 100 méteres pillangóúszásban bronzérmes (56,47). A mindössze 13 esztendős Balog Gábor óriási fegyverténye, hogy a 200 méteres hátúszásban 2:16,39 perccel a hatodik helyen csapott célba. A 4x200 méteres gyorsváltóban Szabó, Hős, Pertich, Szegedi négyes a hatodik helyen kötöttek ki 8:19,87 perces időeredménnyel. 200 méteres fiú pillangóúszásban Szabó Zsolt 2:04,39-el negyedik. Hős a 100 méteres gyorsúszásban 54,41-es idővel ötödik. 50 méteres pillangóúszás Hős Péter ezüstérmes (26,21), Szabó Zsolt bronzérmes (26,54). A békéscsabai fiú vegyes váltó Balog, Szegedi, Szabó, Hős összeállításban a hetedik helyen ért célba. A vidékbajnokságon a gyermek korosztályban Polonka Krisztina 50 m pillangón és 400 vegyesen is bajnok. Ugyanő 100 m pillangón is aranyat szerzett. 100 háton Szabó Nikolett, a gyermek fiúknál ugyanezen a távon Balog Gábor nyert, aki a 200-as távon is besöpörte az első helyet. A 4x50 m-es serdülő vegyesváltó (Petrtich Bence, Jambrich Mihály, Szegedi Szabolcs, Szécsi Tamás) és a gyermek váltó (Balog Gábor, Túri Gergő, Molnár István, Hunya Dezső) sem adta alább az arany medálnál. A serdülő országos bajnokságon Pertich Bence (Békéscsabai Előre ÚK) a 100 méteres gyorsúszásban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A gyermek korosztályúak országos bajnokságán Balog Gábor a 200 méteres hátúszásban bajnok, 100 méteren második. A Békéscsabai Előre ÚK 4x100 méteres vegyes váltója Balog, Túri, Molnár, Hunya bronzérmes lett. Az országos delfin seregszemlén Bagi Péter (Békéscsabai Előre ÚK, edző: Juhászné Tóth Margit) 100 méter mellen arany-, 200 méter vegyesen bronzérmes lett. Bohus Richárd (edző: Lázár Olga) 100 háton második. A béka seregszemlén Antali Olivér 100 méter gyorson harmadik, a Békéscsabai Előre ÚK 4x50 méteres váltója (Bohus, Pál Sprőber, Antali ugyancsak harmadik. A cápa seregszemlén 200 méter pillangón és 400 vegyesen Polonka Krisztina (Békéscsabai Előre ÚK) egyformán harmadik, 200 méter mellen Jeszenszky Ádám (Gyulai SE) bajnok, 100 méter mellen második. VÍVÁS Prekop Győző (edző: Pusztai Péter), a Békéscsabai Vívó Sport Egyesület junior versenyzője a 71. helyen végzett a tauberbishofshe- imi Világ Kupán, míg Bartóki Balázs (Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület, edzők: Galli Zsolt, Csetneki István) a legjobb tizenhat közé jutott. A kadét országos bajnokságon a karácso- nyis Bohus Sára bronzérmet szerzett. A Tokaj Express felnőtt Világ Kupán Prekop és Bartóki is a legjobb hatvannégy között fejezte be a küzdelmeket. Prekop Győző bravúros teljesítménnyel megnyerte a junior országos bajnokságot. A Békéscsabai Vívó Sport Egyesület (Prekop, Kliment, Ba- csa, Knyihár, Barucza) csapatban ugyanitt bronzéremmel gazdagodott. Prekop az olaszországi Tra- paniban megrendezett junior világbajnokságon a kilencvenötö- dik helyen végzett. A Prekop, Csohay, Rédli összeálllítású magyar válogatott harmincöt nemzetből a tizennegyedik lett a vb csapatversenyében. Velkey Sándor, a Karácsonyi Lajos BVE fegyverforgatója a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel a békéscsabai újonc országos bajnokságon. A tőrözőknél Szondi Tímea (Gyulai SE, edző: Winkler Andor) a harmadik hely birtokosaként zárt. A serdülő országos bajnokságon Velkey Sándor ezüst medállal gazdagodott, ugyanúgy a leány (Bohus S„ Tóth X., Hajtman B„ Csetneki R, Bjelik A.) és a fiú (Krátki Zs„ Velkey S., Wágner P.) csapat is. A BVSE-s Horányi Blanka egyéniben a bronznak örülhetett. Prekop Győző a porecsi junior Európa-bajnokságon egyéniben a huszonnyolcadik, csapatban az előkelő negyedik helyet szerezte meg. VÍZILABDA A Békéscsabai VSC OB I B-s csapata a 2002-2003-es idényben a tizenegyedik helyen végeztek. A 2003-2004-es kiírás első felvonása után a hetedik helyen áll dr. Szlávik Győző együttese a Keleti csoportban. ___________(Vége)___________■